Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2010. július 31.

Fritz Graf - A mágia a görög-római világban

0 megjegyzés



A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Mindig szerettem a görögök világát. Tetszettek a rituáléik, a hitviláguk, a történelmük, az újításaik. Ez a könyv pedig tartalmazza a Görög világ egyik alapját: a mágiájukat...
Ami még közrejátszott benne, hogy elolvassam az az, hogy szeretem a misztikumot, a mágiát, a rituálékról való olvasást.

Fülszöveg:
"Fritz Graf könyve az antik mágia kutatásának első olyan összegzése, mely szakít a hagyományos mágia-vallás szembeállítással: az ókori mágiát a fogalom korabeli használatából kiindulva nem az okkultizmus egy formájának, hanem az isten-ember viszony egyik aspektusának tekinti. A könyv középpontjában a mágikus rituálékat végző személy, azaz a mágus alakja, valamint az általa gyakorolt varázslási formák és rituálék állnak. A szerző az antik irodalmi források, illetve a régészeti és feliratos anyag (átoktáblák, mágikus papiruszok) segítségével részletesen bemutatja a mágikus rituálék különböző típusait, külön fejezetben tárgyalva például az antik szerelmi mágiát. Értelmezése szerint a mágikus rítusok célja ugyanúgy az istenivel való kapcsolatkeresés, mint az egyéb ismert vallási formáké, a különbség csak abban áll, hogy a mágus sajátos utat választ e cél eléréséhez. Fritz Graf (1944) a latin filológia és a vallástörténet professzora, jelenleg az Ohio State University oktatója."

Vélemény:
A Gondolat kiadó gondozásában megjelent Graf-kötet remekül összegzi és kielemzi, hogy a görögök és a rómaiak világában mit jelentett a mágia, milyen fajtái voltak, kik és milyen névvel lehettek mágusok, milyen rítusokat mímeltek, hogyan készítették elő, milyen szavakat használtak és így tovább.
A könyv tankönyvszerű, és mégis remekül érthető, ami köszönhető a magyarázatoknak, az irodalmi, jogi és egyéb példázatoknak és egy összegző fogalomtárnak a könyv hátuljában.
Bár eddig is tisztában voltam valamennyire azzal, hogy az ókori görög világban miféle eszközökhöz folyamodtak, de ez a könyv még tisztább képet ad erről, rendkívül részletes, remekül kidolgozott, a példák passzolnak az éppen magyarázott elmélethez, gondolat sorhoz. Könnyedén behatárolható, hogy az említett személyek mely korokban éltek, és ez által könnyebb nyomon követni, hogy mely időszakokat említi meg az író.
Érdekes volt ilyen megközelítésben olvasni a görög világról, és megtudni, vajon honnan is ered a mágia, mire használtak rítusokat, és hogy kik használták őket, illetve mit kaptak érte. A rómaiak és a görögök mellett azért felhozzák példának többek közt a perzsákat is.
Mindenképpen egy rendezett, érdekes olvasnivaló, igényes kiadásban. Rendezett, korrekt munka. Tényleg tankönyvszerű, és tényeket magyaráz, de azt érthetően teszi, így akit érdekel, hogy mi a mágia, honnan ered a szó, hogy hívták a különböző helyeken a mágusokat, milyen rítusokat csináltak és egyéb kérdése lenne a mágiával kapcsolatban, annak ez a kötet egy kihagyhatatlan olvasnivaló, mert tényleg mindent meg lehet benne találni. Nem kell 100 kötetből összevadászni a lényeget, hanem elég ez az egy kötet, ami remekül összefoglalja és kielemzi a mágia minden apró szegmensét.Link
Ha pontban fejezném ki: 5/5
Folytatás...

2010. július 29.

Andrew Bellringer - A Besurranó (2.könyv)

0 megjegyzés


A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
A krimitrilógia általam utoljára olvasott kötete. Az első poén ott kezdődött, hogy mennyi ideig tartott, míg végre sikerült hozzájutnom. Szerintem eléggé vicces dolog, hogy a korábban kiadott első részhez is előbb hozzá lehetett jutni, mint ehhez a kötethez... Ennek a könyvnek a beszerzése szinte lehetetlen vállalkozás volt. De azért megvan és ez a fő...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
A rendőrségen van egy egészen furcsa ügy. Valaki gyilkosságokat követ el úgy, hogy a tettes után nem maradnak nyomok. A gyilkost a Besurranó névvel illetik, mivel nyitva felejtett lakások ajtajain lopózik be, méghozzá olyan lakásokba, ahol tudja: csak egyetlen ember fog visszatérni, hogy becsukja az ajtót. Aztán a Besurranó szerez egy tárgyat, megöli áldozatát, és a rendőrök a helyszínre érve nem találnak tanút, és az eszközökön is csak a tulajdonosaik ujjlenyomatai maradnak...
Így hát ismét a már jól megszokott Madler-Spien-Thomas trióra vár a feladat, hogy felgöngyölítse az ügyet, és megoldják a rejtélyt. Ha ez még nem lenne elég, Spien lakásába nem a besurranó, de a nagybácsija veszi be magát, és megkezdődik a küzdelem a nyugalomért...

Vélemény:
Nemigazán tudom, mit írhatnék erről a könyvről. A stílusa a már megszokott, a karakterek jellemei a régiek, a helyszínek bemutatása viszont jobban ki lett dolgozva: sokkal részletesebb, mint az ez előtt olvasott kötetekben. A rendőri részeknél ismét ott volt a humor, a csipkelődés, az élcelődés, és a kávézás, meg a szokásos: "már megint a földön landolt a kabát" - bár itt most nem kapott nagy hangsúlyt.
A nagybácsi eleinte eléggé vicces szituációkba keveredett Spiennel, de mintha a végére megnyugodott volna (vagy elfáradt vagy elhagyta az erő, nem tudom)...
Aztán ott van még a gyilkosunk. Igazán elmés gyilkos, hogy semmi nyomot nem hagy maga után, de az utolsó 50 oldalnál a rendőröknek még semmi nem volt a kezében, hogy ki a gyilkos stb... (legalábbis nem sok dolog). Csak járkáltak, mindenkit kihallgattak, és így egy kissé monoton lett volna a könyv, ha nincsenek azok az irodás jelenetek. Valahogy nem éreztem, hogy a bűnügyön lenne a hangsúly, mert java részt csak a kávé folyt, meg az alvás, és a beszélgetés, meg a tréfás párbeszédek.
Aztán jött Thomas és utána már pikk-pakk felgöngyölítették az ügyet...
Meg az a magyarázat a végén Spientől olyan váratlan volt, és az a teória a gyilkos kilétét illetően... A vége egy nagyon gyors lezárás éppen ezért, és nincsenek nagy akciózások, meg semmi váratlan fordulat, csak mennek, beviszik a gyilkost és kész...
Mondjuk engem a humor sok mindenért kárpótol egy könyvben, de ennél a vége felé akadtak dolgok, amiket úgy nem bírtam felfogni, hogy miért van úgy? Persze, mert a gyilkosnak valahogy meg kellett ölni az áldozatot aztán meg le kellett lépni, meg nyomot hagyni. Olyan érzésem támadt, hogy itt túl sok minden múlt a véletleneken.
Például a gyilkosunk csak úgy kiválogatta az áldozatait a rendőrök közül. Mi volt rá a garancia, hogy pont az iktatta a szükséges anyagokat, akit megölt? Ennyi erővel lehetett volna egy másik nyugdíjazott iktató rendőr is, akit megöl, és akkor nem jutnak el a tetteshez?
A véletlenek persze mindenütt szerepet játszanak, de a 2P -nél azért logikusabb volt, hogy ki hova miért megy, és hogy leplezik le a gyilkost (még ha ott segített is nekik a fiú, meg hátráltatta is őket azzal, hogy felfedte a kilétét).
Nekem a végén levő "gyorsan kapjuk el a gyilkost, és menjünk aludni/kávézni" miatt hiányérzetem támadt és maradt is...
De legalább már értem, miért van ráírva, hogy "A strandszezon slágere": a könyv strapabíróbb, mint az eddigi kötetek, amik meglátogatták velem a strandot XD
(A kép saját fotó, kéretik nem lenyúlni!)

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Folytatás...

2010. július 28.

Olvasási kedv nő/csökken ?

4 megjegyzés

A minap egy könyvesboltban jártam, és ott kaptam el egy beszélgetés foszlányait, ami engem is megindított a gondolkodás rögös ösvényén - tudom, ez nagyképűen hangzik, de így van. Az örök vitatémáról szólt a csevej: az emberek egyre kevesebbet olvasnak.
Aztán eszembe jutott, mi mindent láttam a Könyvhéten: ameddig a szem ellátott mindenki könyvekkel szaladgált, ahol hely akadt, ott leültek és lapozgattak azok, akik már végigálltak pár sort, és hozzájutottak néhány új darabhoz, és képtelenek voltak kivárni, míg hazaérhetnek, így hát átadták magukat a könyves élménynek. Körbeültek szobrokat, elfoglaltak padokat, asztalokat... Egy szóval: ahol hely akadt, ott ücsörögtek és olvastak - bár láttam nem is egy embert, aki állva tette, mert már elfogyott a hely. Jah, meg az olyan fanatikusok, mint Gigi: míg sátortól sátorig jártunk, séta közben is olvasott...
Szóval elgondolkoztam azon, valóban igaz e a feltevés, hogy egyre kevesebbet olvasunk? Mióta blogot vezetek egyre inkább azt vallom, hogy nem, nem olvasunk egyre kevesebbet. Rengeteg ember vezet blogot, ők nyíltabban felvállalják, hogy "nézzétek, ennyit olvasok és ilyen könyveket, és az élményt megosztom veletek is, hátha ti is csatlakoztok és kidumáljátok velem, hogy egyes kötetek hogy tetszettek, vagy hogy nem"...
Kicsit körbenézve a neten egyre több és több könyves blogba futok bele, és köztük rengeteg az új - legalábbis abból következtetve, hogy még csak pár kötetről található pár sor.
Ráadásul a mai modern időkben mindenki a praktikusságra, a kicsinyítésre, a tömörítésre megy rá, és hogy ne egy egész könyvtárral keljen futkozni, ami nem is férne el a táskájukban hát beszereznek úgynevezett ebook olvasókat, vagy egyéb eszközöket, amiken lehet elektronikus könyveket olvasni, és azon teszik. Azonban egy mellettük elsétáló ember biztosra veszem, hogy nem azt nézegeti, hogy mit csinálnak ezeken az elektronikus kütyükön, és éppen ezért rejtve marad, hogy az illető éppen könyvet olvas, vagy mást csinál e.
Éppen ezért én nem azt mondanám, hogy a könyvek iránti lelkesedés csökkent, hanem azt, hogy drága hobbi egy házi könyvtár bővítése. Azért látunk emberek kezeiben kevesebb könyvet, mert manapság egy-egy könyv ára nem éppen csekélyke. Már pár könyv beszerzése is egy fél vagyonnak minősül és az emberek zöme úgy gondolkodhat, hogy hát másra is szükségem van, a könyveket meg letöltöm a netről és kész.
Bár én inkább a könyvtár és a könyvvásárlás híve vagyok - vagyis ellenzem az illegális letöltéseket, és jobb szeretem a könyveket a saját polcomon nézegetni -, azért elgondolkoztató, hogy így mennyivel több tartalomhoz lehet hozzájutni.
Azonban a szemfülesek ha egy kicsit körbenéznek megláthatják, hogy a könyvek beszerzése is lehet olcsóbb... Erre találták ki a használt könyveket árusító antikváriumokat, és az online webáruházak az akcióikat. Ráadásul a nagyobb könyvesbolt hálózatok (például: Alexandra) még a boltjaikban is leértékelnek néha egészen jó könyveket. Vagy az egyik legnagyobb online könyvárusító a Bookline egyre több helyre állít fel ún. Bookline Box -okat (olyan helyek, ahol az online rendelt könyvedet átveheted, és nem kell postaköltséget fizetned, mégis az akciós áron, olcsóbban tied a könyv).
Tudom, hogy az antikváriumokat sokan azért nem szeretik, mert "ki tudja kié volt előtte a kötet" meg mert "használt holmi". Higgyétek el, egy antikváriumban is lehet olyan kötetet találni, amiről ha az ember nem tudja, hol vette a tulaj azt lehet hinni, hogy könyvesbolti. Ezt tapasztaltból tudom. Ha nem tudnám, honnan kotortam elő Susanna Clarke - Búcsúbáj hölgyei című kötetemet azt hinném, hogy könyvesbolti. Azt hiszem, aki igazi könyvmoly, az szeret is vigyázni a köteteire.
Aki még ennél is olcsóbb megoldást akar arra, hogy könyvhöz jusson: könyvtár. A könyvtárbérletek helyenként igaz pénzbe kerülnek, de ez nem egy fél vagyon. Egyszer befizeted és olyan, mintha "egy marék apróból körbeutaznál annyi világot, amennyit nem szégyellsz. Igaz, így nem lesz sajátod a könyv, de van, hogy a könyvtárak selejteznek, és így értesülhetsz róla, ha éppen egy könyv gazdira vár.
Ráadásul kitaláltak még olyan szenzációs dolgokat is a kreatívak, mint a "Moly", ahol akkor is könyvhöz juthatsz, ha a malacpersely alján már nem maradt semmi. Egy másik molyos biztosan szívesen cserél veled könyvet... Lehet, hogy megvettél vagy kaptál egy kötetet, ami aztán nem tetszett, de valaki más lehet, hogy szívesen elolvasná. Egy csere posta, vagy molyposta útján, és máris mind a két fél boldog.
Ezek után nem tudom, hogy az olvasási kedv nőtt, vagy csökkent e az utóbbi években. Mindig vannak olyanok, akik azt mondják "utálok olvasni", aztán később mégis belőlük lesznek a legnagyobb könyvmolyok (volt rá példa, ilyen voltam én is). Azt mondom azoknak, akik a képembe vágják ezt a mondatot: jah, én is ezt mondtam, aztán rátaláltam az első olyan könyvre, amit imádtam, és utána több ahhoz hasonló élményt keresve rengeteg könyvön átrágtam magam, hogy újra átéljem.
Vagyis az embernek csak meg kell találni azokat a könyveket, műfajokat, amik közel állnak hozzájuk, ami érdekli stb... és még az anti-könyvesekből is hatalmas könyvmoly válhat.

Az olvasás nagyobb élmény, mint amit a mozitól vagy a tévétől kaphatsz. Jobb a képminőség, jobbak a jelenetkidolgozások, a hanghatások, az érzelmek felszínre törése. Közelebb érzed magadhoz az élményt, mert te is a részese vagy - no persze csak akkor, ha az akarsz lenni, és hagyod, hogy beszippantson az adott könyv világa.Link
Folytatás...

2010. július 22.

Könyves játék

6 megjegyzés

Nancy -től kaptam egy könyves játékot, és ezúton szeretném neki megköszönni.
A feladat a következő:
Írj fel 10 könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek is. Majd nevezz meg 5 bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére és linkeld ki őket, végül hagyj nekik üzenetet a blogjukon.

Elgondolkodtam, hogy mi legyen ez a 10 könyv. Íme a lista:
1. Rob Thurman - Éjvilág (mi mással kezdeném?)
2. Karen Chance - Megérint a sötétség (mert szerintem nem egy sablon vámpír sztori)
3. Nicholas Sparks - Az utolsó dal (mert nagy hatással volt rám)
4. Neil Gaiman - Sosehol (ehhez nincs mit hozzáfűzni)
5. Cassandra Clare - Csontváros (szerintem remek kötet)
6. J. Goldenlane - Farkastestvér (mert magyar, mert jó stb...)
7. Andrew Bellringer - ParaPolice (remek krimi és nem szokványos)
8. Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe (tetszett, hogy tanulságos)
9. Tracy Chevalier - Leány gyöngy fülbevalóval (mert tetszik, ahogy fűzi a szálakat)
10. Kelley Armstrong - Summoning (mert ez nem maradhat le a listákról)

Akiknek továbbadnám, már lehet, hogy van... Sőt, Nancy már továbbadta Giginek, de azért én is továbbadnám tehát: Gigi -nek; Nima -nak... Másoknak most nem tudom :P
Folytatás...

Nicholas Sparks - Az utolsó dal

5 megjegyzés


A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Nincs nagy sztorija annak, hogy futottam össze a könyvvel. Néhány kötete ott hevert a könyvesboltban, és sosem tudtam úgy elmenni mellettük, hogy ne vessek rájuk egy pillantást. Aztán egy szép napon naná, hogy győzött a kíváncsiság...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Ronnie és Jonah a nyarat az apjuknál töltik. Miért? Mert az anyjuk ezt mondta. Jonah nagyon örül ennek, de Ronnie...? Ő más tészta. Három éve nem beszél az apjával, és még a zongorázásról is lemondott miatta, mert a férfi, Steve otthagyta őket, és ezt Ronnie képtelen volt megbocsátani az apjának.
A nyár azonban épp csak elkezdődött, és Ronnie új emberekkel ismerkedik meg, mint például Blaze -zel, a cseppet sem átlagos külsejű gót lánnyal, a barátjával Marcus -sal, és a fiú után loholó testvérpárral. Ronnie nem ismer senkit, így próbál tartozni valahova, ezért is követi Blazet és a fiúkat. Megismerkedik továbbá Willel és a haverjával Scottal. Will felkelti a lány érdeklődését, és ez viszonzásra is talál.
Közben persze sikerül bajba kerülnie, ami konfliktusokhoz vezet, meg megtalálja élete első, igazi szerelmét, miközben javul a kapcsolata az apjával...
És hogy ne csak egy sablon love storyt kapjunk, mindenkinek van valami a füle mögött... Az anyuka, az apuka, Will, Scott, Marcus, Blaze és Ronnie is olyan titkokat őriz, amelyek hol drámai jelenetekhez vezetnek, hol pedig meghatóakhoz... Mert a végén mindennek ki kell derülni.

Vélemény:
Mikor Nancy közölte velem (ekkor már birtokomba került a kötet), hogy ez egy olyan könyv, ami érzelmes, lehangoló, megható stb... arra gondoltam, hogy á, ez nem az én műfajom, úgysem fog tetszeni, de azért kap egy esélyt. Az első 100 oldalon ki is tartottam e véleményem mellett, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet. Minden egyes szabad másodpercemben ha csak 2 sort is olvashattam belőle már jól éreztem magam. Az első 100 oldal igaz, zötyögött csak, mert unalmasnak találtam, mert az csak amolyan bevezető szakasz, mert szaggatott a menete stb, de utána már egészen szokványos, mindennapi életről szóló történetet kapunk. Igaz, szerintem séma kötet, mert az 58. oldaltól fogva már kitalálható, mi a vége. Mondjuk nekem az egyes események leírása sablonos volt, és néha olyannak tetszett a könyv olvasás közben az események folyása, mint egy kocka formájú kerékkel ellátott szekér gurulása az úton, de ahol kellett, ott elérte a hatást. Éppen ezért volt nehéz elolvasnom az utolsó 60-70 oldalt... 2 oldalanként le kellett tennem, hogy kicsit összeszedjem magam a folytatáshoz...
Ami igazán tetszett Sparks írásában az az, hogy remekül oldotta meg a karakterek jellemfejlődéseit, ahol azt akarta, hogy nevessünk, ott lehetett rajta nevetni, ahol azt akarta, hogy sírjunk, ott lehetett rajta bőgni (ezért is volt nehéz a végére érni, és átvetekedni magam a végső 60-70 oldalon). A befejezéshez érve csak azt sajnáltam, hogy nincs folytatás...
A belőle készült filmet ugyan még nem láttam, de majd ezt is pótlom... Azt azonban kétlem, hogy ugyanilyen jól át tudja adni az érzelmeket, mint a könyv.
Mindenhol romantikusnak láttam meghirdetve, de ez nem kifejezetten az. Van benne romantika is, de nem az a megszokott csöpögős, túl érzelmes fajta, hanem olyan, amit jó olvasni, és még nekem is tetszett. A lényege a könyvnek abban rejlik, hogyan talál egymásra újra apa és lánya, hogyan fejlődik ezáltal a lány jelleme és így tovább.
Szerintem egy kihagyhatatlan darab volt, és nem bánom, hogy elolvastam, még ha nem vagyok hozzászokva az ilyen megríkató könyvekhez, akkor is... Pedig azt hittem, hogy ezt nehezemre esik majd elolvasni, de végül úgy elrepült a 100. oldal után a maradék 300, hogy majd kigyulladtak az oldalak, olyan gyorsan lapoztam XD
Azonban még ezek mellett is feltűnt, hogy a kötetben rengeteg volt a szóismétlés, meg az egyes kisebb bakik, mint például: "Kim Steve-ről Jonahra nézett, majd ismét a fiára." (ezzel az a bibi, hogy ha Steve -ről, aki a volt férj Jonah-ra néz, aki a fia, akkor hogy tud ismét visszanézni a fiára, ha már amúgy is őt nézi? azért értitek XD)
A kedvenc jeleneteim a Will - Ronnie párbeszédek, mikor Will piszkálja a csajt (például a tengerparton a teknősös jelenetnél stb...), illetve Jonah faggatózásai. Bár egy kisfiúról van szó, aki még csak 10 éves, mégis hitelesen adta vissza. A gyerek nem tűnt ostobának, idétlennek, hanem tényleg reálisnak, mint a korabeli gyerekek.
Összességében humoros és ríkató, romantikus, de nem viszi túlzásba, drámai, és mindezt csak azért, mert magáról az életről szól...

Ha pontban fejezném ki: 5/4
Folytatás...

2010. július 13.

Harangozó András - A köd (1.könyv)

0 megjegyzés


A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Harangozó András, vagyis Andrew Bellringer eme kötetét úgy éreztem, hogy kihagyhatatlan a ParaPolice után (ami ugye a krimihármas 3. kötetének van kiírva, és ez meg az elsőnek). Ahonnan Holdi szerezte volna meg közölték, hogy bocs, elkelt, így hát a sarkamra álltam, és két nappal később kezemben a kötettel vonultam mindenhova, és valamiért ez egy olyan kötet volt, ami miatt sokan megbámultak... (Nem, ez nem horror, mielőtt még valaki megkérdezné... ez egy sima krimi, bár vannak benne olyan részek, amik miatt "erős idegzetűeknek" címkét kaphatna, bár annyira nem vad, mint a ParaPolice.)

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Minden egy balesettel kezdődik. A ködben feltűnik egy Mercedes, ami elgázol egy anyát és a kisfiát, majd elhajt a helyszínről. Nem lehet sokat látni a tejfehér ködben, mely leplezi a történteket.
Valaki mégis jelentkezik, és feladja magát a rendőrségen azzal, hogy ő követte el a kettős gázolást, és a férfit börtönbe is csukják.
De hogy a rendőrség dolga ne legyen ilyen egyszerű, képbe kerül egy terrorszervezet, akik gazdag embereket rabolnak el, robbantgatnak is egy keveset, váltságdíjakat is követelnek, és jó fiúnak tüntetik fel magukat. A rendőrség kezében nincs túl sok bizonyíték, és segédeszköz. Félresiklott akciók, és kamu tanúk annál többen. Ráadásul eltűnik egy újabb gazdag ember és a dolgok folyton csak bonyolódnak... Hogy mi lesz ebből? ....

Vélemény:
Az, hogy Harangozó Andrást írtam ki az íróhoz senkit se tévesszen meg. Ez ugyanis ismét egy Andrew Bellringer könyv, de ezt az író még nem álnéven adta ki.
Kicsit gondban voltam a könyvnél annyiban, hogy nem találtam sehol sem fülszöveget. Hogy ez miért volt gond? Nos, ha a történetről szeretnék írni, nem akarok ellőni minden poént, mert egy amúgy eléggé vékonyka könyv kerül annak a kezébe, aki ezt olvassa... A fülszövegek segítenek ebben, hogy mennyi az, amit az olvasó amúgy is tud már... De hát mire nem jó a spoiler figyelmeztetés?
Szóval kicsit a könyvről. Miután leraktam az volt az érzésem, hogy az elején az író tűnődik, hogy lehetne csavarni a szálakat, és a végére már annyira belelendült az írásba, hogy sajnáltam, hogy vége :( Persze nem szontyolodom el, hisz van még a sorozatnak egy általam nem olvasott kötete, de a ParaPolice -nál is ez volt a gondom... Hogy elértem a végét, és olyan kis rövidkének találtam azt is :(
Mégis olyan kötet, amihez ha még egy betűt hozzátettek volna, akkor már csak ront a dolgokon, mert a lezárása kerek egésszé teszi a történetet (és nem mellékesen gyilkossá is...)
Maga a történet eléggé kusza, és nem mondom, hogy hibátlan... Imitt-amott akadtak olyan lehetetlen dolgok, amik mókásan hatottak (az ügyvéd fülében visszhangzanak a szavak, amiket nem is hallott... :D ) Szóval a történet több szálon fut, akárcsak az általam sokat emlegetett, és most általam 2P -nek rövidített kötet, és itt valahogy ez néha rányomja bélyegét. A 2P -nél nem volt vele gondom, de itt kicsit furcsán vette ki magát. Néhol az áthidalásokkal akaszkodtam össze, mikor zajlott egy esemény, aztán hirtelen átvált például a rendőrségen zajló történésekhez, majd váratlanul átugrik megint egy másik helyszínre, majd vissza az elsőhöz... Pár helyütt a sorkihagyások figyelmeztetnek az átívelésre, de nagyon sok helyen ezt kispórolták.
A karakterek közt szerepelnek a 2P -ben már megismert rendőrök: Madler, Thomas és Spien. Főleg ez utóbbit látjuk munka közben, nyomozgat, mászkál mindenfelé stb... és ezek a mászkálások hát ehem... szülnek vicces szituációkat (bírságolásos részek, Madlerrel való viták, az utolsó 3 gyilkos sor stb...) A 2P -ben egyértelműen Madler volt a kedvencem, itt viszont az elején számomra túl visszafogott figura volt, és csak a könyv végére nyílt meg, bátorodott fel. Ez igaz még Spienre is, bár ő tipikusan "vágjunk bele és csináljuk" volt számomra. Talán azért is Madler jelleme lett a legfeltűnőbb, mert őt bírtam a rendőrök közül legjobban a 2P -ben, és itt is őt figyeltem a legjobban.
Tehát ez a könyv olyan, mint ami bontogatja a szárnyait, próbálja kitapogatni a határait, vázolni a karaktereket, megismertetni a szereplőkkel, a jellemükkel, és elmagyarázni az olvasónak, hogy igen, ez krimi lesz, és a folytatások is. Bemutatkozó, és első kötetnek jó, de nekem a 2P jobban tetszett (ehhez viszonyítva kapja a pontját is, meg talán azért is, mert... ez egy másik post története, úgyhogy erről majd akkor, de ez is egy Andrew Bellringer könyvhöz kapcsolódik)
És igen, ez a könyv azért gyilkos, mert már látszanak benne a szokásos Andrew Bellringer -féle humor morzsái. De ami még ennél is viccesebb sztori volt az az, hogy mi történt A besurranó című könyvvel... Azonban ez már másik sztori, egy másik postnál...
Szóval ajánlom a krimikedvelőknek, azoknak, akik bírják a pszichopata elmebetegeket, és akiket magukba szippantott a köd...

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Folytatás...

2010. július 4.

Filmadaptációk vs. könyvek

17 megjegyzés

Most egy kis elmélkedés következik... Miért? Mert én felrántottam az agyamat...
Mostanában felfedezhető, hogy egyre több könyves blogger jelenik meg a könyves világban, és az ifjúsági regényeknek hála (lásd.: Twilight, amit olyan téren a Harry Potter utódjának tekintek, hogy ismét visszahozta az olvasási kedvet a fiatalok köreibe) növekszik a "könyvet a kézbe vevő fiatalok" száma.
Nálam már csak az tudja betenni a kaput, mikor felfuttatják az általam addig kedvelt könyveket, aztán filmet csinálnak belőle, végül még a hátizsákokról is a filmbeli megtestesítők (értsd: színészek) néznek vissza rám az utcán... Ilyenkor elgondolkozom, hogy megéri e olyan könyvet olvasni, ami Bestseller, meg filmadaptáció, meg ilyenek.
Pár nappal ezelőtt a kezembe fogtam az Őrség sorozat első kötetét, mert sokan ajánlották. Abból is készült film, mégis ezzel akkor szembesültem csupán, mikor a könyv borítóját idehaza megnéztem, és rá volt írva. Azonnal mentem, és google... És valóban készült belőle film, de nem hallottam róla. Fogalmam sincs, kik játsszák a főszerepeket, nem mondanám, hogy köreimben túlontúl népszerű lett volna. És ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, valahogy nyugodt voltam, mert nem aggódtam az miatt, hogy ennek a könyvnek az élményét a filmmel, és az azt követő hisztiző tömegekkel elrontják. Anton nem fog rám visszanézni füzettartókról, iskolatáskákról, és szerintem sehonnan... Pedig a könyv azon részéig, amíg elértem benne, állatira tetszett (de majd később a kritikában olvasható lesz, hogy mi az összbenyomás... mert még mondhatni a kötet elején járok, és addig még jöhet egy olyan hullám, hogy hú, hát ez bűn rossz...).
Sajnos a Twilight -nál mikor végignéztem az első filmet, csak a fejemet fogtam. Aki nem olvasta a könyvet az azért húzhatta le, mert nem értett belőle túl sokat. Aki olvasta a könyvet, az azért húzhatta le, mert milyen már? Csak képek halmaza, semmi több (nekem legalábbis, és azoknak, akik jobban figyeltek a filmre, mint a helyesnek titulált főhős srácra). Most lehet rám fújni, de az első filmet elszúrták... És én mégsem ezt sajnáltam, hanem a körülötte kialakult mizériát. A második résznél a moziban a felét a sikítozó lányoktól nem hallottam. Ezek után szégyeltem magam, és azon tűnődtem, hogy mennyire sznob vagyok, mivel olvastam a sorozat minden darabját. (Bár akkor még hazánkban senki sem tudta, hogy ez mi, nem alakult ki akkor még hú, de nagy tömeg, aki ismerte volna.) A Harry Potternél éltem át hasonló szindrómát. Valahogy elvette a könyv ízét a körülötte kialakult, túlzott rajongás. Ennek eredményét láttam akkor, mikor megjelent a hetedik, lezáró kötet. Az írónő is megváltozott, akárcsak a Twilight esetében Meyernél, ahol pedig a negyedik kötetet nem értettem... Több ponton vitába szálltam vele, és lezárás szempontjából sem tartottam jónak.
És itt térek át a sorozatokra. Neil Gaiman a Sosehol című kötetét a Sosehol tv-sorozat közben/alatt/mellett írta. Ő olyan író, aki nem ír folytatásokat, pedig az általam eddig olvasott regényeinél feltettem a kérdést, hogy miért nincs ennek még egy kötete? A Sosehol sorozat kis hazánkba nem jutott el (nem játsszák magyar csatornák, nem hallani tömegeket, akik követelnék, hogy megnézhessék stb...) A Csillagpor igaz látható volt a tévében, de az után sem hömpölyögtek tömegek követelve a második részt.
Amin a legjobban meglepődtem az az volt, hogy bejelentették, csinálnak Anita Blake sorozatot X kötetből. Aztán az írónő visszamondta, és ahogy érvelt, azzal belopta magát a szívembe. (Akit ez érdekel, az bővebben tájékozódhat róla a Mapetite oldalán, úgyhogy erre nem térnék ki részletesebben.) Hamilton ezzel a húzásával kalapemelést kapott tőlem, és becsülöm a bátorságát, hogy megtette ezt a lépést. Miért? Mert ebből látszik, hogy ő nem arra megy rá, hogy a soknál is több pénze legyen, hanem arra, hogy a karakterei ott legyenek, ahol szeretné: a fantázia birodalmában. Így mindenkinek megmaradhatnak a karakterek olyannak, amilyennek adott ember elképzelte. Egyébként az AB könyvek is hozhattak neki annyit a konyhára, hogy csak na... Ha sorozat lett volna belőle, vagy rendes film, akkor lehet, hogy Anita képe virítana mindenütt, mivel szerintem az Anita Blake korábban lett népszerű, mint a már említett ifjúsági kötetek, és az írónő a mai napig eladja a folytatásokat, és mindenki izgatottan várja Anita új kalandjait...
Ami tény, hogy az emberek azt hiszik, ha megnézik a filmet, ismerik a könyvet, és anélkül, hogy elolvasnák a regényeket ráfogják valamire, hogy jó, vagy rossz. Régen szerettem a Marley és Mi című John Grogan alkotást (oké, még mindig szeretem, ebből nem adtam alább), és elmentem moziba, és megnéztem a belőle készült Marley meg én című filmet. Igaz, nagyon lesarkította a könyvet, a nagyon lényeges részleteket azért belevágták, a végén a nagy poén lemaradt, de a moziban, mikor beültem rajtam kívül voltak 4 -en... Nem lett belőle nagy kasszasikerű film, pedig könyvből készült, és a könyv verziója tele volt humorral, átélhető részekkel, és ráadásul valós történetet mesélt el, valós emberek problémáit és örömteli perceit bemutatva, és olyan színészek játszották, akik nem nevezhetőek népszerűtlennek (én például nagyon bírom Owen Wilson filmjeit).
Összefoglalva: attól, mert valamit megfilmesítenek, nem biztos, hogy jó/rossz. A filmek sosem fogják elérni ugyanazt a hatást, amit egy könyv képes elérni (gondolok itt a jó könyvekre). És mivel nyújtanak többet a könyvek? Hogy a szereplők úgy néznek ki, ahogy mi elképzeljük, és az író csak ad hozzá pár momentumot, hogy ő körülbelül mire gondol, mik a különösebb ismertetőjegyei (hajszín, arcberendezés, testalkat stb...) A film mindezt képes lerombolni.
Egyszer régen valaki bölcsen azt mondta nekem: előbb olvasd el a könyvet, majd aztán nézd meg a filmet, különben a szereplőid nem olyan alakot fognak ölteni, amilyennek te el akarod képzelni, hanem olyant, amilyent a vásznon láttál... Az illetőnek igaza volt, mert azóta, ha újraolvasom a Twilight -ot, vagy a Harry Pottert, képtelen vagyok emlékezni rá, hogy én milyennek képzeltem el a szereplőket a filmmel való találkozásom előtt... Mondanom se kell, ez rombolja az élményt, mert nincs meg a varázsa annyira, mint régen. Ettől persze még el fogok menni moziba és megnézem a könyvből készült filmeket, mert nem vagyok ellenük. Jónak tartom összehasonlítani a könyvből készült filmeket a könyvbeli tartalommal, hogy mit hagytak ki, mit raktak bele, hogy alakították át stb... De attól még figyeljünk oda, hogy a könyveket a filmek sosem fogják felülmúlni/helyettesíteni...
Most megint azt mondhatja bárki, hogy sablon szöveg, de saját tapasztalatból tudom, hogy igaz. És mivel mostanában egyre több könyvet filmesítenek meg, a könyvet nem kedvelők úgy vélik, ezzel helyettesíthetik az olvasást. Tévednek, és nem értik meg, hogy miért írom ezt.
Vegyünk egy mostani példát: Percy Jackson és az olimposziak 1, ami Villámtolvaj néven futott a moziban. Akadt egy nagyon vicces mellékszál a könyvben, ami a filmben csak egy darabig jelent meg, és a legpoénosabb részt kihagyták a filmből. Pedig az lett volna a lényege, a csattanó (azok számára, akik olvasták: én a levágott fej sorsára gondolok itt, ami a filmben nem úgy volt, ahogy a könyvben... a könyvben Percy szarkasztikusan humorossá tette a fej sorsát).
Egy másik példa: Edward vs. Bella a Twilight -ban, mikor Edward figyelmezteti Bellát, hogy reggelizni kéne (apró, csipkelődő humor, de a filmből nagyon hiányoltam, mert kellemesebb epizódocska lehetett volna a vásznon, és szerintem segített volna elfogadni a tényt, hogy Bella és Ed szerelmesek stb...
Folytathatnám a sort, de felesleges lenne... Aki nem olvasta a könyveket, azok kimaradtak ezekből az apró rezdülésekből, mert ezek nem jelentek meg a vásznon...
Oké, hogy egy filmbe nem lehet mindent belesűríteni, ami egy könyvben benne van. De akkor legalább olyan dolgokat raknának bele, ami a könyvben is benne volt... Nem kéne túl sokat alakítani rajtuk, mert logikátlan képhalmazokká lesznek, és így a néző tényleg azt hiszi, hogy "ha csak ilyen pocsék filmet tudtak csinálni belőle, akkor milyen lehet a könyv?" Naná, hogy nem lesz kedve elolvasni ezek után... Nekem se lenne, de én vagyok annyira kíváncsi, hogy meglessem az előzményeket.
Ezek után lehetek én a rossz, de senki ne próbálja nekem megmagyarázni, hogy lehúzó kritikát ír egy könyvről csak azért, mert látta a film verziót. És senki se mondja nekem azt, hogy a könyvekből készült film hú, de jó. Tudom, hogy nem adják vissza a könyvet, de attól még meg lehet csinálni olyanra, hogy ne a fejemet fogjam a film nézése közben, hanem a végén azt mondjam: hm... jó kis film volt, noha csak hasonlított a könyvre... Ilyen volt nekem a Csillagpor könyv után a Csillagpor film, vagy a Jane Eyre, vagy az Üvöltő szelek filmadaptációs verziója. Vagy régi klasszikus A két Lotti milliónyi feldolgozása, vagy a Harry Potter 1-4 filmverziója. Ezek tetszettek, mert rendesen felépítették őket és a nagy lényeg benne volt *itt a dicséret folytatásának helye, de mára hagyja már a csudába, mert lefáradt ennyi szidás után*. Például a New Moon mozi jobban hasonlított a könyvre, mint az Alkonyat film. A Gyűrűk Ura is nagy sikert aratott, és mivel annál nem olvastam a könyveket, de láttam a filmeket, nem találtam értelmét elolvasni a könyveket. Nem tudtam volna beleélni magam a sztoriba, akárcsak az Eragon esetében sem. Lehet, hogy két jó sorozattól szabadítottam meg magam... Sőt, háromtól, mert láttam az Aranyiránytű filmet is, amire Holdi azt mondta, hogy a könyv jobb, másabb, de valahogy már az sem győzne meg, hogy elolvassam a könyvet.
Aztán ki tudja... Lehet, hogy egyszer ráveszem magam, hogy az említett köteteknek is nekivágjak, de nem adok neki sok esélyt...
Úgyhogy buzdítsatok mindenkit arra, hogy inkább olvasson, és ne csak a filmekkel varázsoltassák el magukat, hanem fedezzenek fel más világokat segítség nélkül úgy, hogy csak az író kalauzolja őket...
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger