2010. február 18.

László Zoltán - Nagate

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
A Nagate egy tipikusan „a borító alapján ítéltem meg a könyvet” típusú találkozást. Aztán olvastam a fülszöveget, és érdekesnek találtam az egész kötetet. Szóval másodmagával megrendeltem a kedvenc helyemen, és pár nappal később már kézbe is vehettem, és olvastam…

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Nagate egy városvilág. Egy olyan városvilág, ami több kisebb városból áll. Egy különös világ, amelyben nincs logika. Ha elindulsz egy utcán, és azt hiszed, hogy derékszögben kanyarodtál el, akkor kiderül, hogy több, vagy kevesebb fokot fordult az ember… Ha elindulsz, és leírod, merre jöttél, visszafele egy másik térképre lesz szükséged.
Egy különös világ, amely olyan, akár egy útvesztő…
Egy valaki azonban mégis ki tud igazodni a világában. Egy gyerek, akit Vizonak hívnak. Egy ember… az egyetlen ember, aki érzi a mágiát. Ez a világ át van szőve mágiával. Aztán betolakodtak az emberek, hozták a maguk kis technikáit, és átvették az uralmat.
Azonban bajban van a városvilág, mivel elkezdett felbomlani. E kel menni a mágia középpontjába, és megkeresni az első uralkodót, akinek segítenie kell megakadályozni a felbomlást… Csak egy a baj: Nagate különös világa, amiben nem lehet akárhogy egy könnyen eljutni sehonnan sehova…
Tündér követek érkeznek (a tündérháború után) az emberek részére, és az a céljuk, hogy a jóslataikat igazolva megkeressék az embert, akiben megvan a mágia, és eljuttathatja őket arra a helyre, ahonnan megakadályozható a felbomlás. Az emberek nem bíznak bennük, ezért néhány ember, egy mutatványos, egy tündér és Vizo elindulnak, hogy megakadályozzák a városvilág elpusztulását…
Közben kitör egy lázadás a munkások részéről, sok helyütt csaták zajlanak (külsők, belsők egyaránt). Árulások történnek, halálesetek és miegymás… A városvilág a felbomlás szélén, de vajon időben eljutnak e oda, ahova kell és ha eljutnak, akkor mégis mit találnak? Azt, amit vártak, vagy valami egészen mást?

Vélemény:
Sci-fi és fantasy keverékeket valljuk be, ritkán fogok a kezembe. Az első fejezetben, mikor bejött a merénylő srác, akkor nem értettem, hogy ez most mi lesz, de a regény végére megértettem, úgyhogy meg lehet nyugodni: az író mindent részletesen leír, elmagyaráz, és nem marad kérdés a regény befejezésével.
Oké, a lecsukott embert nem értettem, akitől a regény során a részek előtt írásokat lehetett látni. Fogalmam sem volt, hogy ő ki, és a legvégén derült ki számomra, hogy neki mi a szerepe ebben az egészben… (nem sok, de van jelentősége).
Ami nagyon, de nagyon tetszett, hogy oké, hogy volt az emberi világ, de a térkapun átmentek az emberek, hogy új piacot keressenek, de Nagate világa teljesen más. És ezt a világot a saját szabályaival együtt elejétől a végéig sikerült megtartania az írónak. Azt is, ahogy az emberek átformálták, azt is, hogy milyen volt a „történelme”, hogy a hitüket végig ott melengették stb..
A szereplők és jellemvonásaik... Hát, ami itt nem tetszett, az Vizo. Eleinte azt látjuk, hogy (szó szerint) egy kis bevizelős hisztigép. Amikor elkezdődik az utazás, akkor meg már olyan, mint egy felnőtt... Ez egy hatalmas ugrás volt számomra, és nem tetszett... Oké, hogy a gyerek komolyodik, meg néha félt, de a vége felé mintha eltűnt volna és teljesen felnőtt pár regénybeli nap után... Holott csak egy kiskölyök a regény végéig...
A gonoszoknak sikerült gonosznak lenniük, a jóknak meg jóknak, akik megmutatták olykor az árnyoldalukat is (kb. kétszer...). Voltak klisés szituációk, de ezek valahogy annyira beleillettek a könyvbe, hogy nem voltak zavaróak (pl. célzok itt a regény végén arra, amikor már majdnem a finishbe értek).
Remekül vannak egyeztetve a fantasy és a sci-fi eszközei, de ez a Vizo kölyök nálam kicsit sokat nyomott...
Egyébként mindenkinek ajánlom, mert jó kis kötet, és tényleg nagyon érdekes a világ, amelyben játszódik (fú, hát ez a világ tényleg elvarázsolt XD)...

Ha pontban fejezném ki: 5/4

Folytatás...

2010. február 8.

Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe

2 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Hogy miért van az, hogy mostanában mindig úgy kezdem a postokat, hogy "Gigi megint akciózott...." fogalmam sincs... De most: Gigi megint akciózott.
A dolog úgy kezdődött, hogy Gigi olvasta a könyvet, és mondta, hogy lesz belőle egy új film 2009. novemberében, és látta az előzetest, és tök érdekes, és olvassam el, és tök jó és... (A folytatásban részletezhetném a Gigi-féle lelkesítő lelkesedést, de szerintem fölösleges...)

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Dorian Gray gazdag, és olyan szép, hogy mindenki csak ámul a szépségén. Basil, a festő megfesti Doriant. Odáig van az ártatlan, naiv fiúért.
Aztán jön Henri, a barátja, aki szintén nemes, gazdag stb... és kísérlet képpen teletömi Dorian fejét az "élet nagy dolgaival". Basilnak ez nem tetszik, de nem tud ellene már mit tenni. Henrik pedig jól szórakozik ezen az egészen. Hogy mi sül ki a kísérletezése eredményeként, arra nagyon kíváncsi.
Dorian ezután elkezd "zülleni". Embereket tesz tönkre, lesznek miatta öngyilkosok, simán hullák stb... Ő meg csak éli világát, nőket hódít meg, drága holmikat vásárol, és egyre önteltebbé válik. Azonban ez nem nyomtalan: a Basil által festett képen ugyanis látszik minden gonosz cselekedete, és az idő múlása is. A festmény úgy öregszik, és néz ki, ahogy Doriannak kéne, míg Dorian valójában nem öregszik, és élheti vidám életét... Azonban egyre inkább belebonyolódik a dolgokba, és már kezdi nyomasztani, hogy nem tud kikerülni belőle...

Vélemény:
Mikor befejeztem, rájöttem, hogy Wilde nem tud más befejezést írni, mint eddig... Valljuk be, Lord Arthur Savile túlélte azt, amit Wilde másik hőseinek nem sikerült, míg Dorian ugyanarra a sorsra jutott, mint a többiek.
A tanító jelleg azért megint ott volt, az érdekes arisztokratavilág lenyűgözött (ahogy bemutatta, leírta, ábrázolta, jellemezte stb...). Lehet, hogy ez a Gigi-féle hatás, de itt Henrik volt a kedvenc karakterem (A Gigi-féle hatás a "rossz" szereplők iránti szimpátiámra utal), mert okosabb volt, mint amilyennek mutatta magát (no azért annyira nem XD, ezt a történet vége felé látjuk), és voltak olyan monológjai, amik teljesen elvarázsoltak. Oké, hogy minden szavával "nőellenesnek" és "házasság ellenesnek" mutatkozik, de én őt bírtam a legjobban a karakterek közül. Kimondott néhány nagy igazságot is (ezeket most nem részletezném, idézném stb...).
Ami még tetszett, az az alaptörténet. Egy kép öregszik ahelyett, akiről festették. Tök jó:)
Összességében nézve régi, leporolandó darab, amit érdemes elolvasni (a filmek ne vegyék el az ember kedvét az olvasástól, mert a 2009 -es film silány, és egyáltalán "nem" a könyvbeli Dorian Gray -ről szól... bár ebben van némi túlzás... de nem sok).
Wilde stílusa részletező, talán részletesebben ír le mindent, mint az általam eddig olvasott műveiben. Helyenként ezt nyújtotta és nyújtotta, de ezzel csak ki akarta hangsúlyozni a mértéktelenséget, a bőség zavarát stb..., úgyhogy nem mondanám annyira negatívumnak.
Úgyhogy mindenkinek! Olvasásra fel!

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2010. február 2.

Maggie Stiefvater - Shiver - borzongás (Mercy Falls farkasai 1)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
A Könyvmolyképző oldalán olvastam róla, és mutattam Giginek, hogy te, ez milyen lehet? Leszólta: "olyan, mint az Alkonyat, csak vérfarkassal". És ahogy az már lenni szokott: amit leszólnak, azt már csak azért is elolvasom, hogy megtudjam, mi a rossz...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Adott nekünk Grace, akit kislány korában elkaptak a farkasok és majdnem szétszabdaltak. Adott nekünk Sam, a farkas, aki nyáron ember, télen farkas, de egyébként igazi báránylélek...
Adott nekünk egy farkasfalka, ahol van féltékeny nőstény, bölcs falkavezér, fiatal, szeleburdi újoncok és külső veszélyek vadász formában.
Mikor Samet meglövik, felküzdi magát Grace házának verandájára. A farkastámadás óta figyelte a lányt, és most végre elérhetővé vált számára. Grace megtalálja a fiút, és segít neki. Később megtudja, hogy ezáltal kvittek lettek a fiúval, mivel egyszer már Sam is megmentette Gracet.
Mivel a fiú érzi a tél közeledtét, és a farkasokat a hideg változtatja át, ezért igyekszik mindig meleg helyen lenni, és Grace segít neki, hogy ember maradhasson. De a küzdelem a hideg ellen nem egyszerű, ha a hőmérséklet mindig alacsony, és Sam nem lehet mindig lakásban, vagy felmelegített kocsiban...
Ráadásul Gracet egy farkas fenyegeti, közben eltűnik egy gyerek, akinek a testvére Gracehez fordul nem éppen kedvesen. Grace barátnője meginog és furcsává válik. Ő is kissé eltűnik.
Míg Gracet lefoglalja Sam, addig fel sem tűnik neki, hogy legjobb barátnőjének bátyja is szemet vetett rá, ezzel ingerelve Samet...
Közben valahogy meg akarják akadályozni, hogy a farkasok farkasok legyenek és ne emberek... Meg akarják valahogy gyógyítani őket, és a módját keresik...

Vélemény:
Rengeteg dologra kell figyelni a könyvnél, mert a gondok csak nőnek, és a könyv végéig mondhatni csak egyre találnak megoldást... És a függővég miatt az sem biztos, hogy ez a megoldás... Hogy lehet egy könyvnek ilyen vége? Ez után tényleg követelem a folytatást... Na de ez egy vélemény rovat...
Szóval gond az, hogy elkezd kialakulni a szerelmi háromszög, hogy eltűnik egy lány fiútestvére, és nem tudni, hol van, közben jön a tél, és a HIDEG, közben pedig a farkasoknál az újoncok okoznak gondot, meg egy nőstény.
Először is szögezzük le: egyáltalán nem olyan, mint az Alkonyat. Nem fenyegeti Gracet a kedvese azzal, hogy meghamizza, kiszívja a vérét stb... Másrészt Sam korántsem olyan, mint Edward. Sam valahogy reálisabb karakter számomra, mint Edward Cullen...
Grace: tipikus "hú, de nem figyelnek rám a szüleim" karakter (ilyen téren tiszta Bella), de neki egyben vannak a szülei, csak nem érdekli őket túlzottan, hogy mi van a kicsi lányukkal. Grace mint női főhős nem nyűgözött le... Valljuk be, egyik szereplő sem nyűgözött le, de mégis összességében nézve érdekes figurák voltak. Mindenki képvisel valamit, és egyik sem csak jó, vagy csak rossz karakter. Mindenkinek megvan mindene: a jó oldala, a rossz oldala, a saját érdekeinek a behajtása stb...
A könyvben díjaztam, hogy olyan igazi ellenség nem volt, hanem csak az élet viszontagságai ellen küzdöttek a főhősök (lásd.: hideg). Még a farkasnőstényt sem mondanám igazi "főgonosznak", hanem ő inkább a féltékeny lányt testesíti meg, aki észhez akarja téríteni Samet. Szóval a könyvben inkább a mindennapos tiniproblémákkal küzdenek. Ahogy a páros megpróbál minden időt együtt tölteni, ahogy közösen dolgoznak a gondok elhárításán, ahogy keresik a megoldást stb...
Érdekes, és izgalmas kötet, de helyenként toporog a történet. Az első fejezet után jó darabig nem történik semmi, mintha Grace a hidegtől belefagyott volna egy gondolatvilágba, és kész. Közben néha látjuk Samet (felváltva látjuk a történetet Sam és Grace szemszögéből), és ez eleinte még mindig több izgalommal jár, mint az, ahogy Grace magában haldoklik, és farkasok iránti imádatát rinyálja, amiről minden második sor íródik... Egy idő után szerintem unalmas (főleg, ha az olvasó már az elején felfogja, hogy a csaj rajong a farkasokért, noha azok ki akarták csinálni, és vacsinak nézték...)
Szóval igaz, hogy helyenként unalmas, de attól még egész jó könyv a története miatt, és a karakterek "nem csak jó nem csak rossz" tulajdonsága miatt. (Az apró csetlésekért-botlásokért vonok le egy pöttyöt). Várom a folytatást...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger