Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2011. szeptember 29.

Janet Evanovich - A szingli fejvadász 1

0 megjegyzés

Fülszöveg

Stephanie Plum közel harminc (kilóban sajnos távol), elvált, munkanélküli, kocsi nélküli, pasi nélküli. Mióta a fejébe vette, hogy beáll fejvadásznak, mindig történik vele valami. Hol kocsik robbannak körülötte, hol szatír tör rá, hol megskalpolnak valakit, és közben valahogy mintha minden Joe Morelli körül forogna. Aki hatévesen becsalta a garázsba, hogy vonatozzon vele, jó tíz év múlva pedig elvette a „csokis fánkját”. És ha mindez még nem lenne elég, ott az anyja, aki folyton újra akarja házasítani, meg persze Mazur nagyi, akinek mindenről három dolog jut az eszébe: a szex, a szex és a szex. 


Janet Evanovich krimifolyama a világ első számú szórakoztató női sorozata. Minden kötete már néhány nappal a megjelenése után vezeti az összes sikerlistát, sokmilliós rajongótábora jobban várja, mint a Szex és New York vagy a Maffiózók újabb részét.

•••••

A mostani áldozatom egy olyan könyv volt, ami eléggé mozgatta már egy ideje a fantáziámat, viszont egy gond volt a sorozattal eddig: csak a második és harmadik része volt meg (köszönet érte Lena -nak), és a napokban sikerült hozzájutnom az első kötethez is.
Egy sorozat, aminek viharos az élete, ugyanis megjelent már korábban is, majd felkarolta egy másik kiadó, és elkezdte újra kinyomni a részeket. Így került A szingli fejvadász néven a középpontba a sorozat, melynek főhősnője Stephanie Plum, a fejvadász ügynök.

Hogy jutott erre a sorsra? Stephanie elvált, kirúgták, és szinte mindenét elvették, úgyhogy kénytelen volt találni valami munkát. Így kerül be az ügynökök soraiba, és feladata az, hogy behajtóként tevékenykedjen: bűnözők nyomába kell erednie, és a bíróság elé rángatni őket. Azonban ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mivel a bűnőzők sajnos nem szeretnek bíróság elé járulni.
Stephanie megkap egy komoly ügyet, melyben egy régi "barátját/ismerősét", Joe Morellit kell elkapnia, akivel korántsem ápolt olyan derűs viszonyt. Csakhogy bonyolódjon az ügy, Morelli nem adja meg magát. Az ex-rendőrt gyilkossággal vádolják, és noha Stephanienak sokszor adódna rá módja, mégsem sikerül neki elkapnia, és kezd kifogyni a pénzéből...


Kezdjük a külsejénél. Az első borítónak három féle verziója van, nem véletlenül, éppen ezért két féle fülszöveggel is találkozhatunk (minimum). Nézzük azt, ami a képen látható verziónak a hátoldalán volt, mert nagyon érdekes. A történet ismeretében olvasva a fülszöveget megint azzal a jelenséggel lehet találkozni, mikor rengeteg valótlan dologgal tévesztik meg a könyv iránt érdeklődőket. Az első rögtön a szatíros rész. Nem, nem tört a főhősnőre szatír. Igaz, hogy a könyvben van jelenet egy "mutogatóssal", de az nem tör senkire, csak egyezkedik. Megskalpolnak valakit? Kinek vágták le a fejét? Ilyesmiről szó sincs, csupán néhány átlagos gyilkosságról, ahol emberek tűntek el, vagy tették őket hűvösre. A következő kacsa Mazur nagyi, mert nem mindenről a szex jut az eszébe, de így jobban hangzik, és inkább kelti azt az illúziót, hogy ez az öregasszony valami nagyon poénos karakter, nem?


No de lássuk az igazságot. Történnek gyilkosságok, hogy olykor eltűnik egy-egy ember, hogy fel is robban egy kocsi, az ember azt hinné, hogy ez egy véresen komoly krimi, de már az elejétől kezdve látható, hogy ez nem így van. Krimi, a humorosabb fajtából. Talán ezzel lehetne leginkább jellemezni.


Adott egy önzőnek, pénzéhesnek tűnő főhősnő, akinek minden gondolata akörül forog, hogy valahogy megéljen, kifizesse a rezsit, szerezzen valami remek verdát és így tovább.
Egy régi, gyerekkori ismerősére kell vadásznia. Joe Morelli tipikusan az a karakter, aki azonnal a szívembe lopta magát a modorával, a stílusával. Magabiztosnak mutatkozik, mint aki mindent tud, mindenre van valami terve/ötlete, ezzel pedig sokszor sikerül felhúznia a főhősnőt.
A másik szereplő, aki szintén megkedveltette magát velem a fülszövegben oly félreértett Mazur nagyi volt, akinek a jeleneteinél nem tudtam megállni olykor-olykor egy kis nevetést - kiváltképp a vacsorázós jelenetnél...


A mű egyébként nem egy kiemelkedő darab, tipikus története van, sejthető a vég, mégis elszórakoztatja az olvasót a humorával, az absztrakt szituációkkal, a furcsábbnál furcsább esetekkel. Kicsit összecsapott az, hogy a főhősnőnek mindig van valami pénzforrása, és a megoldások a "semmiből jönnek" véletlenek útján, mégis mindez nem ront a könyvön.


Összességében nézve engem megvett magának ez a sorozat, és ha nem lett volna meg a folytatás biztosra veszem, hogy azonnal rohantam volna a könyvesboltba, hogy beszerezzem. Az összes Morellis és Mazur nagyis jelenet, és Stephanie "bénázásai" elérték, hogy azt mondjam: méééééég!
Folytatás...

2011. szeptember 28.

Kihívás: Olvassunk a szabadban!

0 megjegyzés


Az igazán nagy molyok ott olvasnak, ahol lehet: várókban, busz- vagy vonatpályaudvarokon, vonatokon, buszokon, vagy más közlekedési eszközön, kávézóban vagy étteremben, otthon a fotelben, az ágyban, a tévé előtt, a háztetőn, a kutyaólban, vagy egy gyümölcsfa tetején. A könyvmolyoknak teljesen egál, úgyis mindig elővarázsolnak valami könyvet, ha csak egy másodpercnyi időt is rá tudnak áldozni kedvelt hobbijukra.

Nita_Könyvgalaxis megragadta hát az alkalmat, és sebtében összehozott egy kihívást: Olvassunk a szabadban!, elvégre néha még egy molynak is ki kell rugdosnia magát a friss levegőre a szoba négy fala közül - köszönet érte Nitának, hogy ösztönöz minket ezzel is, hogy néha a friss oxigén sem árt meg. Persze eztán jönnek az extrém helyek, ahol olvashat az ember, mint például a szabad ég alatt.

Miért jelentkeztem rá? Mert furcsa szokásaim egyike közé tartozik, hogy tavasz végén, nyáron kiköltözök a tetőre, és fotoszintetizálás párolgás közben jólesik egy kicsit nyugiban olvasni. Az esemény keretén belül pedig bepillanthattam, mások milyen "külső helyszíneken" szoktak könyvet ragadni.

Teljesítés? Pipa

Őszintén megvallom, fogalmam sincs, mely könyvekkel jelentkeztem és értem el a teljesítést, mert a nyár folyamán több könyvet olvastam el a kék ég alatt, mint a szobám négy fala között, ezek közül sem mindet töltöttem fel a Nita által létrehozott polcra. Talán azon könyveket könnyebb lenne megszámolni, amiket nem kint olvastam.

Mivel ez a kihívás mégiscsak arról szólt, hogy szabadban olvasás, felsorolnék néhány "különlegesebb" helyen olvasott darabot.

Top 5 szabadban történő olvasás:

1, Lebegés közben: Meg Cabot Misztikus szerelem című könyve után mindig vágytam rá, hogy egyszer kipróbáljam, milyen az, hogy rádobok egy matracot a vízbe, felmászok rá, és máris olvashatok. Ezen a nyáron végre megtapasztalhattam, és bizton állíthatom: egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. 

2, A világ fölött... ülve: Egyik kedvenc helyem a "tető", ahova rendszeresen könyvtornyokkal járok, ha jó az idő, de még akkor is, ha meleg van, de esik az eső. A jó levegő mellett extraként jár a remek kilátás, és a gyönyörű tájkép - főleg, mikor esteledik.

3, Homok, tenger, napsütés: Nincs is jobb, mikor az ember csak heverészik egy napozóágyon valami pocsolya - tó - partján, majd megsül, közben hideg italt szürcsölget, és persze: olvas. Erre most részletesebben nem térnék ki részletesebben, mert ez egy másik esemény igéje lesz (már sokan biztosan sejtik, miről van szó :))

4, Útban! Útban! Buszmegállóban!: Mondanom se kell, mikor buszra várok, rendszeres a könyvzombi-üzemmód. Ez azt jelenti, hogy annyira belemerülök egy-egy könyvbe, hogy képes vagyok megállni a buszmegálló közepén, és olyankor se látok, se hallok...

5, Gyaloglás a végtelenbe...! - vagyis haza.: Ennek adtam volna a top 1 -et, de belegondolva, hogy milyen volt ez az egészet végigcsinálni, úgyhogy arra gondoltam, hogy csússzon le az ötödik helyre. Miről is van szó? Arról, hogy a "gyalog-busz" mindig közlekedik, akármekkora távot képes megtenni, amíg az erejéből futja. És hogy eltereljék a figyelmét róla, hogy a lábak fáradnak, mi sem jön jobban, mint az olvasás. Szóval gyalogló, hazafelé vezető túráim alkalmával gyakorta kilométereken át olvastam a nyár folyamán.


Manapság is olvastam a szabadban (elvégre ki tudna ellenállni annak, mikor a semmi közepére kivisz egy könyvet, leül, és egy csodás tájon - víz mellett - olvashat a gyönyörű naplementében?), és bizton állíthatom, nincs is annál jobb dolog, mint jó időben a nyugalomban ücsörögve egy könyvnek szentelni a figyelmünket.

Olvassatok a szabadban, amíg még lehet!
Folytatás...

2011. szeptember 27.

Kihívás: Olvassunk novellát!

0 megjegyzés

Ma egy eléggé népszerű kihívásról szeretnék mesélni, ami azt a címet viseli, hogy "Olvassunk novellát!" Az esemény lényege egyértelműen az, hogy olvassunk novellákat. Miamona, a kihívás kiagyalója nem tesz  említést róla, mennyit vagy milyent kell elolvasni, csupán azt, hogy olvassunk, vegyünk kézbe rövidebb lélegzetvételű történeteket is bátran!

Miért jelentkeztem rá? Szeretek novellákat olvasni éppen azért, mert rövidek, és egy-egy történet között tudok szusszanni, vagy ha sürgős dolgom akad, akkor félre tudom tenni a könyvet, nem esek ki az aktuális eseményekből/érzésekből, mert még az előtt biztos, hogy befejezem őket, így nem vész el a varázs...

Teljesítés? Pipa

Mielőtt elárulnám, melyik az a novella/novelláskötet, amivel teljesítettem a kihívást következzék egy kis áttekintő.
A 2009 -es évben olvastam az első novelláskötetemet (már, aminek emlékszem a dátumára napra pontosan, mikor tettem le, mert Karinthytól már korábban is olvastam novellákat, illetve Örkénytől stb...), ami a Kim Harrison és a sokan mások által megírt Pokoli báléjszakák volt, majd ezek után nem volt megállás. Eztán kezembe került egy kötet Anthony Sheenardtól (Szélesi Sándortól): A láthatatlan város,  és még mindig ebben az évben elolvastam Oscar Wilde "meséskönyvét" A Boldog herceg és más mesék címűt.
Ezek után a 2010 -es évben Susanna Clarke - Búcsúbáj hölgyei és más történetek volt az első, amit J.Goldenlane (Goldman Júlia) könyve a Csillagfény követett.
A 2011 -es évben átrágtam magam a Neil Gaiman-féle Törékeny holmik -on, de nem ezzel a novelláskötettel jelentkeztem a kihívásra.

Most sokakat ki fogok ábrándítani (megint), de F.X.Toole - Millió dolláros bébi című alkotása nem regény, hanem egy 6 darab novellát tartalmazó kötet, mellyel a kihívásra is jelentkeztem, és végül teljesítetté vált a küldetés.

Sajnos, az idei évben még csak 2 novellásköteten rágtam át magamat, de Miamonanak is megígértem: fogok én még idén novellát olvasni. Talán nem is olyan sokára a blogon is láthatjátok ennek eredményét... talán már látjátok is, hogy a jelenlegi olvasottam teszem azt éppen egy novelláskötet...
Folytatás...

2011. szeptember 26.

Kihívás: Elfeledett könyvek felfedezése

0 megjegyzés



Ma egy újabb kihívásról írnék nektek, amit Dün moly indított, méghozzá ama megfontolásból, hogy az elfeledett könyveket leporoltassa a molyokkal, és előcibálja őket az ismeretlenség homályából.

A kihívás neve nem más, mint: Elfeledett könyvek felfedezése

A játék lényege annyi, hogy keressünk 3 darab olyan könyvet, amiket még nem olvastak sokan, népszerűtlenek az olvasói világokban, molyon is csak 1-2 ember olvasta. Persze az úgy nem ér, ha azért nem ismerik, mert annyira új, és esetleg nem kapott elég reklámot.

Miért jelentkeztem rá? Szerintem nagyszerű ötlet, hogy eddig népszerűtlen, ismeretlen művek kerüljenek elő a semmiből, és kerüljenek végre az olvasó emberek köreibe. Ez a kihívás eléri, hogy az emberek felfedezzék azokat a könyveket, amik fölött eddig szinte mindenki szeme átsiklott, és ki tudja? Lehet, hogy találnak új gyöngyszemeket, amik aztán elszórakoztatják őket.
Köszönöm Dünnek, hogy rávitt ama bűnözés útjára, hogy olykor keressem immáron tudatosan azokat a műveket, amik teljesen ismeretlenek, vagy már elfelejtettek, éppen ezért kikoptak a köztudatból.

Teljesítés? Pipa

Dün kihívására az alábbi könyvekkel jelentkeztem, illetve teljesítettem is:
Stanley Steel – A gnómok támadása (http://moly.hu/ertekelesek/805900 )
TBB – Werewolf versus dragon (http://moly.hu/ertekelesek/799348 )
Benjamin Rascal és mások – A klónok tántorgása (http://moly.hu/ertekelesek/768283 )

Persze, ez csak az a trió, amivel teljesítettem a kihívást, de ez még korántsem jelenti azt, hogy igaziból "teljesítettem volna". Mit jelent? Hogy azóta szereztem be még olyan könyveket, amiknél láttam molyon, hogy nemigazán olvasták még őket. Hogy mik ezek? Erről nem mondanék egyelőre többet, legyen meglepetés.

Egy biztos: nem hiszem, hogy azok a könyvek túlontúl ismertek lennének ;)
Folytatás...

2011. szeptember 25.

Kihívás: BOOVIE - Kettős látás...

0 megjegyzés



Többször láthattátok a blogon, hogy olyan könyvekről írok, amikből filmeket is csináltak/csinálnak. Éppen ezért hoztam létre a Filmadaptációk címkémet is, ahova ezeket dobálom. Mivel nagy filmbarát vagyok, feliratkoztam egy eseményre moly.hu -n, mely pontosan a filmeket célozza meg.

Ez nem más, mint a BOOVIE - Kettős látás, avagy a dupla élvezet éve elnevezésű kihívás, melyet Ciccnyog indított útjára. Az esemény lényege, hogy olvassuk el a könyveket, majd nézzük meg a belőlük készült filmeket.

Az oldalon található 29 filmadaptációból valamennyit láttam, ugyanis a könyvek elolvasása után azonnal meg szoktam nézni a filmverziókat is, hogy a friss élményt összehasonlítsam a filmvásznon futó kockákkal.

Miért jelentkeztem rá? Már feljebb említettem, hogy a könyvek mellett szenvedélyes filmmániás vagyok, mindenféle műfajú filmet kedvelek (kiváltképpen a horrort és a vígjátékokat), és persze nem tudok ellenállni annak se, hogy lássam: vajon a filmrendezők és más hogy látja ezt vagy azt a könyvet, hogyan viszik filmvászonra stb...

Teljesítés? Pipa

Mivel teljesítettem? Íme a listám az idén olvasott könyvekről, amiknek utána meg is néztem a filmverzióját:

S.E. Hinton – Kívülállók http://moly.hu/ertekelesek/639055
Szergej Lukjanyenko – Éjszakai őrség http://moly.hu/ertekelesek/405668
Pittacus Lore – A negyedik http://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-a-negyedik
Dan Millman – A békés harcos útja http://moly.hu/ertekelesek/736293
Bogomolov – A titkos küldetés http://moly.hu/ertekelesek/815083

Egy kis szösszenet a filmekről:

Kívülállók: Valóban olyan, mint egy amerikaiasított, modern Pál utcai fiúk. A film meglehetősen pontosan követi a könyv eseményeit, remekül adja vissza, és nálam ugyanolyan értékelést kapna, mint a könyv.

Éjszakai Őrség: A könyv és a film közt a köszönő viszony megvan, de semmi több. Az alapszituáció, és a szereplők megegyeznek, de ennyi. A könyv kb. 400 oldalából úgy 150-200 oldalt használ csak fel, kivéve egy-két nagyobb mozzanatot, lerövidítve a történetet, és itt-ott nagyon is átalakítva azt.

A negyedik: Ehhez azt hiszem nincs sok hozzáfűznivalóm: sem a film, sem a könyv nem tetszett. Alex Pettyfer ide vagy oda, egy kockás hasfaltól még nem lesz Oscar-díjas alkotás...

A békés harcos útja: A film is tetszett és a könyv is. Nem csak a köszönő viszony van meg a két alkotás között, hanem van kapcsolat is: a film nagyrészt követi a könyv eseményeit.

A titkos küldetés: Ez egy olyan könyv-film párosítás, ahol a könyv címe nem egyezik a film címével, ugyanis a film címe "Iván gyermekkora". Nagyon hasonlít egymásra a film és a könyv, de mégsem ugyanaz. A könyv rövidsége ellenére hosszú filmet sikerült belőle kihozni, ami szerintem jobb volt, mint a könyv.


Biztos vagyok benne, hogy ezek után is fogok még olyan könyveket olvasni, amikből film készült, és ez után is követem a koncepciót, hogy először a könyvet veszem kézbe, majd aztán ülök le a film elé.

És hogy mi lesz a következő olvasmányom, amiből filmadaptáció is van/lesz? Ez még számomra is remek kérdés, mert nem kifejezetten lövök ki könyveket azért, mert "el kell olvasnom, hisz film készült belőle!"
Folytatás...

2011. szeptember 24.

Kihívás: Magyarok előnyben!

0 megjegyzés


 Moly.hu -n indult egy olyan esemény, ami a "Magyarok előnyben" elnevezést viselte. A kihívás lényege az, hogy olvassunk el 2012 -ig 15 könyvet magyar írók tollából, ezzel is előremozdítva a magyar írók helyzetét, hogy többen olvassanak tőlük.

Miért jelentkeztem rá? Mert fontosnak tartom, hogy igenis olvassunk magyar íróktól, olyanoktól, akik egy nyelvet beszélnek velünk! Semmivel sem tudnak kevesebbet, mint bármelyik külföldi író, és sajnálom, hogy mégis a legtöbben elsiklanak a magyar írók munkái felett...

Teljesítés? Pipa

Mielőtt elárulnám, ki volt a 15 könyv, aki magyar szerzőktől származott (eddig), előtte engedjétek meg, hogy egy kis "statisztikával" éljek.

A 2010 -es esztendőben is úgy gondoltam, szeretnék minél több könyvet olvasni a hazai piacról (ekkor kezdődött nálam ez az egész, Miestas moly pedig rápakolt még egy lapáttal, hogy ösztönözzön, hogy ne adjam fel, olvassak magyaroktól még-még-MÉG! Ezúton is köszönöm Miestasnak!) A 2010 -es év magyaroktól származó termése 18 könyv volt (ami szerintem eléggé siralmas szám), és csináltam nekik egy kis polcot is, hogy szemléltessem.

Ezt a 18 könyves mennyiséget szeretném év végére felülmúlni, és egyre többet olvasni magyaroktól. Eddig egész jó úton haladok (Miestasnak köszönhetően), mivel már az első 15-ös mennyiséget sikerült elérnem.

De hogy mi ez a 15?
Íme a lista olvasási sorrendben:

  1. Greta May - Bűnre nevelve
  2. Benina - A boszorka fénye
  3. Greta May - Hiéna
  4. Eric Crowe - Gorviki pokol
  5. Lengyel Dávid és Kuba Richárd - A jóslat
  6. Ta-mia Sansa - Sötét hórusz
  7. John Caldwell és mások - A klónok tántorgása
  8. Nemere István - A legnagyobb tét
  9. Tokaji Zsolt - Hova mennek a kacsák?
  10. Jonathan Cross - Veszett lelkek városa
  11. J. Goldenlane - A herceg jósnője
  12. J. Goldenlane - A jósnő hercege
  13. Steffy Műmájer - Agykonyak
  14. K.B. Rottring & Stanley Steel - A gnómok támadása
  15. K.B. Rottring & Stanley Steel - A sittes bosszúja
Bízom benne, hogy sikerül még olvasnom magyaroktól, és végre átléphetem újra a 18 -at, és még annál is többet.

Olvassatok ti is magyar íróktól, és támogassuk a magyar írókat!
Folytatás...

2011. szeptember 20.

Tiro Notes: Mű-korcsolya (részlet)

0 megjegyzés


Sosem hittem volna, hogy egyszer azt mondom, úgy remeg a kezem, mint egy szenvedélybetegnek, aki éppen leszoktató kúrát végez.
Ahogy megfogta a kezem, és próbált arra ösztökélni, hogy felkeljek a padról, megrázkódtam, és megfeszültek az izmaim.
Ez nem fog menni - suhant át az agyamon, de hangosan nem mertem kimondani. Krisz annyi mindent tett értem az utóbbi hónapokban, hogy egy ilyesfajta visszautasítás, egy nyöszörgés, vagy a végleges feladás összetörte volna abbéli hitét, hogy ő bizony meg tud változtatni másokat. Nem akartam tönkretenni egy jó és segítőkész ember önbizalmát egy lányos félelem miatt.
A baleset óta nem volt korcsolya a lábamon, és miután amputálták őket azt vallottam, hogy soha többet nem is lesz már. De Krisszel más volt. Elvitt engem futni, holott abban sem voltam biztos, hogy valaha lábra bírok állni két műlábbal, amik ma már annyira természetessé váltak, mintha mindigis meglettek volna.
- Krisz - ejtettem ki halkan a nevét, mire bátorítóan elmosolyodott. Hónapok munkája néhány másodpercben, és hezitáltam. Miért várattam meg? Miért nem voltam képes egyszerűen hagyni, hogy felhúzzon a padról, hogy megtartson, hogy kipróbáljam: vajon ez is ugyanúgy működik-e, mint ahogy a futással voltam?
- Nem lesz semmi baj - és még jobban húzta maga felé remegő kezemet, a hátam is beleborsódzott. Hamarosan ismét nyolc keréken leszek, mint akkor, mikor... mikor még minden tagom a helyén volt, és egészséges voltam.
Bezzeg akkoriban elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha velem is történhet autóbaleset, vagy hogy elveszíthetem a lábaimat. Addig nem érdekelt a torna, az edzések, egyedül csak a korcsolya, és az, hogy minél jobbá váljak, lemondva minden másról, ami karnyújtásnyira volt tőlem.
De miért van az, hogy az ember csak az után képes értékelni bizonyos dolgokat, miután már elvesztette?
Folytatás...

2011. szeptember 18.

Stanley Steel & K.B.Rottring - A sittes bosszúja (S.W.3)

0 megjegyzés



Fülszöveg (SPOILERES)

Agakíj Ivánovics Skywalkman rögtön felébredt arra az apró zajra, amit a börtön felrobbanása keltett a háta mögött. Azonnal magára kapta fekete sisakját, felráncigálta fekete kesztyűjét. Fekete szívecskékkel díszített klottgatyája, amit szintén atyai jóbarátjától, a kedves Palmastex bácsitól kapott ajándékba, szerencsére állandóan rajta volt, így ezzel már nem kellett külön vesződnie.
– Hű! – lihegte Agakíj izgatottan, mert megérezte a Zerő apró rezdüléseiből, hogy itt most valami történni fog. Repült is feléje néhány kivert darab, de ügyesen elhajolt előlük. Kissé beizzadt Jeti gumicsizmájába, amit arra terveztek, hogy harci körülmények között bármikor térdig tudjon benne gázolni a vérben, tett néhány bizonytalan, cuppogó lépést előre. Ám a börtönélet négy napja alatt izmai végzetesen elkorcsosultak. Olyannyira, hogy máskor pattanásig feszülő izompólója most nevetséges látványt keltve lötyögött tyúkmellén, viszont csúnyán kidudorodott a pici pociján.



••••••

Elérkeztünk immáron a 3. kötethez a Sört Wársz sorozatban, ami most nem mást, mint a A sithek bosszúja című részt hivatott kiparodizálni. Lássuk, hogy ez ezúttal hogy sikerült.

Nagy baj van, ugyanis valaki elrabolta az Alkancellárt. De semmi gond, Agakíj Ivánovics Skywalkman és egykori mestere Ubi-Van-Ken-Ubi készségesen vetik bele magukat a nagy kalandba. Csakhogy, ez nem olyan egyszerű, ugyanis a híres neves Drakula gróf tartja fogságban. Természetesen a bátor Jetiknek ez nem nagy ügy: Agakíj könnyedén elintézi a dolgot, amiért börtönbe csukják. A Jetitanács rájön, hogy Zűr van a Zerőben, és a Sötét oldalnak Agakíjra fáj a foga, és hamarosan kapcsolatba is lépnek majd vele a Lovag által...

Első sorban ismét kiemelhető, hogy a kötet eléggé hitelesen követi is a film eseményeit, és nem is. Mivel ez még mindig egy paródia, még mindig nem tekinthető komoly műnek, és nem is lehet úgy kezelni.


Az elején, mikor felbukkan Agakíj és Ubi, valahogy nem vicces az a jelenet, ahogy elintézik Drakulát, a vérszívót, sem pedig az, ahogy Agakíj a börtönben sínylődik, és ez betakarja a könyv első felét. A második felében persze van mindenféle. Gondoljunk csak a filmre, amiben van árulás, megkeresés stb..., ezt írt formában kikarikatúrázza ugyan az író, de csak itt-ott van benne némi humormorzsa, ami meglehetősen kevés.


A humor minden fajtája megtalálható ezúttal is. Akad benne gyenge erotikus humor - ami legalábbis az szeretett volna lenni -, remek névparódiák, és szóviccek - ezeken tényleg lehet mosolyogni -, továbbá helyzetkomikum, és jelenetparódia, amik kissé elcsépeltek, és valljuk be: bénák.


Hogy mennyire szórakoztató? Elmondható erről a kötetről, hogy sajnos nem teljesíti olyan jól a feladatát, mint az ember várná az első két kötet után. Két helyen lehet csupán mosolyogni rajta, a továbbiakban sajnos kissé túl komolyra sikeredett annak ellenére, hogy humoros alkotásnak készült, ugyanis ezúttal van már lelki gyötrődés (egy gyilkosság után), ami azért eléggé agyoncsapja az egészet. Néhány írónak sikerül kiparodizálni a halálos jeleneteket (gondoljunk csak Christopher Moore - Mocskos meló című könyvére, vagy Tonya Hurley - Szellemlány című alkotására), viszont Stanley Steelnek és K.B.Rottringnak nemigazán, éppen ezért válik ez a legnagyobb hátrányává.


A másik a történet folyása, amiből mintha folyamatosan kopna ki a humor, és éppen ezért a következő kötettől máris tartani lehet. Ha egyetlen rész alatt ennyire leszívódott a sok poén, vajon mennyi került bele a 4-be?


Összességében annyit mondhatok az egész könyvről, hogy humorban gyenge, de ettől még önállóan megáll a lábán, de már nem úgy, mint vérbeli paródia, hanem csak valami paródiautánzat, amiből többet ki lehetett volna hozni... sajnálatos, hogy ez most nem jött össze.
Folytatás...

2011. szeptember 14.

Jay Asher - Tizenhárom okom volt...

2 megjegyzés

Fülszöveg

Mikor Clay Jensen hazaér az iskolából, egy különös csomagot talál a verandán, amit neki címeztek. A csomagban néhány kazettára bukkan, amiket Hannah Baker – osztálytársa és titkos szerelme – készített, aki két héttel korábban öngyilkosságot követett el. Hannah elmondja, hogy tizenhárom oka volt annak, hogy úgy döntött, véget vet az életének. Clay az egyik. Ha meghallgatja a kazettákat, megtudja, miért.
Clay egész éjszaka ide-oda bolyong a városban Hannah szavait hallgatva. Tanúja lesz a lány fájdalmának, és megtudja az igazságot saját magáról – az igazságot, amivel soha nem akart szembenézni.



•••••


Tizenhárom okom volt, amiért el akartam olvasni ezt a könyvet. Az első ok, mert tetszett a sztori: egy lány, aki kazettákon búcsúzik el, mert öngyilkos lett, a második indok, hogy olyasfajta reményeket fűztem hozzá, hogy érdekes lesz, tanulni fogok belőle, a harmadik okom pedig az, hogy meglehetősen szép a borító... Na jó, bevallom nekem 13-10 okom volt elolvasni ezt a könyvet, de nézzünk be a borító alá.

Hannah Barker 16 évesen úgy dönt, véget vet az életének. Bevesz jónéhány bogyót (gyógyszert), és meghal. Mielőtt azonban eltávozik az élők sorából, csinál 13 magnófelvételt, amiken elmeséli, mi volt az a 13 indok, ami a halálához, és a nagy elhatározásához vezetett, és elküldi egy, a felvételeken szereplő személynek.
Ezek után csak egy szabály létezik: amint meghallgattad a történetedet vagy a felvételeket, a te történeted után következő személynek küldd el postán. Amennyiben nem teszed meg? Nem gond, a felvételek napvilágra kerülnek, és mindenki meg fogja tudni, micsoda ocsmány dolgot műveltél, amitől egy lány úgy döntött: befejezi a földi pályafutását.

Fogalmam sincs, hol kezdjem a mesélést. Első körben talán ott, hogy mi az, ami megfogott a történetben. Jó maga az alapja - a kazetták, a felvételek, az öngyilkosságba menekülő lány "búcsúüzenete", a kettős narráció -, továbbá maga a stílus, amiben íródott.

Csakhogy! Ez a lelkizős regény elérte, hogy azt mondjam: többet ilyent sose szeretnék olvasni. Nem arról van szó, hogy az "érzékeny" lelki világom nem veszi be az ilyesfajta könyveket, félreértés ne essék, csupán arról, hogy a feljebb említett pozitívumokon túl nemigazán láttam benne mást. Maguk az indokok elég gyengék, továbbá Clay megjegyzéseinek, kiegészítéseinek zöme is olyan, mintha Hannah egy csaholó kiskutyája lenne, akinek muszáj mindenre helyeselnie, különben rosszfiúvá válik, és ezt ő nem engedheti meg magának. Erőltetett...

Okok: Nem sorolnám fel, hogy mely okok miatt lett öngyilkos Hannah, nem spoilerezném el, de íme egy kis "ok-lista", melyik milyen indok:
1. ok: Szánalmas, ilyen mindenkivel előfordul így, vagy úgy, és szerintem egyik ember sem vág miatta eret.
2. ok: Ez ok egyáltalán? Na ne már! Inkább csak gyenge kifogás!
3. ok: Puhány... nem létezik más ember a galaxisban, csak az az egy-kettő? Barátkozzon!
4. ok: 2. emeleti szobája volt... ha a csávó nem repült, mint egy kolibri, és nem mászott fára sem, akkor egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy csinálta, amit csinált...
5. ok: Gyenge indok, mivel ez is olyan, ami minden emberrel előfordul, sőt, idősebb korban egyre többször, és sokkal durvább formában.
6. ok: Ez már kicsivel nyomósabb érv, mint a többi, de szerintem nem drasztikus, főleg, ha a csaj kicsit talpraesettebb lenne.
7. ok: Ez valami vicc? Szerezzen barátokat, és nem lenne ilyesmivel problémája...
8. ok: Ezen csak mosolyogni tudtam, hogy ez megint halálosan komoly, hogy ez is egy ok, amiért úgy gondolta, hogy akkor legyen vége???
9. ok: Ezt nem értem, miért tette bele, ennek szentelhetett volna egy külön részt, hogy nem rakja bele az indokok közé, szóval, tulajdonképpen 12 oka volt...
10. ok: Ez meg hogy kerül ide? Ez miatt miért a csaj szívja a fogát? Na ne már!!! Hogy került ez megint bele az indokok sorába???
11. ok: És már megint... ez már megint mi a francot keres itt? A csajnak ez hogy a manóba szolgáltat okot, hogy öngyilkos legyen???
12. ok: Az egyetlen ok, ami igazán ok lehetne.
13. ok: No comment...

Mi rontja el ezt a könyvet igazán? Hannah érthetetlen/értelmetlen karaktere. Adott egy főhősnő, aki egoista, önző, és csak magára gondol, és minden indokából süt az önzés. Olyan dolgokért hibáztatja a társait, amiket ő ki tudott volna küszöbölni azzal, ha odébbáll, és más irányba próbál nyitni. Egy gyerekes kislány, aki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, mintha mindenkinek úgy kellene táncolni, ahogy ő fütyül. Ha valami nem tetszik neki, eljátssza a sértődött kislányt, duzzog, és nem a megoldáson, a helyzetből való kitörésen gondolkodik, hanem csak nyavalyog össze-vissza. Nem érhet hozzá senki egy kisujjal sem, különben már csipog, hogy júj, őt bántották!
Ami még unszimpatikussá teszi, hogy minden egyes ok, amit felsorol egy merő vicc, amik ellen nem is akar tenni. Ha kikerült volna a való világba, felnőttként biztosan nem állja meg a helyét egy ilyen kis nyápic lányka. Mikor elmegy a tanárhoz teljesen olyan, mintha azt várná, hogy az a fejéből olvassa ki, hogy a csajnak mi a franc a baja és tulajdonképpen nem mond el semmit, de akkor mi a manónak ment be abba a nyomorult irodába? Mikor benyomta azt a "na most levizsgázik" szöveget már tudtam, hogy hibáztatni fogja a tanárt, pedig nem is csinált semmit!
"Kedves Hannah! Nem Charles Xavierhez mentél pszichológiai terápiára, eltévesztetted az ajtót!"

Az unszimpatikus főhősnő mellett Clay karaktere volt az, aki szánalmasra sikeredett. Mindenre úgy bólogat, mint egy csahos, úgy mászik a térkép után, olyasmire is helyesel, amikre más azt mondja: "ez csak egy vicc..." és egy legyintéssel arrébb mennek. A srác túljátssza ezt a szenvedés dolgot.


Döntések: ugyebár minden embernek megvan a lehetősége, hogy döntsön. Hannah döntött úgy, hogy öngyilkos lesz, de a könyv ismeretében látható, hogy ez csak egy kamu-mártírság, valami, ami tök fölösleges volt. Eljátssza a hattyú halálát a nagy büdös semmiért, mert amiket felsorolt, azok nem indokok arra, hogy valaki elkövessen egy ilyen tettet, csupán kifogás. Tényleg megállapítható, hogy a lány nem volt életrevaló, tényleg nem állja meg a helyét a világban, hisz ha jobban belegondolunk vannak emberek, akik ezeknél nagyobb katasztrófasorozatok után is képesek mosolyogni, élni stb..., úgyhogy Hannahnak nem volt jó oka rá, hogy megtegye, amit tett.


Egy másik dolog, hogy azt sem értem, miért olyan nagy a szája a kazettákon? Felvesz egy lenéző stílust, mintha ő a többiek fölött állna, de ennyi erővel ezt akkor is megtehette volna, mikor azokban a bizonyos szituációkban volt. Ott miért nem nyílt ki a kiscsaj csipája?


Összességében nézve ez a könyv szőrszálhasogató, bicskanyitogató, ha jobban belegondolunk, hogy egy olyan kiscsajról szól, aki próbál egyfajta képet mutatni magáról, de a sorok mögött rejtőzik az igazi énje. Az indokai értelmetlenek, és hiába van jó stílusa, hiába tetszik az alaptörténet, elromlik ott, hogy bejönnek az okok, meg Clay nyávogása, és hogy az emberben végig az lüktet, miközben olvassa: ez a lány képes volt tényleg ennyiért öngyilkos lenni?
Folytatás...

2011. szeptember 11.

Richelle Mead - A végső áldozat (Vámpírakadémia 6.)

0 megjegyzés


Fülszöveg (SPOILERES)

Ezúttal maga Rose Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének, Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur megszökteti a fogdából. Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől. Rose persze nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt levelében említett utolsó Dragomir-leszármazottat. Eközben barátnője, Lissa, az Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja magát… 
Kiben bízhatnak, miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket? Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?


•••••

Hát, ehhez is elértünk, vagyis egy sorozatzáró kötethez, ami a Vámpírakadémia szálait hivatott elvarrni. Meadtől már megszokható, hogy a páros kötetek a nyugodtak, a páratlanok a pörgősek, de mivel ez egy záró kötet, ezért az ember joggal kíváncsi rá: vajon megtöri-e az írónő ezt a sémát? Azt kell mondjam, hogy meg is, és nem is.

Mielőtt belecsapnék a lecsóba, essen néhány szó arról, mivel találkozik az olvasó a borító alatt. 
AZ ELŐZŐ KÖTETEKRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZ!
A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt: Rose börtönben csücsül egy gyilkosságért, amit el sem követett. Persze, ez nem sokáig van így, mert főhősnőnktől nem várhatjuk el, hogy a babérjain ücsörögjön, miközben kint zajlik az élet. Kiszabadítják a barátai a börtönéből, amitől szökevénnyé válik, és egyetlen dologra törekszik kezdetben: túlélni, és valahogy elérni, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. Csakhogy közben rájön, hogy Lissa "bajban van", amibe ráadásképpen Rose keveri bele, hogy időt nyerjenek, ezért a kis csapat új irányt vesz. Lissáék az udvarban megpróbálják kideríteni, ki a valódi gyilkos, míg Rose elindul, hogy felkutassa, ki Lissa testvére, és közben azon is töri a fejét, hogy tudná megoldani a gyilkosság ügyét.

Mead remek író, jól forgatja a tollat, a szavakat, és létrehozott egy élvezhető, szórakoztató sorozatot, amit jómagam is nagyon szeretek. Kiemelkedik a "futószalagon gyártott vámpírtörténetek" soraiból, próbál izgalmat csempészni a sorok közé. Azonban ebből a kötetből kiderül, hogy sajnos ez nem mindig sikerülhet neki.

A történet elején láthatjuk, ahogy Dimitrij, Adrian és a többiek kiszabadítják Roset, ami mind szép és jó, és itt még nem is akad különösebb gond, inkább onnantól, mikor már kint bóklásznak a semmiben, és keringenek, mint műhold a Föld körül. Eleinte úgy tűnik, hogy céltalanul, mert ugye Rosenak el kell rejtőznie, mert már körözött bűnöző, de persze a lányka képtelen megülni a popsiján, kivárni, hogy Lissáék akciózzanak egy keveset, és itt van az első baki: Rose mintha nem hinne benne, hogy a barátainak van annyi sütnivalója, hogy rájöjjenek, ki a gyilkos - nem bízik bennük. Az pedig egyszerűen felháborító, mikor Lissa első próbája alkalmával Rose nyíltan meg is állapítja, hogy "nézd már, hisz Lissa nem is olyan hülye, mint elsőre látszik".


Persze, Rose karaktere a könyvek folyamán egyfolytában változott. Hol gyerekes kirohanásairól, hol felületes egoista hozzáállásáról volt híres, és néha sikerült egy valamivel komolyabb arcát is megmutatnia. Ebben a könyvben minden szabályt felrúg, folyton hisztizik, rinyál, és borzasztóan idegesítő. Mikor lehorzsolja a térdét, nem a striga elleni harc jár a fejében, hanem az, hogy kénytelen volt sortot húzni. Vajon Rose attól fél, hogy nem elég csinos ahhoz, hogy strigát öljön?

A másik ilyen értelmetlen reakciója akkor következik be, mikor leteríti a strigát, és megjegyzi, hogy "ha egy ellenféllel végeztek, akkor keresik a következő veszélyforrást", ami ezúttal Dimitrijnél van, de ahelyett, hogy bevetné magát, egy oldalon keresztül ecseteli, hogy a fickónak milyen fájdalmas a kifejezése stb... Minek? Miért nem rohanja le a strigát és kész? Harcjelenetnek indult, de divatbemutatós pszichológiai terápiába csapott át az egész, ahol Rose mindent elemzett, analizált, ami nem is a harchoz kapcsolódott.

Rose körül előtérben vannak az ellentmondások. Az Őrzős rész értelmetlen, mert nincs funkciója, csupán lapszámnövelés, illetve annak fitoktatása, amit már amúgy is tudunk. (Greyem szavaival élve: "Rose egy fenegyerek, nem értem, miért kell ezt még itt is bizonygatni?") Ezek mellett az értelmetlen húzásokból rengeteg van, akárcsak szájbarágásból. Ilyen az a jelenet is, mikor Gyimka elintéz egy strtigát, és háromszor meg van ismételve, hogy sok szúrással elintézte, ezek közvetlenül egy bekezdésen belül helyezkednek el. Szerintem az olvasók az első mondatból leszűrik, hogy az a striga már csak hulla a négyzeten.


Beszéljünk még erről a strigaölős jelenetről, mert ez eléggé érdekes volt több szempontból is. Rose megemlíti, hogy közel húzta magához Dimitrijt, majd fogta magát, lerakta a karót, és közel húzta magához Dimitrijt. (Vajon már hova húzta még közelebb??? Át magán?) Ezen felül Rose megjegyzi, hogy szerencséje van Dimitrijnek, hogy ő védte, bennem pedig felmerült a kérdés: miért, ha másik dampyr védte volna, akkor Dimitrij meghal?


Rose egoizmusa valahogy nem ismer határokat, nem csak a strigaharcolós résznél, nem csak Lissa alábecsülésénél, de hogy még az Őrzős résznél sem bírja megállni, sőt, a regény elejétől a végéig. A strigaölés után a legfontosabb gondolata, hogy áll a frizurája, nem pedig annak örül, hogy mind a ketten többé-kevésbé megúszták a dolgot, hogy még élnek.


Ezt követően akad egy jelenet, mikor Rose agyrázkódást kap, és nem szabad elaludnia, ezért fogja, átcsúszik Lissa fejébe, majd mikor visszatér, azt mondják neki, hogy aludnia kell. Ismét egy logikátlan lépés, hamar kiheveri azt az agyrázkódást. És nem csak ezt. A végén történik valami Rosezal, aminek a kiheveréséhez nem kellett neki hú, de sok idő, míg Dimitrijnek egy hasonló kaliberű dologhoz 2 kötet nem volt elég... Hogy is van ez?


Az már csak hab a tortán, mikor Adrian egy ágyon ül, de mikor felpattan már egy szék kerül alája...


Rose kifakadásai egyszerűen nevetségesnek hatottak, ahogy a szerelmi életét jellemezte, az már egyenesen fájt, és az, ahogy a barátairól beszélt... mintha Lissa egy üresfejű kislány lenne csak azért, mert ő nincs mellette, illetve a végén levő Adrian-Rose párbeszédnél tényleg nem értettem, hogy Rose mit képzel magáról. Bizonyos dolgokba nem gondolt bele, és mikor felnyitják a szemét, akkor is csak vagdalkozik, és támad - teljesen értelmetlenül.


De ne csak Rose nyűgjeiről essék szó, hisz volt itt Dimitrij is, aki még mindig nem tornázta magát vissza arra a helyre, ahol az első kötet után volt, Adrian is kissé lufisra sikeredett helyenként, viszont rengeteg jó jelenete is volt (az utolsó Adrian-Rose beszélgetés stb...). Abet egyszerűen nem lehet nem szeretni, és végre Sydneyről is több dolog derül ki, és szimpatikusabbá vált. 


Ez a kötet sallangos volt, sokszor elaludtam rajta, mert rengeteg olyan dolog került bele, amitől unalmasra sikeredett. Mert oké, hogy megtudunk dolgokat, de hogy milyen módon? Rosék nyomozását nem nevezném annak, és rossz helyen próbál meg sötétben tartani az írónő, és rossz módon. A leleplezéses rész rettenetesen mesterkélt volt.


Összességében nézve - egy záró kötetről lévén szó - többet vártam volna, hogy pörögjön, hogy végig tartsa fenn a figyelmemet, nem pedig azt, hogy ugyanazokat a gondolatokat ismételje akár egy oldalon belül többször is, hogy több legyen az oldalszám. Mead remek író, és a sorozat kötetei arról árulkodnak, hogy képes izgalomban tartani az olvasót, azonban ez itt nem jött össze...


A könyvet köszönöm az Agave kiadónak és Lobónak!
Folytatás...

2011. szeptember 10.

Tiro Notes: Lány az esőben

0 megjegyzés

Csak ült az ablakban és az esőt bámulta. Jasmine mindigis nagyon szerette a viharokat, az orkán erejű szelet, ami az esőcseppeket kegyetlenül az arcába vágta, miközben a haját tépázta. A villámokban úgy gyönyörködött, mint mások egy maréknyi gyémántban, hangjuk pedig édes dallamként hatott számára.
Órákon keresztül képes volt az esőben állni, és arcát a magasba tartva, miközben hagyta, hogy végiggördüljenek rajta a vízcseppek. Az sem érdekelte olyankor, ha bőrig ázott, ruhája a bőréhez tapadt, és a hideg miatt megborzongott. Jól eső érzés töltötte meg olyankor, mintha eggyé válna a természettel.
Ezúttal viszont csak az ablakkeretben ülve figyelhette a harmadik emeletről, mert szobája fogságába esett: valaki bezárta az ajtót, kívülről.
El sem tudott képzelni rosszabbat, mint egy ócska szobafogságot, ahonnan nincs kiút. Olyannak érezte magát, mint egy egér, aki beszorult a lyukjába, ahonnan nincs menekülés. Szüksége volt a szabadságra, arra, hogy kint legyen a szabad ég alatt, ahol szabadon rohanhat.
De nem lehetett. Bezárták, és ő csak a kezét kitárva oldalra érhette el az eső hűvös cseppjeit. Nem csak annyit akart, hogy a tenyerét, és az alkarját elérjék az aprócska vízcseppek, hanem érezni, hogy minden porcikáján megtapadnak.
Hirtelen ötlettől vezérelve felállt a párkányra, és kissé kihajolt. Néhány csepp ugyan elérte, de ő ennél többet akart. Méginkább kinyújtotta a nyakát, így már elérte a teljes arcát, és a haját is.
Szorosan kapaszkodott az ablakkeretbe, miközben élvezte az eső áztatását. Csak ekkor jött rá a nagy titokra. Mindennél jobban ragaszkodott egy olyan dologhoz, ami szó szerint átfolyt az ujjai között, hogy aztán csak emlék maradjon számára...
- Az esőcseppek olyanok, mint az emberek - suttogta maga elé. - Néha felbukkannak, néha eltűnnek, de a legtöbbjük hagy valamiféle nyomot a másik lelkében.
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger