Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2008. július 20.

Dörnyei Kálmán - Kaland nélkül

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ezt egy szerepjátékos ismerősöm ajánlásával olvastam el. Azt mondta, hogy szerinte klassz. Hiába kerestem azonban, olyan régi, hogy nem találtam sehol. Két évvel az után, hogy ajánlotta (ha nem több) az antikváriumban járva ismerős borító kacsintott rám, egy ismerős névvel és címmel. Alatt volt még egy kötet, de erről később... Szóval azonnal elhoztam, mert a kíváncsiság áttörte nálam a realitás gátját...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Történetünk kezdetén négy furcsa figura leül egy asztalhoz. Van köztük harcos varázsló, goblin varázsló, kocsmai verekedő és egy behemót. Azonban egy fertőzött, zombiszerű alak berobog a kocsmába a vendégek közé, amitől karantént rendelnek az épület köré, mert nem akarják, hogy fertőzött emberek kivigyék a kórt a városba. Aki kiteszi a lábát az ajtón, azt tűzmágusok égetik el, mindegy hogyan próbálkoznak.
Aztán jön egy mágus, és kalandorokat keres egy fontos küldetésre. A kis asztaltársaságunk boldogan vállalná a feladatot, de a mágus egy másik csapatot teleportál ki a kocsmából. Eztán a kvartet megfogadja, hogy egy teljes napig nem mennek kalandozni. Eltöltenek egy napot „kaland nélkül”.
Csak iszogatással töltik majd el az időt, és közben hősies tetteikkel dicsekednek majd. A harcos varázsló – név szerint Yabbagabb, amit kiejteni szerintem ugyanolyan nehéz, mint leírni, mert valami mindig kimarad belőle, vagy belekerül – lódításai mellett a goblin is elmeséli a saját történetét, akár csak a behemót, vagy a kocsmai verekedő. Mindenki múltját megismerhetjük – kinek a meséje igaz, kié nem...
Közben a bor fogy, ők kezdenek becsípni, és észre sem veszik, mi zajlik körülöttük. Árnyékból leskelődő gyilkosok csapnak le prédáikra, valaki megidéz egy hatalmas démont, mások kirontanak a kocsmából és elégnek, megint másokat csak úgy leszúrnak. A kocsmáros is eléggé sunyi, és az emberek – és egyéb lények, akik a kocsma vendégei – úgy hullanak, mint a legyek.
Hőseink csak iszogatnak, hisz van egy napjuk kaland nélkül...

Vélemény:
Erre – vagy pontosabban erről? - most mit mondjak? Néhol a könnyeim folytak a nevetéstől. Néhol kíváncsi voltam, hogy na, ezt miért írja az író, mi lesz a lényege egy-egy rész eseményeinek. Az tény, hogy mikor az asztaltársaságot figyeltük, akkor nevettem, mikor nem őket, akkor vártam az akciót. Megkaptam mindkettőt. És a végén a nagy fordulat? Nem maradt el... A kocsmai verekedő kiváltképp tetszett.
Utána néztem, hogy ki is az író, és ekkor láttam meg még valamit... Hogy mit? Ha tovább olvassa valaki a blogot, majd rájön... Azt nem tudom mikor, de rájön XD. Egyébként köze van ahhoz a bizonyos másik könyvhöz, amit ezzel együtt vettem – mert párosan szép az élet.
Nekem tetszett a könyv, és talán azért mert nem éreztem túl fantasy-nak és mégis az volt. A történet eredeti, egyedi, és ilyennel még (olvasói pályafutásom alatt, ha lehet ilyent mondani) nem találkoztam, de kíváncsi lennék, van e ilyen darab még egy, mint ez...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2008. július 14.

C. S. Lewis - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (Narnia Krónikái 2)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Tudom, hogy ezt előbb olvastam, mint az első kötetet, de mivel megemlítettem már, ezért gondoltam, írok erről is egy szösszenetet. Ajándékba kaptam ezt a kötetet, úgyhogy nem volt kalandos története, amíg hozzám eljutott... Nem baj, attól még szeressük! Éljenek a mesék!

A történetéről (spoiler is lehet benne):
A történetét ki ne ismerné? Ismeri az, aki moziba járó, és még az is, aki nem. A film szinte egy az egyben adja vissza a könyv tartalmát. A különbség csak annyi, hogy a kötet pici, vékony, kézzel fogható, és aranyos rajzok vannak benne, és nem 1,5 vagy 2 órán keresztül tartott, hanem kevesebbig. No nem baj, az élmény nem maradt el. Ugyanúgy megvolt a könyvben a négy gyerek, akik egy bújócska alkalmával felfedezik a szekrényt, és az azon túl levő varázslatos világot, Narnia birodalmát. Egy olyan Narniát, ahol örök tél honol, ahol Ádám két fia és Éva két leánya fog uralkodni és megmentőt játszani a mondák és mesék szerint.
Az állatok beszélnek, és mellettük olyan mesebeli lények is felbukkannak, mint a faunok, vagy a kentaurok.
A gyerekektől várják azt, hogy elűzzék az örök telet. De hogy várhatják el tőlük? Hisz ők csak gyerekek? Na és? Ez itt egy varázsvilág, miért ne lehetne egy kis hittel többet csinálni, mint a semmi?
Az állatok segítik és védik a gyerekeket, akik pedig különleges ajándékokat kapnak, és felveszik a kesztyűt a boszorkánnyal szemben. Azonban árulás történik.
Mi fontosabb? A család? A hatalom? Az, hogy az embernek bármelyik kívánsága teljesülhet, amit csak akar?
A gyerekek megtanulják, hogy jót cselekedni sokféle képpen lehet, és azt is, hogy vannak mesék, amelyeknek van szilárd alapja...

Vélemény:
Mese. Ez sokat elárul róla. Igaz, hogy előbb láttam a filmet, aztán olvastam a könyvet. Nem volt különbség, az élmény ugyanúgy megvolt a könyv olvasásakor. Például egyes helyzeteket, és szereplőket másképpen képzeltem el a könyv elolvasásakor, mint ahogy azt vászonra vitték. Hogy láttam a filmet, nem befolyásolt semmiben. Legalább el tudom mondani, hogy a film és a könyv körülbelül azonos szinten állnak. Amit az első kötetnél már leírtam, újra leírhatnám... Ez is gyereket csinált belőlem, de talán még jobban, mint az első kötet. Igaz, hogy mikor először adták ki a szériát, ez volt az első kötet, de szerintem (eddig legalábbis) jobb volt, hogy megvariálták. A varázsló unokaöccse jogosan került az első kötetek soraiba, mert jobb nyitásnak találom, mint ezt. Itt csak belecsöppennek a világba, ott meg megmagyarázzák, hogy Narniát eszik e, isszák, vagy mi is az...
Megjegyezném, hogy az enyém egy nagyon különleges kötet. Miért? Olvastam a történetet, egyszer csak huppsz, átportált a könyv végére. Lapoznom kellett párat, hogy ismét felvehessem a fonalat. Azt hiszem, ez egy kis nyomdai hiba, de azért a történet lezárása a végén is megvolt, nem csak a közepén... (Ezt úgy kell érteni, hogy a könyv közepén és a végén is bent van a jelenet, mikor kipotyognak a szekrényből, és a közepén nem azért, mert úgy írták meg, vagy mert ott lenne a vége.)
Összességében jó, és mesének nem utolsó. Lewis nagyot alkotott...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2008. július 13.

C. S. Lewis - A varázsló unokaöccse (Narnia Krónikái 1)

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány... Na nem én, hanem egy másik, aki megtudta, hogy szeretek olvasni. Elkészült a második kötetből a film (amit fogtam, és jól meg is néztem), és a film után megkaptam tőle a könyvet. Elolvastam azt, és mivel tudtam, hogy egy hét kötetes széria másodikja, ezért úgy gondoltam, hogy hát, akkor olvassuk el a többit is, ha már a másodikkal 1 óra alatt végeztem. Hiába jártam a könyvesboltokat, sehol sem találtam, mígnem egy barátnőm (aki szintén szeret olvasni) végül rábukkant (és mi véletlenül pont együtt mentünk ugyanabba a könyvesboltba...). Pont két kötet volt, és mind a kettőt magához vette, és elhoztuk. (Már nem csak a türelem, de a kitartás és a szerencse is könyvet terem...)
A történetéről (spoiler is lehet benne):
A címszereplő fiúról, meg a szomszédjában lakó lányról szól. A srác nagybácsikája egy varázsló, aki becsapja a fiút és a lányt. Kapnak két gyűrűt (lásd borítón egy sárgát és egy zöldet), amikkel bejutnak illetve ki. Átjutnak a világok közé, ahonnan mindenféle egyéb helyekre mehetnek. A két gyerek kívácsi, felfedező típus, és naná, hogy bemennek a világokba, mert miért ne?
Így találkoznak a második kötet hógyáros, fagyos boszorkányával, akit véletlenül rászabadítanak arra a világra, ahonnan ők jöttek. Persze a varászlót lenyűgözi ez az egész, és tudni szeretne mindent, mivel ő kutató, de a boszorkány nem az együttműködéséről híres. Felébresztették az álmából a saját világában, és most kicsit morci... Én is az lennék, ha felébresztene két kis suhanc.
A gyerekek próbálnak mindent visszacsinálni, a világukban levő nagy kavart okozó boszorkányt visszajuttatni oda, ahonnan hozták. De ez nem is olyan egyszerű.
Azonban, ahogy a mesékben lenni szokott, sikerül visszajuttatniuk a világok közé – vagyis arra a helyre, ahonnan a többi világba át lehet menni. De vajon ott megtalálják e azt a világot, amelyikből a boszorkány valóban jött?

Vélemény:
Azért gondoljuk csak végig... Ha csak a bosziról szól ez a kötet, akkor hogy jön ide Narnia? Hehe, bebélyegzek ide egy *SPOILER* szót, és szó sem lehet róla, hogy lelőjjem a poént... Azt hiszem, mostanában rá vagyok kattanva a mesékre... Először Alvin, majd a Narnia Krónikái sorozat... Hát, tényleg újra kisgyereket csinált belőlem, annyi fix... Lewis világa ugyanúgy beszippantott, mint a második kötetben, amit előbb olvastam. Olyan, mintha minden korosztálynak szólna (mert talán így is van?). A felnőttből gyereket csinál, a gyereket meg megtartja annak... A stílusa még mindig olyan, hogy bárki számára érthető, a boszit meg megkedveltette velem. Legyen akármilyen gonosz, ő vitte a prímet. Narnia születése önmagában szép, meg a leírása is, de valahogy már alig vártam, hogy vége legyen... Szerintem túl hosszasan írta le az író, de nem hibáztatom érte. Miért nem? Egyrészt, mert ha egy nálam fiatalabb kisgyereknek olvassák fel, szerintem így jobban beleélheti magát, jobban elképzeli, lenyűgözi a látvány... Én meg már arra vártam, hogy vajon hova lyukad ki az író... Ezért is kap pontlevonást... De műfajához képest jó.

Ha pontban fejezném ki: 5/3
Folytatás...

2008. július 12.

Orson Scott Card - A hetedik fiú

0 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Neten böngészve találtam rá a könyvre, és amikor legközelebb kerültem könyvesbolt közelébe, beugrottam, de azt mondták, hogy csak rendelni tudják. Hát mondom, úgyis van még otthon olvasnivalóm, ráér, és kértem, hogy rendeljék meg. Meg is rendelték, és kérték, hogy két hét múlva lépjek be érte. Beléptem, de azt mondták, hogy nem jött meg, adjak még egy hetet... Ezt eljátszottuk egy párszor, és hat hónappal később, mikor beléptem a könyvesboltba azt mondták, hogy megérkezett. Elkezdték keresni, hogy hova tűnt a kötet... Jelentem, megkaptam... Türelem könyvet terem, nemigaz?
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Alvinról szól a történet, ezért is lehet a sorozat címe Alvin meséi... Szóval Alvin egy viharos estén született, egy hetedik fiú (ez az apja) hetedik fiaként. Már hetedik fiúnak sem könnyű lenni, de egy hetedik fiú hetedik fiának meg még nehezebb. Azon a napon, mikor Alvin megszületett, a bátyja utána meghalt... Elvitte az áradat. Ezért mindenki hatodik fiúnak nézte, aki nem ismerte a sztorijukat. Alvin után született még egy fiú, Calvin, aki már nem számít hetedik fiúnak, ő már nyolcadik...
Lényegtelen, de gondoltam, jobb tisztába tenni. Szóval Alvin és családja éldegélnek nyugodtan. Mondhatnánk, hogy babonásak, de ki ne lenne az a helyükben? Alvint mindig valami baleset fenyegeti, de mindenből épp bőrrel száll ki. Hogy csinálja? Senki sem tudja... Arra gyanakszanak, hogy a srácnak van egy őrangyala (a végén kiderül persze, hogy mi menti meg, de csak az olvasó számára és az „őrangyalon” túl csak egyetlen szereplő fog tudni róla).
Megérkezik Mendemondó, aki azzal keresi a kenyerét, hogy járja a világot, magával cipel egy könyvet és a fejében rengeteg történetet. A történetekkel fizet az ételért és a szállásért. Roppantmód elkezdi érdekelni a kis család a sok fiúval és lánnyal. Kíváncsi a történetükre, és megkéri őket, hogy írjanak egy-egy mondatot a könyvébe, hogy mikor valaki majd meglátja azt, fel tudja nekik idézni a történetet. Alvint olyan berkekben fenyegeti veszély, melyről fogalma sem volt, de meg kell küzdenie mindennel... A végén van egy érdekes kis csavar, amire nem számítottam, meg egy csavar, amit az első fejezettől kezdve sejtettem, és szerintem nagyon egyértelmű...
Vélemény:
Szerintem a történet érdekes, első sorban a fülszöveg fogott meg. Ha csak a borítót néztem volna, biztosan nem szerzem be, nem olvasom el. Orson Scott Cardtól rengeteg idézetet olvastam, és itt is helyenként gyönyörű gondolatokat önt formába. A végén van a kedvencem, amit Mendemondó szájába ad az író... A stílusra nem lehet panasz, elvégre ez egy „mese” - rengeteg meseelem van benne, lásd. a címben is említett hetes szám... - , a hozzá illő stílussal. Van mondanivalója, és tanító jellege. Nem az izgalomra, az akcióra hajaz, hanem arra, hogy bemutassa a kisfiú és a családja nehézségeit, amikkel ebben a különös, mágikus világban kell megküzdeniük.
Nem bántam meg az elolvasását. A folytatást nem garantálom, majd még meglátom, mit hoz a jövő – ezért kap tőlem egy pont levonást...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger