Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2010. november 30.

Novemberben történt...

0 megjegyzés


Lezárult a november is a mai nappal. A blog élete most kicsit mozgalmasabbra sikeredett, mint az elmúlt hónapban és ennek nagyon, de nagyon örültem :D Köszönet érte mindenkinek, aki fellesett a blogra!!!
Az "Olvasás (2010)" oldalra felvezettem, mik is kerültek terítékre novemberben, ez szám szerint újabb 6 olvasmányt jelent erre a hónapra.
Megdöbbentő, és tőlem szokatlan módon a könyvvadászataim során összezsákmányolt kötetek közül (ebből volt 4 db) mindössze egy nem került a kezembe ebben a hónapban, ez pedig F. X. Toole -tól a Millió dolláros bébi.
Ugyanakkor antikváriumos nézelődésem során kezembe került Susanne Selfors - Mentsük meg Júliát! könyv, ami egyáltalán nem volt tervbe véve.
David Safier - Pocsék karma című könyve adott egy vidám délutánt. A Richelle Mead - Véreskü /Vámpírakadémia 4/könyvvel a polcomon elmondhatóvá vált, hogy megvan mindegyik, magyarul megjelent Vámpírakadémia kötet, és kíváncsian várom a folytatásokat ez miatt a 4-es kötetbeli "vihar előtti csend" okán.
Amik már alapból is a polcomon porosodtak, azok közül Paul S. Kemp - Éjfélmaszk -jával lezárult az Erevis Cale története trilógia, ami a "Sorozataim" fül alatt is felvezetésre került.
A Cassandra Palmer sorozat harmadik kötete is megjelent ugyan, én mégis csak a második (Karen Chance - Árnyak vonzásában) kötetig jutottam el ebben a hónapban.
Ami még említést érdemel, az a múlt havi nagy beruházásból a kezembe akadó J.Goldenlane - Csillagfény kötete volt, amivel most zárnám a sort.

És ha ez még nem lenne elég, megnyílt a hónapban Lena91 -gyel közös blogunk (részleteket erről ott olvashattok). Hozzá a következő könyvekről került leírás:
  1. Polly Shulman - Rajongás
  2. Richelle Mead - Vámpírakadémia
Decemberben remélhetőleg újabb érdekes olvasnivalókkal szolgálhatok, addig is mindenkinek jó böngészést, olvasgatást, nézelődést!
Folytatás...

2010. november 25.

Paul S. Kemp - Éjfélmaszk (Erevis Cale 3)

0 megjegyzés

Fülszöveg
Az árnyékok a Birodalom minden zugában elmélyülnek. A nap többé nem süt a férfira, aki elfogadta a lelkében lakozó sötétséget. Mire eljön az éjfél, Erevis Cale olyan messzire tévedt le az emberség ösvényéről, hogy talán soha többé nem járja emberként e földet. Mask isten kiválasztottjának lenni talán mégsem áldás, hanem inkább átok.















Ennél a kötetnél csak az volt kérdéses, hogy mikor kezdem el, mivel a második rész nemigazán nyerte el a tetszésemet, de aztán mégiscsak rászántam magam, és kissé meglepődtem...
A fülszöveg, lássuk be, nem árul el túl sokat arról, hogy miről is fog olvasni az, aki ezt a kötetet kezébe veszi, úgyhogy ejtsünk néhány szót a történetről. A quartet kalandjai ott folytatódnak, ahol az Estidő -ben befejeződtek. Immáron 3 -an folytatják útjukat (Cale, Magadon, Jak), hogy kiderítsék, mit akarnak az alakváltók, a Külvilági, és igyekeznek megállítani őket. Riven az alakváltókkal együtt szintén parancsot teljesít, de Rivenről nem lehet eldönteni, hogy kinek a parancsait követi (nem is árulnám el a regény egyik legfőbb szálának a kimenetelét). Új társaival mindig két lépéssel Cale és csapata előtt akarnak maradni, és ezért mindent megtesznek, közben pedig el akarják ültetni a Szövetfaló utolsó magját, hogy a Külvilági végre beteljesítse "fiainak" tett ígéretét, és megvalósítsa a világméretű terveit... de vajon mik is ezek a tervek? Mi is az a "Láng Koronája", amit annyira keres? És mi lesz a világgal, ha hőseink elkésnek? Riven akkor most melyik urat szolgálja: a Külvilágit, Maskot, Calet, esetleg egy ezeken kívülálló akárkit? A regényben mindenre választ találunk, minden szál elvarrásra kerül... vagy mégsem?
A trilógia lezáró része még mindig nem tudta ugyan felülmúlni az első részben nyújtott színvonalat, mégis ötletesnek találtam a történetet, a végén volt néhány nagyon szép jelenet, és ami még igazán megfogott az néhány helyütt a környezet bemutatása volt. A könyvben szerintem a legszebb jelenet az, amikor Cale "megküzd" a Külvilágival.
Amit sajnáltam benne, azok az eltorzított harcjelenetek, amikből elég volt egyet elolvasni, a következőknél ugyanaz történik, csak más-más helyszíneken - leszámítva természetesen a végső, nagy ütközetet, ami máshogy végződik, mint a többi. Azt hiszem a harcjelenetekkel leginkább az volt a problémám, ahogy bemutatta őket az író: monoton és sablonos volt, hogy minden harcnál mindenki halálos sebeket kapott, mindig ugyanonnan véreztek, gyakorta előfordultak a szóismétlések, pedig lehetett volna árnyalni őket. Ez kiváltképp igaz a karakterek cselekedeteinek/gondolatainak bemutatására, ugyanis a regény folyamán egy-egy szereplőre legalább 3 megnevezés mindig akadt, de egy-egy jeleneten belül sajnos mindig csak egy-egy elnevezést használt az író - többnyire, tehát azért van egy-két szakasz, ahol árnyalja, de ritka.
A tárgyak ide-oda rakosgatása, és az emberek helyzetének "ugrásszerű" változtatása már meg sem lepett, ezekhez hozzászoktam az első két kötetben.
A végén pedig nem csak a szereplők, de az olvasó is hatalmasat koppan - legalábbis nálam ez volt a helyzet -, mikor kiderül a Külvilági világrengető terve.
Persze ezzel a három kötettel Erevis Cale története csak most kezdődik el. Elárulták nekem, hogy ez csak egy előtörténet, és van még 3 kötet, amiben Erevis Cale kalandjai folytatódnak - immáron természetesen az új alakjában. Olvasgattam a fülszövegeiket, de hát mint ennél a sorozatnál már megszokhattuk: a tartalomról semmit nem árulnak el, úgyhogy teljesen zsákbamacska, hogy az ember mit fog a kezébe és hogy tudja még csavarni ezt a sztorit Kemp... az majd a folytatásokból kiderül...
Folytatás...

2010. november 18.

David Safier - Pocsék karma

0 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERT TARTALMAZ)
Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza. A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz… Az „átmeneti hangyaság” után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek… A német származású David Safier sikeres, többszörösen díjjazott forgatókönyvíró hazájában. A Pocsék karma 1 millió példányban fogyott Németországban, és több mint tíz nyelven aratott sikert fanyar humorával, és páratlan – „pasi által írt csajos könyv”- stílusával.

(SPOILER VÉGE)



Azt hiszem, hogy ez egy tipikusan átlagos sztori, átlagos szereplőkkel. Hány és hány történet kezdődik úgy, hogy valaki nem veszi észre, milyen remek élete van, aztán elveszti azt, és végül próbál mindent helyrehozni? A történet kitalálható, a szereplők jellemei is teljesen átlagosak, úgy viselkednek, ahogy várjuk, úgyhogy ilyen téren egyáltalán nem okoz túlontúl nagy meglepetést.
Amiért mégis megfogott az Kim öniróniája, ahogy elmeséli a saját kis reinkarnációs történetét, hogyan próbál meg leküzdeni mindent, hogy újra a családjával legyen. Ezek mellett megjelenik még Casanova, a csábítás nagymestere is, aki szintén reinkarnálódott. Néha be-bepillanthatunk az emlékirataiba, ami kissé megfűszerezi még humorral a történetet, néha viszont ő maga is szereplő, és egész poénos szituációkba keveredik a főhősnővel.
Azonban a humor mellett megjelenik még az az oldal is, amellyel az élet komolyabb dolgait is firtatja az író, mintha csak fel akarná hívni a figyelmet rá, hogy ne legyünk karrieristák, ne dobjunk el mindent a munkáért, ne adjuk fel a gyerekünket, a párunkat csak azért, hogy jól keressünk, és ne keressünk boldogságot más társaknál, hanem inkább nézzünk magunkba, és mentsük meg azt az életünket, amiből tulajdonképpen csak mi hiányzunk - hozzuk egyensúlyba a munkát és a családot. Ezek mellett felhívja a figyelmet arra is, hogy a külső megjelenés nem minden, ne legyünk felszínesek, és ne viselkedjünk úgy, mint valami diktátor, igyekezzünk segíteni másokon, mert - csúnya szóval élve - kifizetődő. Kifizetődő, mert jót tesz a lelki világunknak a tudat, hogy igen, segítettünk valakinek, akinek ettől most jobb, és a lényeg, hogy önzetlenül tegyük, amit teszünk, ne pedig hátsó szándékkal megközelítve.
Aki komoly irodalmi, lélekbúvár kötetre számít, annak csalódást fog okozni, de aki szeretne egy kicsit nevetni, és végigküzdeni magát Kim Lange -val a reinkarnációs létrán, és közben szórakozni egy keveset, annak tudom ajánlani ezt a könnyed kis történetecskét.
Folytatás...

2010. november 16.

Filmek könyvekből 2010. november - 2011. július

0 megjegyzés

Mostanában mintha egyre több könyvből készülne film. Elkezdtem összeszedegetni néhány filmet, amit várok és könyvből készültek (amiket aztán vagy olvastam, vagy tervezem olvasni, vagy nem olvastam, nem tervezem, de a filmjére kíváncsi vagyok). Íme egy lista 2010 novembertől 2011. július végéig :)

2010. november 25 -én végre kijön J.K.Rowling Harry Potter sorozatának záró (azaz 7.) része. Igen ám, de két részletben nézheti meg a nagyérdemű, novemberben most csak az első felét, majd nyáron (2011. július 15 - USA) a következőt.




Karácsony előtt nem sokkal (de pár nappal Mikulás után) 2010. december 9 -én C.S.Lewis - Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja című regényének filmverziója lát napvilágot. Olvasási sorrendben ez az 5. kötet, filmek sorában pedig a 3. Narnia Krónikái film.
Infó a filmről
TRAILER




Még egy meglepi karácsony előtt, egy igazi klasszikus fogalmam sincs, hányadik feldolgozása már (kicsit talán túl modern verzióban), de érdekesnek ígérkezik. 2010. december 22 -én az amerikai (kis hazánkban nem tudom, fogják e majd játszani) mozikban bemutatásra kerül Jonathan Swift regénye alapján a Guliver utazásai című film (aztán, hogy ezúttal hogy dolgozzák fel, az majd kiderül).
Infó a filmről
Trailer





Ismét egy film, ami elég korlátozott helyen fog megjelenni, és a történelmi jellege miatt figyeltem fel rá (meg mert rengeteg, mondhatni ehhez hasonló filmet láttam már), de ez is könyv alapján készült (talán a Sorstalanság -hoz, vagy A csíkos pizsamás fiú -hoz tudom hasonlítani műfaj és téma tekintetében.) Amerikában 2010. december 29 -re, meg január 21 -re is ígérik, úgyhogy nem tudom, valójában mikor lesz látható. Ez nem más, mint Slavomir Rawicz: A hosszú menet című regényéből készült film, ami cseppet sem vidám témát dolgoz fel.
Infó a filmről
TRAILER





A következő könyves filmnél a könyv nem jelent meg magyarul (legalábbis nem tudok róla, hogy megjelent volna, pedig kerestem). Annak idején az Origó hírportálon találtam rá egy cikkre, amiben írtak mindenfélét, ezért keltette fel a figyelmemet ez a film. 2011. január 28 -án az amerikai mozikban Matt Baglio: The Rite című regényének filmadaptációja forog.
Infó a filmről
Trailer





Ismét egy cikkből indultam ki, amit régebben láttam az Origó hírportálon, aztán feljegyeztem a filmet a megnézendők közé, és az iskolakezdés után nem sokkal tudtam meg, hogy ez is könyvből készült - hazánkban nem jelent meg magyarul... 2011. február 11 -ére ígérik (természetesen az USA -ban) a Jules Bass: Headhunters című regényének film verzióját (ami majd Monte Carlo címen fut majd).
Infó a filmről



2011. február 17 -én Pittacus Lore: I am Number Four című regényéből készült filmet játszanak elvileg szerény országunkban is. Noha a könyvet nem találtam magyarul, de (műfaja miatt) remélem kiadják ezek után (vagy még a film előtt), mert kíváncsi lennék rá.
Infó a filmről
TRAILER




Hogy szerény hazánkban mikor várható (vagy lesz e egyáltalán), fogalmam sincs, de USA -ban 2011. március 11 -re ígérik Charlotte Bronte: Jane Eyre című regényének legújabb filmverzióját. Teljesen új szereplőgárda, és talán ebben is lesz némi átírás, mint eddig minden feldolgozásban :)
Infó a filmről: KLIKK
TRAILERE!




A könyv még nem jelent meg nálunk, de majd a Könyvmolyképző kiadónál fog (elvileg tavasszal). Nyáron pedig 2011. július 7 -én vetítik (eddig) a mozikban. Ez nem más, mint Alex Flinn regényének filmverziója, a Beastly, amire Gigi hívta fel a figyelmemet (olvasta és áradozott, milyen jó).
Infó a filmről: KLIKK
TRAILER




Egy Bónusz: a mesékre kíváncsiaknak elárulom: lesz új Micimackó film 2011. július 7 -én :)

Mindenkinek jó mozizást/filmnézést és olvasást!
Folytatás...

2010. november 13.

Én vagyok a hősöm (?), avagy a könyvek, mint az emberek "szobrászai"...

12 megjegyzés

Először is: e cikk megszületésének semmi köze a könyvesek új játékához, sokkal inkább azért is, mert egy fogalmazástól indult ki, aminek a címe: "Önismeret" volt. Az egyik barátom írt arról, milyennek is látja önmagát, és az is belefoglaltatott, hogy mi alakította, formálta olyanná, amilyen lett.
Ami még előidézte nálam e kérdés boncolgatását, az a bloggerek általi téma (amit többen fölvetettek) feszegetett: "Meg kéne reformálni a kötelezők listáját?"
És íme, megrohamozták elmémet a kérdések:
1, Vajon mennyire befolyásolja az embereket az, hogy milyen regényt olvasnak? A könyvek mennyire befolyásolják az ember személyiségét, illetve annak formálását?
2, Vajon mennyire hasonlítunk a könyvekben levő kedvenc karaktereinkre, illetve miért őket választjuk kedvenceknek?
Mennyire formálnak minket a könyvek? Azt hiszem csak annyira, amennyire hagyjuk. A kisgyerekek fogékonyabbak, befolyásolhatóbbak, éppen ezért úgy gondolom, nem mindegy, mit olvasnak fel nekik, vagy mit olvastatnak el velük. Az egyre idősebb rétegek felé haladva már tudjuk szűrni, hogy a regények mely eleme kapcsolódik a racionális és melyik az irracionális világhoz, és ezzel a legtöbb könyvnek elveszik a varázsa.
Egyszer valaki azt mondta nekem: "Minél több filmet nézek meg, annál inkább úgy érzem, hogy egyik sem tetszik, mert már mindegyiket láttam, csak más formában..."
Nemrég egy könyvmolyokkal folytatott beszélgetés során bennem ugyanez fogalmazódott meg: minél több könyvet ismerek meg, annál nehezebb olyant találnom, ami olyan érzést vált ki belőlem, hogy képtelen vagyok letenni, és álmatlan éjszakát okoz, ha lerakom, és nem olvasom el a végéig...
Bennem egy ilyen beírás után felmerül, hogy "most akkor mi van, azt mondod, hogy a könyvek egy idő után már nem jelentenek semmit?" Nem, erről szó sincs. Egy jó könyv képes rá, hogy az ember hangulatát megváltoztassa, vagy valamilyen érzést csiholjon ki belőle, amit vagy megtud, vagy nem tud megmagyarázni, de később már nem hiszem, hogy a személyiségre nagyon nagy befolyása lenne. Úgy gondolok a regényekre, mint egyfajta útmutatókra.
Nekem speciel azért fontos a "Happy End", mert számomra azt jelenti: bármilyen nagy slamasztikából ki lehet mászni, ha az ember megtalálja a helyes utat. A kérdés az, melyik az, és ha a rossz útra tévedünk is, hogy keveredhetünk vissza a helyes ösvényre?
Tehát arra a kérdésre, hogy vajon formálnak e minket a könyvek egyértelműen azt válaszolnám: igen, formálnak minket, árulkodnak rólunk, hogy milyenek vagyunk, és megmutatják, hogy milyenek is lehetnénk.
Persze tudom, az élet nem egy regény, de valljuk be, néhány fejezete kísértetiesen hasonlít azokra, amiket a könyvek oldalain olvashatunk.
Ez azért is elgondolkoztató, mert a könyvekben nem csak az élet dolgait, szituációit látjuk viszont, hanem a könyvbeli szereplők által más megközelítésbe kerülnek. Míg az életet éljük, a könyvekben külső szemlélőként szereplünk, más bőrébe bújunk, és nyomon követhetjük, hogy ő éppenséggel hogyan vágja ki magát az adott helyzetből. Ilyenkor vagy tetszik, amit tapasztalunk, látunk, vagy nem, elborzadunk, és esetleg még azt is megfogadjuk, hogy mi ilyent sose fogunk tenni - vagyis ismét formál minket valamilyen téren az adott mű.
Viszont ha az a bizonyos karakter, akivel képesek vagyunk azonosulni, vagy a főhős/az író(nő) ismertetése szimpatikussá teszi - a meséléstől függ, hogy E/3 -as, vagy E/1 -es -, gyakorta nevezzük "kedvenc karakternek".
A kérdés adott: vajon miért pont őt emeljük ki a regényből? Miért ő fog meg minket? Mi az, ami igazán vonz minket benne? Az, ahogy a sorok között leírják? Az, ahogy beszél, vagy cselekszik? Vagy az, hogy hasonlít ránk, esetleg magunkat látjuk benne viszont?
Azt hiszem, ez többnyire személyfüggő. Lehet, hogy valakinek azért tetszik XY szereplő, mert könnyen azonosul vele, ugyanolyan tulajdonságokkal bír, ugyanazokat a döntéseket hozná, vagy esetleg ugyanúgy cselekedne. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valaki azért választja az adott karaktert, mert olyannak tetszik neki, mint aki akár a barátja is lehetne - már persze ha élő személy lenne. Esetleg olyanok a kedvenceink, amilyenek mi magunk is lenni szeretnénk, és ők a könyvbeli "alteregóink"?
Attól még, hogy nem valósak, tapasztalataim szerint akár egy regényhős is lehet hihetetlen nagy hatással az emberre, nyújthat segítséget, rávilágíthat az ember hibáira, és igen, visszatérek oda, hogy a könyvek formálhatják az embert, és kiegészíteném azzal, hogy kedvenc hőseink is rásegíthetnek a hatás elérésére.
Jobb egy könyvben megélni egy balhés helyzetet, egy kínos szituációt, egy katasztrófát - magyarán minden negatív dolgot -, mint a való életben átélni azt és a saját bőrünkön tapasztalni. Azonban, ha már egyszer átélted vizuálisan, legalább lesz a kezedben valami kapaszkodó, egy mankó, hogy sikerüljön elkerülnöd, áthidalnod, megértened, feldolgoznod vagy megoldást találnod a felmerülő problémára... (bár az is lehet, hogy e postomban leírt minden kijelentő mondatom csupán a naiv ábrándozásom).

Ti mit gondoltok?
Folytatás...

Melyik könyvhős lennék?

2 megjegyzés

Katamanó továbbküldött nekem egy játékot, amit nagyon szépen köszönök neki!

A játék lényege az, hogy melyik könyvhős lennék, és miért?

Női mivoltomból kifolyólag nem lennék férfi szereplő, és kevés az a női hős, akiket kedvelek. Akit elsőre mondtam volna, azt Katamanó már ellőtte (Thani).
Ezek után azt hiszem én Lady Ajtó lennék még szívesen Neil Gaiman Sosehol című könyvéből.
Hogy miért? Egyrészt tetszene, ha nem lennének előttem zárt ajtók, ha bárhova bármikor eljuthatnék csupán azzal, hogy kinyitok egy-két ajtót, ugyanakkor Lady Ajtó bőrében megismerném a márkit, aki a regényben az egyik kedvenc szereplőm, és bejárhatnám azt a bizonyos varázslattal teli Alsó Londont :)
Tetszik továbbá, hogy nem adja fel olyan egyszerűen azt, amibe belefog, még akkor sem, ha ez veszélyes. Kicsit makacsnak is tartom, és ez néha rám is nagyon jellemző.
Mivel sokban hasonlítunk egymásra azt hiszem, könnyen a bőrébe tudnék bújni :)

Akiknek pedig szeretném továbbadni ezt a kis játékot: Gigi és Nancy
Folytatás...

Richelle Mead - Véreskü (Vámpírakadémia 4)

0 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERT TARTALMAZ)
Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt… Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyékcsókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?
(SPOILER VÉGE)

A könyv olvasása közben valahogy végig olyan érzésem volt, mintha egy tükörsima tó mellett ülnék, aminek néha megzavarják a felszínét, majd ismét megnyugszik. Először azt hittem, hogy a könyv lassan kezdődik, mert a 100. oldal után sem történik semmi hú de nagy akciózás, aztán a 200 -nál végre rájöttem, hogy nem is fog. Ami leginkább meglepett, hogy abszolút nem is hiányzott belőle. Persze, volt néhány kisebb megmozdulás, de inkább a nyugodtság a jellemző rá pont úgy, mint egy vihar előtti csendnél.
Örültem, hogy Rose még mindig a "komolyabb" felét mutatja felénk jelezvén, hogy ő is kezd végre felnőni. Az, hogy Dmitrij és közte történik e valami, és ha igen, mi, az sem éppen fordulatoktól mentes, ami szintén érdekessé teszi Rose jellemét - meg tudja e tenni, hogy megöli a szerelmét? Vajon képes lesz vele harcba szállni? Esetleg inkább ő hal meg, vagy keres más utat, hogy szerelme mellett lehessen, mondjuk úgy, hogy ő is strigává változik? Hogy fog dönteni végül? Mi a fontosabb: a saját élete, Dmitrij élete, vagy végül mégis Lissát választja?
A kötetben itt-ott van némi humor, egy csipetnyi - nem számottevő - akciózás, és a legjava inkább érzelmes rész - a följebb már írt "nagy" kérdések miatt, amire a történet végén kapunk választ.
Bepillanthatunk Dmitrij múltjába, Rose -ról - illetve a családjáról - is megtudunk egyet s mást, illetve arról is kapunk némi képet, hogy milyen lehet strigaként élni. Ami még a kötet mellett szól, hogy noha a történet java az iskolán kívül zajlik, Mead odafigyel, hogy mi van az akadémián levő többi szereplővel, amit a Rose-Lissa köteléken keresztül mutat meg az olvasónak. Számomra ez kicsit olyan volt, mintha Lissa is kicsit főszereplővé lépett volna elő, ő képviselné őket az iskolai színeken, míg Rose a főszereplő az egyéb helyeken.
Aki még mindig abszolút kedvencem, az Adrian, aki hozza a tőle megszokott formáját, ugyanakkor az írónő remekül bemutatja Dmitrij megváltozását is, ami szintén tetszett - noha ettől Dmitrij nem kapta vissza nálam az első kötetbeli presztizsét.
Akit a továbbiakban még szívesen látnék a könyvben az Abe, akivel szerintem lehetne még jó néhány komikus szituációt összehozni ez után a kötet után.
Azért a könyvből nem maradnak el a fordulatok, és Mead tartogat még nekünk meglepetést az ötödik kötetben is, amit mi sem bizonyít jobban, mint a regényt lezáró utolsó oldal.
Összességében nézve tetszett a kötet, és aki a harmadik után azt mondja, hogy á, ő nem olvassa el, mert így már nem az igazi (a harmadik könyv eseményeinek a tükrében), az is bátran fogja kézbe, mert veszít vele, ha kihagyja.
Az Agave kiadó gondozásában megjelent Vámpírakadémia sorozat egy újabb kötettel bizonyította be, hogy nem a tucatvámpíros -iskolás könyvsorozatok közé tartozik...
Folytatás...

2010. november 9.

Karen Chance - Árnyak vonzásában (Cassandra Palmer 2)

0 megjegyzés


Cassandra Palmer (vagyis Cassie) élete folytatódik, ám cseppet sem úgy, mint egy normális emberé. Folyton támadások érik, menekülnie és harcolnia kell, hogy életben maradjon. Ő a Pythia, ami annyit tesz, hogy nagy hatalmú jövőbelátó, az idő őrzője, és nem hagyhatja, hogy bárki beavatkozzon a történelembe, és megváltoztassa a jövőt/jelent (vagy aminek vesszük, attól függően, melyik időben járunk). Csatlakozik hozzá Pritkin, a csatamágus, akiben Cassie egyáltalán nem bízik, illetve mellette áll (vagy inkább száll) Billy Joe, a szellem. Vajon Cassie megbízhat e a mágusban? Mi a célja egyáltalán? De nem csak ez a gond aggasztja, hanem egy befejezetlen rituálé, egy első kötetbeli vetélytárs fenyegetése, egy igézet, amiről nem is tudta, hogy ki rakta rá, vagy milyen célból, ráadásul még mindig ott van Tony is, mint bajforrás, és még egyéb aprócseprő gondok, mint vámpírhordák, csatamágusok, városra szabadult szörnyek, ördögfiak, és maga Casanova, a csábítás mestere...
Azt hiszem, nekem valami bajom van a páros számokkal. Mostanában a fantasy (kiváltképpen a vámpírokkal foglalkozó) könyvekben valahogy nem nyűgöznek le a második kötetek. Ennél is így jártam. Nem azzal volt a bajom, hogy tele volt tömve akcióval, hanem az összevisszaság, ami különösen a végén vált zavaróvá. Az egyes mozgások követhetetlenek voltak (hogy bújhat az asztal alá az, aki már amúgy is az asztal alatt van?) és egyéb értelmetlen dolgok, amik kissé megkavartak.
Ezek mellett az a rengeteg információáradat, amit megint belesűrített a könyvbe az írónő, majd a végén saját maga is kissé belekeveredik... Itt nem csak a mágikus világ szabályaira gondolok, hanem az utolsó előtti csatajelenetre és társaira.
Az cseppet sem zavart, hogy az írónő kis szusszanásnyi szüneteket hagyott csupán két csatajelenet között, és annak is nagyon örültem, hogy az első kötetből az általam némileg megkedvelt 3 szereplő közül 2-őt így, vagy úgy, de belecsempészett, és hogy megint felsorakoztatta a tarsolyában még megbúvó varázslényeket, némi mítoszt, görög legendákat, időutazást, és átvitt minket még más világokba is.
Összességében tekintve a kötet egyes szakaszai (akciójelenetek, információ- és eszmecserék) tetszettek, és igen, Pritkinről is kiderül, hogy szerethető valamilyen szinten, és még Dracula neve is felbukkan Casanováé mellett, és még Mirceáról is sok minden kiderül, de nekem most egyszer elég volt elolvasni...
Folytatás...

2010. november 6.

Hasznos holmik könyvmolyoknak

2 megjegyzés


A Moly -on láttam nemrégiben egy hirdetést, ami egy kis technikai segítséget jelent könyvmolyoknak és arra gondoltam, hogy nem csak ez az egyetlen hasznos kütyü, úgyhogy bemutatnék 2 nagyon hasznos programot.

Könyvtár program nem csak könyvtáraknak:
Először is kezdeném a sort egy Jómagam programmal, aminek segítségével remekül lehet
rendszerezni olvasmányainkat, megadhatunk a könyv bevitelénél mindenféle adatokat, mint például a kiadás éve, hány kötetünk van belőle, milyen műfajú, író, könyvcím, sorozatcím, kiadás éve, ISBN száma, könyv ára stb...
Ha már felvittük a listánkat, tudjuk szerkeszteni a könyv esetlegesen megváltozott adatait, tudjuk törölni a listából, illetve be tudunk szúrni hozzá megjegyzést, ami akár lehet egy fülszöveg, vagy tőlünk egy sajátos kis ismertető, bármi, ami megjelenik a képernyő alján, ha kijelöljük az adott könyvet. Ugyanakkor van egy gombocska, amivel jelezhetjük, ha valakinek kölcsön adtuk, eztán a könyv más színt kap a listában, így pontosan nyomon tudjuk követni, melyik könyvünk hol kalandozik éppen (hátha valaki elfeledkezik róla, hogy kinek adta kölcsön a könyvét, ezzel nyomon tudja követni).
Szerintem igazán hasznos kis holmi, rendszerezi a könyveket, sőt, ki is tudjuk nyomtatni listába, hogy milyen könyveink vannak, vagy lementhető táblázatba. Rengeteg funkciója van, és akinek hatalmas a könyvtára, annak ez hasznos lehet, mivel még azt is megadhatjuk, melyik polcon található a keresett kötetünk... (a program ingyenes, teljes jogállású)
Részletek a Jómagam.hu -n: LINK A PROGRAMHOZ

Rengeteg az e-bookod? Rendszerezni szeretnéd? Esetleg olyan formátumú e-bookot találtál, amit nem tudsz megnyitni? Van megoldás, íme a Calibre.
A Calibre egy olyan program, ami menedzseli az e-bookokat, lehet vele egyik formátumról a másikra váltani, rendszerezni, hogy milyen könyvek vannak meg elektronikusan. Hasznos program azoknak, akik szeretik az elektronikus könyveket.
Íme egy oldal, ahol mindenféléket meg lehet még tudni a programról: LINK

És most, amit a moly.hu -n olvastam: egy kis kiegészítő a Calibréhez. A cikk mindent elárul, úgyhogy erről nem írnék semmit: LINK

Egyenlőre ennyi lenne. Ha tudtok ti is más, hasznos könyves programokat, írjátok meg kommentben :D
Folytatás...

2010. november 3.

Suzanne Selfors - Mentsük meg Júliát!

0 megjegyzés


Mikor először találkoztam ezzel a kötettel, egy könyvesboltban nézelődtem. Felcsaptam a vége felé, ahol is egy eléggé érdekes jelenettel találkoztam, és úgy raktam vissza a kötetet, mintha megégetett volna, s közben arra gondoltam, hogy nekem ez a kötet 100%, hogy nem tetszene...
Akkor hogy kerül mégis a könyvespolcomra? Ez egyszerű: vadiúj állapotában leltem rá egy antikváriumos vadászatomon, és muszáj volt elhoznom - ergo: győzött a kíváncsiságom.
No de a lényeg mégsem az, hogy jutottam hozzá, hanem az, hogy tetszett e, avagy sem. Jasper Fforde óta tudom, hogy a "történet a történetben" dolgokat remekül meg lehet oldani azzal, ha az ember remek körítést talál a kiszemelt mű köré. Ez a történet Fforde művéhez képest gyermetegebb, elvégre tizenpár éves szereplőkről beszélünk - akik többnyire úgy is viselkednek -, éppen ezért a főhősnő - aki egyébként a történetét meséli - néha eléggé kislányos, máskor meg egész felnőttes. A mese kezdete és vége olyan tipikus amerikai családos, aki elolvassa az első pár fejezetet, már számíthat is rá, hogy igen, pontosan az lesz a vége, amire gondol.
Troy és Mimi belekerülnek Shakespeare Rómeó és Júlia című történetébe, de itt valahogy a szálak máshogy és máshová szaladnak mindig, mint ahova kéne. Rómeó szinte végig Rózát siratja, nem találkozik Júliával a bálon, nem ismerkednek meg, Júlia pedig azon ügyködik minden erejével, hogy elkerülje a házasságát Parisszal, ezért mindenféle trükköket vet be. Ez a Júlia nem az eddig megszokott elveszett lányka, aki tétlenül ül a babérjain, hanem mindenféle csínyeket eszel ki. Mimi segít neki ebben, azonban hatalmas bajt hoz vele a fejére - főleg, mikor rádöbben, nem egy álomban van, hanem ami történik, az a valóság.
Míg Mimit Júlia családja üldözi, és meg akarják ölni, addig Troy Mongatuékat haragítja magára - pontosabban Benvoliot, aki mögött egy egész sereg áll...
Közben Troy és Mimi rájönnek, hogy mennyi párhuzam rejlik Rómeó és Júlia, illetve az ő valóvilágbeli történetük között, és Mimi próbálja kitalálni, mit kéne tennie, hogy minden jó legyen...
Amit kicsit erőltetettnek találok, hogy Mimi nagyon sok ideig nem jön rá, hogy nem álomvilágba csöppent, és sok helyütt erőltetettnek éreztem ezt a fajta megnyilvánulását, hogy "ez biztosan csak álom". De úgy az első 120 oldal átküzdése után (ennyire indul lassan a történet) egy egész bájos mesét kapunk, és a Rómeó és Júlia egy újabb megvilágítását/feldolgozását. Mondjuk a sablonos szereplők imitt-amott zavartak (gondolok itt a főhősökre), de maga a körítés nem is rossz. Az általunk ismert shakespeare-i darab szereplőinek új arcát mutatja meg az írónő, és annak is örültem, hogy a saját szavait adta a karakterek szájába, illetve annak, hogy nem ragaszkodott görcsösen az eredeti Rómeó és Júlia történethez. Ez tette igazán izgalmassá és kiszámíthatatlanná az események vonulatait, és a végén már fel sem tűnt, hogy elröppentek az oldalak. Mondjuk a sablonos lezárásra számítottam, a szokásos szövegekkel, de hát ez már a végén szerintem senkinek nem oszt, nem szoroz, mert az olvasó még mindig a történetbeli történet lezárásán tűnődik, nem pedig azon, hogy mit csinál Mimi az utolsó egy-két fejezetben...
Vannak ugyan hibái a könyvnek, de egyszer olvasható, szórakoztató darabnak találom, ami néhány órára tényleg elhitette velem, hogy a Rómeó és Júlia nem is úgy zajlott, ahogy Shakespeare megírta és akárhogy máshogy is meg lehetett volna írni...
Egy biztos: meghozza a kedvet hozzá, hogy az ember felcsapja utána az eredeti Rómeó és Júliát még ha az nem is annyira humoros, mint ez a kötet...
Folytatás...

2010. november 2.

J. Goldenlane - Csillagfény

0 megjegyzés


J. Goldenlane az eddigi írásaival belopta magát a könyvespolcomra, úgyhogy mikor Holdi közölte velem, hogy neki valamennyi Goldenlane kötet kell, hát becsatlakoztam mellé, így hamar begyűjthettem még néhány (szám szerint 4) Goldenlane kötetet. Úgy gondoltam, hogy ez egy könnyed kis novelláskötet lesz, úgyhogy ezzel indítottam a sort, sajnos azonban nem azt kaptam, amire vártam. A kötet négy szakaszra van bontva: Előhang (1 novella), Tündérmesék (6 novella), Lovagmesék (2 novella) és Utóhang (1 novella). Az Előhanggal még nem is akadt különösebb gondom, aztán jött a Tündérmesék rész, és csak pislogtam. Ami leginkább a szememet szúrta, azok a karakterek, és a szituációk... Egyáltalán nem tetszett, mert mesterkélt volt, együgyű karakterekkel, és egy-egy novellát tőlem szokatlanul sok időbe telt elolvasnom... Valamiért a plázacica amerikai lánykák jutottak eme női főhősökről eszembe, holott elvileg tündérekről lett volna szó még akkor is, ha semmi tündéreset nem találtam bennük...
Utána következett a Lovagmesék, aminél feltűnt az Isteni balhé -ban, illetve a Pokoli balhé -ban is fel-feltűnő Lady No, illetve a második novellában Yein, akik ugyan a kétrészes regényben mellékszereplőként mutatkoztak be, itt viszont kiemelik őket egy-egy történet erejéig. Remek kis történetek, amiknél kíváncsi voltam, hogy záródnak, és a második novella után azt hittem, hogy ez a két novella menti meg a kötetet. Nagyot tévedtem. Mikor nekiveselkedtem az utolsó novellának, fogalmam sem volt, mit fogok találni, de kétség kívül lehengerelt. Nem azért, mert annyira akciódús lett volna, nem is azzal, hogy izgalmas, de még csak nem is azzal, hogy könnyet folyatva megnevettetett. Egyszerűen elbájolt a maga kis egyszerűségével, visszafogottságával, az atmoszférájával egy az egyben. A kedvenc novellámmá vált a kötetből, pedig tényleg semmi különös okom nincs rá, és mégis... Azt hiszem, hogy minden történetnek ilyennek kell lennie: elérni valamilyen hatást az embernél, amit nem tud megmagyarázni pontosan, de tudja, hogy az a bizonyos valami megmagyarázhatatlanul vonzza őt.
Összességében a Tüdérmesék -en kívül minden más tetszik a kötetben, még ha egyeseknél nem is tudom megmagyarázni, hogy miért... Egy biztos: ez a kötet nem tudta elvenni a kedvem attól, hogy Goldenlane -t olvassak...
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger