Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2013. október 31.

Stanley Steel&K.B.Rottring - Az irodalom visszavág (Sört Wársz? 5.)

0 megjegyzés

A Sört Wársz? sorozat egyike a Star Wars paródiáknak. Régebben kezdtem el még a sorozat darabjainak összegyűjtését, és olvasását, majd a fogadás kezdete után a (mondhatni) fő szponzorom a rukkola.hu lett, ahol mindig szabaddá vált egyik-másik Steel könyv (és itt ugye nem Daniel Steelről beszélünk, akire ez az állítás szintén igaz).
Elméletiekben több kötete van, viszont a 6. (amit még a 7. a Lüke akadémia, és a 8. Abszurdisztán címen követ) rész után számomra azt hiszem, nincs tovább. Ezért is gondoltam rá, hogy minél előbb elolvasom egymás után a két, számomra záró kötetet...

Figyelem, az olvasás egy HEH• közepén zajlott.

Történetünk kezdetén egy Messzi, Messzi, még annál is távolabbi Galaxisban járunk, amit Zsorzs Lyukasz irányít, és minden az ő akaratának (és forgatókönyvének) megfelelően zajlik. Kan és Csita Lila hercegnővel karöltve útra kelnek a Minekilyen Flakon fedélzetén, mikor üldözőik akadnak. Dark Fater el akarja kapni őket, ugyanis így akarja csapdába csalni Lükét.
Lüke eközben elmegy, hogy Jetivé váljon, de ez nem egyszerű. Először is, kell hozzá egy mester, aki egy kis zöld manó lesz. Ezt követően különböző edzéseken kell részt vennie. Mielőtt azonban befejezhetné a Jetivé válás folyamatát, zavart érez a Zerőben, úgyhogy fakardjával együtt útra indul, hogy megmentse Kant, Csitát, és Lilát, akik belesétáltak egy csúnya kelepcébe...

Nem szeretném részletezni, mit találtam ebben a kötetben. Paródiának készült, és egy pihent hangulatot valóban könnyedén meg tud édesíteni.
Mindezek mellett elmondható róla, hogy megtalálható mindaz, ami a korábbi kötetekben: némi történet, némi helyzetkomikum, néhány szóvicc, erotikus humor, a mai kor fricskája, és minden más is, amit már korábban is felfedezhettünk a sorozat darabjaiban.

Fülszöveg gyanánt a könyv hátuljára a könyvből szedtek ki egy idézetet, de szerintem az egyik leggyengébb részt sikerült kiválasztani erre a célzatra.
Kiidézném a saját kedvencemet a könyvből. A történet azon szakaszában található, mikor a kis csapat (Kan, Csita és Lila) menekülnek a Zűrben...

"- Mert ez nem barlang!
- Sejtettem - jegyezte meg a Bádogember. - Nem is biliárdgolyó. Számításaim szerint...[…]
- Akkor micsoda? - kérdezte rosszat sejtve Lila.
- Egy fizető parkoló! - felelte Kan, aki nem volt valami jó kedvében.
[…]
- Nézzetek előre! Igen oda, a szélvédőre, az ablaktörlő alá. Igen, a piros zacskóba! - üvöltötte túl a hangszigetelést Kan. - Nézzetek oda, és látni fogjátok, hogy mi az ott előttünk. Ettől féltem.
Mindannyian odapillantottak, és elállt a lélegzetük. Egy tucatnyi picike parkolóőr készült éppen megszületni a hatalmasra fúvódott piros mikuláscsomagból. Mivel a hajó egyelőre nem gyorsult fel hangsebességre sem, a mikuláscsomagot sem fújta le előlük a menetszél. Nem is csoda, hiszen a zűrben nem volt levegő, emiatt menetszél sem.
[…]
- Hogy került ez ide? - sikoltozott Lila.
- A nőstény parkolóőr általában a szélvédőre rakja az anyagcsere melléktermékeit, amelyekben ott vannak a petéi. Ezekből kelnek ki a kis parkolóőrök, akik utána rögtön osztódással kezdenek el szaporodni. Fejletten jönnek a világra, egy-két óra alatt felszáradnak, és rögtön azután, hogy kifejlődik a sapkájuk, már azonnal büntetni indulnak. A szikhólyagjuk még nem szívódik fel egy darabig, a kezdeti időben ebből táplálkoznak. A megszületett lény azonnal képes lesz arra, hogy 24 órán keresztül bírságoljon. Ez a rettentő élősködő minden önkormányzat álma - magyarázta Kan."

A poénok között megtalálhatunk régi motorosokat is (mint a Herri Kóklerben is szereplő: "Mindenki megfogta a hasát. Mindenki a sajátját." jellegű megmozdulásokat).

A történeti oldalt tekintve meglehetősen pontosan követi nyomon az eredeti vonalát, csak nagyobb léptékben, és több körítéssel (ezek lennének a vicces epizódok).
Néhány helyen ugyan van eltérés. Ezeken a helyeken többnyire logikátlan katyvaszok is előfordulnak. A történet legeslegvégén nem értettem, hogy jött oda Dark Fater felesége Dark Muter... Az a jelenet meglehetősen hatásvadászra sikerült, és mindezek mellett teljes mértékben értelmetlen volt, és nem csak azért, mert sehogy sem illett a történethez. Aszerint ugyanis van még jópár dark kölyök, viszont eddig szó sem volt róla, hogy Dark Vaternek lenne még gyereke... Ha így lett volna, a "Lüke, én vagyok az apád" résznél...

Összességében nézve nem vártam semmit, és nem is kaptam semmit. Néhány jelenet kicsikart egy-egy mosolyt, de nem vitte túlzásba a nevettetést. Viszont még mindig úgy állok a sorozathoz, hogy "lehetett volna rosszabb is".

••••••••

•Hiper Elvont Hangulat
Folytatás...

2013. október 27.

Könyvbazár - 4. adag

0 megjegyzés

Sziasztok!

Ismét lenne egy könyv, amit szeretnék eladni. Egy olyan könyvről van szó, ami nálam csak a helyet foglalja, valaki pedig szívesen megszabadulna tőle. Minél előbb szeretnénk, ha lekerülne a polcról!

Adatai:

Fülszöveg: 
Közeleg a szörnyű háború, amit a boszorkányok jósoltak meg. Willnek el kell juttatnia minden világok legveszedelmesebb fegyverét, a titokzatos kést Lord Asrielhez. A fiú magányosan néz szembe a veszélyekkel, mivel Lyrának nyoma veszett... A varázserejű borostyán látcső pedig azt is megmutatja, amit szabad szemmel senki sem láthat...

Állapota:
Újnak tűnő. Nincs rajta sem szamárfül, sem gerinctörés, sem borítótörés.

Ára:
1500Ft + postaköltség (előre utalás után kerül postázásra)

Jelentkezni lehet érte itt kommentben, vagy e-mailes úton.



UPDATE: Szombathelyen, Bp-en, Zalaegerszegen, és Győrött személyesen átvehető!
Folytatás...

2013. október 26.

Suzanne Collins - A kiválasztott (Az Éhezők viadala 3.)

0 megjegyzés


Emlékszem, mikor az első kötetnél annyira nem tudtam letenni a könyvet, hogy hajnalig képes voltam olvasni. Emlékszem, mikor a második kötetnél kissé elkámpicsorodtam a túlzásba esés miatt, de még így is tetszett, és izgatottan vártam a sorozat záró kötetét.
És íme, végre ez is a kezembe akadt... vagyis inkább ragadt.

Katniss sikeresen túléli a 75. éhezők viadalát. Alig, hogy kimentik az arénából, máris a lázadók között találja magát, és ő lesz a forradalom arca, a fecsegőposzáta. A 13. körzet létezik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a 12. körzet lakói, és néhány kapitóliumi, illetve menekültek is átköltöznek ebbe a körzetbe.
A körzet szigorú szabályrendszerét azonban mindenki kénytelen betartani: helybeli és új lakosoknak egyaránt. Ez alól még Katniss sem kivétel, de sokszor sikerül kijátszania a napirend betartására vonatkozó utasítást. A körzetben szigorúan beosztják az ételt is, mely meglehetősen korlátozottan áll rendelkezésre.
A háború küszöbén állva látszik, hogy a körzetek, és a Kapitólium közti összecsapás elkerülhetetlen. Snow elnök pedig mindent bevet a háború megnyerése érdekében. Minden eszközzel Katnisst próbálja megtörni, hogy könnyebb legyen letörni a forradalmat. Katniss, a kiválasztott, a Fecsegőposzáta, aki a lelket tartja másokban. De benne ki tartja azt? Ki az, aki valóban mellette áll, és segíti őt, és ki az, aki csak az önös érdekei miatt használja fel?

A könyv tökéletesen adja át a feszült, háborús hangulatot. Egyszerűen olyannyira a hatása alá kerültem, hogy a körmömet rágtam, hogy vajon mi lesz a következő oldalon. Suzanne Collins nagyszerűen adja át mindazt, ami egy háborút jellemez. Szükség van arra, hogy lelkesítsék a tömeget. Kell egy kulcsfigura (esetünkben a Fecsegőposzáta), egy központi alak, aki tartja a lelket az emberekben. Kell egy igaz ügy, ami miatt megéri kockáztatni mindent.
Fecsegőposzáta
Közben jönnek a hadi fejlesztések, új fegyverek, a stratégiák kidolgozása, a propaganda filmek, hogy minél több embert nyerjenek meg az igaz ügyért. A média eszközével folytatott háború kivitelezése is remekül sikerült.

Ezek mellett új szabályok lépnek életbe, melyet a 12. körzet lakóinak meg kell szoknia, el kell fogadnia. A 13. körzet az évek során arra kényszerült, hogy katonás rendet tartsanak. Beosztják az ételkészletet, és mindenki minden reggel megkapja a maga napirendjét, amitől nem célszerű eltérni. A 13. körzet felépítése, szabályrendszere, a lakóinak a különös gondolkodásmódja mind érdekes volt, és kidolgozott.

A háború felépítése hasonlít kicsit az Éhezők viadalára. A terep elrendezése, a szövetségek kialakítása és a harc a túlélésért. Ezekkel lehetne legjobban jellemezni a könyvet. Mindezek mellett fontos szerepet kapnak ismét az érzelmek is, a család, mely elsődleges, a szerelem, a szabadság utáni vágyakozás, az elszántság...


Mit várna az ember egy záró kötettől? Monumentális harcot. Csavaros lezárást. Esetleges reményt, hogy lesz még jövője a sorozat szereplőinek. Némi happy endet, vagy sorrow endet.
Mit kapunk Collinstól? Monumentális harc: pipa. Csavaros lezárás: pipa. Esetleges remény? Pipa. Happy end? Nem teljes mértékben, inkább hihető lezárást, kerek egésszé tételt kapunk, ami magában hordozza annak az ígéretét, hogy ki lehet ebből még hozni esetleg még egy trilógiát (esetleg spin-off sorozatot). Mindegy is, mit, viszont az biztos, hogy más szereplőkkel a főszerepben.


Ha Suzanne Collins egy kívánságokat teljesítő tündér lenne, akitől 3-at lehet kívánni, akkor az így nézne ki:
1, Írjon egy Éhezők viadalát, egy Futótüzet, egy Kiválasztottat... (megtörtént)
2, Alkosson csodálatos sorozatot, ami megmutatja, miért is éri meg igazán az olvasás szeretete. (megtörtént)
3, Végül pedig azt kívánom, ne hagyja abba az írást, és hozzon ki még rengeteg ehhez hasonló remek írást!

Folytatás...

2013. október 22.

Naplóbejegyzés (# 5.)

0 megjegyzés

Most, hogy erre a hétre kivettem a szabadságom (önkéntes őszi
szünetem), végre van időm írni, olvasni, és mindent csinálni, amit szeretek.
Meg azt is, amit annyira nem... 
Észrevettem az utóbbi hetekben, hogy megemelkedett az olvasott könyveim száma, viszont írni valahogy nemigazán tudok róluk. Már napok óta tologatom Suzanne Collins - A kiválasztott könyvéről az írást, közben elterveztem, hogy lesz egy Jan Fenneles is (ajánló a kutyásoknak). 

Kíváncsivá tett, meddig fog tartani ez a fajta lendületem, úgyhogy elkezdtem visszanézni, mennyi volt a publikálás az elmúlt időszakban, és kissé meglepődtem. Szerény elhatározásom az volt, hogy idén több könyvről fogok posztolni, mint tavaly. Ha csak egyetlen kötettel is túllépem azt a számot, már boldog leszek. Ezek mellett igyekszem a minőség javítására is, mert az sem elhanyagolható.

Észrevettem, hogy már nincs is olyan sok vissza. Még 12 könyv, és teljesülhet az idei évi egyik kihívásom? küldetésem? Nem is tudom, melyik rá a legjobb szó.

A goodreads megdicsért, hogy egészen jó úton haladok afelé, hogy az idei évben a tervezett 60 könyvet elolvassam. Tekintetbe véve, hogy még naptár szerint lenne időm olvasni, és teljesíteni a challenget, szerintem ezt idén el fogom bukni.
Még 10 könyv hiányzik a listáról, vagyis a kihívás teljesítéséhez. Nem is tűnik olyan soknak, viszont tekintetbe véve, hogy meglehetősen kevés a szabadidőm manapság, és amikor van is úgy le vagyok strapálva, hogy inkább "haldoklással" (=alvás) töltöm az időm... Túl sok tennivaló, túl kevés idővel. Igaz, az év végéig még van 2 hónapom, plusz még az október sem ért véget. 

Még nem tudom, mi lesz, viszont jópár könyvet szeretnék még elolvasni. A fogadási listámon a szám meglehetősen stagnál annak ellenére, hogy elolvastam már az Éhezők viadala köteteit is. Kár, hogy nem voltam a fogadási listán, pedig akkor már újabb 2 kötettel kevesebb lenne. Folyamatosan pásztázom a várólistát, hátha le tudok róla szedni ezt, vagy azt, de azt hiszem, ez még várat magára.

Tehát ez a hónap valahogy a célokról, az azokhoz való utakról szól a "házam táján". A blogon is csináltam pár aprócska változtatást, ami talán senkinek sem tűnik fel, de legalább megvan az érzet, hogy valamit csináltam.

A hónap még arról is ismertes, hogy kezdenek hazaszállingózni a könyveim. "A" helyen levő olvasatlan polcomon valamilyen szinten sikerül már elférnem, ugyanis egy "B" helyen levő polcra is cipeltem át, és csak olvasás után kerülnek vissza az "A" helyre, de akkor már a helyben bővelkedő olvasott szekcióba. Örülnék neki, ha az idei évben sikerülne felszámolnom az olvasatlan szekciót, mert remek érzés az, mikor egyszerre egyet olvas az ember, és ha azzal végzett, akkor elslattyog a könyvesboltba, vesz egy újat, és kiolvasás után azt is rakhatja azonnal a polcra. Szeretnék visszaállni arra, mikor egyszer csak egyet olvastam, mert úgy sokkal nagyobb volt az élmény. Jobban örültem az új könyvnek.

Egyszerre egy! Egyszerre egy! Egyszerre egy! Ez lesz a fogadásnál használatos mantrám ;)
Folytatás...

2013. október 21.

Estelle Brightmore - 13. napon

0 megjegyzés

Mikor először megláttam az Álomgyár kiadó ezen könyvét egy könyvesbolti túrán, a borítója azonnal megfogott. Egy steampunk alma, sejtelmes körítéssel. Utána elolvastam a fülszöveget, ami csak még jobban fokozta a kíváncsiságomat.

Fülszöveg:
2195-re a Föld egy összefüggő, elnéptelenedett sivataggá válik. Csupán egyetlen élhető menedék marad, a falakkal körülvett Város. Ez az utolsó éden csak a kiválasztottak számára maga a földi paradicsom. A társadalmat alkotó emberek születésüktől fogva szegények vagy gazdagok csoportjába tartoznak és a két osztály között nincs átjárás. Az irányítás 12 zsarnok kezében van.
A Város vezetői időről-időre halálos játékokat szerveznek, ahol bárki porondra kerülhet, akarata ellenére is.
Ana Andropov egy fiatal, különc újságíró, aki a mocsok és a hihetetlen luxus éles ellentétében és a kegyetlen törvények káoszában próbál egy önkényesen igazságot szolgáltató, gyilkos fantom nyomára bukkanni.
Ahol az ember embernek farkasa, létezhet-e még kegyelem és könyörület? Meddig uralkodhatnak még gazdag kevesek a szegény sokakon? Kegyetlenségre lehet válasz az erőszak? Vannak még önzetlenek és szerelmesek?
És valaha választ kapunk vajon ezekre a kérdésekre? Talán a 13. napon...


INNENTŐL KEZDVE RENGETEG SPOILERT TARTALMAZ! 

Amikor először olvastam a fülszöveget, akkor arra gondoltam, hogy: magyar Éhezők viadala némi római gladiátor beütéssel? Igaz, ott nem 12 zsarnok, hanem 12 körzet van (ami ugye nem ugyanaz), de ott is vannak halálos játékok (éhezők viadala), ott is ember-embernek farkasa (2. körzetbeli Kapitólium hívek), ott is egyesített világ van (Panem) stb... Annyi a különbség, hogy ennél a könyvnél a fülszöveg vége kissé hatásvadász.

A könyv elején gyorsan belevágunk egy tárgyilagos E/1-es mesélésbe (főhősünk, az orosz újságírónő, Ana mesél). Az első fejezetben csak úgy odavágják elénk, hogy ez egy olyan világ, ahol 3 körből álló Város van (3. kör= nagyon szegények, 1. kör = nagyon gazdagok), fallal körülvéve, mert a falon túli világot valamiféle mérgezés elpusztította, élhetetlen stb. A Város falain belül már egy kisebb lopásért is kivégeznek, vagy egy arénai túrát teszel (élet-halál harc) büntetésből stb...
Ez volt a második jele annak, hogy egy teljes mértékben kidolgozatlan munkát fogunk a kezünkben (első körben a 160 oldalas terjedelem sejteti, de az első fejezet győz meg róla maradéktalanul, hogy az állítás igaz lesz).

13 napot ír le a könyv (13 fejezet=13 nap). A 2. naptól kezdve mindig úgy néz ki egy-egy fejezet, hogy az elején egy E/3-as szög van, amiben emberek halnak meg egy titokzatos gyilkos keze által, majd főhősünk átveszi a stafétát ismét E/1-gyel. Ezzel nem is lenne gond, ha a végén mindennemű átmenet nélkül nem ugrálna a szemszögek között. Az eleinte remekül működő E/3-ból E/1-be váltást egy nagyfokú kapkodás jellemzi a 12-13. napnál.

Lássuk csak, mi fért bele 13 napba. 10 napba belefért 11 gyilkosság egy titokzatos fantom által elkövetve. Ez ugye az alap szál, ugyanis valaki elkezdi legyilkolni a vezetőket, és mindenki (más-más okokból) a nyomába szegődik. Azt hinnénk, hogy milyen komoly dologról lehet szó, hisz egy anarchista fenyegeti a vezetőket, és amikor elkezdenek hullani, azok majd megijednek, és még a bőrük alatt is testőröket fognak tartani, hogy megvédjék magukat...
A valóság: a nagy frászt! Minden vezető úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Az első kettő még oké, hogy nem volt rá felkészülve, hogy meg fognak halni, de a többi (különösen az utolsók) tudhatták, hogy valami gond van. Erre mit csinálnak? Például kevés őrrel felvértezve bált tartanak, mert nem gondolják, hogy a Kastélyba (az első - gazdag - körnek egyfajta központi helyszíne) olyan könnyű bejutni... (egy maszkos ember bálon való megjelenése meg senkinek sem tűnik fel), és hasonló momentumok...
Oh, elnézést, most kicsit ferdítettem, ugyanis az egyik vezető egy meglehetősen eredeti módot választott arra, hogy megóvja magát: valahova mélyen a Kastély alá, egy ablaktalan szobába zárták be (mondván: ott könnyebb megvédeni). A szoba előtt volt egy folyosó tele katonákkal. Egyetlen lift vezetett le a föld alá ehhez a szobához, úgyhogy a fantomnak meglehetősen nehézkessé tették a bejutást. Aztán, mint ahogy a filmekben lenni szokott, megérkezik az üres lift, és a katonák néznek egy nagyot, mikor kinyílik az ajtó... Majd váratlanul valahonnan egy kis, füstöt árasztó valami repül be közéjük, és az őrség megvakul.
Kiidéznék egy részt a könyvből, ami közvetlenül a füsttámadás után történt: "Erre nem számítottak, nem is volt megfelelő felszerelésük ahhoz, hogy elhárítsák a veszélyt.
A merénylőnek azonban volt. Olyan szemüveget viselt, amelyen keresztül könnyedén átlátott a ködön, és érzékelni tudta a katonákat. Leugrott a lift padlózatára, mivel eddig fent tartotta magát a plafonon, akárcsak egy ügyes macska. Nem tétovázott, azonnal a katonák közé vetette magát egy cigánykerékkel, aztán legömbölyödött a földre, hiszen a golyók embermagasságban száguldottak át a légen."

Ez egy akciójelenet egy szelete volt, ami nekem inkább gyerekeknek szóló mesének hatott az elbeszélési mód alapján. Gondolatok, mikor ezt így megláttam (mondatról mondatra nézve):
1. mondat: Akkor mire számítottak? Arra, hogy teázni hívja őket a fantom?
2. mondat: Nyilván, hisz nem azért dobálózott a füstokádó bigyóval, hogy önmagát is megvakítsa...
3. mondat: Még jó... Bár úgy izgalmasabb lett volna, ha nem tudja, hol vannak a katonák...
4. mondat: Milyen eredeti... Nem gondoltam volna, hogy csak valami tetejéről lehet csakis leesni, és például az aljáról, vagy az oldaláról nem. Ha nem írják le, hogy "fent tartotta magát" azt hittem volna, hogy valamivel láthatatlanná tette magát a liftben, amit azzal szüntetett meg, hogy "leugrott a lift padlózatára". A macskák pedig sűrűn lógnak lefele mindenféle plafonokról, hogy aztán megmutassák, milyen jól tudnak talpra érkezni esés után.
5. mondat: Miért kellett volna tétováznia? Várta volna meg a beinvitálást? A fantom nem vámpír. A cigánykerék azért kell, hogy tudják, micsoda akrobata. A golyók lehetetlen, hogy visszacsapódjanak egy szűk folyosó faláról, és lehetetlen, hogy valamelyik katonának legyen annyi esze, hogy megpróbáljon lejjebb célozni (hátha lábon találja és ezzel lassítsa a támadót). Hova jártak ezek kiképzésre?

Mégsem ez a bevezető rész csapta ki a biztosítékot, hanem ami ezután következett. A fantom bejut, kinyírja a vezetőt, és figyeljétek a távozást! (idézés a könyvből)
"Aztán a merénylő meghallotta a folyosóról közeledő katonák hangját. A fürdőszobába ment, ahol egy rácsos ablak választotta el őt a külvilágtól. Az ablakot leszerelte, és egy akrobatát megszégyenítő ugrással a Kastély udvarán termett..."
Amikor ezzel lezárja az adott fejezet E/3-as mesélését, teljes volt a megsemmisülés... Indokolatlan és értelmetlen volt az előtte levő (egyébként sallangos) jelenet, hisz a gyilkos megoldhatta volna, hogy mélyen a föld alá egy lazán leszerelhető fürdőszobai ablakon át bejusson ebbe az ablakoktól mentes szobába...

Az utolsó vezető kiiktatására szánt jelenet pedig... teljes mértékben hiteltelen. Feltűnik neki, hogy valami nem stimmel, mert túl könnyen bejutott, és ahelyett, hogy átidőzítené a támadást más időpontra, azért megy tovább. A fantom bemegy a szobába, és egy bábut talál a vezető helyett az ágyban = csapda. Amikor körbeveszik az őrök, nem tanúsít ellenállást, hagyja magát elfogni, pedig minden alkalommal egy kész fegyverarzenállal vonult a helyszínekre, és legyőzhetetlen harcosnak lett bemutatva - addig teljesen logikus módon... Kérdem én: WTSz?
Ezt nem úgy hívják, hogy "váratlan fordulat", hanem úgy, hogy "indokolatlan tinta és időpazarlás".

Térjünk vissza kicsit a könyv elejére, de most az E/1-es szálhoz, ami ugye Anához kötődik. Az újságírónő a 3. körből a 2-ba kerül át. Elvileg nincs átjárás, ezért is érthetetlen, hogy lakhatnak a szülei a 3-asban, ő meg a 2-esben. Annyit elárul, hogy a szülei minden pénzt beleinvesztáltak, de arról már nincs részletezés, hogy jutott be a 2. körbe... (példa a kidolgozatlanságra).

A csaj, mivel újságíró, szabadon mozoghat a körökben. Átrepül egyik körből a másikba, van saját pilótája is. Egy mobil falon mégsem tud átjutni. Miért? Hogyhogy? Nem írják, hogy a mobilfal olyan magas, mint a búra, ami körbeveszi a Várost, innentől kezdve simán át lehet fölötte jutni, nem? Ami pedig szintén érdekes, hogy irányított időjárás van a búra alatt, meg irányított éjszakák és nappalok (akkor süt a nap, mikorra időzítik stb...). De az már nincs kifejtve, hogy lehetséges mindez? Hogyhogy nem fulladtak meg egy lezárt búra alatt?
Mikor a csaj megtudja, hogy mi van valójában a fal túloldalán, és egy onnan származó almát kezd enni, miért nem teszi fel a kérdést, hogy: ha a fal hibás (mert egy repedésen át nyúlnak ki a falon túlra), akkor hogyhogy nem hatolnak be a mérgező anyagok a levegőn át? Nem, ehelyett azon aggódik, hogy mi van, ha az alma károsít... What??? Egy kis ízelítő még abból, hogy hibádzik a logika imitt-amott. Olyan rések vannak rajta, mint a Várost körülvevő falon...

Pontosan tehát mi fér bele ebben a szálban a 13 napba?
Nyomozás határokkal (és anélkül): Ana ugye elkezd a gyilkos után kajtatni, és úgy gondolja, mivel Vincent ismeri a 3. kört, ezért majd együtt könnyebb lesz. Nem lesz az: valójában senki sem nyomoz (mintha nem is érdekelné őket valójában, ki a gyilkos, csak bennük van az egészséges kíváncsiság, és "majd valaki rájön, ki az elkövető, és akkor majd az is ki lesz elégítve..." - várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb).
A lány el akarja kapni a fantomot, ezért el-elutazik a 3. körbe, mert úgy sejti, hogy a szegény rétegek között fogja megtalálni. Mégis mi ebben a logika? Az 1. körben gyilkolják a vezetőket (leggazdagabb réteg), nincs átjárás a körzetek között, ebből mi következik? Biztosan egy 3. körbeli gyilkolja a vezetőket...
A nyomozás egyébként senki részéről nem lesz sikeres. A katonák indokolatlanul gyilkolják le a 3. körben élőket, hogy így kerítsék elő a fantomot. Ez nem eljárás, hanem szimpla mészárlás. Csak úgy összeterelik őket, és harcra kényszerítik az embereket, hogy kiderüljön, melyikük a gyilkos (harcmodor alapján!!!). Ha összeterelünk mondjuk 100 embert, és azt mondjuk, hogy kezdjenek öldöklésbe, mert harcmodor alapján ki akarjuk deríteni, melyik a fantom, garantáltan egyszerre mind a 100-at szemmel fogjuk majd tartani... A Várost emberek lakják, vagy tucatnyi szemmel ellátott kaméleonok? Ez milyen eljárás már? Azon csodálkoztam a könyv végére, hogy volt még ember a 3. körben. (Bár, ez a kérdés is vitatható, hisz a lezárás az 1. körben történik.)

Mivel nem találják meg, ki a fantom, ezért legvégső intézkedés gyanánt felhúznak egy mobilfalat a 3. körbe (kár, hogy nem érezni a helyzet súlyát), de ennek megint nincs értelme, ha egy kicsit is belegondolunk - csak egy újabb hatásvadász megmozdulás, értelmetlenséggel egybekötve... Mit akartak a mobilfallal elérni???


Egy szerelmi szál - abból is egy silány, kidolgozatlan verzió. Van egy macsónak beállított srác (Vincent), akinek meghal a testvére az arénában (ami talán az egyetlen logikus megoldás volt, ugyanis a testvérrel példát akartak statuálni a fantom részére). Azért ő a menő rossz fiú, mert tetovált, cigizik, lányokat "vesz" egy-egy éjszakára és néha ketrecharcol... Egyébként egy éretlen, gyerekes karakter... Többször csókolózik a főhősnő, meg Vincent, mégis azt mondják, hogy ááá, semmi nincs köztük... Gondolom mindenki sűrűn szokott minden barátjával csak úgy random smárolni... (Vincentről a Gyönyörű sorscsapásban megismert Travis ugrott be - szakasztott ugyanolyan). Vincent azonnal "papuccsá" válik, mikor némi baráti unszolás, és bősz tagadás után belátja, hogy beleszeretett Anába. Amikor aztán kimondják a 13 napon belül, hogy egymásba szeretnek (Ana és Vincent), akkor meg már ők az elválaszthatatlan páros, akik közé felhúzzák a mobil falat (Rómeó és Júlia), és el vannak választva, de aztán egyik sem élhet a másik nélkül.
Vincentet lecsukják a végén, és a börtönben találkozik a fantommal. A srác kiakad (jogosan, hiszen a fantom miatt halt meg a testvére). A fantomhoz vágja, hogy lehet az, hogy nem emlékszik a gyilkosságokra? Itt elszálltam... Vincent papol a fantomnak??? Azzal érvel, hogy bezzeg ő (Vincent) minden gyilkosságára emlékszik, amit életében elkövetett (hisz abból is volt nem egy, hanem sok).
Ez meg milyen érv? Büszke rá, hogy mennyi embert ölt meg? Arra nem is gondol, hogy:
   A, a fantom lehet, hogy tudathasadásos? (beteg)
   B, a fantom megindokolta neki, hogy valószínűleg az agya törölte az információt (ugyanis a rettenetes élményektől néha a tudat úgy óvja meg az embert, hogy inkább száműzi), és hogy ebben lehet valami?

Persze a lezárásnál kell egy naaagy fordulat, ami az indoklás végigolvasása után ismét nevetséges. Anával zárul az egész történet, akivel történik valami (nem térnék rá ki). Itt már csak a fejemet fogtam, hogy mennyire nincs ez végiggondolva. Ana 2X éves, tehát relatíve fiatal, és... Nem, ez a lezárás sehogy sem logikus...

(A kép forrása: http://steampunkdistrict.com/)
A 13 nap alatt születik egy tetoválás is. A borítón látható steampunk alma engem azonnal megnyert magának - nagyon tetszik. Történet szempontjából is előjön, hiszen valami ilyesmi lehet rátetováltatva Vincentre. Ezért a csaj úgy dönt, hogy ő is magára tetováltat egy almát. Hogy ennek a momentumnak később mi a jelentősége? Vártam volna egy olyant, hogy majd megmutatja a szerelmének, aki erre aztán megörül neki stb... de ez elmarad, így a jelenet csak lóg a levegőben.

Ki a fantom? Ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a könyv szereplőit. Az újságírónő jön rá legelőször, de neki is minimum 3-szor kell megmutatni, ki az, mire egyszer felfogja... Az első bemutatásnál próbálják elterelni az olvasót, és csavarnak beállítani, és még a második alkalommal is, de ez inkább idegesítő, mint érdeklődést fenntartó csavar... Minden jelet megkapunk, és tudjuk, ki az elkövető, de laptöltésnek muszáj 3 különböző módon belerakni, mert egyébként nem jó ám, ha elsőre leleplezzük, és például mutatunk valami új kunsztot utána...
Nem tudom, mennyire lehet egy olvasót hülyének nézni, de itt vastagon megtörténik. A végén már a személyek is úgy vannak behozva, hogy összezavarják az olvasót. Próbálnak titokzatoskodni, de ott már feleslegesen. Egyébként az almás dologról is lemarad az olvasó. Csak akkor szembesülünk vele, hogy egy fogaskerekes alma is van Vincenten, mikor a lány bejelenti, hogy jah, azért csináltat almát magára, mert Vinci fiúnak is van egy... (egy példa a tucatnyi közül). Ez sosem volt az olvasó sötétben tartásának az eszköze, inkább a következetlenségnek...

A 13 napba belefér még egy gladiátorokéhoz hasonlatos harc (ez kronológiailag a könyv elején található). Már nem titok: Vincent bátyja vívja meg.  Ez a szál lehetett volna érdekesebb. A harc ugyanis az örök dicsőségért folyik, és ezért néha a 3. körből az emberek szándékosan juttatják magukat az arénába (ami szimpatikus, és érthető érv, hiszen ki akarna egy életen át éhezni, meg nyomorogni? Így viszont, ha nyernek, akkor ezt elkerülhetik, vagy pedig ha meghalnak az arénában, legalább nem kell tovább szenvedniük.)
Egyik oldalról bánom, másik oldalról viszont nem, hogy csak egyetlen harcot látunk. Miért? Mert ez az egyetlen harc is egy szimpla másolás. Például megjelenik benne a Tarzan című rajzfilm egy nagy jelenete. Tarzan nekiáll harcolni Saborral. Itt annyi a különbség, hogy a lélegzetüket visszafolytó, feszülten figyelő majmok helyett emberek néznek le az arénába, és a csatában nem leopárd van, hanem tigris az ellenfél. (Az említett jelenet megtekinthető a videóban a 01:56-02:20 között).


Nem csak ez az egy jelenet emlékeztetett másra. Az a baj, hogy nem is leplezi semmi azt a jelleget, mintha mindenféle művekből (könyvekből és filmekből) lenne összeollózva az egész könyv. Ezért válik az egész fantáziátlanná, és egy cseppet sem egyedivé. A szerelmesek egymás ellen fordítása, a szerelmesek szétválasztása, az ügyes gyilkos karaktere, a nagyképű és egoista vezető szerepköre (akinek a neve egyébként Skulla... honnan is ismerős...?)... És ez mind-mind olyan momentum, amire azt lehet mondani: "ezt már láttam." Semmi újat nem mutat, semmi egyedit.
Most bárki azt mondhatja, hogy "de hát nincs új a nap alatt, ezt vagy azt valaki már elsütötte." Meglehet, viszont lehet olyan köntösbe burkolni, amitől valamiért mégis egyedibbnek nevezhető, mint hasonszőrű társai. Ilyen volt az Éhezők viadal is, ami hasonlít ugyan a Legyek urára, vagy a Battle Royalra, mégis tudott újat mutatni... Kismillió, meg egy ilyen példát fel lehetne még hozni.

Ráadásul itt a stílus sem segít sokat. Elkezdődik egy gördülékeny gondolatmenet (a harcoknál a legjellemzőbb, ezért is voltak valamivel élvezetesebbek ezek a részek), aztán jönnek a magyartalan mondatok, és a felesleges szóhasználatok, amik megtörik a lendületet. Néha olyan érzésem volt, mintha egy amatőr fordító angolról magyarra fordított munkája lenne. Sok helyen mintha muszáj lett volna, névmásokat, és névelőket (határozatlant és határozottat egyaránt) beleerőltetni a műbe - feleslegesen.
Például:  "Elég rossz egy idő van." (Nem inkább: Elég rossz idő van?)
Ehhez hozzáadódik, hogy a mondatok szórendiségét tekintve többször magyartalanok a mondatok.
"Legkevésbé akartam megzavarni a nyugalmadat." (Nekem az lenne logikus: Legkevésbé a nyugalmadat akartam megzavarni, vagy pedig: Nem akartam megzavarni a nyugalmadat.")
Mint már följebb is említettem, sok helyen olyan az elbeszélési mód, mintha kisgyerekeknek mesélnék el a történetet. Persze, íródnak felnőtteknek is mesék (nem tudom, ezt annak szánták-e), viszont nem szabadna elfelejteni, hogy a felnőttek másként fogadják be a dolgokat, mint a gyerekek. Ezért nem is szorulnak rá arra, hogy ennyire "eléjük pakolják" azt, hogy például az adott eszköz éppen nála volt, amire szüksége volt a hősünknek...

Összességében nézve ez a könyv egy vázlat... Rengeteg csiszolásra lenne szüksége, bővítésre, magyarázatok belerakására, pontosabb kidolgozásra. Kidolgozatlan történeti, világügyi és karakterek szempontjából is, és a stílus sem javít azon, hogy komolyabban lehessen venni...
Szerettem volna szeretni, mert tetszik a műfaj, de ez most nem jött össze...
Folytatás...

2013. október 10.

Benyák Zoltán - Az idő bolondjai

0 megjegyzés

Amikor könyvhéten jártam, elmentem Benyák Zoltán dedikálására aláíratni a Veszett lelkek városa című könyvét. Ott említette az író, hogy szeptemberben jelenik meg várhatóan az új könyve, mely szintén borongós hangulatú lesz, írnék-e róla...

A könyv olvasása közben sokszor elgondolkoztam azon, amiket leírva láttam. Sok különböző életutat követhetünk nyomon a történet megismerése során, mindenkinek más a problémája, mégis ugyanaz: az idő múlása.
Eszembe jutott egy idézet az Ars Fatalisból: "Az ember üres lapként születik, és teleírt könyvként hal meg..."
Elképzeltem, ha ez a könyv ember lenne, mit mondana nekem? 

Az alábbi párbeszéd kitalált, az idézetek a könyvből származnak. Egy képzeletbeli interjú következik:
K(önyv): "Akarja a történetemet, vagy sem?"
Én: "Maga részeg?"
K: "Az. És csak addig beszélek, míg ki nem józanodom. Siessen!" "Nem hozott magával írógépet, vagy diktafont?"
Én: De, hoztam egy laptopot, hogy minden szavát le tudjam jegyzetelni szó szerint. Sőt, azt is remélem, hogy jó sokáig lesz "részeg", hisz akkor többet beszélgethetünk. "Beismeri, hogy valami nincs rendben magával?"
K: "Csak lassan a testtel! Mielőtt vallok, néhány feltételt tisztáznunk kell!
Én: Rendben van, hallgatom.
K: "Nem lehet kétszer ugyanazt lencsevégre kapni. [...] ... valami elmúlt és soha többé nem lesz már."
Én: Tiszta sor, hiszen minden történet más miatt egyedi, viszont, a Magáé valahogy még ezeken felül is az volt... Akkor kezdjük az elején, az alapoktól, és ha kérhetem, nyugodtan tegezzen. Miért pont az idő?
K: "Az idő egy kígyó a sivatagban. Tekereg, fogának zöld mérgéből lesz az ételen a penész. Minden sziszegése egy évszázadig tart. Leheletéből érik a sivatagi szél, ami elsöpör mindent az útjából."
Én: Ó. Milyen igaz... Mesélne kicsit a történetről is, amit a lapjain olvashatunk?
K: "Városok születtek, amelyek szabályokat szültek. Azután a szabályok szültek szabályokat. Az ember egyre messzebbre jutott a vidéken, megváltoztatott mindent."
Én: Igen, valóban érdekesnek találtam a világ felépítését, és tényleg egyre beljebb sodródtam benne, ahogy olvastam. Nem volt éppen szokványos, ahogy az idő - mondhatni - mozgott. Kérhetek még mesét?
K: "Bármit keresel, nem fogod megtalálni."
Én: Ezt nem mondanám. Egy rendkívüli történetet kerestem, és megtaláltam. Némi időráfordításomba került, hogy megismerjem a lapjain megbúvó sorokat. Azt hiszem... nem is... Biztosan tudom, hogy "Ilyen olcsón még senki sem vett hihetetlen történetet."
K: "Mint mondtam, a szó ingyen van, de ha ma még meg akarsz vendégelni, és hálából itt marasztalni..."
Én: Csak ma? Szó sem lehet róla. Innen többet már nem engedem el. Maradjon a vendégem, amíg csak tetszik magának a polcom, és az ottani többi lakó...

Ebben a röpke párbeszédben azt hiszem, minden benne van, amit a könyv adhat, vagy mégsem...
Mint említettem, több életutat követhetünk végig. Van az "időkóros" kislány (aki hétszer olyan gyorsan öregedik, mint mások), a halhatatlan kalandor, az őrült órásmester, aki megállítaná az időt, ha tehetné és még sokan mások. Ez a három vonal kicsit jobban kiemelkedik a többi közül, utóbbi pedig a legfontosabb szál. Olyan, mintha sok kis történetből állna egy. Egyetlen személy és egyetlen hely kapcsolja össze az összes szereplőt, akiknek legtöbbször épp csak (néha említési szinten, vagy még úgy se) találkozik a szála, és már szét is válik.
Minden zűrzavarossá válik Szent Kron szigetén, amikor megáll az idő szeptember 17-én. Mimi, az időkóros kislány végre beválthatja azt a három dolgot, amit mindig szeretett volna megkapni az életben, de eddig úgy tűnt, nem fog összejönni.
Tac, az órásmester megtudja, mi lenne, ha megállna az idő. Az Idő elől pedig még egy halhatatlan sem rejtőzködhet örökké... főleg azután nem, hogy egy átlagos halandó nő is rájön a titkára...

Az Idő testet öltve sétálgat a szigeten - női alakban -, és ő fogja össze a szálakat. Mindenkitől akar valamit, mégis mindenkivel máshogy bánik. Van, akit "megbüntet" és van, akit "megjutalmaz".
A cilinderes nő, aki mindenhol ott van... A legtöbb helyen, ahol megemlítik, csodálatos leírások kísérik, amikben egyenesen gyönyörködni lehet...


(A kép forrása: http://logout.hu)
Az Ars Fatalis óta tisztában lehetünk vele, hogy az író meglehetősen ért a szálak szövéséhez, az emberi életutak bemutatásához. Egy másik dolog, ami nem változott még az az, hogy ismét egy fantáziadús alapra épül fel egy olyan (masszív) világ, mely a kezdetekben szokványosnak tűnik, de aztán kiderül, hogy mégsem az, és ebből kerekedik valami hihetetlen - mégis hitelesen előadott - "mesekörnyezet".
És az, amiben pedig harmadik oldalról mesteri: az emberi életek által előretörő érzelmek ábrázolása. Komorabb történetet kapunk, mint ami az előző könyveket jellemezte, és kevesebb helyen fordul elő humor, legtöbb helyen sanyarú sorsok, mégis odáig voltam érte.
Többször letettem, hogy meg tudjam emészteni az olvasottakat, annyira elgondolkoztató, és az ember szemét valóban felnyitja. A sok emberi szemszög által több különböző oldalról közelíti meg az idő, mint elmúlás jelentését, és mindig kapunk rá egyfajta értelmezést, ahogy egy-egy szál "elvarródik". Nem maradunk válasz nélkül, és közben rengeteg tanulsággal gazdagodik az olvasó.

Az emberi karakterek kidolgozása is hiteles. Húsvér embereket kapunk, akiket néha hétköznapi problémák gyötörnek, majd szeptember 17-én megáll az idő, és a "probléma" szó új értelmet nyer. Több szempontból is kapunk rá választ, milyen gondot tudna okozni az, ha megállna az idő, és arról is képet kaphatunk, hogy mi van azokkal, akik nem tudják elfogadni azt, ha valamilyen állapotba "beleragadnak".

Összességében nézve ezúttal sem csalódtam (negatívan). Az író tollában minden történet olyan, ami megelevenedik, és meglepően hitelesen tárja az olvasók elé úgy, mintha épp ott ülne az olvasó mellett, és neki mesélné a történeteit. A történeteit, amik mindig mutatnak újat, néha letargikusak némi humorral oldva, és mégis egyszerűen gyönyörűek...

•••••

ui.: Amikor a halál volt említve, reméltem, hogy megjelenik Mortimer (Ars Fatalis)...


A könyvet köszönöm a szerzőnek!
Folytatás...

Naplóbejegyzés (# 4.)

0 megjegyzés

Motiváció. Egyetlen szó, és mégis mennyi értelmezése van. Hisz nem mondhatjuk azt, hogy "minden embert motivál a..." és a pontok helyére nem tudunk egyetlen szót írni. Ugyanakkor a motiváció nem csak egy kézzel fogható dolog lehet.

Mostanában úgy éreztem magam, mint aki citromba harapott. Elolvastam a Lélektársakat, amitől azt vártam, hogy adott hónapban a legjobb könyv lesz, amit olvastam. Aztán ott volt az Ember a sötétben, de valahogy nem volt az igazi.
Nem tudom, mi lehet a baj. Talán túl nagyok az elvárásaim? Megváltozott időközben az ízlésem? Valamiért nemigazán látom mostanában a könyvekben a jót, és nem tudom, ez miért van. Biztos, hogy a gondolkodásmódom változása (ahogy felnövök), az életben tapasztalt dolgok is hozzáadnak valamennyit... Meg az, hogy egyre több filmet látok, és valamivel többet olvasok, mint kislányként (és főleg nem újra és újra ugyanazt, mert nem jutok hozzá új olvasmányhoz).

Aztán kezembe fogtam Benyák Zoltán legújabb könyvét (amivel azért nem haladok, mert papír alapú, és így csak vonaton olvasom), ami igazán leköt, borongós (mint az időjárás mostanság), mégis gyönyörű... Egyszerűen rávesz, hogy vele párhuzamosan olvassak tucatnyi könyvet (amikkel azóta egyébként már végeztem is). Elkezdtem lassabban haladni vele. Félek tőle, ha leteszem, nem lesz a következő, papír alapú olvasnivalóm olyan, ami miatt tucatnyi másik könyvet elolvasnék... Pedig az olvasás jó, tényleg... csak mostanában egyre többször vesztem el a szikrát, ami arra ösztönöz, hogy "Kérem a következőt...!"

2004.09.15. Életem egyik sorsfordító dátuma. Rajtam kívül senki sem tudja, mi történt ezen a bizonyos napon (a többi résztvevő nem emlékszik rá, vagy nem tudja, hogy ezen a napon történt... ez a kérdés vitatható). Ezen a napon valami olyan történt, ami után megfogadtam két dolgot: igyekszem annyi könyvet összegyűjteni, hogy már-már le akarjanak szakadni a polcaim, ne férjek el, és járjak úgy, mint Maggie-ék a R.O.D. animében (nem nyithatnak ajtót, vagy könyvlavinát kapnak a nyakukba azok, akik a bejárat előtt várakoznak). Onnantól fogva az álomházam is úgy fest, hogy van benne egy külön kis szobácska csak a könyveknek (meg egy olvasósaroknak).
Akkor fogadtam meg azt is, hogy a polcaimon található minden könyvet belülről is ismerni szeretnék, és addig nem kerülhetnek fel a többiek közé, míg ki nem olvastam őket.

2004.09.15 -én valami megváltozott... és ez a változás azóta is tart...
Folytatás...

2013. október 8.

Suzanne Collins - Futótűz (Éhezők viadala 2.)

0 megjegyzés

Amikor néhány éve elkezdtem a sorozat első részét, nem tudtam, hogy annyira fog tetszeni, amennyire... Akkor még nem volt kiadva a folytatás, úgyhogy mondhatni el is feledkeztem róla. Közben kijött a mozifilm az első részből, közben mások negatív dolgokat mondtak a másodikról, hogy "neked ez nem fog tetszeni".
Most mégis egy másik emberrel közösen elkezdtük befejezni a sorozatot, és elolvasni együtt a második és harmadik részt, hogy végre lezárjuk a trilógiát...

AZ ELŐZŐ KÖTETRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZ!!!!!

A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ér: befejeződött a 74. Éhezők viadala, amit Katniss és Peeta közösen nyertek meg. Ezt követően mindenki figyelme feléjük fordul, és régi, megszokott életüknek búcsút inthetnek, hiszen ők a viadal álom párja.
Végigjárják a körzeteket, majd ismét visszatérnek a 12. körzetbe. Az életüket viszont már nem kaphatják vissza.

A Kapitólium veszélyforrásként tekint Katnissra, ezért a 12. körzetben megerősítik az őrséget. Elkapják, és megkínozzák azokat, akik a legkisebb szabályszegést is elkövetik. A 12. körzetben fenekestül felfordul az élet, s egyfajta terror veszi kezdetét. Máshol sem jobb a helyzet. Mindenhol lázadások törnek ki, és mindenki a fecsegőposzátát követi. Katnissnak rá kell ébrednie, hogy milyen lavinát indított el.

Az elnök megfenyegeti Katnisst, hogy legyen jó kislány, játssza el, hogy Peeta a mindene, és élete hátralevő részében éljen a fiú oldalán. Amire azonban senki sem számít: a Nagy Mészárláson, amit 25 évente tartanak, a szabályok pedig mindig változnak, az alábbi jön ki: a volt nyertesek kerüljenek vissza az arénába, és vívjanak meg újra életre-halálra. Mivel Katniss az egyetlen 12. körzetbeli női győztes, így nem marad más választása: vissza kell térnie az arénába...

(A kép forrása: http://catchingfiremovie.org)
Teljesen olyan hangulat kerített hatalmába, amilyen az első részre is jellemző volt. Végre visszatérhettem kicsit a 12. körzetbe, de immáron egy másik világ tárul a szemünk elé. Sokkal brutálisabb, kegyetlenebb az élet, amit az indokol, hogy mindenhol forradalmak vannak kibontakozóban.
Ami nagyon tetszett a könyv elején, hogy Collins nem kezdi el ismét a szánkba rágni, hogy mi történt az előző részben. Néha van egy-egy visszautalás, hogy ez vagy az kicsoda, vagy mi történt, de nem kezd el oldalakon keresztül magyarázkodni, meg újra leírni az első könyvet. Ha valaki tudni akarja, mit miért írnak le, olvassa el az első részt, és megtudja...

A könyv három részre tagolódik. Az első részben ismét a túldíszített, mű világot látjuk. Katniss mindent belead a színjátékba, hogy elhitesse Panem lakóival, hogy őrülten szerelmes Peetába, és ezzel le akarják csillapítani a kedélyeket. Egy kivégzés viszont felébreszti Katnisst, és hamarosan rájön, mi is volt az igazi célja az elnöknek. Jönnek a sorozatos mészárlások, ami persze leköti Katniss figyelmét.
Őrlődik, ugyanis magát hibáztatja, hogy elindította ezt a forradalom lavinát. Utána őrlődik, hogy Gale, vagy Peeta legyen a választottja, ugyanis mind a ketten szerelmet vallanak neki. Peetát úgy rendelik mellé, így kötelességből mindent megtesz, hogy elhitesse a világgal, szerelmes belé, de közben Gale duzzog egy keveset. Aztán Katniss nagy nehezen összeszedi magát, Galelel is látjuk végre, de Katnissnak lelkiismeret furdalása támad, hogy de hát Peeta milyen jó ember...

Érthető persze ez a gyötrődés, de a szerelmi háromszög miatt kicsit csöpög a könyv első 2/3-a, mert egy amolyan "mindkettő kell, de egyik se" hangulata van. Aztán Katniss visszakerül a viadalba, és bár a felkészülés korántsem olyan monumentális, és pontosan körbeírt, mint az előző kötetben (hisz nem ezen van a hangsúly), mégis jobban lekötött, mint a történet első fele.

A viadal ezúttal rövidebb, de hasonló jellegű volt, mint az első könyvben, viszont rengeteg csavar volt benne. A versenyzők, a viadal színtere és szabályai is mind érdekesek, és izgalmasak voltak. A viszonyok a játékosok között is teljesen más volt, mint az első kötetben. Nem lehet tudni, hogy ki a barát, ki az ellenség, és kiből vállhat ellenség.
A viadal váratlan kimenetele pedig csak hab a tortán.

Új karakterek jönnek be a képbe. Sajnos az előző kötetbeli kedvenceim közül a harmadik kötetre már csak kevesen maradtak, viszont vannak új arcok, akiknek lehet drukkolni.
Haymitch hozza a szokott formáját, és Cinna is remek ruhakölteményekkel kápráztatja el a nagyérdeműt. Utóbbi esetében sajnáltam, hogy ezúttal kevesebbet láttuk a színen.
Aki új, és sikerült belopnia magát a szívembe az nem más, mint Finnick, aki meglehetősen feltűnő jelenség, és mondhatni "mindenhol ott van". Tetszett a provokatív "szexi fiú vagyok, figyuzzatok lányok!" imidzse, és az is, amit a felszín alatt tartogatott a viadal előtt és alatt.

Collins a végére bedobja a legidegőrlőbb lezárást... Az utolsó mondat után azonnal azon voltam, hogy elkezdjem a harmadik kötetet...

Az meg, hogy a film változat nemsokára a mozikba kerül... izgatottan és kíváncsian várom, milyen lesz. A trailer alapján azt mondanám, hogy meglehetősen hasonlítani fog a könyvre, viszont reménykedem, hogy nem annyira a romantika lesz a középpontban.



Összességében nézve az első kötet jobban tetszett, de Collins még mindig úgy ír, hogy egyszerűen letehetetlen a könyve, és újra bebizonyította, hogy az első kötet nem a véletlenül lett olyan jó, amilyen...
Folytatás...

2013. október 7.

Lylia Bloom - Ellopott életek

0 megjegyzés

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy álmodozó leányzó. Ez az álmodozó leányzó felkeresett, hogy nem olvasnám-e el egy történetét. Kíváncsiságtól fűtve igent mondtam neki, és elkezdtem a történetét, de mivel a szemeimnek a gépen olvasás valahogy katasztrofális eredményeket szokott hozni, ezért néhány oldal után letettem. Hiba volt, mert utána elszállt az időm, és nem kerültem sokáig gép elé, hogy be tudjam fejezni - sőt, egyetlen kéziratot sem!
Eltelt 1 év, majd ismét megkeresett, de ezúttal egy másik történettel. Így került a kezembe ez a könyv.

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a történet meglehetősen átlagos. Emma eminens tanuló, akinek van egy meglehetősen lázadó, 20 éves nővére, akire mindenben számíthat. Ez az, ami végig meghatározza Emmát a történet során. Képzeljünk el egy lányt, akit valójában nem érdekelnek a szülei, mert neki a nővére a bálványa. Külön kihangsúlyozásra kerül, hogy igazi baráti kapcsolatai a suliban sincsenek, hiszen mindig tanul.
Emma tehát ingerszegényen nő fel, hiszen más behatás ezek után nem éri, csak amit a szülei, és a nővére nyújtanak irányába, ugyanis a tanárok maximum kérdéseket tehetnek fel neki, amire vagy válaszol, vagy nem (tananyaggal kapcsolatosan), illetve az iskolatársak közül senkivel nem áll szóba. Az iskolás kapcsolata kimerül egyetlen felszínes viszonyban egy Dia nevű lánnyal, aki napi egy kérdést tesz fel neki, aztán otthagyja Emmát (hiszen Diának mindig megakad a szeme egy helyes srácon, meg hát annyira nem is jó barátok...). 
Az iskolának itt olyasfajta szerep kellett volna, hogy jusson, hogy megmutatja, a lány nem teljesen elveszett (visszahúzódó énje ellenére), hanem ha csak egyetlen barátja is, de van. Ez által megalapozható lett volna egyfajta szociális élet, amit hozzá lehetett volna adni Emma hátteréhez, és meg lehetett volna vele magyarázni a "színészi képesség"-eket. A lány maga ismeri el, hogy jó színésznő, viszont egy visszahúzódó embernél ez nemigazán jellemző vonás. Ráfoghatjuk, hogy a nővére megtalálása motiválja, de ahogy mondják: "A viselkedésbeli változás nem egyik pillanatról a másikra jön létre, hanem idő kell hozzá."
(A kép forrása
http://www.graphicshunt.com/
)
Emma tehát egy visszahúzódó lány, aki valamiért mégis elmegy, hogy megkeresse a nővérét, mikor az nem tér haza. Ez után következik az a rész, ahol Emma valamiért érthetetlen viselkedéssorozatot produkál, amit részben meg lehet magyarázni, másik oldalról viszont nem. Emma elkezd "nyomozni", de valljuk be, nem egy Veronica Mars... ez abból is kiderül, hogy kelepcébe sétál, és elkapják.
A fogva tartói olyan dolgokra kényszerítik, amit ő nem akar: megerőszakolják. Nem egyszer, hanem kb. két hónapon át majdnem minden nap, ugyanis örömlányt csinálnak belőle.
Már innen is látszik, hogy egy eléggé kemény témát fog boncolgatni a könyv, és inkább a lelki gyötrődésen van a hangsúly. A lány próbálna ember maradni egy olyan környezetben, ahol eszközként kezelik, és megpróbálják belőle kiirtani az emberi mivoltát. Be is adja a derekát, mert félti a családját, és a nővérét.
Nehéz erről a témáról beszélni, könyvben megörökíteni pedig pláne. Mindig nehéz az embernek beleképzelni magát egy olyan helyzetbe, amit személyesen nem élt át. Nem mondhatja, hogy megérti a szenvedő felet, hiszen neki magának ilyesfajta tapasztalata nincs. Ezért is voltam meglehetősen kíváncsi, vajon Emma hitelesen fogja-e nyújtani a szenvedő felet...

Az első napon látjuk, hogy kap még 24 óra haladékot, hogy "munkába álljon", mert "sérült portéka". Ahelyett, hogy ezt az időt a szökés tervezgetésére használná, vagy eszközt keresne a szabaduláshoz azzal múlatja az időt, hogy mantramondatot talál ki. A mantramondatban bent van a teljes neve, életkora, meg a jövőbeli "tervei".
Ezek után fogva tartója, Lóri megfenyegeti a lányt, hogy ne merészeljen megszökni, mert akkor kivégzi a lány családját. Mit tud Lóri a lányról? Hogy Emmának hívják. Ha Lóri kicsit is okosabb, gyanakodna, hogy mi van, ha ez csak álnév? A másik az, hogy oké, van a rendőrségen beépített embere, de hogyan nyomoztatná le Emmát? Mi alapján?
A mantramondat is több sebből vérzik. Ha a lánynak lett volna egy kis esze (ha már egyszer éltanuló), akkor nem teszi bele a nevét, és az életkorát. Ha Lóri véletlenül bepoloskázta a házat, ahol elszállásolta őt, akkor hoppá, máris van mi alapján lenyomoztatni. A mantramondattal tehát veszélybe sodorta magát, a családját, és nem utolsó sorban a nővérét is, akit eredetileg meg akarna menteni.
Később látjuk, hogy a lánynak nehezére esik felfogni, majd összerakni a darabokat. Olyan, mintha 1-2 hónap alatt az is kimenne a fejéből, hogy 1+1 az mennyi. Ezt már annak tudtam be, hogy akkora sokkhatás éri, és mindig "eltompítja" az elméjét, hogy ne roppanjon bele a testi borzalmakba.
(A kép forrása: Dmatxi)
Ez a fásultság, a monoton életvitel, a napról napra megeső szenvedés, megaláztatás valóban egy reményvesztett testté teszi, amiből kezd kiveszni a lélek. A lélek, melyet megtörnek, és amit Olivér felbukkanásáig el is hiszünk, megértünk, átérzünk. Ezek után viszont Oliból új erőt merít, de a könyv végén produkált viselkedése valahogy nem illett a képbe. A csaj ripsz-ropsz kiheveri az elmúlt egy-két hónapot...
Olivér a másik oldal, aki felváltva meséli a történetet Emmával E/1-ben. A váltott szemszögekkel általában az a baj, hogy a két stílus nem üt el egymástól. Itt kapunk egy zavarodott lányt, és egy laza, ám az emberi oldalát is meg-megcsillogtató, laza srácot - sikerül tehát a két karaktert elválasztani, megkülönböztetni egymástól.
Olivér tehát egy tipikus "kölyök". Nem szereti, hogy lekölyközik, de ha egyszer úgy viselkedik, nehéz komolyabban venni. Otthon az apja piszkálja, hogy találjon munkát, különben fel is út, le is út. Nehezen ugyan, de összejön neki egy gyorséttermis kiszolgálói munka, de ez nem éppen álmai állása. Hamar tovább lép, és haverja, Döme beszervezi egy jövedelmezőbb buliba: drogot árulnak.
Egy kis időnek el kell telnie, mire a főnökkel is találkozhat, és megbíznak benne annyira, hogy ajándékot is kapjon a munkájáért. Méghozzá nem mást, mint a főnök egyik éjszakai lepkéjét egy menetre.
Így találkozik Olivér és Emma, akik egy szobába kerülnek. Mind a kettejüknek Lóri a főnöke, és mind a ketten utálják a helyzetet, amibe belekerültek. Emma nem szeretne prostituált lenni, Olivér pedig emberként tekint Emmára, és nem egyfajta eszközként.
Így tehát közösen szervezik meg a szökést.
Olivér tehát egyfajta jó fiú, hiszen van benne emberség, ugyanakkor van egy másik oldala is, ami pedig bűnöző. Ő volt az a szereplő, aki a legközelebb került hozzám annak ellenére, hogy a végén meglehetősen kiszámítható, és mintha elgyengülne. Néha nem gondolja át a dolgokat (nem értettem, miért), mégis, valami megmagyarázhatatlan okból kiindulva kiemelkedett a többi szereplő közül.

Mondanom se kell, Emma elkezd vonzódni Olivérhez, amit kissé elhamarkodott, gyors lépésnek találtam. Ha naponta 4-5 vadidegen férfi erőszakolna meg 1-2 hónapig, nem biztos, hogy az első, akár a legminimálisabb mértékben is jó szándékkal felém forduló pasast meg tudnék szeretni egy-két nap alatt (úgy, hogy ráadásul a nevén túl semmit nem tudok róla). Persze, érthető, hogy Emma úgy kapaszkodik Olivérbe, mintha ő lenne az utolsó szalmaszál, viszont teljesen nyilvánvaló, hogy Olivér csak hősködik. Miért? Itt most lenne egy SPOILERES válaszom. Maradjunk annyiban, hogy ahogy Olivér és Emma lezárják a történetet (és ott is Olivéré volt az ötlet), úgy Olivér gondolhatott volna elsőként arra, amire. Ha azt meglépte volna korábban, Emma kiszabadult volna, Lórit lecsukják és minden meg van oldva. Ez után pedig bőven maradt volna hely a rehabilitációs részre, és esetleg a szerelmi szál jobb, körültekintőbb kidolgozására. 

Fontosnak tartom megemlíteni még a nővért is, elvégre az egész sztori abból indul ki, hogy ő eltűnik. Persze Emma "nyomozásának" a végére kiderül, hogy mi van vele, viszont a mű folyamán nem érezni azt, hogy a leányzó annyira meg akarná találni. Egy időre szem elől veszik a cél, és néha be van szúrva, hogy Emmának erőt ad, de ez tényleg ilyen közbeszúrás jellegű, és elveszti a mondanivalóját, a fontos jellegét - mintegy mantrává degradálódik, egy kötelező tartalmi elemmé, nem pedig céllá. 

A lezárás nem monumentális, nincs akciózás, valahogy elfelejtettem izgulni a szereplőkért. Az addig felépített világ egyetlen pillanat alatt omlik össze, és egy "gyorsan zárjuk le valahogy" véget kapunk, némi amerikai filmes benyomással körítve.

Mindezek mellett elmondható, hogy a stílus miatt gyorsan lehet vele haladni, és így még a klisékkel tűzdeltség is háttérbe szorul valamelyest. Az érzelmek helyenként úgy vannak megjelenítve, hogy nem esik nehezünkre átérezni egyik-másik szereplő helyzetét.
Volt egy rész, ami pedig kiváltképpen tetszett, és teli találatos volt. Emma és Olivér egyik ölelkezős része volt ez, ahol Emma lelki szemei előtt ismét lejátszódott egy jelenet. Pánikolva löki el magától Olivért. Ez egy olyan jelenet volt, ami mind kidolgozásában nagyon megfogott, mind pedig a lelki háttere miatt. Egyszerű volt, és mégis gyönyörű.

Összességében nézve az iskolás részeket szívesen átlapozgattam volna, a szerelmi szál kicsit gyors, és talán ilyen hipp-hopp ütemben felesleges is egy ilyen sztori mellé, a nővér "fejlődése"szintén elhamarkodott, viszont a téma tanulságos, és figyelemfelkeltő.
Folytatás...

2013. október 6.

Nyerj plakátot egy Tökéletes Verssel! - eredményhirdetés

0 megjegyzés

Szóljon most a versike arról,
Ismertek-e verset, mi úgy szól...
Mint egy édes dallam, olvasd el!
Olyan szép, hogy díjat érdemel!
Nem volt nagy a verseny, ezért...
Elnézést a szabályok módosításáért...

Ezúttal hirdetnénk, a szavazás elmarad.
Lezártuk a játékot, elengedjük a postagalambokat.
Kihirdetjük tehát, mi lett az eredmény
Előtte viszont mutatunk nyereményt.
Lásd a képet jobbra, min a srácok vannak.
Ezt képzeld el kicsit dedikáltabbnak.
S most nézzük meg, milyen verseink vannak.


A lényeg, mi lényeg, lezártuk a játékot, mely a Simone Elkeles plakátért ment. Két hét alatt mindösszesen két versike érkezett, amin kicsit elszontyolodtunk, hisz azt hittük, többen szeretik a sorozatot, és szívesen nyernének a rajongók plakátot.
Úgy gondoltuk, hogy mivel ilyen kevés versike érkezett, ezért inkább mi fogjuk zsűrizni, és nem bocsátjuk szavazásra ezt az ügyet...

Megosztanám a két versikét itt és most.

Nicole verse:

Sötét árnyak ablakomban,
Idegenek lába koppan.
Mindjárt visznek engemet!
Onnan vissza sose térek,
Nincs menekvés, hiszen érted
Eladtam a lelkemet.

Ezer évig őriznélek
Lehunyt szemem mögött téged,
Karom mégsem foghat át.
Elnyűtt posztó rongyos éltem,
Leölt álmok vérvizében
Elvesztette otthonát,
S most siratja asszonyát.

•••••

Melia verse:


Sietve távozott, viszonylag hirtelen,
Imádat helyett maradt a megszokott érzelem.
Mikor végre észhez tért,
Ott állt egyedül rég.
Nem várt rá senki most már,
Egyedül élte az életét tovább.

Egyedül lenni nem jelenti, hogy magányos,
Lehetnek vele többet a barátok.
Kellett ez a változás már egy jó ideje,
Erre volt most a legnagyobb szüksége.
Lelkét most már nem tépte kétség,
Emiatt kötött örökre békét.
Sorsának e mozzanata enyhítette létét.

•••••

A zsűri véleménye:

Timus: Bár irodalomból (verselemzésből) mindig gyenge voltam, de ezúttal könnyű dolgom volt, mert... •a folytatás nem publikus• (Voksát arra vonatkozóan, ki kapja a plakátot, leadta...)

FFG: Nicole verse meglehetősen gyorsan beérkezett. Tetszett a maga egyszerűségében. Sötét, melankolikus, és tetszenek az ilyen az művek.
Melia verse egyfajta last minute beérkező volt. A verselése jó, és a tartalom is gyönyörű. A szavazatom pedig legyen...


A plakát új helye pedig legyen:
Nicole-nál és Meliánál!

Hogy lehetséges ez? Nicole megkapja a plakát jobb oldalát, Melia a balt (ha gondoljátok, lehet cserélni). Na jó, mégsem. Mind a ketten egy-egy Simone Elkeles (ép, egészséges, dedikált) plakáttal lesznek gazdagabbak a verseikért cserébe.

Gratulálunk a nyerteseknek! 

Nyereményeik átvétele miatt e-mailben felvesszük velük a kapcsolatot.

Köszönjük, hogy velünk játszottatok, és gratulálunk!
Folytatás...

2013. október 5.

Naplóbejegyzés (# 3.)

0 megjegyzés

Reggel van, és kb. 2-3 óra alvás áll a hátam mögött, az agyam mégis kattog. Azt hiszem, most kezd el hatni a reggeli kávé, úgyhogy gyorsan kihasználom a löketet, amit ad.

Nem is tudom hol is kezdjem. Rengeteg mondanivalóm van, túl kevés idővel, a blogon viszont annál több hellyel.
Sokat gondolkoztam mostanában a fogadáson. Ez onnan indult ki, hogy aaaaannyi könyv van még a listán, hogy ha öt ember összeállna, és a kezükön kezdenék számolgatni, mennyi könyv van az olvasatlan polcomon, nem lenne elég ujjuk hozzá... Aztán rájöttem arra, hogy itt valami hiba van. Van egy füzetem, amit egy 2008-as Margit Sandemo olvasásom óta vezetek. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni az olvasással, és vezetni kezdtem, hogy melyik hónapban mit olvastam. Elhatároztam, hogy egyszer lesz majd olyan oldal, ami teljesen meg lesz töltve könyvekkel. (Hiú ábránd, 5 év alatt egyetlen oldal sem lett tele annak ellenére, hogy még mangákat is vezetek benne.)

Elkezdtem nézegetni az utolsó hónapokat, és rájöttem, hogy oké, hogy olvastam 3-4 könyvet, de akkor a fogadási listán miért van több könyv, mint amennyinek lennie kellene (pedig nem is kaptam többet, csak egyetlen egyet).
A válasz egyetlen szó: főiskola. Mióta megvan az E, azóta az előadásaimat használom olvasásra. Mivel abban a pad alatt is gyorsabban, könnyebben lehet lapozni, ugyanakkor hangtalanul. Pofátlanság? Lehet. Tiszteletlenség? Nem annak szánom.
Most sokan feltehetnék a kérdést: ha annyira nem érdekelnek az előadások, hogy olvasgatsz rajtuk, minek jársz be? A válaszom: mert érdekel, amit tanítanak. Nem azért olvasok az előadásokon, mert fütyülök rá, mit mond a tanár. Érdekeseket mondanak, és rengeteg jegyzetem szokott lenni egy-egy előadás végére (saját gyártmány, nem másról másolom!). A vicces az, hogy dacára annak, hogy olvasással múlatom az órákon a "felesleges időmet", jobban tudom, hogy hol járunk az anyagban, mint néhány társam.
Múltkor megjegyeztem egy gyakorlati óra végén, hogy a diasor egy részét az elméletet tartó tanár diasorából vágták össze. Mivel mind a két diasort kézhez szoktuk kapni, hogy tudjunk mire jegyzetelni, gyorsan össze is hasonlítottuk őket. Igazam volt...

A valódi ok, amiért olvasással ütöm el az órákat: máshogy nem megy az egyhelyben ücsörgés. Képzeljétek el, hogy 1,5 órán keresztül egy székhez vagy szögezve. Kutatások bizonyítják, hogy egy átlagos ember egyhuzamban 40 percig képes ugyanarra a dologra figyelni. Nálam ez az idő kb. 10-15 perc. Utána pofátlan módon elkezdek rajzolgatni, és olyankor már tényleg nem a tananyagra figyelek, hanem arra, hogy mikor lesz már vége.
Ha nekiállok olvasni, akkor némileg megnyugszom. Ha rossz a könyv, akkor a füzetem tetején-oldalán-alján-usw. helyeire elkezdek fricskákat kanyarítani a könyvről, ha meg jó a könyv, egyszerűen leköt annyira, hogy csak akkor jegyzeteljek, ha érdekesség hangzik el az órán. A megosztott figyelem remekül működik.

Múltkor felmentem az egyik tanáromhoz konzultációra. Megkértem, lenne-e a konzulensem egy könyvtárakkal kapcsolatos szakdolgozat esetén. Azért őt kértem meg, mert több érvem volt mellette, mint más mellett. A legfőbb érvem az, hogy tudtam, olyan személy, aki nem feszélyez, akivel könnyű együtt dolgozni. Nos, ő pont ilyen. Eddig akárhány órát is tartott, az elején és a végén mindig beszélgettünk egy keveset, és az órái alatt is elhangzottak olyan dolgok, amik beszélgetést indukáltak köztünk - és ezek alapján már könnyű volt megállapítani, hogy ha X témát felvetném szakdolgozatba, vajon tudna-e segíteni. (Megjegyezném: tud.)

Tehát együttesen lelkesedtünk a választott témámért, úgyhogy elkezdtem írni. Közben újabb és újabb ihleteket adott, és amikor felvetettem, hogy ezt még talán bele kellene fogalmazni, végül ezt mondta:
"- Ezt inkább írja meg egy blogban, mert nem fog beleférni a szakdolgozatba..."

Mit mondhatnék? Igen, írok a blogba. Ha gondoljátok, még némi ízelítőt is kaphattok a szakdolgozat "kivágott jelenetei"-ből - de ezt csak tényleg akkor, ha szeretnétek. Rengeteget kutattam a témában, zaklattam az embereket kérdőívekkel, könyvtárosokat kérdéssorokkal, barátokat meg az "alkotói válságaimmal".

De, ez egy másik történet, még egy másik beadandóból, amit aztán elkezdtem átalakítani szakdolgozatnak. 

Ahogy a jövendőbeli konzulensem mondta nekem egykoron: "Úgy látom, a maga életét átszövik a könyvek."
Folytatás...

2013. október 4.

Pataki Tamara - Ember a sötétben

0 megjegyzés

Először egy barátom ajánlotta ezt a könyvet. Akkor azt mondta, hogy kicsit úgy járt, mint anno S.E.Hinton könyve (melyet az írónő 14 évesen írt). Az író ebben az esetben sem idősebb, és ezzel együtt az is elmondható, hogy magyar alkotásról van szó.

Történetünk a világháború idejében játszódik. Babette, a fiatal boszorkány éli az életét, és nem szeretne megöregedni. Az emberek dolgába pedig még annyira sem akar beavatkozni - ha már egyszer halálra ölik egymást, legalább minél többen haljanak meg (vallja Babette a bosszúszomja miatt).
Világát azonban felforgatja, mikor megismerkedik Hans von Tannenberggel. A fiatal, 24 éves férfi nemes, gazdag, és nem mellékesen kiviszik a harctérre.
Babette maga sem tudja miért, de utána megy, és még életben találja a férfit, akit egy lábsérülés miatt kényszerpihenőre küldenek. Ezt követően ismét elválnak útjaik, hogy aztán egy gáztámadást követően Hans elveszítse a látását, és a sötétbe kerüljön...

Míg a párosunk a harctéren küszködik hol együtt, hol külön-külön, addig egy Marie nevű lány, aki Franciaországban rekedt, megpróbál hazajutni. Út közben elveszít mindent, amiért a büntetése az, hogy meghurcolják német földön. A nincstelenné vált lány szem elől veszti a célját is, hisz nem tudja, merre kell mennie, az összekötő már nem vár rá, úgyhogy valamit ki kell találnia...

Első körben nagyon érdekelt a könyv, és vitt is magával a lendülete egészen addig, míg Babette is ki nem ért a "harctérre". Egészen addig egy nyugodt, átgondolt vonulat figyelhető meg, részletes kifejtésekkel, semmi kapkodás.
Aztán jönnek a háborús jelenetek, amiktől az ember azt várná, hogy feszülten fog majd izgulni a hősökért... Sajnos ezek voltak azok a részek, amiket sikerült jóformán végig unatkoznom, és ilyenkor a figyelmem könnyen kalandozott abba az irányba, hogy mindenféléket kiszúrjak, ami számomra nem illett a képbe.
Például az a jelenet, mely kint a harcmezőn esik meg Hansszal. Jön az ellenség, lövöldözik egymást az emberek, és Hans észrevesz egy halott katonát. Ezt követően Hans fogja magát, és elkezdi KÉZZEL elásni az embert (Hans, aki átváltozik vakondba: ás és vakul). Nem is értem, mit gondolt ez a fickó? Ha az ember mondjuk megvan 170-180 centi magas, akkor mégis mennyi ideig kell ásni kézzel, hogy a nem kis méretű testet eltemesse egy harcmező közepén, ahol egyébként az ellenség bármikor jöhet, és segíthet benne, hogy te is oda kerülj a másik fazon mellé...? Igaz, hogy ezzel meglehetősen lerövidítették volna Hansnak a földtúró munkási viszonyát... És ezek után mire gondol a fickó? Hogy milyen piszkos lett a keze... WHAT?
Érthető, hogy a fájdalmat akarták volt szimbolizálni, de erre annyi más lehetőség lett volna, azok viszont kihasználatlanok maradtak.

Mivel a fegyverek, és a háború egy ideig a mániám volt, sok videót néztem róla anno, mikor már készítettek fekete-fehér felvételeket, hogyan emésztette fel a lelki állapot az ember testét (amikor rángatóztak, és remegtek az emberek a háború okozta sokk után, és hogy a lelki sérülés gyakorta nagyobb "sebet ütött" az emberen, mint a fizikai stb...) Ezért volt az is, hogy itatták a katonákat, illetve gyógyszerezték őket, hogy könnyebben el tudjanak lazulni. (Legjobb példa erre a kamikazéék példája a 2. világháborúból.)
És innentől kezdve rengeteg olyan dolog szúrt szemet, ami mellett már akkor sem tudtam volna elmenni, ha kimarja a szemem a gáz, mint Hansnak. Akinek egyébként nem csak a szeme károsodott, hanem a tüdejére is azt mondta az orvos, hogy csak remélik, meg tudják menteni. Érdekes módon, ha annyira károsodott volna, akkor ezen momentum előtt 1-2 oldallal nem folytatott volna hosszas eszmecserét Babettetel. Ha szétszedi belülről az ember tüdejét a gáz, nem valószínű, hogy a beszélgetés az a dolog, amire a legjobban vágyik, és érzékelhetően úgy beszélt volna, mint Dart Vader... (Bár neki jobb módszere volt, hogy ne kelljen megerőltetnie magát beszélgetéssel...).

Ezen technikai dolgok mellett bizonyos momentumok ráadásnak félbe vannak hagyva, és megtörik a kezdeti precizitás. Babette első találkozásánál Marie-val csak annyit tudunk, hogy nevetségesnek találta Mariet, de hogy miért, az már nem derül ki. Ezek mellett Marie oklevele csupán 2 hetes: mikor csinálta meg a képzést? Amikor szökött hazafele, vagy amikor a kislánnyal menekült?
Többek között ebből is kiderül az, hogy a vége felé már az időkezelés is jócskán elhanyagolt tényezővé válik, és kissé olyan érzést hagy maga után, hogy "csak legyen egy gyors lezárás, és kész..."

Karaktereket tekintve a legtöbben kidolgozatlanok - mondjuk úgy, mindenki az.
Hans, aki némileg központibb szereplő egy elkényeztetett, önző, és felületes szereplő. Megpróbálja eljátszani, hogy ő az irányító, de nem más, mint egy elkényeztetett, gazdag ficsúr. Ez akkor ütközik ki rajta leginkább, mikor megvakul. Ahelyett, hogy próbálná elfogadni a helyzetet, és megtanulni azt kezelni mit csinál? Épp csak földhöz nem vagdossa magát, mint egy óvodás, aki nem kaphatja meg azt, amit akar... Egy önző, puha lelkű alak. Szomorú a szeme miatt, a meghalt aranyhalak miatt, a bajtársak miatt, és jóformán minden miatt, mégis a végén kiderül, hogy Babette végső tette miatt annyira nem... Vártam volna valami nagy romantikus vallomást, de semmi!
Babette se jobb nála. Elvileg ő egy boszorkány, gyakorlatilag egy boszorkány nem ilyen: tutyimutyi, tétlen. Van varázslata, amivel immúnissá teszi magát a gázzal szembe, Hansot mégsem tudja megmenteni, pedig állítása szerint szereti... Akkor most mi is történik? Nem, annyira mégse bolondul Hansért, ez van. A boszorkányi rész meglehetősen elsikkad, nem is értem, hogy került az ide. Kellett valami extra adalék, vagy nem tudom. Nem jelentett akadályt a szerelemben ez a boszorkányi valami, főleg azok után, miután kiderül, hogy a banyák is eljátszhatják az öregedést függetlenül attól, hogy nem halnak meg.
A kettejük közt leírt szerelmi kapcsolat egyébként szintén egy kidolgozatlan szál lett, ami a sehonnantól a sehováig vezet. Ha nem bökdösnék be itt-ott, hogy ez egy szerelmi szál akarna lenni, akkor azt hinném, hogy testvérek találkoznak egymással...

A leginkább frusztráló jelenet a könyvben az volt talán, amikor elmennek meglátogatni Tannenbergéket (Hans anyukát, és Hans apukát). Itt rengeteg idézetet írtam ki, mert egyszerűen nem tudtam szó nélkül hagyni...

SPOILER (kezdete)

Hans és Babette elmennek meglátogatni Hans szüleit, ugyanis a férfi be akarja mutatni a lányt a családnak. Anyuka már kint várja őket, nagyon izgatott, végigméri Babettet, megvan a protokolláris köszönés, mire a lány gondolata az anyukával kapcsolatosan (miután utóbbi ugye végigmérte):
"Nem találhatott benne semmit, amibe beleköthetett volna, főleg nem külsőleg..." - és ehhez még hozzáteszi, hogy azért sem, mert a nőre mosolygott úgy grátiszban.
Itt már kezdett érdekes fordulatot venni ez az egész, és látszik, hogy egy merő felszínességbe fogunk belemerülni. Hisz mennyire alaptalan már, hogy egyetlen szót sem váltott még Babette az anyukával, és már azon mocorognak a kerekek a fejében, hogy bizony, külsőleg ő tökéletes lesz majd estére, anyuka nem tudott belekötni...
Ezt követően ugye megismerkedik Tannenberg apukával, majd egy kertben járva ez kerül elő: "Babette kezdte megelégelni az öreg Tannenberg hangját." - Tessék? Nem látjuk, hogy olyan hú, de sokat beszélnének (vagy csak az olvasó kimarad belőle), és kapunk egy ilyen megjegyzést...
Ha csak egy-két ilyen elszólás lenne, fel sem tűnne, de könyvszerte előfordulnak hasonló megmozdulások...
Itt még egyébként találkozunk olyannal, hogy Apuka megjegyzi, sokat hallott Babette-ről... (honnan? mikor? kitől?)
SPOILER (vége)

Stílus tekintetében elmondható, hogy lendületes, viszi előbbre az olvasót. Sok potenciál van benne, hiszen egy jól kidolgozott történet mellé egy ilyen stílus aranyat ér.
Másik oldalról a törések olyanná teszik, mint ahogy egy kiszáradt szántóföld néz ki nyáron: töredezett, szürke, unalmas, és ha az ember mezítláb lép rá, könnyen megégetheti magát a felhevült talajon (szíve szerint végigrohanna rajta).

Összességében nézve az érzelmek és bizonyos események leírását kiforratlannak találtam, viszont a remek stílus (mely még a könyvön belül is javulást mutatott) olyan potenciált hordoz magával, hogy kíváncsivá tesz: vajon hova lehet innen még fejlődni.

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger