Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2011. augusztus 31.

Augusztusi hónapzárás

0 megjegyzés

Tiro: Üdv, Mindenkinek! Tiro vagyok, és ez az első hózárásom, és egyenlőre fogalmam sincs, hogy miről írhatnék. Ötletek?

FFG: Mondjuk arról, hogy mit csináltál a hónapban?

Tiro: Éltem, léteztem, kell ennél több?

FFG: Mesélj Bad Luckról!

Tiro: Mit meséljek? A sztori egy macskáról szól, aki nem is macska, csak megbűvölték, és egy lány meg áthajt rajta kocsival. Aztán rájön, hogy hívhatja fel magára a csaj figyelmét, és elkezdenek foglalkozni a problémával. Ennyi.

Timus: Pont ezt szeretem Benned Tiro, hogy olyan élvezettel és nagy beleéléssel tudsz mesélni a történeteidről, amitől rögtön megjön az ember kedve... ...az öngyilkossághoz. Nem lehetne, hogy legalább Te lelkesedj egy kicsit a műveidért? Fuss csak neki még egyszer a mesének, de ezúttal több életkedvvel, ha lehetne!

Tiro: Ez csak egy történet tervezet, semmi extra. A könyvek lordjai -ból több van meg, arról szívesebben mesélnék, mert már csak egy fejezet hiányzik belőle - ahogy vesszük, de mostanában a vámpíros történetem jobban leköt.

Timus: Ha A könyvek lordjai-ról lelkesebb élménybeszámolót tudsz tartani, akkor azt szívesen meghallgatnám.

FFG: Én is kíváncsi vagyok, még nem olvastam én sem •pirul•.

Tiro: Lelkesebbet? Nem tudom. A könyvek lordjai alapvetően arról szól, hogy vannak emberek, akik különleges képességekkel rendelkeznek, aminek három típusa van. Az első típus az, hogy képesek átírni a könyveket, a másodikba azok tartoznak, akik bárkit be tudnak küldeni történetekbe (magukat kivéve), és van a harmadik fajta, akik azt viszik be, amit megérintenek (magukat is beleértve), és tudnak utazni a könyvek között. A három faj egy-egy képviselője alkot egy-egy csapatot, akiknek az a feladatuk, hogy a könyvekből kiszökő lényeket (akiket Fantazmagóriáknak hívnak) visszaküldjék. A főhősünk a harmadik - a leggyengébbnek titulált - fajhoz tartozik, és két testvérével alkot egy csapatot. Van egy saját körzetük, amit ugye védeniük kell. A bonyodalom az, hogy jön valaki, aki megöli a Könyvőröket (így hívják a csapatok tagjait). Ez elég lelkes volt? Fifi, te ne olvasd el!

FFG: Nem kell félni, nem fog fájni. Timus, te olvastad már A könyvek lordjait, vagy mást ebben a hónapban?

Timus: Nem, sajnos még nem olvastam A könyvek lordjait *majd lesüti a szemét és halkan, szinte alig hallhatóan suttogja* és nagyon mást se az elmúlt hetekben...
A hónap elején Lengyel Dávid és Kuba Richárd: Holtak világa - A jóslat című könyvét vettem a kezembe azzal a céllal, hogy majd jót poénkodom rajtuk és kikészítem őket egy szőrszálhasogató kritikával, azonban a legnagyobb sajnálatomra kellemes csalódást okoztak a srácok.
Azóta viszont csak szenvedek Jasper Fforde: A Jane Eyre eset című művével. Mindig közbejött valami program, és a könyv se kötött le annyira, hogy a kevéske szabadidőmben azt akarjam olvasni... De nem adom fel, hamarosan befejezem (legalábbis ezt mondogatom már jó néhány napja magamnak).
Remélem Neked sokkal több könyvélményed volt augusztusban.

FFG: Mivel a hónapban volt egy "moly-stop" -om, ezért lett némi szabadidőm, amit olvasásra fordítottam. Rögtön a hónap elején kiolvastam életem első angol nyelvű regényét, egy mesét, a The Beastly Boys - Werewolf versus Dragon -t. Ezt követte egy olyan könyv, ami már jóideje a listámon és a polcomon porosodott J.Goldenlane - A herceg jósnője képében, majd F.X.Toole -tól a szintén régóta várakozó Millió dolláros bébi -t. Ezt követte A herceg jósnőjének folytatása, ami A jósnő hercege címet viseli. Noha nem írtam róla, de elolvastam Stephenie Meyertől A twilight világa című kiadványt. A hónap vége felé néhány paródia is belefért. Az egyik az, amit tőled kaptam: Steffy Műmáyer - Agykonyak, a másik pedig a K.B.Rottring és Stanley Steel páros által alkotott A gnómok támadása volt, ami a Sört vársz sorozat 2. kötete. Még mindig A Jane Eyre esettel küzdesz? Huh, azt hiszem, azzal ezek szerint mellétrafáltam :S Ezer bocs és egy anyamedve :S

Timus: Semmi baj. Nem olyan rossz az, csak valahogy nem tud lekötni. De úgy látom, az Agykonyakkal én is alaposan melléfogtam... :(
Azonban ahogy elnézem, ezúttal Te kettőnk helyett is olvastál. Ez azért egy kicsit megnyugtat. :D
*Megragadja Tiro karját, aki éppen megpróbál kiosonni a helyiségből*
 Mondd csajszi, Te olvastál valamit mostanában, vagy túlságosan lekötött a firkálgatás?

Tiro: Nem vagyok olvasó típus, lenyúltam Fifitől az egyik mangáját, a Princess Ait. Ez olvasnivalónak számít? Fifi mutatott pár kéziratot, azokat nézegettem, mert mondta, hogy milyen jók, meg hogy "ők legalább tudnak írni", és hozzátette, hogy "hátha tanulok belőle valamit".

FFG: De ha egyszer így van, akkor minek tagadnám? Tényleg egészen ígéretes kéziratokra bukkantam, amikről remélem, hamarosan írhatok is egy-egy kis szösszenetet.

Timus: Tiro, ha a mangában csak a képeket nézegetted, akkor nem számít olvasnivalónak... Esetleg valami más, amiben nincsenek képek?

Tiro: Anime feliraton és mangán kívül nem olvasok mást, úgyhogy nem, ilyesmi nem volt, ha azt nem számítjuk bele, hogy nekiálltam egy vámpíros sztorinak és azt olvasgattam, miközben írtam hozzá, meg javítottam. Elég a szócséplésből, majd a következő hónapban találkozunk legközelebb. És a következő hónapban halljak róla, hogy tőlem is olvastatok végre valamit, vagy felmondok... -.-
Folytatás...

2011. augusztus 30.

Stanley Steel&K.B.Rottring - A gnómok támadása (S.W.2)

0 megjegyzés



Fülszöveg (SPOILERES)

Nagy szeretettel köszöntjük utasainkat intergalaktikus járatunk fedélzetén! Külön örömmel üdvözöljük a 24555-ös és a 24556-os ülésben helyet foglaló Gané Amudarja szenátornőt és Agakíj Ivánovics Skywalkman Jeti tanonc urat, akik inkognitóban utaznak! De ennek most vége, hihihi… Hatalmas szerencse érte ma mindkettőjüket, mivel ők a tízmilliomodik utasaink! Jutalomból megajándékozzuk önöket egy-egy extrákkal felszerelt mentődobozzal. Én csak tudom, hogy ennél jobb ajándékot még elképzelni sem lehet, hiszen ezen a hajón minden megtörténhet. Nem kell menekülnie senkinek sem! Hiszen úgysem menekülhetnek. Jó, jó, ez talán erős volt. De akkor is, minek sikoltoznak? Még nem is zuhanunk! Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat! Ha nem sikoltoznak, az utaskísérők sem fognak lövöldözni. Na ugye! Megmondtam! Köszönöm, így már jobb! Azt az urat, vagy nem is tudom, hogy a kétfejű, kocsányos végtagú utasunk úr volt-e, de most, hogy a légikísérőnk lelőtt, már végül is mindegy, jó lenne levakarni a plafonról, mert nagyon folyik belőle valami lé, és pont rácsöpög arra a szemüveges úrra, aki ettől teljesen szétcsúszott. Igen, ő így szokott meghalni. Semmi gond, joga van hozzá! Igen, tudjuk, hogy önök azok, kedves Gané és Agakíj! Kérem, nem kell elbújniuk, mert akkor is látjuk önöket, mert az egész hajó be van kamerázva, akár egy valóságsó. Kisasszony, kérjük, ne próbálja meg lehúzni az ablakot, mert a világűrben továbbra sincs még levegő. Gyanítottuk, hogy régen tetszett repülni, de ez még nem ok arra, hogy felelőtlen viselkedésével kinyírja az utastársait. Köszönjük megértésüket, az eddig elhunyt utasainknak, illetve hozzátartozóiknak, mély részvétünket szeretnénk kifejezni. Kellemes utazást kíván önöknek Dzsojsztik kapitány!


•••••

Réges régen, egy messzi-messzi blogbejegyzésben... már írtam a Baljós anyós -ról, aki az első Star Wars paródiáim közé tartozott. Aztán érkezett A klónok tántorgása, amit más írók alkottak, de ugyanúgy egy SW paródia X-edik kötete, viszont filmek tekintetében az is az SW 2 részét hivatott kifigurázni, vagyis A klónok támadását.

A történet kezdetén azonnal problémákba ütköznek jól ismert Jetijeink, akik még mindig - szó szerint - nagy lábon élnek, fakardot használnak, miegymás, ugyanis felvetődik két fontos dolog. Az első, hogy meg kell védeniük Gané Amudarja szenátornőt a rá leselkedő veszélyektől, a másik pedig a Sötét oldal elleni harc, amit nehezít, hogy a rosszak megszerezték a forgatókönyvet. A Jetik célja tehát nem más, mint megszerezni a forgatókönyvet, hogy a Sötét oldal elé kerüljenek néhány lépéssel. Azonban ez cseppet sem olyan egyszerű, mivel színre lép egy fejvadász.
Ubi-Van mesternek a nyomába kell erednie és bíznia abban, hogy padbavalója, Agakíj megbirkózik Gané védelmének ellátásával...

Mit is mondhatnék erről a kötetről? Pontosan úgy kezdődött, mint az első rész: felvetik a problémát, aztán elindulnak, hogy megoldják, de ennek ismételten hosszabb az útja. A történet is olyan, mint általában: hűen követi az eredeti sztori szálát, humort csempészve oda, ahova lehet, és még oda is, ahova nem. 


Azt már a legelején látni lehet, hogy sokkal másabb maga a stílus, mint például a John Caldwell, Jeffrey Stone és Benjamin Rascal által írt paródiakötetnek, viszont az előző kötethez képest ami nem változott, az maga a stílus.


Mivel ez még mindig paródia kötet, nehéz úgy írni/beszélni róla, mint valami komolyabb műről, mivel a paródiák ismérve: ha az ember sokat nevet rajta, akkor jók, ha nem, akkor nem azok. Erről a könyvről el lehet mondani: igen, aki ismeri az eredeti Star Wars kettőt, annak vicces. Ami még némi extrát csempész a sztoriba, hogy a szereplők végig tudják, hogy szerepet játszanak, nem véletlenül fáj mindenkinek a foga a forgatókönyvre, többször ki is szólnak a könyvről, sőt, még a két író neve is elhangzik a vége felé, hogy "ők nem akarták, hogy így történjen, hát nem is így történik". Eszembe juttatta az Andrew Bellringer féle A Púpos sárkány visszatér és azt mondja: Jó reggelt! című humoros hangvételű alkotást, ahol a szereplők még  sztrájkot is kezdeményeznek.
Másodsorban, ami még tetszett az nem más, mint az ismételten elő-előtűnő "sejtelmes" jövőkép, és az azzal alkotott humoros jelenetek, amik már az első kötetben is tetszettek.


A Jetik megint hozzák a szokásos formájukat, Jojo mesterrel az élen. Agakíj immáron felnőttebb, mint az első kötetben, és noha kap instrukciót azt illetően, milyen lesz majd X év múlva, ezúttal nem tiltakozik ellene annyit, mint az előző könyvben. Ubi-Van Ken-Ubi mester is a színen van, aki hozza a tőle megszokott "mesteri" húzásokat - bénázásokat.


Halálok: Ugye a filmben többen is meghalnak, mint például Anakin (Agakíj) anyja, illetve a fejvadász. Nos, ez itt is megtörténik, méghozzá humoros formában. Nekem különösen a fejvadász halála rész volt az, ami úgy ahogy elnyerte a tetszésemet.


A híres kézlevágós jelenet: ezt kicsit feltupírozták, és új köntösbe csomagolták, de jó megoldással, még ha kicsit furcsán is. Talán a folytatás majd fényt derít rá, hogy ezzel lesz-e még valami, vagy ez csak erre a kötetre szólt.


A csatajelenet: persze nem maradhat el a híres-neves finálé sem, a végső csatajelenet. Nos, nekem ez volt az, ahol az arénába lépéstől kezdve problémáim akadtak (ezért a "súlyos" pontveszteség). A szörnyek ötletesek voltak, ellenben maga a harcjelenet az, amitől többet vártam volna, illetve a végétől, a Drakula grófos jelenettől.


Összességében nézve nekem jobban tetszett, mint az előtte olvasott másik paródiakötet, ami szintén az SW - A klónok támadását hivatott kiparodizálni, méghozzá azért, mert Rottring és Steel ismét bebizonyították, hogy lehet rengeteg erotikus utalás nélkül is (azért akadt benne pár) remek humorkönyvet írni anélkül, hogy más történetekből egész jeleneteket emelnénk át, amik utána elcsépeltek. Ötletes volt, kreatív, és jópárszor megmosolyogtatott, itt-ott pedig meg is nevettetett.
Folytatás...

2011. augusztus 29.

Steffy Műmáyer - Agykonyak

0 megjegyzés

Fülszöveg (SPOILERES)
Tonna vagyok. A teljes nevem Kilo Tonna. Szexbomba szeretnék lenni, ha nagy leszek. Nemrégiben érkeztem a nedves vidéki városkába, Fossba, hogy új otthonra, új barátokra, új kihívásokra leljek. Ujjuj, de meglepődök majd, amikor kiderül, hogy Kis Rakás, a gyerekkori indián barátom valójában farkasember, új szerelmem pedig bevallja, hogy nem évvesztes, hanem vámpír.
Szúnyog, a vegetáriánus vámpír, aki évek óta csak vérnarancson és csigavéren él családjával, a Különc famíliával együtt, egy szép napon rádöbben arra, hogy mindannyian súlyos hiánybetegségben szenvednek. A kór neve vérszegénység. Egyetlen, csakis egyetlen módon menekülhetnek meg a biztos haláltól: Nos, ezt nem árulhatom el.
Péntek 13-án a városkában élőhalottak kelnek ki sírjukból, halott kislányok másznak ki a kútból, hogy később, az adásszünetben benne legyenek a tévében. A függetlenség napjának végén Foss határában leszállnak a Hitlernek öltözött földönkívüliek, akiknek csak egy céljuk van: A földlakókat leigázni, vagyonukat és értékeiket ellopni, gyermekeiket kísérleti célra elrabolni, őket pedig mind egy szálig kiírtani. De hiszen ez már nem is egy, hanem három! Ó, a csudába, sosem voltam jó fizikából...
Alkonyattól pirkadatig senki, a világon senki nem állíthatja meg őket, csakis egy ember: A törvény helyi őre, a seriff, aki történetesen az én szűkszavú apám.




•••••


Manapság már szinte elvárás, ha van egy felkapottabb mű, akkor legyen neki paródiája is. Így járt anno a Star Wars, illetve a Harry Potter, amik megjelenése után jöttek az újabb és újabb humoros kötetek. Ezen sorból nem hiányozhat Stephenie Meyer Alkonyat című vámpírsorozata sem, amiből már készült filmparódia, és könyvparódia egyaránt.
Ezúttal egy magyar író tollából megszületett paródiát szeretnék bemutatni nektek, mely az "Agykonyak" nevet viseli.

Kilo Tonna átlag feletti lány, főleg, ha a testtömegét nézzük. Imád balettozni, "remek a sportokban", és tisztában van "karcsú" alkatával. Elköltözik apjához Fossba, ahol megismerkedik Szúnyoggal, a vámpírral, továbbá Kis köcsöggel... akarom mondani Kis Rakással, a vérfarkassal, aki gyerekkori barátja, és a rózsaszín masnijairól ismerni fel.
Tonna hamar beilleszkedik, éli a maga kis életét, míg rá nem jön, hogy Szúnyog egy hiperszuper képességekkel megáldott vámpír, akinek minden foga szemfog, a fogsora kivehető, és járókerettel hasít keresztül az erdőn, ha Tonna a hátára kerül, még nyögdécsel is hozzá.
Azonban, az élete nem fenékig tejfel, kiváltképpen, mikor megjelennek a függetlenség utolsó napján az ufók, meg halottak kelnek életre, no meg ott van a Különc család, akik meg akarják csinálni az Agykonyakot, amihez az egyik alapanyag nem más, mint...

Mit is lehet elmondani erről a kötetről azon túl, hogy helyenként a "pihent" jelzőt aggatnám rá, helyenként pedig az "elcsépelt"-et? Az, hogy az Alkonyatból paródia készül, nem újdonság, elvégre már megjelent egy New Mona címen egy külföldi író tollából valami hasonló (még nem olvastam, de majd egyszer remélhetőleg annak is eljön az ideje).

Ez a kisujjnyi vastagságú könyvecske az elején még valamelyest követi az eredeti eseményeket - persze, némileg lerövidítve, itt-ott módosítva -, majd a végén teljesen másba kap bele az író, előrángatja a Kör és a Függetlenség napja című filmeket, no meg a Péntek 13 -at.

A történet a kezdeteknél ígéretes, Tonna például a rozoga verda helyett egy úthengert kap, amit rózsaszínre pingáltak, és ezzel az író kiaknáz néhány remek helyzetkomikumot. A másik ilyen a lány "karcsú" alkata, aminek kifigurázása szintén remek lehetőséget rejt, és az író rendre meg is találja ezeket. A vámpíros részek szintén ilyenek voltak - a járókeretes jelenet, meg a végén az ufók egyezkedése a vámpírokkal -, azonban ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből az egészből.

A vérfarkasos / farkasemberes részek például eléggé gyengére sikeredtek, a rózsaszín masnis utalás inkább lehangoló volt, mint mulattató, illetve a végén azok az ufók, akik Hitlerre hasonlítottak... Nem, ez nekem nemigazán jött be. Sajnáltam, hogy a vékonyság az egész paródia kárára ment, mert nem lettek kihasználva bizonyos helyzetek, amik sokkal mulatságosabbak lehettek volna, mégsem voltak azok.

Mondhatnám azt is, hogy a könyv egészen addig jó volt, míg nem vérfarkasos rész jött, illetve, míg nem ugrottak be a képbe az ufók, akiknek tényleg az egyezkedéses jelenet volt az egyetlen értékelhető megmozdulásuk, az utána következő "rituáléjuk" is amolyan "kell bele valami undorító poén" -ként jött át, ha már nem akadt benne túlzottan sok "szexuális" poén (aminek egyébként örültem, és ahol volt is ilyen, ott tényleg beleillett).

Összességében nézve nekem kicsit csalódás volt ez a kötet, mert az Alkonyatot sok helyütt "meg lehet támadni" humorizálás szempontjából, rengeteg olyan jelenete van a könyvnek, amit érdemes és ki is lehet figurázni. Talán, ha kicsit több oldalból állt volna a kötet, akkor ez sikerült volna, de így nekem csak egy közepes, lelaposodó akármiként kerül fel az olvasott könyveim közé...
Folytatás...

2011. augusztus 28.

J. Goldenlane - A jósnő hercege (2. könyv)

0 megjegyzés


Fülszöveg


Az elszánt kultúrantropológus kalandjai folytatódnak!
Korinorisi Arh'hin irodalomtörténész dimplomájával felvértezve elítélt rabként követ tör, szökött rabszolgaként menekül fél Szithanon keresztül, jósnőként szélhámoskodik, és amikor azt hiszi, rosszabb már nem lehet, akkor ismételten belekeveredik a napi politika intrikáiba is. És persze ettől még rosszabb lesz. De felemelt fejjel tűr, buzgón jegyzetel, és töretlenül bízik, hogy valahogyan csak jó vége lesz!
A könyv közvetlen folytatása A herceg jósnője című könyvnek.

•••••
Íme az első Goldenlane könyv, amihez kétségekkel ültem le. Miért? Néhány bejegyzésemmel ezelőtt olvashattátok a véleményemet A herceg jósnője című könyvről, aminek A jósnő hercege a folytatása. Regények közül az volt az első Goldenlane-könyv, ami nemigazán nyerte el a tetszésemet, így azt hiszem érthető, miért is aggódtam a folytatás "milyen lesz?"-e miatt.
•INNENTŐL KEZDVE A HERCEG JÓSNŐJE CÍMŰ KÖNYVRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZ! MINDENKINEK CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE AJÁNLOTT AZ OLVASÁS FOLYTATÁSA•

Történetünk ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Arcsin és a herceg büntetésből kénytelen egy márványkitermelő bányában dolgozni. Míg a hercegnek a kőtörés meg sem kottyan, addig egykori jósnője kénytelen megbirkózni a vízhordás nyújtotta nehézségekkel.
Persze nyughatatlan főhősnőnk most sem tud csak úgy a babérjain ülni: szökési tervet kezd kiagyalni, hogy megmentse a herceget, és önmagát. Harh' Hatal kezdi elhagyni magát, és mivel nincs nála semminemű elefántcsont, képtelen varázsolni. Ellenben egy dologhoz még mindig nagyon ért: továbbra is azt terjeszti, hogy Arcsin nagy hatalmú varázslónő, és ez sok dologban segít nekik az mellett, hogy Arcsin beveti a rá jellemző meggyőzőerejét. Így lesz Arcsin: szélhámos, embertársának gyilkosa, fogolyszöktető és valaki, aki még mindig megkérdőjelezi, hogy vajon milyen erkölcsi értékrendet kellene követnie.

Hogy miben más ez a kötet, mint az előző? Egymás mellé állítva a két művet eléggé szembetűnő a gerincek közti különbség, mert ez egy kis vékonyka könyvecske az első részhez képest, de tipikusan olyan alkotás, amiből nem hiányzik egyetlen betű sem, és nem kell bele pluszba semmi, mert az már csak rontana rajta. Ezzel is megtöri annak teóriáját, hogy a vékony könyvekből kimaradoznak dolgok, összecsapottak stb., mert itt ilyen nincs, minden a helyén van.

Egy másik dolog, amiben különböznek az az, hogy sokkal mozgalmasabb, és annak ellenére, hogy kevéske a humorosabb epizód, roppantmód izgalmas alkotás. Arcsin ügyködése a bányában remekül ki van dolgozva, ugyanakkor izgalmas is, hogy s mint jön össze neki az "üvegkészítés", a bányaomlás, illetve az, hogy a herceg hogy hinti el a pletykát, hogy Arcsin egy nagy hatalmú varázslónő, akinek még elefántcsont sem kell, anélkül is képes varázslatokat létrehozni.

A bányában töltött időt a könyv első harmadaként jelölném meg, a másik két harmadba pedig a kinti létet, és a bosszút tenném, amit immáron a herceg akar teljesíteni, és ezért mindent elkövet... Arcsin pedig azért, hogy emberéletek kioltása nélkül tehesse meg ezt a herceg, és éppen ezért mindig keresztbe húzza a férfi számításait.

Amiben még különbözik az előzményektől ez a rész az az, hogy sokkal mozgalmasabb, az embert ezúttal tényleg nem hagyja az írónő unatkozni egyetlen másodpercre sem, mert most a legkisebb mozzanat is a végére nagyobb jelentőséget kap. Visszatérnek a régi szereplők a színpadra, új szereplő nem is rémlik, hogy bekerült volna (leszámítva a kereskedőt, meg a katonákat, akik mellékesek). És ahogy közeledünk a történet végéhez, kiderülnek az igazságok, hogy ki mit minek köszönhet, hogy jutott a herceg arra a sorsra, amire, kik jártak közben az érdekében stb. Az írónő némileg megkavarja a szálakat, és amit az első részben az olvasó csak sejthetett, arra itt megadja a konkrét választ, ráadásképpen pedig felnyitja férfi főhőse szemét is.

Szereplők tekintetében mint említettem feljebb, nincs változás.
Főhősnőnk még mindig Arcsin, az egyetemet végzett, eszes lány, aki még mindig igyekszik eligazodni Szithan furcsa világában, próbálja kiismerni magát a szokatlan szokások útvesztőiben, és ezek segítségével megmenteni a herceget a különös helyzetekből, amikbe keveredik.
Harh' Hatal herceg, aki itt még nagyobb kedvencem volt, mint az első kötetben, és tette mindezt annak ellenére, hogy meglehetősen kiszámítható figura, tipikus karakterjellemmel - a nőt védelmezni akaró férfi, aki mindenért bosszút áll stb...
Akit még kiemelnék az Szekith, Harh' Hatal "bátyja", aki szintén valamelyest kiemelkedett. Egy furcsa figura, akiről az olvasó nehezen tudja eldönteni, hogy ő most melyik oldalhoz tartozik, jófiú vagy rossz fiú stb... Pont ezzel a kimért modorával érte el, hogy felfigyeljek rá azok után, hogy az első kötetben csak olyan semmilyen figurának tekintettem: ott volt, elvolt, ennyi.
De persze ott van még Kiria, meg a többiek, sőt, még néhány fehérparti is felbukkan (nem árulnám el, hogy kik, úgyis bárki kitalálhatja az első kötet ismeretében ;))

De ne csak a pozitívumokról essék szó, akadt benne negatív vonás is, ami végig kísértett a könyvben. Arcsin fejében sokszor megfordult a gondolat, hogy "A hajamat téptem..." Mikor már vagy kismilliomodszor láttam meg ezt a hajtépős szöveget, lassan már én is kezdtem a főhősnővel együtt kopaszodni, mert már annyira irritált.

Összességében nézve nekem sokkal jobban tetszett, mint az első könyv, és ehhez nagyban hozzájárult a mozgalmassága, hogy a szereplők végre többet mutattak, mint az előzőben, fordulatosabb volt, izgalmasabb, és a végével együtt kerek egész, és lezárt. Ennek ellenére azt mondom: ezek után én még szívesen olvasnék Arcsinról, és további kalandjairól...
Folytatás...

2011. augusztus 27.

F.X. Toole - Millió dolláros bébi

0 megjegyzés



Fülszöveg


A kötet a négy Oscar-díjjal kitüntetett Clint Eastwood-film alapjául szolgál.

"Az edzők, a menedzserek és a bunyósok hívnak. Ismernek abból az időből, amikor még bunyósokat edzettem. De megöregedtem, a nyakam meg a hátam pedig tönkrement a sok ütéstől, amit a manccsal fogadtam. A boksz a féllépések és a félcentik játéka, ahol az öregnek ugyanúgy megvan a helye, mint a fiatalnak. Nélkülünk nem volnának bunyók. A szurkolók azt hiszik, a boksz arról szól, milyen kemény valaki. Akik belülről ismerik, akiket magával ragadott, tudják, hogy a bunyó a tiszteletről szól."

•••••

A mai kiválasztottam egy sokak által ismerős címhez tartozó könyv, amiről a legtöbb embernek egy film ugorhat be. Ez a könyv nem más, mint a Millió dolláros bébi. Biztos rengetegen ismerik a filmet, amiben egy női bokszoló "pályafutását" követhetjük nyomon, aki nem más, mint a címszereplő. De vajon mi bújik meg a könyv borítója alatt?

Az ember, mikor először kézbe veszi a könyvet, azonnal leesik neki: ez bizony nem egyetlen regény, hanem egy novelláskötet, mely tartalmaz egy előszót, továbbá 6 bokszoló történetét, furcsa eseteket, amik sokszor drámai véget érnek.

Nem részletezném mindegyik novellát külön-külön, csupán csak párat emelnék ki közülük. Az egyik nem más, mint a címben is szereplő Millió dolláros bébi. Sose hittem, hogy valaha ezt mondom, de ez esetben "a film jobb mint a könyv" - egyszer mindent el kell kezdeni. A rövid történetecskét két szempontból találtam negatívnak: míg a film mindent részletesen bemutat, és képen megjelenítve élvezhető ez az egész, addig a könyvben unalmas, sablonos, és az ember alig várja, hogy a végére érjen ennek a szenvedésnek. A másik, ami miatt nem tetszett, az érzelmi ábrázolás. A történet végén ugye történik, ami a történik, és az olvasó elvárná, hogy megríkassa, vagy valami, de nem megy át az érzés, ami a sorok mögött kellene, hogy megbújjon.
Miért jobb a film, mint a könyv? Mert sokkal kidolgozottabb, és noha helyenként nem részletezi túl a dolgokat, a néző mégis megérti, míg a könyvben a nagyon aprólékos kidolgozás, a túlzott maximalizmus letöri az egész élményt.

A másik mű, amit kiemelnék, az az utolsó novella volt, ami a "Nemsoká' " címet viseli. Egy novella, ami azzal, hogy bekerült a másik 5 után, valamelyest menti a helyzetet. Ebben látszik, hogy a bokszoló is csak ember, hogy nem sebezhetetlen, hogy ugyanúgy érez, mint mindenki más, hogy a sporton kívül más is mozgatja, sokkal hitelesebb, mint a többi iromány.
Noha abban nem különbözik a többi novellától, hogy bizonyos helyeken törekszik a nagyon precíz magyarázatokra, ennek ellenére itt már valamelyest mintha változott volna az írásmód, sokkal inkább átérezhetőek az érzelmek - a sablonos leírások ellenére is.

Nagy általánosságban összefoglalva az összes történettel ugyanaz volt a problémám: sablonos, unalmas leírások, amik közé az író belenyomorgatott egy rakás precíz, túlmagyarázott, pontoságra törekvő rizsát a bokszról, a bokszmeccsekre való felkészülés hátteréről, hogy mi történik a "sarokban", vagy éppen a meccs előtt közvetlenül és után, mik a szabályok, ki hogyan üt, kinek mije hogyan törhet el, hogy lehet lekezelni adott sérülést stb... Akinek ez a könyv a kezébe akad, gondolom nem feltétlenül ismeri a bokszolók világát, de ennek ellenére mondom azt, hogy nem kellenek bele az ennyire túlerőltetett, boksszal kapcsolatos leírások, magyarázatok, mert zavaróan szájbarágós az egész. Nem egy orvosi-bokszolós szakkönyvet akar az olvasó látni, hanem egy hangulatos, élvezhető olvasnivalót, érdekes történetekkel, amiknél izgatottan várhatja: "vajon mi sül ki a végére?" Ennek ellenére tényleg olyan, mintha bokszolóknak íródott volna mondván, mit hogy csináljanak, ha jól akarnak bokszolni.

Összességében nézve nekem nagy csalódást jelentett ez a könyv, mert arra számítottam, hogy jobb lesz, mint a film volt, de ezt nem érte el. Az, hogy novelláskötetről van szó, az még nem zavart volna, ha nem olyanok a leírások, amilyenek; az író sok mindent túlbonyolított. Értem én, hogy meg akarja mutatni, hogy jártas a témában, hogy el akarja érni, hogy az olvasók tényleg el tudják képzelni, mi hogy van, de ezzel átesett a ló másik oldalára. Egyetlen novellát tudtam többé-kevésbé élvezni, de ott is helyenként a stílus miatt a hajamat téptem volna legszívesebben.
Egy biztos: nem ez lesz a kedvenc novelláskötetem.
Folytatás...

2011. augusztus 20.

Tiro Notes: Bad Luck (bevezetés)

0 megjegyzés


Nem is értem, ki találta ki azt a baromságot, hogy a nőknek is megjárhasson a jogosítvány. Hát nem elütött az a némber?  Na, persze most bárki felróhatja nekem, minek járkál egy hozzám hasonló, fekete bundás macska egy olyan vörös hajú, karcsú démonlány után, mint amilyen Mary. Talán túlzás volt azt hinnem, hogy mivel én ilyen helyes vagyok, megilletem egy másik, esztétikusan szép lény látványát? Áh, a csudát.
Ahogy a betegágyamon lábadozok, Mary ott járkál a szobában, váltott pár szót a dokival, nekem pedig még ahhoz sincs erőm, hogy a fejemet megemeljem. Nem tudom, miféle gyógyszerrel tömtek tele, de olyan hatást gyakorol rám, mint a drog. Te jó ég, csak úgy úszom a macskamennyország felé. Kilenc életemből máris ugrott egy. Valamit ki kell találnom, hogy ez a Mary észrevegyen, és elvigyen magával, mielőtt a maradék nyolc életemnek is lőnek, én pedig tényleg a macskák Mennyországába kerülök. Nem akarok oda kerülni, ezért harcolok már jó ideje. Szükségem lesz ennek a vezetni nem tudó lánynak a segítségére.
De hát, ahogy mondani szokták, minden rosszban van valami még rosszabb… Na, jó, legalább a lány vörös, és nem szőke, úgyhogy van remény.
- Akkor én mennék is – jelenti ki.
Fekete bundám alatt falfehérré válhatok… van ilyen egyáltalán a macskáknál? Na ne már… Nem elég, hogy megállapítom, van reményem, mert a lány végre sok hónap után észrevesz, erre most képes kisétálni, és a sorsomra hagyni, elvinni magával mindent, ami eddig jóval kecsegtetett?
Megakadályoznám ugyan, hogy nélkülem távozzon, de még ahhoz sincs bennem elég erő, hogy az egyik mancsomon levő ujjamat megmozdítsam. Utálom a macskákat, és az állatorvosokat… nah meg a lökhárítókat…
Folytatás...

2011. augusztus 19.

J. Goldenlane - A herceg jósnője (1. könyv)

0 megjegyzés

Fülszöveg

„Mi ne létezhetne egy világban, ahol egyes őrültek íjjal felszerelve vadásznak a mit sem sejtő kultúrantropológusra?”

Nos, tulajdonképpen bármi. Ezt hősnőnk (éppúgy mint a fent említett nyílvesszőket) a saját bőrén tapasztalja, miután véletlenül lemarad a hazafelé tartó hajóról, és egy hosszú esztendőre az otthon mesésnek tartott Szithanban ragad. Ez idő alatt jósnőként szélhámoskodik egy hercegi udvarban, meglopja az isteneket, részt vesz pár merényletben, mint alany és mint tudományos megfigyelő egyaránt, de főként jegyzetel, mint azt egy lelkiismeretes irodalomtörténésztől el is lehet várni.



•••••


J. Goldenlane neve nem új a blogon. Sok könyvét olvastam már az írónőnek, eddig mindegyik nagyon tetszett - tudom, a novelláskötet annyira nem, de a regények azok egytől egyig az 5-6 pontos kategóriákba estek. Most azonban elérkeztem az első olyan regényéhez, ami nem aratott nálam osztatlan sikert. Ez pedig nem más, mint A herceg jósnője...

Arcsin, a korán árvaságra jutott lány kalandjai akkor kezdődnek, mikor Szithan városából érkezik az ő fehérparti városkájába egy küldöttség egyenesen egy hercegtől, és ajánlatot hoznak. Arcsinnak fontos, fordítói szerep jut, és tolmácsként a bizottság tagja lesz, ami visszafelé viszi az iratot Szithanba. Azonnal rájönnek a küldöttség tagjai: ez teljesen más világ, mint ahonnan ők származnak. Itt az emberek pompás ruhákban járnak, gazdagnak látszó épületekben laknak, és nem olyan szürke ruhákat viselnek, mint amit ők megszoktak.
A tárgyalások alatt ismerkedik meg Harh' Hatal herceggel, aki ridegen, semmit mondó kifejezéssel viszi végig a megbeszéléseket, és dolguk végeztével elbocsátja a fehérparti delegációt. Csak egy a gond: mikor indul vissza a hajó, Arcsin egy balszerencsés eset miatt lemarad róla.
A sors úgy hozza, hogy Harh' Hatal herceg mellé keveredik, akinél udvari jósnőként kezdi a pályafutását, majd az események sodrásában egyre feljebb és feljebb keveredik a ranglétrán...

A könyv legnagyobb érdekességének azt tartottam az elejétől a végéig, hogy Arcsin egy szegényes küllemű, ám tudományokban művelt közösségből érkezik, míg a herceg egy pompával, és fényűzéssel kecsegtető, intrikáktól túlzsúfolt világból. Érdekes volt figyelni, ahogy a magára maradt lány - mint Goldenlane sok másik regényében - hogyan vágja ki magát a legkülönfélébb helyzetekből a világ egy olyan szegletén, ahol nem ismeri ki magát a szabályok között. Arcsin ugyanakkor nagyon művelt, nem hisz a varázslatokban, ennek ellenére jósnő lesz belőle, egy szélhámos, akinek el kell játszania a túlélés érdekében, hogy ő tényleg rendelkezik jóstehetséggel, holott végig a tudományokat tartja a fő mozgatórugónak, és nem hiszi a mágia létezését.

A könyvet három harmadra/szakaszra tudnám osztani:
Az első harmadot addig a pontig mondanám, mikor Arcsin egyedül marad. Ez a szakasz unalmas, csak magyarázat, hogy lesz a lány árva, mi történik eztán, hogy kerül az egyetemre, majd Szithanba, hogy lesz ő a tolmács...
A második harmadot addig tenném, míg Arcsinnak megtiltják, hogy kimenjen a palotából, de aztán mégis megkapja rá az engedélyt. Ezt a szakaszt úgy lehet legegyszerűbben jellemezni, hogy átmeneti: történnek is dolgok, meg nem is.
A harmadik szakasza egészen a könyv végéig tart, mikor is végre felpörögnek az események, és az utolsó sorok után az olvasó azt mondja: méééég!!!!

Most pedig kicsit részletezném ezt a szakaszolást.
Az első harmadát a könyvnek unalmasnak találtam. Persze, érthető, hogy kell bele a főhős háttere, hogy el kell magyarázni ki ő, mi ő, hogy került oda, ahova, miért stb... Ennek ellenére csak ásítoztam közben, vártam, hogy történjen végre valami, és az, hogy le tudtam tenni a könyvet közben azt bizonyította számomra, hogy ez nem olyan, mint az írónő többi kötete. Itt nem sikerült sem az első 10 oldal, sem 20, de még 80 oldal után sem ott ragadnom a történet mellett, mert annyira nem kötött le az a hajóút, az egyetem leírása, Arcsin és az ő tanulmányai, a tárgyalásos részek stb...

A második szakasz, mikor végre úgy találkozik a herceggel, hogy az a palotájába fogadja, hogy legyen jósnő. Ez, mint már fentebb említettem, amolyan átmeneti szakasznak tetszett, mert néhány mozzanatnál az ujjamat rágtam, hogy "vajon most mi fog történni?", de néhány jelenetnél szintén azt vártam, hogy legyen már vége, történjen valami izgalmasabb...


Éppen ezért nekem a könyv 3. harmada tetszett a legjobban, mikor a mindig jegyzeteket készítő, optimista, tudásra szomjazó lányka mindenfélékre rájön, mindenféle bajokba keveredik, és keresi a kiutat, miközben vívódik magával, hogy helyes-e, amit tesz; mennyiben tér el egyik-másik tette az elveitől stb...


A szereplők felosztásában is újat mutat ez a kötet. Az eddig megszokott "a szeleburdi mellett van egy védelmező komoly" karakterpároknak hátat fordítva itt nem ilyesfajta párosítással találkozik az olvasó. E helyett kapunk egy okos, művelt főhősnőt, aki szilárdan ragaszkodna az elveihez, de a "szükség törvényt bont" elv miatt mégis fel kell adnia ezeket, és eljátszani a varázslónő/jós szerepét.
Párja, a címben is megjelenő herceg, Harh' Hatal, aki komoly, kimért karakter, ezek mellett önző zsarnok, aki bárkit megöl/megölet, ezért sokan tartanak tőle, éppen ezért ő lett az, aki a szereplők közül a legközelebb került hozzám. Életét átszövi a politika, az intrikák, folytonos "harcokat" vív (nem feltétlenül fegyverrel).
De felbukkan persze a "bohókásabb", komolytalanabb szereplőtípus is, amit nem más, mint Harh' Hatal nővére, Kiria testesít meg. Lány létére imádja a vadászatot, a kutyáit, gladiátorviadalokra jár, szóval nem egy tipikus, kényes úrilány, és ezek mellett legtöbbször a saját feje után megy.
A herceg másik testvére, a bátyja, aki szintén művelt, komoly figura, nagyon hasonlít Arcsinra, csak éppen az ellenkező nemből való.


A stílusról is essék egy kevéske szó. Az írónőtől megszokott, laza művel van dolgunk, ugyanakkor ez már néhol túlontúl is átesik a másik oldalra, amit nagyon sajnáltam, ugyanakkor a humort is hiányoltam, amiből ezúttal csak morzsákat kapunk, nem úgy, mint a többi művénél.


Összességében nézve ez a kötet megosztott, mert magában az írás imitt-amott nem tetszett, másutt viszont nagyon is; maga a történet néhol lapos volt, néhol pörgött, de a "lapos" részek nélkül nem lett volna értelme az egésznek.
Egyet biztosan állíthatok: nem ez lesz a kedvenc Goldenlane regényem...
Folytatás...

2011. augusztus 18.

The Beastly Boys - Werewolf versus Dragon (AABB 1) •Vérfarkas a Sárkány ellen•

2 megjegyzés


Fülszöveg
When a dragon arrives at the RSPCB, a rescue center for rare and endangered beasts, Ulf the werewolf uncovers a dark and ghostly secret. With the help of Orson the giant, Tiana the fairy and Dr. Fielding, Ulf must stop the most evil beast hunter in the world.
This gripping adventure story is the first in the An Awfully Beastly Business series.





•••••


Történetünk középpontjában Ulf, a kis vérfarkas áll, aki egy szörnyek számára fenntartott - nevezzük ennek - intézetben, az RSPCB -ben (The Royal Society for the Prevention of Cruelty to Beasts = Nagyszerű/Királyi társaság a Szörnyekkel szembeni kegyetlenkedés elhárításáért, talán így lehetne valahogy lefordítani) lakik több más szörnyeteggel együtt. Akad itt például Giranha, óriás, pixie, vízköpő és még sok más érdekes lény, akik menedéket, biztonságot keresnek itt, illetve szükség esetén segítséget (ha megsérülnek, megbetegszenek stb...) Azonban életüket beárnyékolja, mikor meghal egy sárkány, és kiderül: veszély fenyegeti a központban lakó szörnyek életét, ugyanis egy titokzatos akárki vadászik a szörnyekre.
Ulf azonban nem hagyja annyiban ezt a dolgot, legjobb barátjával, Tianával - a pixievel - nyomozni kezd, és amint kiderít valamit, azonnal elmondja az intézetet felügyelő professzornak...


Ez a gyöngyszem egy turkálóban jött velem szembe, és mivel elsőre olyan angol nyelvű olvasmányt szerettem volna, ami könnyen megérhető, ennek ellenére idegen nyelvű stb... ezért esett rá a választásom. Ezek után bízom benne, hogy egyre több olyan könyv akad a kezembe, ami nem magyar nyelvű, és azt hiszem ez kezdésnek bevált.


Kiket takar a "The Beastly Boys" elnevezés? A borító alatt 3 személy keze munkája rejtőzik, név szerint: Matthew Morgan, David Sinden és Guy Macdonald, akiknek már egészen szép sorozatot sikerült megalkotniuk az An Awfully Beastly Business név alatt, aminek ez az első kötete.


És az alkotók után végre lássuk magát a művet.
Maga a történet mesésen indul, és maga a nyelvezete is eléggé gyermekekhez mérten mesés. Arra, hogy ilyen gyermeki műfajjal lesz dolga az olvasónak, már maga a borító is utal. Ugyan ezen a képen nem látszik, de a könyvnek a valóságban háromdimenziós eleje van. Az egyik kép, ami fentebb is látszik, mikor a fiú átlagos, a hold kissé csonka, viszont, ha megbillentjük a könyvet, a fiúból a telehold hatására vérszomjas vérfarkas válik.
A borító alatt több, a történethez szorosan kapcsolódó rajzocska is található, és itt adódott az első komolyabb problémám a könyvvel.


A történet ugyanis úgy indul, hogy megölnek egy sárkányt, de ahhoz, hogy kiderítsék, mi végzett vele, fel kell boncolni. Namár most, nem hiszem, hogy egy gyermekeknek szóló meséskönyvben részletezni kellene, hogyan és milyét veszik ki annak a szerencsétlenül járt sárkánynak. Az még hagyján, hogy egy teljes fejezet foglalkozik a sárkány külső vizsgálatával, de egy újabb fejezetben már fel is darabolják szerencsétlent. Az ehhez tartozó képhez csak annyit fűznék: mintha magát a láncfűrészes gyilkost rakták volna oda. A jóságos professzorból egy fűrészes hentelőgépet sikerült kihozni, ördögi vigyorral a képén, ami a történetben - szöveggel leírva is - pontosan így hat.


A másik dolog, ami ezen felül nem tetszett a történet folyamán, az a kisfiú "dobozcipelése". Az a szerencsétlen gyerek elindul az egyik fejezetben egy dobozzal a padlásra, de aztán ajánlkozik, hogy megmutatja valakinek az egész "komplexumot", így a doboz meg a helyén marad. Mikor a következő alkalommal is le akarják rázni, akkor megint azt a nyomorult dobozt kell cipelnie, csakhogy ne hallja a felnőttek beszédét. Hát nem volt (kb.) 6-7 fejezet alatt ott egy másik lény, aki felvitte volna a padlásra? Pedig a körút alatt kiderül, hogy nem csak Ulf lakik ott, hanem egy tucatnyi másik szörny is. Értem én, hogy akadnak köztük betegek stb..., de biztos, hogy nem mindegyik volt az.


Apropó, szörnyek. Ugye főhősünk vérfarkas, ez nem is titok az elejétől kezdve tudjuk, de vajon a főhős is tudja? Nem derül ki, mióta az, de mikor a prof elkezdi vizsgálgatni az átváltozása előtt teljesen olyan volt, mintha a gyerek még soha nem változott volna át, pedig minden teliholdkor megtörténik az átalakulás. Akkor hogy is van ez? Miért kellett a gyerek szájába adni, hogy "És ez normális így?" Persze, valahogy meg kell magyarázni, hogy mik az ismérvei egy vérfarkasnak stb... de miért pont így?


Senki ne értsen félre, értem én, hogy miért kell Ulfnak a padlásra menni, de a folyosón akkor mit keresnek csontvázak?


Több ponton megkérdőjeleztem, hogy ez most tényleg gyerekeknek szóló meséskönyv akart-e lenni, vagy mi? A végénél is elgondolkoztam ezen, viszont a közepén vannak események, amik miatt azt mondom: igen, ez egy igazi gyerekeknek szóló mesés kötet.


Ilyen volt a lények és a hely komplett bemutatása, illetve az a rész, mikor az óriás, a vérfarkas, és a pixie együtt voltak - illetve inkább csak mikor az utóbbi kettő. Az óriás gyerekkönyvhöz képest túlontúl aggresszíven viselkedett. A fiatalabb generációt ne arra tanítsuk már, hogy "ha nagyobb vagyok, nagyobbat ütök, és letarolok mindenkit", ilyen téren az üzenete kissé sántít, nem látom benne a tanító célzatot, ami pedig a mesék sajátja - jobb esetben.


A főgonoszokról is essék szó. Míg egy átlag gyerekmesében boszorkányok vannak, itt 3 galád fickót kapunk, akik ugye nagy gonoszságra készülnek, ám van egy agyafúrt főnökük. Két társa ama tanokat adja le a gyerekeknek, ha túszokat ejtenek, mindig legyen náluk: gázmaszk, altatógáz, valami cella/erős lánc. Mesékből tanítsuk meg gyermekeinket a gengszter élet alapjaira...


Ami mégis mellette szól, az pontosan az egyszerű nyelvezete, a gyermekies hangvétel, és jónéhány képecske, amik nem sikerültek annyira ijesztőre. Ezek mellett a története is eléggé egyszerű, a ház és a birtok bemutatása remekre sikeredett, akárcsak azon lényeké, amik nem olyan népszerűek/teljesen újak a mesevilágban, és ehhez képest logikusan felépített, mindennek megvan a miértje - még ha nem is tetszett, hogy ilyen ürüggyel rázzák le a srácot, ettől függetlenül még a dobozos jeleneteket is értettem. A giranhán (ami a griff és a piranja keresztezése) és a hozzá hasonló lényeken csak mosolyogni tudtam, de például Tiana kifejezetten bájos volt. Ennek ellenére én mégis Druce volt az a szereplő, akit sajnáltam, hogy nincs benne többet, mert őt találtam a legérdekesebbnek.


Összességében nézve nekem tetszett a kötet, annak ellenére, hogy ha egy kisgyereknek mesélném, olvasásnál itt-ott átugrálnék/átköltenék részeket, hogy finomítsam mind a mondanivalót, mind a hangvételt - nem részletezném, hogyan kell kivenni egy sárkány szívét stb... az ilyesmit nem tartom mesébe illő elemnek, boncolás ide vagy oda - és noha megjelenik a tipikus mesevég, ennek ellenére valahogy a tanulság háttérben marad. 
Idősebb gyerekeknek szerintem kikapcsoló olvasmány (a durvább részek ellenére is)...


Folytatás...

2011. augusztus 16.

Olvasás 7 hete - 7. hét

0 megjegyzés



Hát ez is eljött: az olvasás 7 hetének utolsó hete :( Íme, a témák: 
Olvasási szokások változása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)





A mikor és hol olvasni kérdését mindig érdekesnek találtam. Molyon rengetegen mesélik, milyen "extrém" helyeken képesek olvasni, vagy csak fél percre is előkapni a könyveiket, és belelapozni egy keveset. Mindig érdeklődve figyeltem, hogy kik még olyan elvetemültek, hogy bárhol legyenek is, minden ponton állva, ülve, feküdve stb... helyzetekben képesek belemerülni egy-egy könyvbe.


Top olvasási helyek:


1. Tömegközlekedés: Szerintem a legáltalánosabb, hogy buszra várva, buszon ülve, vagy egyéb tömegközlekedési eszközök igénybevétele közben (legyen az személygépkocsi, repülő, hajó, villamos, busz stb...) ahol és amikor fény van, a molyok szeretik elővenni a kis könyvecskéiket, és olvasgatni, nincs is ennél jobb időtöltés.


2. Várakozás itt-ott: Elsősorban rendelőkre, vagy hivatalokra gondolok, ahol az ember sorban áll - ül -, és néha órái vannak rá, hogy elővegye az olvasnivalóját, és belevágjon.


3. Egy kényelmes fotel/ágy: Néha jól esik elnyúlni az ágyon, belesüppedni egy kényelmes fotelbe, és csak úgy kikapcsolódás gyanánt a nehéz nap után elveszni egy akármilyen könyv lapjai között.


4. Étkezés közben, asztalnál: Ha az ember nem tudja letenni a könyvet, mert annyira jó, akkor szükség törvényt bont: miért ne hurcolásszuk már mindenhova magunkkal?


5. Szabadban (parkban a padon, otthon a hátsóudvarban stb...): Jól eső érzés, mikor az ember elmegy "megsétáltatni a könyvet", hogy együtt szívjanak egy kis friss levegőt mondjuk egy parkban, vagy bárhol másutt, ahol egy kicsit le tud ülni és kikapcsolni...




Szerintem egy igazi molynak teljesen mindegy, hogy hol van, és mikor, mindig talál rá időt, helyet és módot, hogy könyvhöz jusson és olvasson valamit.


Az én helyeim, ahol olvasni szoktam:


1. Buszmegállóban várakozva, buszon: mivel főként ezt a tömegközlekedési eszközt használom, ezért ez áll módomban.


2. Gyaloglás/Kutyasétáltatás közben: Akkor, mikor úgy gyalogolok hazáig, akkor rendszeresen a néhány kilométer megtétele alatt olvasok. A kutyasétáltatásnál annyival könnyebb a helyzetem, hogy a négy lábúm ismeri az utat, így van egy vezetőm is :), aki az esetleges "terepakadályokra" is figyelmeztet.


3. Tető: Az egyik kedvenc helyem a tetőnek nevezett hely, ahol még az időjárás viszontagságai sem gátolnak az olvasásban - arra az esetre, ha mindenáron a szabadban akarnék olvasni.


4. Függő- vagy napozóágy: Mikor melyik az, amelyiket preferálom (vagy jobb kérdés: szeretnék ringatást, vagy sem?).


5. Az a bizonyos kényelmes fotel: azt hiszem, ezt nem kell magyarázni: egy könyvkupac, egy fotel, és mehet a menet...


6. Matraccal a habokon: mentségemre szolgáljon: néha még a vízben sem érzem jól magam egy jó kis olvasmány nélkül. Matracon fekve olvasni pedig nagyon jó - és tanúim vannak rá, hogy meg lehet úszni szárazon egy ilyen kalandot ;) (érthető módon ez főleg a nyárra igaz ;))




Hogy hol olvasok legszívesebben? Bárhol és bármikor, amennyiben módomban áll, hogy mit, az pedig attól függ, hogy mi akad éppen a kezem ügyébe. Hogy mi volt a legextrémebb, ahol olvastam? Nem tudom, elég sok helyen szoktam elővenni könyvet, legyen szó étkezésekről, fürdésről, vagy egy egyszerű kutyasétáltatásról. Ilyenkor az sem zavar, ha kilométereket kell gyalogolnom, a könyvek valahogy elfeledtetik, hogy mekkora utat kell megtennem, és ebből mennyi tettem már meg :)


Köszönöm mindenkinek, aki követte az Olvasás 7 hete keretében született irományaimat! 


Ez a moly.hu -s kihívás teljesítve ;)



Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger