Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2010. április 25.

Devlin Haynes - Vérző csipkebokor (Vérvonal 2)

2 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Az első rész nem győzött meg teljesen, hogy fejlődő lehet a kötet, úgyhogy úgy gondoltam, elolvasom a folytatást, hátha ez fejlődik stb...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Harryt megmentették az első rész végén. Edison Khallen, a szexi vámpírsrác romantikázott vele egy keveset, majd hazavitte, mikor már megnyugodott a csaj. A srác végül eltűnik. Harry a kórházban tér magához, ahol megjelenik iskolatársa, a tetőről fejest ugró Felicity, akit egyébként az iskolában nem bír, meg tök népszerű, szőke csaj... Figyelmezteti főhősnőnket, hogy Edisonnal valami nem stimmel, majd megpróbálja megölni a lányt...
Harry azt hiszi, csak álmodta az egészet, meggyőződik róla, hogy Felicity még mindig kómában fekszik. Kiderül anyja titka, mi szerint mi lehet a válóok.
Edison megígérte Harrynek, hogy jelentkezik, de nem teszi. Közben újabb mészárlások a városban, és a csaj már nem ért semmit... Egyben azonban biztos: valami úton módon mindenkinek, akit megtámadtak/megöltek, köze volt a Vérvonalhoz...

Vélemény:
Ha egy szóban fejezném ki: silány. Ha többen, akkor meg nem találnék pozitív dolgot. Nah, de ha valamire azt mondjuk csak, hogy rossz, az nem indok, nem igaz?
A történet végig egy helyben toporog. Az ember azt hinné a könyv végén, mikor maga Edison vezeti el a csajt egy helyre, ahol mindent megtudhat róla, hogy majd hú, végre kiderül a srác igazi titka, de egy nagy frászt... Az olvasó a könyv végén is sötétben tapogatózik. Ez nem lenne zavaró, ha erre nem egy egész kötetet pazarolt volna az író. Nagyon rosszul tartja sötétben az embereket... Ezen a téren tiszta Evernight.
A másik a csaj. Okosnak próbálják bemutatni, és az is lenne... Legalábbis mikor gondolkodik, hogy igen, föl kéne menni a kómás csajhoz kideríteni, hátha tud valamit stb... De mikor megszólal, a párbeszédek üresek, butának tűnik tőle a csaj, erőltetett az egész. Olyan, mintha a gondolatai felnőttek volna, de a kimondott szavai egy kislányé. Közben ez a rajongása a szomszéd srácért, aki megmentette az agyamra ment már... Kevésszer volt benne, ez igaz, de nagyon nem reális... Aztán az az ügy a nővére és közte? Na ne már... Annál a sztorinál minden sántított...
Akkor a telefonos részt egyáltalán nem értettem, hogy minek bele. Gyanítom, hogy a jövőben lesz ennek még foganatja, hogy mi köze egyik -másik embernek a történtekhez, meg a végén végre megtudunk valamit, de az író ködösít még mindig. Annyira azonban mégsem, mert én sok mindenre gondoltam azután, hogy látogatást tettek a lányok ott, ahova Edison küldte Harryt. Valahogy sejtem, hogy mi lesz az egésznek a vége, és a lányok még mindig csak tapogatóznak, kikérően faggatóznak, és nem jutnak egyről a kettőre.
Ez a tétovaság öli meg a történetet (legalábbis az én szerény véleményem szerint). Ha végre valamit felfedne az író, azzal nem rontana a dolgon. Csak egy kis támasz kéne a lányoknak, és akkor végre tudnának nyomozni, és nem tűnnének ennyire ostobának... Á, én nagyon sajnáltam, hogy a jó lehetőségek, amik adottak lettek volna az első rész után, nem lettek kiaknázva. Itt nem arra gondolok, mint az Alkonyatnál volt, hogy Bella megtudta Ed titkát, és ugorjunk egymás nyakába, hanem arra, hogy a srác mondjuk kicsit többet szerepel, hogy a csaj végre rá tudjon jönni, hogy ki is ő valójában... Vagy valami...
Jah, a másik... A csaj nem ismeri az internetet? A nyomozóktól rengeteg segítséget kapott, neveket fedtek fel neki, aminek ha utánanézett volna, akkor lehet, hogy talált volna valamit, de neeeeeeem... Így főhősnőnk elveszett a sok információ között, amit egyáltalán nem használ... Mintha arra várna, hogy valaki megmondja neki az igazat, hogy neki ne kelljen kideríteni semmit, hanem mindent a szájába rágjanak.
Ez a könyv nagyon nem jött be... Ezek után nem tudom, mit remélhetnék a további kötet(ek)től... Majd még meglátjuk, mit hoz a jövő...

Ha pontban fejezném ki: 5/1
Folytatás...

2010. április 24.

Devlin Haynes - Éjmámor (Vérvonal 1)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Egyszerűen unatkoztam... egyszerűen molyoltam, és egyszerűen megláttam... Na jó, a történet korántsem ilyen egyszerű. Könyvesboltos kirándulásom során szemembe tűnt, hogy vékony, olcsó stb... és felkaptam, beleolvastam, és röhögtem egy nagyot, hogy bakker, mi ez a rettenet?
Úgy gondoltam, hogy soha nem fogom elolvasni, mert Alkonyat koppintás, mert ilyent már annyit olvastam, hogy a csapból is ez folyik... Aztán molyon az egyik könyvhöz ezt dobta a gép, és mindenki ömlengett, áradozott, én meg felvont szemöldökkel, kíváncsian szemléltem, hogy mi a manó...?

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Harriett átlagos lány. Szereti a vámpírokat, Robert Pattinsont, az Alkonyat című filmet, és barátnőivel együtt arra készül, hogy elmenjenek egy Éjmámor nevű buliba, ahol találkozhatnak kedvenc vámpírt alakító színészükkel, Robbal. Csakhogy előbb még ruha kell, meg Harriettnek le kell rendeznie az öccsét, fel kell dolgoznia szülei válásának gondolatát, egy lány halálának okát, körülményeit.
Ha ez még nem lenne elég, egy Edison Khallen nevű srác költözött a szomszédjába, aki koporsót szállít egy fekete, hullaszállítónak látszó furgonnal, és halott embereket rejteget a lakásában.
Ráadásul a lány egyik este úgy tér magához, hogy a nyakán van két folt. Megharapta, méghozzá egy vámpír. Ezzel a tudattal folytatja a napot, és nem tudja, elmesélje e a barátnőinek...

Vélemény:
Úgy indultam neki a könyvnek, hogy roppantul negatív voltam. Ez annyit tesz, hogy nem számítottam semmi jóra. A feléig titokzatoskodás, hogy ki is az új srác, vajon tényleg vámpír támadta e meg a csajt stb... Eleinte nem jött be. Hát még az, mikor megtudtam, hogy mi az a Vérvonal... Ennek az első kötetben még nincs nagy jelentősége, és még annak sem, hogy kicsoda a szomszéd srác... Mikor végre megtudnánk, már tök izgatottan vártam, hogy mi lesz, erre "bocs, vége a könyvnek, majd a folytatásból kiderül".
Körülbelül a felétől mondtam azt, hogy basszus, de izgi, folytatni kell, vagy lemaradok stb... Nem az az érdekes (még), hogy mi az a Vérvonal, vagy az Éjmámor. Engem sokkal inkább Edison szarkasztikus stílusa fogott meg (amiből remélem a folytatásokban többet láthatunk).
Valamiért nekem a Disturbia című film ugrott be, amikor ugye a csávó a szomszédját kukkolja, és azt látja, hogy a pacák gyilkos, és senki sem hisz neki...
Azt hittem, hogy olyan lesz, mint az Alkonyat, hogy van a srác, aki vámpír, aztán beleszeret a csajba... De nem. Oké, engem több ponton zavart a lányok "lányos fecsegése", meg a tipikus tinidumák, amik már néha kicsit erőltetettre sikeredtek. Igen, a csaj korántsem olyan, mint Bella, de sok a közös vonásuk (oké, Bellának nincs öccse, de elváltak a szülei, és beleszeretett egy szexi "vámpír").
Szóval szerintem lassan indul a történet, a végén meg túl gyorsak az események, aztán egyszer csak megszakad a szál... Mint egy epigramma: "Rövid, tömör, kettő szerkezeti részből álló, gyakran..." (Hupsz, az a rész már nem ide vonatkozik...) Nem vártam ettől túl sokat, és többet nyújtott, mint hittem volna, hogy nyújtani fog. Bevezető kötetnek nem rossz, simán első kötetnek viszont csak az elmegy kategória, mert nem ismertük meg túlzottan a szereplőket, néha ugrál az író, és tényleg helyenként erőltetett. Ettől függetlenül látok benne fantáziát, és még fejlődhet a sorozat, úgyhogy remélem, a jövőben adhatok még magasabb pontot is (nem akarom már az elején elherdálni).
Várom a folytatást...

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Folytatás...

Christopher Moore - A leghülyébb angyal

2 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Hát ez elég vicces sztori, hogy került hozzám... Szóval egy könyvesboltban nézegettünk barátnőmmel, és leemeltük a polcról Az éhezők viadala című kötetet. Mondanom se kell, rögtön három polc könyvei próbáltak utána eredni, és persze próbáltuk a köteteket a helyükön tartani. Már sikerült minden könyvnek stabilan (legalábbis addig, míg ott voltunk a helyükön) maradniuk, mikor A leghülyébb angyal lebucskázott a polcról és a kosárban landolt... Beláttuk, hogy úgysem tudnánk visszarakni, én meg úgyis el akarnám olvasni, úgyhogy hagytuk, hogy megismerkedjen az éhezőkkel...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Pine Cove-ban hamarosan karácsony közeleg. Mindenki nagy sürgés-forgásban van. Egyesek adományt gyűjtenek, mások fenyőket ásnak ki, hogy aztán a szegényeknek elvigyék a fát. Csak egy a bökkenő... Akitől a fát akarják kiásni az nem más, mint a város leggenyább üzletembere, Dale. És nem más, mint ex-barátnője Lena próbálja meglovasítani. Azonban a férfi hadakozni kezd, előkerül egy pisztoly, meg nyakba egy ásó... Egy kisfiú tanúja lesz, ahogy a télapóruhás Dale meghal, és ezért a kisfiú gyorsan imátkozni kezd. Erre jön Ráziel arkangyal, aki nem véletlenül a leghülyébb...
Van egy narkós rendőrünk, egy dilinyós felesége, egy halálhiggadt pasi, akit még az sem ráz meg, hogy a neki tetsző nő épp az imént rakta el (véletlenül) láb alól egykori pasiját, hoz egy devenért is, aki állítása szerint tud beszélni... A gyilkos nő, akit esz a lelkiismerete, egy dilis doki, aki patkányokat sokkol, mert elhagyta a kutatóbarátnője... És mi van akkor, ha ezt a sok fura embert egy helyre zárjuk össze? Na és ha Raziel is ott van? Káosz, és katasztrófa...

Vélemény:
Azzal kezdem, amit már amúgy is mindenki tud: Ez a kötet korántsem volt olyan jó, mint például a Mocskos meló, vagy a Biff evangéliuma. Ennek kb. a 10% -án ha tudtam nevetni, és az egész könyvben kb. 5% volt Ráziel (nah, az ő jelenetei legalább olyanok voltak, hogy lehetett rajta nevetni). Igazán ütős poénokból volt kb. 1-2, meg néhány kisebb és ennyi. Én bevallom, többet vártam volna a Biff és a Mocskos után, de hát ÍJ -m.
Az elején, míg meg nem ölték a mikulást, azt hittem, hogy be is alszom rajta, aztán jött a halálnyugodt pacák Tuck, a pilóta, aki eleinte még ezzel a higgadt dumájával meg a denevérével mulattató volt. Elértem a könyv felét, és Ráziel addig csak annyiban volt jelen, hogy volt egy apró jelenete, ahol szatírnak bélyegezték, mert keresett egy fiút. Ennyi... Két kis és két nagyobb jelenete vol (oké, legyen másfél) és Ráziel ennyi volt... És ha ő nem lett volna benne, akkor meg tényleg nem lett volna értelme...
Azt hiszem ráültem a lefelé ívelő Moore-tendenciára, mert eddig amilyen sorrendben olvastam a könyveit, egyre inkább azt érzem, hogy az egyre rosszabb felé haladok... Ezt már úgy olvastam, hogy na? mikor lesz vége?
Ó, még bírtam benne a halottakat is, ők is kapnak egy pontot XD. Hát lehet róluk elfeledkezni...? XD
De attól még korántsem ájultam el ettől a kötettől...


Ha pontban fejezném ki: 5/3
Folytatás...

2010. április 19.

Derek Landy - Skrupulus Fondor

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Mostanában nagyon rászoktam a Moly.hu böngészésére, és kedvenc könyveimet nézegettem, mikor ráakadtam az egyik felhasználónál erre a kötetre. Kíváncsi voltam, hogy ilyen borítóval meg fülszöveggel mi lehet a külső mögött. Aztán pont telóhívást kaptam (néhány napra rá), hogy állítsak össze sebtében egy könyvlistát, hogy mi kéne, ha volna, és felnyomtam rá ezt is... Hogy megbántam e, hogy megszereztem? Hm... :D

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Skrupulus Fondor, detektív. Barátja halála után a végrendelet felolvasásakor ő is kap valamit tőle, amiről először nem tudja, hogy mi az. Megismerkedik a férfi unokahúgával, a 12 éves Stephanie-val. Stephanie mögül nézzük az eseményeket (többnyire, mert van 1-2 fejezet, amik 1-2 oldalasok, és nincs bennük még csak említés sem a lányról). Stephanie megnézi az örökségét, ami egy ház, és egy szerencsétlen baleset miatt egy éjszakára ott is ragad. Egy titokzatos telefonhívás után, ami a házba érkezik, valaki megtámadja. Ekkor lép a színre Skrupulus Fondor, aki megmenti a lány életét, és fölfedi előtte a titkát, mi szerint ő egy elementarista csontváz... A kislány "megzsarolja" (túszul ejti a detektív kalapját) azért, hogy a detektívvel mehessen kalandokra, mert már elege van az unalmas életéből.
A detektívnek nem tetszik a dolog, de azért belemegy, és máris elkezdődik a kalandok sorozata...
Nyomozásuk során rájönnek, hogy a nagybácsi halála nem a véletlen műve, hanem meggyilkolták. Kérdés: ki tette, miért, és miért akarták megölni az unokahúgát? Milyen kulcsot keresnek az unokahúgon? Stb...

Vélemény:
A története kiszámítható, átlagos, és szerintem olyan meseszerű, hogy még egy 12 éves olvasó is megértse. Talán azért is ilyen, mert ugye egy 12 éves lányt nevezhetnénk főszereplőnek, aki korához képest számomra túlzottan is érett... Ez a vonulat nem tetszett a könyvben, de hát egy mese az egész, úgyhogy nem ragaszkodom a realitás talajához, hogy ez a 12 éves kislány inkább zseni, mint egy normális 12 éves...
Szóval a történetnél maradva: szerintem nincs benne túl sok nyomozás, lévén, hogy nem csinálnak semmit, mégis mindenki tudja, ki az elkövető. Ami Skrupulus fejében (vagy a lányéban) megfogalmazódik, mint gyanú, arról később kiderül, hogy igaz. Olyanok, mint a médiumok, vagy mint Az eperszedő című Monika Feth regényben a rendőr: amire gondol, hogy hogy van, az később úgy is lesz.
Szóval, a történet nyomozós-rejtélyes szálának megoldására kb onnantól rá lehet jönni, hogy képbe jön a legenda. Már a végrendelet kinyilvánításakor sejtettem, hogy mindennek oka van, hogy ki, mit miért kapott... Ez valahogy túl nyilvánvaló volt. Szóval akkor mi fogott meg, ha annyira nem a krimis nyomozás? Talán az, hogy néhány infót, amit Skrupulus tudott, de a kislány nem, csak a legvégén vágja a képébe, mint Evernight-Bianca az olvasó képébe azt, hogy ő vámpír? Áh, nem ez...
Hát akkor az, hogy Skrupulus a csaták hevében folyton eltűnik, a kislányra hagyva a menekülést, a harcot, és csak akkor bukkan fel váratlanul, mikor a kislány már élet-halál között lebeg? Nem, nem is ez.
Ami igazán megfogott az egész könyvben az a Stephanie vs. Skrupulus csipkelődés, Tanith "érett-éretlen" képeinek változása, és a mufurc Borzalmino (aki szerintem a legtipikusabb karakter... és aki minden könyvben benne van...).
Igazán a humorával fogott meg ez az egész. Ugyanúgy jártam vele, mint az Anita Blake első kötetével. Nem az kötött le, hogy nyomozgatnak (vagy imitálják a nyomozást), hanem csak úgy magával sodort a könyv, és mire észbe kaptam, már az utolsó oldalaknak is vége szakadt...
Szóval a pontlevonás az Stephanie számomra túl érett karakterének, és Fondor "eltűnök, és vészhelyzetben majd jövök" mutatványainak szól. A nyomozást nem venném komolyan, mert annyira látható, hogy mi kinek is mire kell... Mindennek oka van a könyvbe, hogy a lánynak mit mutatnak meg, hogy miket kap stb...
Összességében szórakoztató könyv, amit inkább kikapcsolódásnak jó olvasni, mint a történetben való elmélyülése miatt. Mindenesetre nem, nem bántam meg, hogy ezt választottam, és hogy elolvastam :)

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2010. április 15.

Született tehetség díj

4 megjegyzés

Nah, vajon kitől kaphattam ezt a díjat? Naná, hogy megint Gigi-től, köszönöm neki!

Ez egy bloggerdíj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.

2) a logót kirakom a blogomba.

3) a szabályzatot kirakom a blogomba.

4.) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.

6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

7) betartom a szabályokat.

Becenév: Mortisa (ezt általánosban ragasztották rám), Kaktusz, FFG (ezzel megajándékoztam magam :))
Lakhely: Zala megye
Magasság: 180 (tudom, eléggé magas még nekem is)
Névnap: április 18
Foglalkozása: tanulok
Testvérek: egy fiú
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: némi német, némi angol
Gyűjtemény: Könyveket gyűjtök, kulcstartó állatokat (nem vagyok egy hú de sokféle dolgot gyűjtögető típus.)
Cipőméret: melyik lábamról van szó? attól függ...
Iskola: Még csak szakközépbe :) *irul-pirul*
Évfolyam: 13
Kedvenc tantárgyak: régen szerettem a matekot, meg a németet, de mivel ezek most nincsenek... *erősen töri a fejét*. Úgy általánosan minden tárgyam, ami most van érdekes, de gépírni alapból szeretek (még ha ez a tanóra keretén belül nem is tetszik), úgyhogy a gépelés.
Hobbi: Húh, hát az olvasás, séta a szabadban (kutyussal vagy nélküle), futás, sportok, zene, filmek.
Zsebpénz: -
Kívánság: megkapni minden könyvet, amit kinéztem (elég sok van), és remélhetőleg megtalálni azt a fiút, aki képes elviselni :)
Álom: hogy minden kívánságom valóra váljon :)
Szerencseszám: 7, 13, 30
Szeretne találkozni: Hm... Írókkal, akiktől olvastam, és akiknek tetszett/tetszik a könyve. Aztán még jó lenne, ha Gigivel, ikerhugival összejönne, de azt sem bánnám ha magával rángatná Caliban Leandrost, vagy Jace Waylandot (de még Niko Leandros is belefér, ha nem egy kosár zöldséget hoz).
Háziállatok
: 1 kutyus

A 4, es kérdésre a válasz, kiknek adnám tovább... Hát ugyebár Gigi -nek már van. Ha Nima -nak még nincs, akkor neki is odaadnám (és ha jól néztem, még nincs). Illetve ha elfogadja, akkor Ohentibi -nek, mert rengeteg vicces könyvet ajánlott :)
Folytatás...

Tóth Csilla - Körbe ég

2 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ezt a könyvet a Nagate című László Zoltán könyvvel együtt szerettem volna beszerezni, de míg a Nagate megérkezett, ez a kötet nem. Aztán a bolt bezárt, ahol megrendeltem. Aztán egyszer csak hívás érkezett, hogy elköltöztek, és hogy megérkezett a kötet... Nagyon megörültem neki, és olyan jelentést tulajdonítottam az egésznek, hogy ezt már csak azért is...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Haru és Late jó barátok, de most nem fogom leírni a fülszöveget. A lényeg az, hogy Haru belerángatja valamibe Late -et (aki egyébként meséli a történetet is), és Late ezek után nem tud kimászni belőle. Élete hirtelen megváltozik, mikor beszél egy Morgen nevű pasassal. Haru hallgat Morgenre, de Late nem hajlandó elfogadni, amit a férfi mond.
Belemászik a főnöke illegális ügyleteibe is, drogot fuvaroz, vagy éppen fegyvert, emberek házait gyújtogatja fel, vagy éppen megfenyegeti őket, hogy kössenek üzletet Falle -val, aki Late főnöke fölé nőtte ki magát. A nő olyan dolgokra kényszeríti rá Late-et, hogy a férfi érzi, hamarosan elpattan a húr.
Közben néha Nanira, a kislányára kell vigyáznia. Feleségétől, Rhea-tól elvált, és most külön utakon járnak. Haru is eltűnik az életéből.
Late azonban új kapcsolatokra tesz szert. Jobban megismerkedik Kattóval, Haru húgával. És egyre csak mélyebbre süllyed. Már nem csak a drogok és a pia az, ami fontos kapaszkodó az életében, hanem a balhék, a crash és még sok minden más.
A két világ persze harcol közben. Haru az egyik oldalon, Late a másikon. Közben persze csőstül jön a baj Late fejére, és ha nem más csinálja, akkor ő... Hogy hova vezet mindez? ...

Vélemény:
A fülszöveg nem árult el túl sokat, és mégis eleget. Az első 1-2 oldalon láttam, hogy "durva" és nyers a szóhasználat (értem ezt a trágár kifejezésekre), de ezek igazán nem voltak zavaróak. Reálisnak találtam inkább. Bár a történek elvileg a fent és a lent harcol egymással. Az egyik oldalon az angyalok, a másik oldalon az alsó világ... A történetben nem ezen van a hangsúly, mégis a háttérben végig ott éreztem, miközben Late züllött, ahogy egyre nagyobb slamasztikákba keveredett. A végén beismeri ugyan, hogy segítség kell neki, de amint oda kerül, mintha annyira mégsem kellene neki, mert senkinek sem hisz.
Amit kicsit furcsállottam, hogy múlt időt használva indul a kötet, aztán egyszer csak jelenidőben folytatódik. (pontosabban a 4. fejezettől kezdve végig jelenidőben történnek az események, előtte meg múltidőben volt).
Hirtelenjében nem is tudom, mit írhatnék még róla, eléggé a hatása alatt vagyok még mindig. Olyan az egész, mintha egy alvilági figurának a mindennapjait követnénk végig... És ahogy az ember belegondol rájön, hogy ő is kerülhet olyan helyzetbe, mint Late...
Akit a legjobban bírtam a könyvben, az Niko. Nem értem, hogy a végén hova tűnt el, vagy mi lett vele (ez egy kicsit zavart is), de tetszett, hogy olyan kekeckedő. Sokkal másabbnak érzékeltem, mint a többi karaktert, és erre kiderül a titka. Igen, mert minden ember takargat valamit. Niko, Rhea (bár ő inkább csak a lánya előtt titkolózik), Kattó, Haru...
Azon elcsodálkoztam, hogy Late keze egy-egy szituációban milyen gyorsan eljárt. Volt néhány helyzet, amikor nem értettem, miért üt.
A történet érdekes, és az olvasó várja, hogy egyik-másik eseménynek mi lesz a következménye, hogy mi lesz a regény kimenetele stb... A regény néhol leírja a monotonságot (melózik, este bandázás, hazamegy, tusol, lefekszik... másnap kezdődik elölről). Szóval még az is átragad az olvasóra, hogy milyen ramaty helyzete van Late -nek, hogy milyen monoton, mikor az élet csak megszokások halmaza...
Ami azonban zavart az egészben az az, hogy néhány dologról nem tudunk meg többet a néhányszori említés szintjén. Ki Niko, hova tűnt. Mi lett Nanival (még a tárgyalás előtt, mivel hallunk róla ezt-azt kósza hírként, de aztán? és ha nem is igaz?) ?
És mi történt Haruval? És valóban csak azért vegyült el Niko Morgen bandájában, amiért? Tényleg hazudik Morgen?
Rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul. Nem lenne zavaró, de végül is az... Olyan, mintha elvágták volna a szálat, és kész... Nincs igazi befejezése, csak abbahagyása.
Mivel nem tudtam, milyen műfajba sorolhatnám, ezért beraktam a thrillerbe (ami szerintem a legjobban illik rá) és a fantasyhoz, bár ezt nem tartom igaziból annak (max csak az angyalos dolgok miatt). A stílus jó, a történet jó, a mondanivaló odavág, de vége nincs, így...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2010. április 13.

Levy L. Smith - Elrabolt szív (DL 3)

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ez is csak egy sorozat, ez is csak egy kötet... A kettő után nagy reményekkel vágtam bele, hogy hú, hát egyre jobb lesz a sori... Szóval elolvastam, és íme az eredmény...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Sandra Palmer vámpír, leszármazott, meg minden nyavalya. Donnie és ő démonvadászatra mennek az ikerpár (Sunny és Stormy) társaságában. Azonban hiba csúszik a számításba. Az akció balul üt ki. Sandra és Sunny a csalik, de Sunnyt elrabolják úgy, ahogy Luke -ot az előző kötet végén.
Stormy ezért vitába keveredik a démonával, mert egyedül képtelen megállítani. Donnie ugyan csinál neki egy pentagramma-cellát, de a helyzet így is eléggé gázos...
A kis csapat hol menekül, hol démonvadászik, hol remekül elvannak együtt. Sandrának egyre több gondja akad: egy ronda, gyilkos lány, egy szellemfiú, az árnyékszörnyek, az eltűnt Luke és mobilja, a rendőrség, néhány pap, Stormy démona, az elrabolt Sunny stb...
Úgy érzi, hogy a világ összeesküdött ellene, de a könyv vége bebizonyítja, hogy túl kicsi a fantáziája...
(ha ennél többet írnék róla, már mindent elárultam)

Vélemény:
Jó pontnak tartottam a könyvben, hogy benne volt Donnie... Illetve azt hittem, hogy annak fogom tartani, de a könyv ismeretében már nem XD Ebben a könyvben semmi sem tetszett... Ha bárki megkérdi: a leírásokra és a stílusra kapta a 2 -őt, mert a helyeket frankón bemutatta, és ennyi...
Talán még nem is találkoztam olyan könyvvel, amibe akciót meg románcot próbálnak belerakni, és tök nem jön át. Nekem az jött le, hogy a könyv a nagy semmiről szól. Egy csajról, aki minden oldalon sajnáltatja magát, hogy meghalt az anyja, elrabolták Luke -ot, aztán Sunnyt, hogy ő micsoda egyedül lett ettől blablabla... Akkor ott van Donnie. Eddig nemigazán tűnt fel, hogy érzelmes a srác... Az előző két kötetben úgy viselkedett, mint egy bunkó (pozitív értelmű), itt meg az elején úgy viselkedik, aztán meg majdnem elbőgi magát, mikor megtudja, hogy a "barátnője" nem mondott el neki dolgokat? NA NEEEE! És akkor Sandra nekiállja ecsetelni, hogy pedig Donnie milyen érzékeny srác, nem látott nála érzékenyebbet stb... Oké, oké, ez még nem verné ki a biztosítékot, ha láttunk volna ebből a nagy "érzékenységből" valami egyebet (mert eddig megríkathatatlannak tűnt... voltak érzelmei, de akkor még normális formában). Erre a folytatásban ugyanolyan higgadt, meg arrogáns, meg bunkó (még mindig pozitív bunkó), mint eddig... Ezen csak néztem...
Aztán ami még nem tetszett: a csaj valami gondolatolvasó, vagy látnok, vagy simán android. Vagy mint a Death Note animében... Ha megkapta a szemet, akkor látja az emberek nevét... Ezen akkorát röhögtem a könyvben XD Először Bobby hangját ismeri fel a telefonban, akit még nem is látott a büdös életbe XD aztán az erdőben eltévedt kislányról azonnal megmondja, hogy mi a neve, pedig az aktához, amiből megtudta a nevet, nem tudhatta meg, hogy néz ki XD.
Aztán: a szellemsrác: ott ecsetelgeti Sandra, hogy a kisfiú mennyire a korához mérten viselkedik, mire az ötlött fel bennem, hogy ő annyira nem. A telefonüzenetben azt mondja neki a démon, hogy "okos kislány vagy, meg fogsz minket találni". A regény ismeretében: Sandra hol okos? Bizonygatja, hogy mennyiszer volt igaza Donnieval szemben, holott a srác többször húzta ki a csávából, és jobbak voltak az ötletei... Meg egy a 16. életévét be nem töltött lányt mióta érdekelnek a világ nagy gondjai, mint például az, hogy az emberek miért nem jönnek ki jól egymással, vagy miért vetnek ki magukból bizonyos embereket? Ez úgy tűnt Sandra fejében, mintha az író bele akarna nyomni valami filozófiát, de ez roppantul nem illik bele... Sandra meg a nagy, filozofikus gondolatok szerintem két külön kategória. Ráadásul hogy találná meg a démonfészket, ha semmi infójuk nincs róla, meg semmi nyom, hogy hol lehet... meg nem is keresik, hanem várják, hogy a szájukba repüljön egy térkép, amin piros filccel be van karikázva a hely, és neonfényekkel világítják körbe a gyengébbek kedvéért?
Sandra tervezgetései gyermekdedek voltak, amitől olyan érzésem támadt, mintha egy amatőr író kezei közül került volna ki a könyv, akinek ez az első regénye.
A története semmilyen, nem haladunk előre, csak toporog egy helyben az egész sztori. Nem mutat be semmit sem rendesen. Se a démonvadászatot, se a keresést... Semmit... Ahelyett, hogy Luke -ot mentenék meg, csak vadászgatnak a szörnyekre, oszt kész... nyomozómunkájuk nincs... Nem kutatnak semmi után, nem keresnek információkat... legalábbis nem erőltetik meg magukat nagyon.
Szerelmi élet: oké, Sandra először azt mondja, szereti Donniet, vele bújik ágyikóba reggelente, aztán mikor távolabb kerül a sráctól, akkor Donnie már nem a pasija, és akkor Luke -ot jobban szereti, és akkor ő a pasija, de közben lelkiismeret-furdalása van, hogy megcsalta Donniet. Döntse már el a francba is, hogy ki a pasija, és kit kivel csal meg! Itt is tiszta Catherine az Üvöltő szelek című Bronte könyvből. Őt is Lintonhoz húzta az esze, de csak a vagyona miatt (Donniehoz Sandrát a vámpírsága miatt, vagyis amiben ugye megegyeznek), és Luke-hoz a szíve, aki sose lehet az övé, mert a világuk kettő, különböző világ... De akkor meg minek hazudozik mindenkinek... Akárhány szereplővel találkozik, mindenkinek mást mond, hogy kije Luke, meg Donnie...
Ezt a könyvet nem volt értelme megírni, mert olyan, mint egy félbehagyott munka, egy összecsapott akármi... Ó, még valami... Mikor a lány az erdőben elmeséli a sztoriját, nem tudtam magam beleérezni a helyzetébe, átérezni, hogy a szavai milyen súlyosak is...
Az egész könyv hangulata nem ragadott meg. Nem éreztem Sandra veszteségei miatti fájdalmát, sem az erdei lány sanyarú sorsát, sem azt, ha félt, ha nem félt semmit... Csak ültem, elolvastam, aztán annyi: "aha, vége?"
Aztán ha valaki szerint nekem van izlésficamom, akkor tessék panaszkodni, de szerintem ez a könyv rettenetes...
A második kötet után azt hittem, hogy még jobb lesz, de ez hatalmas csalódás volt számomra...

Ha pontban fejezném ki: 5/2
Folytatás...

2010. április 12.

Karen Chance - Megérint a sötétség (Cassandra Palmer 1)

2 megjegyzés




A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Gondolkoztam rajta, hogy hogyan találkoztam vele, és rájöttem, hogy fogalmam sincs. Azt tudom, hogy ez a könyv a bosszúm része volt... Sokáig vadásztam a Vámpírakadémia 2. részére, és mint már ott olvasható, megküzdöttem érte, hogy enyém legyen. Mikor már sokadszor jártam sikertelenül, akkor megláttam ezt. Vagy Gigi hívta fel rá a figyelmem, vagy csak úgy láttam, de nem haboztam sokáig... Aztán bevonult elé egy csomó más, úgyhogy most íme...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Cassandra (Cassie) egy jövőbelátó. Szülei meghaltak, megölték őket. A lányt egy vámpírmaffia nevelte fel, aminek hatására a lányt nem kavarják fel a dolgok (a látott dolgok, mint például a vér, a levágott fejek stb...) Cassandra azonban nem akar Tonynál, a vámpírcsapat vezetőjénél lenni. Szabad akar lenni, ezért megszökik tőle. Évek óta bujkál, szerez állást, lakást, és az utcáról befogadja Tomast is, akinek szintén szerez állást. Megsajnálta a srácot, hát ennyi.
Cassandra kapcsolatban áll szellemekkel, akik hol segítenek neki, hol pedig bosszantják. Egyik nap kap az irodában egy üzenetet a gépére: egy gyászjelentés arról, hogy ő meghalt, és a másnapi újságokba bekerül ez a hír. A lány tudja, hogy megint megtalálták az üldözői, hogy visszavigyék Tonyhoz, vagy megöljék, ugyanis a képességeit a férfi vagyonszerzésre használta eddig.
Cassie a menekülése előtt figyelmeztetni akarja Tomast, de rátalálnak a vámpírok és elkezdődik a csetepaté.
Kiderülnek árulások, megtévesztések, titkok. Betekintünk a MÁGUS főhadiszállására, ahol Cassie találkozik egy általa jól ismert vámpírral (még kislánykorából ismerte), egy másikkal akit már-már barátjának tekint (egyébként festő), egy harmadikkal, aki a vámpírok eddig veretlen bajnoka, egy vámpírral, akiről eddig nem sejtette, hogy ő vámpír, és egy hadmágussal.
Továbbá ki akarja deríteni, hogy mi folyik itt. Miért pályáznak rá, ki volt az apja, ki az anyja stb... (csak a szokásos, ami minden árván maradt regényhőst érdekel)

Vélemény:
Akkor most kezdem a rosszal, mert abból van a kevesebb. Nem tetszettek a bőre eresztett magyarázatok. Helyenként már a könyökömön csöpögött ki, hogy egyik helyen leírta valaminek a magyarázatát, és pár fejezettel később szinte szó szerint leírta még egyszer (oké, ilyen ismétléssel csak egyszer találkoztam, de attól még zavart). Néha a magyarázatokat soknak találtam, és megint bejött az általam csak "Bianca-effektus" -nak becézett szépség: hősünk néhány dolognak tudatában volt már, amit az olvasó csak később tudhatott meg. Éppen ezért a történet imitt-amott kicsit feszengős volt, hogy ez most honnan jött? Erről nekem eddig tudnom kellett volna? Hisz még nem is olvastam ilyent...
Néha visszalapoztam, hogy meggyőződjem, nem én vagyok amnéziás XD És kiderült, hogy tényleg nem vagyok ennyire feledékeny.
Na de ez még mind semmi, mivel ezek a számomra félresöpörhető bakik nem rontották el a könyv hangulatát, színvonalát. Végig benne maradtunk a mágikus világban. Aminek külön örültem, hogy rengeteg féle-fajta lénnyel megismerkedhettünk... Hú, két kezem szerintem nem elég hozzá. Gólemek, vérfarkas, tündér, elvarázsolt fej, vámpír, csatamágus, védelmező mágus (oké, ennek nem biztos, hogy ez a neve), Pythia (én ezt külön kategóriába sorolnám, más nem biztos), jósok (vagyis ugye a jövőbelátók), szellemek és még sok minden más, mint a boszorkányok és így tovább... (már csak a nekromanták hiányoztak volna, és egy zombi hadsereg XD).
Nah, de itt nincsenek zombik, meg ilyenek, és nem is hiányoznak. A történet és a cselekmény tetszett, a vámpírok tényleg vámpírok voltak, az öreg vámpírok ráadásul úgy is viselkedtek. Oké, voltak "féltékeny" kirohanások stb... mégsem az a tipikus szerelmi szál érvényes rá, mint amiről eddig olvashattunk, hogy "és a fiú és a lány összejöttek, és boldogan éltek, míg a nap rá nem sütött vámpírunkra, és el nem égette..."
Nem. És ez nagyon tetszett. Az elejétől a végéig tetszett, most minek ragozzam?
Karakterek: Cassie számomra átlagos... olyan, mint a mai világban olvasható "vagány vagyok attól, hogy lányból faragtak" típus, és igen, őt nem nevezném csak jó karakternek, elvégre megfordul a fejében, hogy mi a túrónak kell rá nehezednie a világnak.
Akit nagyon bírtam, az Agnes (nem, nem azért mert Gigi neve magyarba ez), mert humoros volt, és az ember tényleg nem ezt várta volna tőle XD. Mikor megjelent, azt hittem, hogy ez valami újabb jövőbelátó, vagy szellem, vagy bármi más, erre kiderül, hogy ő egy *SPOILER* és ahhoz képest elég... vagány? laza? nem is tudom melyik rá az illendőbb szó.
Ha a vámpírok közül kell választani, akkor... hm... talán... Nem is tudok köztük választani. Louis-Césarnak drukkoltam, hogy mindenkit legyőzzön, hogy mindent túléljen. Tetszett, hogy higgadt, hogy néha bunkó, hogy sok arca van, hogy mindenkivel másképp bánik (ellenséggel, baráttal, a csajjal stb...) Mircea: őt annyira nem bírtam. Először nem tudtam eldönteni, hogy mit higgyek róla. Oké, nem titkolta önös érdekeit (mert van neki bőven), de attól nekem még túl jófiú volt.
A csatamágust, Pritkin ellenszenves volt, de szerintem neki ezt a szerepet szánták.
Tomast azért kedveltem meg, mert róla végig nem lehet igazán megtudni, hogy kicsoda valójában. Cassie nem is kíváncsi rá azután, hogy *NAGYON SPOILER*, de én drukkoltam, hogy vele jöjjön össze. Titokzatos volt, kegyetlen, és voltak jó elszólásai.
Összességben nézve azt hozta nálam is, mint amit a többiek (akikkel beszéltem róla) jósoltak: jó volt, izgalmas, némi humorral, kevéske szexjelenettel, és rengeteg akcióval. Nem volt megállás. A végére számítottam is, meg nem is (csak remélni tudtam, hogy nem úgy lesz, ahogy gondoltam, és lám, mégis úgy lett...) Kicsit elszontyolodva tettem le, és pár másodperccel később már tudtam: kell a folytatás...

Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2010. április 10.

Edgar Wallace - Az akasztott kéz bosszúja

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Véletlenül találtam rá. Átszaladtam egy szobán. A szoba jellegzetessége az, hogy kb. 2-3 éve ugyanúgy néz ki. És tényleg átfutottam rajta. Mikor visszafordultam, akkor láttam meg a vézna kis gerincét, ami jó sok idő alatt mindig elkerülte a figyelmemet. Odamentem, levettem a polcról, és a hátulját nézegettem. Érdekesnek tűnt, és kíváncsi voltam mi lehet "Wallace egyik legjobb könyve".

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Clay Shelton bűnöző. Bankoktól csal ki pénzt, iratokat hamisít, embereket öl. Szóval jól elvan, mígnem jön Arnold Long Betcher, a detektív, aki fogad arra, hogy hamarosan kézre keríti a bűnözőt, akit még senkinek sem sikerült. Néhány nap alatt ez meg is történik, és Sheltont felakasztják (bírói ítélet). Az utolsó szó jogán csak annyit mond, hogy mindenki meghal, aki a halálában részt vett.
Rövidesen meghal a bíró, a hóhér, az ügyész, és már csak két ember marad. Egy bankár és Long Betcher, a detektív. A férfi azonban ezt nem hagyja annyiban. Rengeteg alakalommal próbálják megölni, de mindig valami közbejön, ami miatt életben marad, és elkezdi megoldani az ügyet.
Közben találkozik egy titkárnővel, aki megtetszik neki, fény derül Shelton titkára, emberek tűnnek el, halnak meg stb...

Vélemény:
A történet szerintem önmagában nem rossz, a párbeszédek beleillenek, a történet felépítése logikus. Azt is jónak tartom, ahogy az író az idővel bánik. Hol egymás mellett párhuzamosan futtatja a szálakat, hol pedig külön-külön utakat mutat be. A szereplők többször találkoznak és van mindenki együtt, majd az író módot talál rá, hogy szétválassza őket, és megint több szálon fut a cselekmény. Nem csak a detektív háta mögül kandikálhatunk be a történetbe, hanem néha egy gazdag hölgy és titkárnője házában járunk, olykor egy gazdag hoteltulajdonoséban és így tovább.
A Titokzatos Banda ötlete is egész jó volt, és az, hogy támpontokat ad a detektívnek (mint például a feljegyzett dátumok).
Amiért nálam pontokat veszteget az nem más, mint az ismétlés. Voltak párbeszédhelyzetek, amik lejátszódtak két szereplő között, majd hasonló módon lefolytatódott a következő fejezetben, vagy pár fejezettel arrébb ugyanzon két szereplő, vagy két másik között... Nekem már a könyökömön jött ki, hogy ki mit tud, aztán meg belekeveredtem. És a végén volt olyan, amit a tettes tudott, pedig senki sem mondhatta neki, mert azokat az emberek csak gondolták... Szóval a bűnözőnk vagy gondolatolvasó, vagy kölcsönlopta a Twilight -ból Edward Cullent...
Ami még nem tetszett, az a hirtelen eltűnések, majd feltűnések, illetve ugyanaz volt még a problémám, mint ami az Evernightnál. Amíg egyik szereplő szemszögét láttuk, addig a nyomozó kiderített valamit, és mikor újra a nyomozót láttuk, akkor meg már csak szembekerültünk a tényekkel. Én többször kérdeztem magamtól: ezt már megint hol derítette ki, vagy mikor? Aztán elmondja a detektív, hogy itt járt, meg ott járt, meg ezt kérdezte meg, meg azt... De erről a könyvben szó nem esik... Például ilyen az a rész, mikor kiderül, ki is valójában Shelton...
Amin bejött a képbe egy-egy új elem, mindjárt tudtam, hogy miért rakta be az író XD. Ha jött egy nyom, összeállítottam a fejemben a sztorit, hogy én mit írnék meg, és Wallace ezt kitalálta XD, és ez lett a vége is.
Arra jó volt a könyv, hogy elszórakoztassam magam, hogy használjam a fejem, hogy a hirtelen jött információkat is bele szőjem az elképzelt történetembe. Vagy ennyire kiszámítható, vagy az író túl sok olyan elemmel tömte tele a könyvet, amitől egyértelműek a dolgok... Hogy melyik, azon még én magam is gondolkodom, de aki tudja, írja már le nekem is XD
Mindenesetre meghozta a kedvemet ahhoz, hogy igazi fantasy mentes krimiket olvassak. Remek történet volt :)

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Folytatás...

2010. április 8.

Christopher Moore - Biff evangéliuma

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ohentibi az előző oldalon ajánlotta nekem a Mocskos meló című Moore könyvet, felgyorsítva ezzel, hogy a már kiszemelt (de időm nem volt rá) könyvet kézbe vehessem... És igen, a Mocskos meló felkeltette érdeklődésemet, hogy Moore ezek után miből mit tud még kihozni...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Józsua (vagyis Jézus) megszületik. Mindenki ismerheti a történetet, aki forgatta a Bibliát, úgyhogy ezt a részét ne részletezzük. Tudjuk továbbá, hogy harminc éves korában nekiáll tanítani, és hirdetni az igét.
Arról azonban nem szól semmi, hogy mit csinál, míg felcseperedik... Mária egyfolytában mondogatja, hogy Józsua Isten fia, és ezért mindenki bolondnak nézi. Józsuának születik két féltestvére (akiknek apja József), és a család boldogan éldegél. Józsua legjobb barátja "Biff, akit Lévinek hívnak" (ezt nem hagyhattam ki), és vele tengeti mindennapjait. Elérik a kort, mikor apjuk hivatását kéne tanulniuk, megismerkednek egy lánnyal, akit Mária Magdolnának ("hívjatok csak Marinak") neveznek. Biff szereti a lányt, a lány szereti Józsuát, Józsua szereti a lányt, de az angyal figyelmezteti, hogy nem lehet nővel...
Ezek mellett felmerül a kérdés, hogy lesz az ember Messiás? Józsua útra kel hát, hogy megkeresse a három királyt (a három bölcset, akiket a csillag vezérelt a jászolhoz) azért, hogy megtanulja, és persze Biff nem maradhat ki egy jónak ígérkező kalandból...
Közben megismerkednek haramiákkal, a luxus élettel, a bűnökkel, a Sátánnal, a jógával, a buddhizmussal, a kasztrendszerrel és minden vallásból kapunk egy csipetnyi ízelítőt. Ehhez hozzá jön még, hogy némi harcművészeti oktatást is kapnak, és persze néhány dolog, amit Biff fedezett föl (lásd.: az eszköz, ami hasonlít a gyufára stb...), és több dolog keletkezését is megmagyarázzák...
Mind a ketten sokat tanulnak (Biff és Józsua is), és utazgatnak. A sok újdonsággal azonban a végén vajon mit kezdenek?

Vélemény:
Nagyon nem akarok belemenni a történetbe, mert még két mondat, és belemerülök úgy, hogy élvezhetetlenné és spoilerek tömkelegét fogja tartalmazni, nem is beszélve a végéről...
Lássuk csak. Kezdjük azzal, hogy mi tetszett. Ráziel angyal nagyon kemény volt XD Őt bírtam a karakterek közül legjobban. A vége felé már kezdett laposodni a szövege, de a Szappanoperakalaúzig jó volt XD, meg még az az utáni jelenete, és nálam tök kifújt. Megtudtam, hogy a Leghülyébb angyal meg róla szól, úgyhogy már most repesek a gondolatra...
Aztán ami még tetszett, az a humoros részek, és az, hogy Moore nem csak a boldog-szomorú részeket tudja remekül összekapcsolni, de innen kiderült, hogy a humor-komoly részeket is. Úgy képes az ellentéteket összekapcsolni, hogy csak lestem...
A tanítójelleg tetszett, Józsua prédikációi, példabeszédei...
Ami nem tetszett az a legvége, akkor az utolsó rész, vagyis a hatodik (ez kb. 40 oldal), aztán a Boldizsárnál töltött rész sem tetszett. Mondjuk az apostolok összeverbuválása tetszett.
Azért pontozom le, mert néhány szakaszon nem tudta megtartani a humoros légkört olyan szituációkban, ami szerintem nyugodtan lehetett volna humoros... Például abban sem találtam túl sok vicceset, mikor Biff elmeséli, mit csinált addig, míg Józsua a harmadik bölcsnél tanult...
A Mocskos meló még az utolsó oldalon is csöpögött a poénoktól... ez nem... Úgyhogy ennyi XD

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2010. április 6.

Körbepost

0 megjegyzés

Körbepost

1. A játékot nagyon szépen megköszönöm: Nimának!

2. Ajánlok röviden számomra kedves 3 könyvet. (olyanokat, amik nincsenek fenn a blogon)

3. Adom tovább három embernek, és figyelem az ajánlókat, hátha lesz új kedvenc.


3 könyv ajánlása... Hát hú... *gyorsan összeszedi a gondolatait*.
Akkor, mivel a testvér könyve fent van, ajánlanám Emily Bronte: Üvöltő szelek című könyvét... Miért? Mert sok kötet hajaz a történetére a mai vámpírlázban, és mindegyiket megismerhetjük, ha ezt már olvastuk. Egyébként nekem korántsem tetszett annyira, mint Charlotte: Jane Eyre -je, de szerintem ez is olvasható, és érdekes.



2. könyv... Olyant nehezen tudok ajánlani, ami nincs fönt a blogon, mert szinte mindent föltettem, amit úgy olvastam. Mégis, kicsi korom virágai közül egy sem szerepel itt. Mivel kötelező olvasmányokat nem szerettem, olyanokat olvastam, amik kezembe akadtak, de nem voltak azok.
Ezek pedig többnyire mesék, vagy Bronte művek, vagy éppen Karinthy volt, vagy Shakespeare.
A következő két ajánlóm ezért olyan lesz, ami már van a blogon, és a részletesebb leírást el lehet ott olvasni, itt pedig egy rövid történetet róluk XD
Még mindig Rob Thurman: Éjvilág a favoritom. Ez a könyv valami olyant bizonyított be nekem, amiről a mai napig is csak álmodozom, és jó lenne ha lenne alapon... ha szükségem van rá, csak újra elolvasom, és utána nyugi van :)


A harmadik ajánlós könyvem pedig azért emelném ki, mert hála neki egy nagyszerű emberrel hozott össze a sors. Hogy ez jó, vagy éppen rossz, azt még latolgatom XD. Ez a könyv volt az, ami bebizonyította, hogy vannak nagy egymásra találások, hogy a sok véletlen nem csak a könyvek lapjain történhet meg, hanem a valóságban is, és hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek.
Ez a könyv nem más, mint Cassandra Clare: City of Bones (Csontváros, Csontok városa)
Azért az angol borítót rakom ki, mert először akkor olvastam, mikor még a magyarok nem is ették, nem is itták, most meg nagy lázzal falják a könyvet. Mivel nem akarok elbúcsúzni attól az élménytől, mikor először kerestem magyarul információt erről a könyvről, ezért maradjon csak az angol borító.
Akinek pedig ezért köszönet jár, az Gigi!


Azt hiszem, egy csöppet meg fogom szakítani a láncolatot, mert bár sok blogon megfordulok (még ha nem is írok mindenkinek), mégis két embernek tudnám csak továbbadni...

Akiknek továbbadom: Gigi és Ohentibi

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger