Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2014. március 30.

M.C.Beaton - Agatha Raisin és a parázna lódoktor (Agatha Raisin 2.)

0 megjegyzés

Agatha Raisin első kalandját akkor olvastam, mikor egy barátnőm ajánlotta. Az nyitotta fel a szemem, hogy nem is annyira rossz a könyv, hogy a tej a mikro ajtaja alatt folyt ki. Amikor megláttam leakciózva, kaptam az alkalmon, és a polcomra tettem.

Agatha Raisin ünnepelt hős volt... pár nap erejéig.. miután megoldott egy gyilkossági ügyet. Aztán a kedélyek lecsendesedtek, és neki nem maradt más, mint hogy azon ügyködjön: becserkéssze szomszédját, James Laceyt, az exkatonát.
James Lacey azonban igen kapós a helyi hölgyek körében, azonban Mrs. Hundington Agatha legnagyobb vetélytársnője.

Kizökkenti a falu asszonyait a mindennapjaikból az új állatorvos, aki remekül ért a macskákhoz és a lovakhoz. Tervei közt szerepel, hogy nyit egy új állatkórházat. Sármos, kedves, és a nők azért mondják betegnek az állataikat, hogy találkozhassanak vele.

Aztán a váró kezd egyre üresebben kongani... míg végül a doktor rejtélyes módon meg nem hal. A rendőrök balesetnek titulálják, viszont Agatha meglátja az esélyt, amire várt: James Lacey-vel (aki írói babérokra akar törni, ezért anyagot gyűjt a regényéhez) eljátsszák, hogy mi lenne, ha megölték volna a doktort. A páros nyomozni kezd, de mindeki másért: Agatha így akar közelebb kerülni Jameshez, James pedig remek szórakozásnak találja a képzeletbeli nyomozást.

Arra azonban egyikük sem számít, hogy a férfit valóban meggyilkolták... és így ők is veszélybe kerülnek - illetve még két macska.

Izgatottan vártam, ezúttal Agatha milyen abszurd históriába csöppen, és meg kell mondjam, a humor az elején nem is marad el. Már eleve az a szituáció, hogy balesetnek hiszi a doktor halálát, ennek ellenére eljátssza, hogy nem az, hanem gyilkosságot sejt mögötte, egy olyan kiindulópont, ami mentén igyekszik távol tartani mindenkit Jamestől, akire az alábbiak illenek:
- szingli
- nőből van

A nyomozgatás során egyre-másra csinál magából hülyét Lacey előtt, ami számára ugyan megalázó, az olvasó viszont belegondolva a helyzetek absztrakt mivoltába, jól szórakozik. A kedvenc jelenetem az volt, mikor főhősnőnk szerelme tárgyával bemegy egy kocsmába. Agatha észreveszi, hogy van a homlokán egy pattanás, ezért mosdószünetet kér, hogy eltüntesse. Pechjére a mosdóban nincs villany, mert nincs becsavarva körte az aljzatba. A kocsijából szerez egy égőt, és a mosdókagylóra állva próbálja betenni az égőt, azonban az letörik, és Agathát alulról elárasztja a feltörő víz.
A nő azonnal távozásra ösztökéli partnerét, majd egy másik kocsmában a kézszárító alatt kiszárítja a szoknyáját, megszárítja a lábát stb. Betér a kocsmába a rendőr barátja, aki kihúzza a pácból a nőt. Később meghívja a párost a rendőr a saját otthonába, és amikor Agatha kikéretőzik a mosdóba, a magas labda azonnal lecsapásra kerül... Tehát a helyzeteket kihasználják, ahova poént lehet rakni, be is kerül.

Ami mégsem hagyta, hogy maradéktalanul remek regény legyen, az a vége. Jóformán a semmiből, meg néhány sejtésből gyorsan rávágják, hogy "ő a gyilkos!", majd kapkodósan még két ember rájön, a szálak egy embernél futnak össze, némi akciózás után pedig huss, vége a sztorinak. Az addig nyugodtan felépített, kerek történetnek hirtelen vége szakad, mintha meghatározott karakter/oldalszámon belül kellene maradnia.

Összességében nézve tetszett a nyomozás, a humor, és a végét leszámítva gyorsan olvasható, szórakoztató (krimi) sztorit kapunk. 
Folytatás...

2014. március 29.

Izolde Johannsen - Róma (A kárhozat éjjele 1.)

0 megjegyzés

Amikor először láttam meg a KIMTE fantasy listáján a könyvet, azonnal felcsillant a szemem. Nagyon szeretem az antik görög-római világot, és hogy valaki írt egy fantasy regényt, ami ezzel foglalkozik... Aztán elkezdtem olvasni a könyvet, és rájöttem, hogy korántsem arról szól a történet, amire először számítottam.

Caspar gallnak született, és római rabszolgának. Szülei meghaltak, akárcsak testvére. Caspar bosszút akar állni Rómán, hogy megtorolja sanyarú életét. A gall vezető fiára egy különös lény figyel fel: egy vámpír, aki eléggé érdekesnek tartja a gyermeket ahhoz, hogy fiává fogadja. Caspar időszámításunk előtt született, és több mint 600 évnyi életét öleli fel a könyv - melyet vámpírként élt meg.
Ezen idő alatt életében az emberek jönnek-mennek, vérfarkasok jönnek-mennek, Róma eltűnik, bosszúja célpontja is megváltozik.
Közben tanúja lesz uralkodók bukásának, vámpírok és vérfarkasok születésének, és közben elmulaszt rengeteg napfelkeltét és napnyugtát...

Nem tudok többet mondani a történetről, mert java részben az már spoiler lenne, ugyanis a legkülönbözőbb szereplők sorsáról rántanám le a leplet.
Nemigazán olyan a könyv, amilyenre első pillantásra gondoltam, hogy majd lesz. Kezdjük rögtön az elejével. Egy zavaros katyvasz az első 60 oldal, ami több dolog miatt alakul így. Egyrészt meg kell szokni a regényben végig fellelhető "bedobunk egy nevet, és majd később esik le, ki is ő" dolgot. Egy jeleneten belül felbukkan 2-3-4 név, és nem tudunk hozzá egy rangot, egy külső megjelenést, de néha még egy nemet sem kapcsolni. Római, gall, görög stb. nevek váltakoznak, és ha az ember például még sosem látott az Asterix és Obelixen kívül gall nevet, elsőre nem feltétlenül esik le neki, hogy az adott szereplő férfi, vagy nő szeretne lenni. Közben kapunk bizonyos párbeszédeket, ahol egy része dőlt, egy része álló betűs.
Jó ötlet az ilyesfajta tipográfiai kijelölés, de eleinte nem esett le, hogy vajon erre miért van szükség? Később persze kiderül, hogy a kelta nyelv volt a dőlt, minden más meg a római, de addig is egyik oldal megy a másik után. A nyelveknél maradva... Több nyelv kavarog a könyvben. Már az elején láthatjuk, hogy új rabszolgákat (egy gall törzset) szállítanak egyik pontról a másikra. A saját nyelvükön kommunikálnak, majd amikor rómaiak beszélgetnek, már azt is értik, és rómaiul válaszolnak. Később főhősünk (Caspar) van, hogy a római nyelv után hirtelen átvált keltára, és a körülötte eddig római nyelven beszélők mind megértik. (A magyarázat az volt, hogy volt gall vér egy-két szereplőben). Viszont kérdem én: mennyire erős az a gall vér? Attól, hogy valakinek az ősei máshonnan jöttek, még nem feltétlenül fogja a vérével hozni a nyelvtudást...

Tovább lapozva a könyvben látható, hogy eleinte még sűrűbben megjelennek dátumok, ahogy siklunk át időszámításunk előttből időszámításunk utánba. Néhol olyan modern szóhasználat fogadott, hogy kissé megkérdőjeleztem, mióta ismerik valójában az emberek a futópóráz fogalmát? Azt hittem, hogy az azért kicsit később jött, mint a Római Birodalom. Sajnáltam, hogy Caspar vámpír életének első 200 évét homály fedi, pedig szerintem fontos lett volna leírni, hogyan tanult meg vámpírként élni, uralkodni a vérszomján... Igaz, a regény közben csak úgy hipp-hopp születnek a vámpírok, boldog-boldogtalant átalakítanak, akit megsajnálnak és nem utasítja őket vissza. Az ikerpár esetében érthető volt, miért nem akarta megtámadni a vámpírrá váló fél az emberi testvért, ennek ellenére ott lehetett volna beletenni valami olyan momentumot, amitől jobban érzi az olvasó, hogy a fiú szenved, fél, hogy megtámadja a testvérét. Ennek ellenére ez az érzés nem jött át.

A legtöbb helyen így volt ez. A csodálatos képek ellenére sem sikerült átvenni azt a hangulatot, hogy mi fáj, vagy mi nem fáj a szereplőknek. Csupán látunk egy-egy vérontást, néha indokolatlanul is, hogy a vámpírunk kicsit erősebbnek tűnjön, mint a többiek. Pedig ettől egyáltalán nem tűnt olyannak. Jószerével Caspar bosszút akarna állni, viszont csak vándorol, vért szív, és semmi különöset nem csinál. Nem ad semmi különleges tartalmat a könyvhöz, mindig csak azt érezni nála, hogy a vérszomját ki akarja elégíteni, és kész. Egysíkú karakter.

Akik nem voltak ennyire egysíkúak, azok a légiósok. Először találkozva velük sajnáltam őket, utána viszont már csak nem értettem a dolgot. Valahol leszögezik, hogy a félvérek (értsd: vérfarkasok) természetes ellenségei a vámpíroknak, erre fel megjelenik 4 vérfarkas, rettegnek Caspartól, és inkább felállnak mögé a harcban... Az ember azt hinné, hogy esetleg majd lesz itt valami összecsapás, rivalizálás, de semmi. (Innentől fogva felesleges volt megemlíteni, hogy mi a természetes ellenség.) Az igazi konfliktus tehát elmarad a történet során, Caspar végig bosszút akar állni - ennek ellenére Róma saját maga omlik össze, neki a kisujját nem kell mozdítania...
A légiósok egyébként színt vittek a történetbe. Tetszett, ahogy elmesélésre került a történetük, és egyedül azt sajnáltam, hogy némiképp logikátlan dolgok kerültek bele a mesélésbe. Ilyen volt például, hogy hányadik légióhoz tartozik a négyes.
"A IV. légió félelmet nem ismerő katonái közül négyen előszeretettel..." pár sorral később: "Angelus, Pollio, Brutus és Aurelius. A IX. légió életben maradt katonái." Később pedig ugyanezeket a katonákat Caspar maga kéri meg, hogy hagyják el a VI. légió kötelékét... Most akkor ők olyan epic heroes kategória, akikre minden légióban szükség volt?
Vagy az a momentum, mikor a szereplőket egyenként ismerhetjük meg, és az egyiküknél ezzel a résszel zárul a monológ: "...elcsábíthatta volna Leonardát." Bennem azonnal az a kérdés fogalmazódott meg: ez miért olyan nagy szám? Persze jóval később kiderül, hogy ki is Leonarda, és miért lett volna olyan nagy ügy, hogy elcsábíthatta volna, de itt már megint sötétben tapogatózunk mindaddig, míg újra fel nem bukkan a név (és egyúttal a szereplő is).

Ami viszont kissé élvezhetetlenné tette a könyvet az nem a történet, hanem az írástechnikai hibák. Már a nevek bedobálása is elég fejtörőt adott néha, hogy követni tudjam, ki mit csinál, de! Az átvezetések egyik eseményből a másikba tökéletesen... hiányoznak. Van egy jelenet, lezáródik mondjuk egy Astronautas nevű (ilyen név nem szerepelt a regényben) gyerekkel, és egy öregapóval. Aztán látványosan van egy üres sor - feltételezhető, hogy új jelenet kezdődik -, majd úgy kezdődik utána a szöveg, hogy a fiú ezt vagy azt csinálja. És úgy egy fél oldallal arrébb derül ki, hogy az a fiú valójában Astronautas volt, csak nem említették fél/egy oldalig a nevét. És amíg a név nem került elő egészen abban a hitben lehetett az ember, hogy ez más szereplőkkel egy másik jelenet, mert nem kötődött az előzőben levő helyszínhez, és különállónak tűnt.
Ezeket a snitteket a szövegek közepében is meg lehet figyelni. Kapunk egy gyönyörűen kidolgozott képi világot, hogy ezúttal mely helyszínen fog játszódni a történet, vagy milyen esemény hatására repülünk oda, ahova - például vulkántevékenység stb. - , majd megjelennek az aktuális szín szereplői, és átvált tőmondatozásra, ami elsöpörvén a szép képeket ad egy darabos történetmesélést. 

A nyelvezet nem megfelelő használata az csak néhol szúrta a szemem. 
"ő nem tudott fegyverrel harcolni." - Nem volt keze? Nem volt fegyvere? A válasz: nem akart fegyvert használni, noha tökéletesen egészséges volt, mert a családját a szeme láttára fegyverekkel ölték le! 
Ami esetlegesen viccnek volt szánva, azt sem igazán lehetett érteni a nyelvi különbözőség miatt.
"...akit a római katonák Naso névvel illettek. Valóban, a gúnynév igen találó volt, az orra tekintélyes árnyékot vetett szakállas arcára." - mit jelentett a "naso" szó? Honnan ered?
Néha csak szimplán nem értettem, hogyan kell elképzelni egyes jeleneteket. Mikor valaki ül, kötözik a lábát, nagy a vérvesztesége, és bedobja egyik a másiknak az alábbi mondatot (a kötöző az ájulás szélén levőnek azért, hogy meggátolja az ájulást):
"Nyomd fel a kezem a fejeddel!" 

A párbeszédek helyenként nagyon kidolgozatlanok. Akad olyan jelenet, ahol van egy párbeszéd, nem tudni, kik közt zajlik, csak azt, hogy zajlik, majd snitt, és ugrunk is tovább. Az ilyeneket teljesen indokolatlannak tartottam.
"- Adj bort Angus, de nehogy meleg legyen.." - az ilyen, és ehhez hasonló részekhez pedig lehetett volna olyant hozzárakni, hogy honnan szedi a hideg bort? hűtőből? pincéből? pult alól? Csak úgy elővarázsolódott.
A stílus tekintetében tehát a kapkodás, a következetlenség, és az ismeretek feltételezett megléte az, ami dominál. A nézőpontok nem megfelelő használata pedig egy általános jelenség.

Annak ellenére, hogy a történelmi Rómában járunk, valahogy vártam volna, hogy felvázolásra kerülnek a világ szabályai, a vámpírrendszer, meg az, hogy akkor ebbe hogy illeszkednek a vérfarkasok. Mindez csupán kidolgozatlanul, hézagosan került be.

Összességében nézve a fejezetek előtti leíró részek (helyszínek bemutatása, konkrét szereplőhöz nem kapcsolódó események felvázolása) sokkal jobban tetszett, mint a köztes, adott szereplőgárdával bemutatott jelenetek. Helyenként a kevesebb több lett volna, másutt viszont a kevevesebb nem volt elég - csak az arányok nemigazán úgy jöttek ki, ahogy kellett volna...


AZ OLVASÁS LEHETŐSÉGÉT KÖSZÖNÖM AZ ÍRÓNŐNEK ÉS A KIADÓNAK!
Folytatás...

2014. március 22.

Könyves bolt-túra - 3. adag

0 megjegyzés

A mai adagnak azt a címet is adhatnám, hogy "Az eladók gyöngyei". Az eladók néha furcsán néznek a vevőkre, de higgyétek el, néha fordított esetek is előfordulnak.

Néhány eladó toppon van a kiszolgálásnál, néhányan viszont nincsenek a helyzet magaslatán. Utóbbinál alakul ki többnyire az az eset, hogy havat akar eladni az eszkimónak, de nem sikerül neki.

5. Szenzációs eladó - 1. eset
Nem is olyan régen történt az eset, mikor bementem a boltba nézelődni, és hezitáltam. Nem tudtam dönteni, mit szeretnék valójában elvinni magammal. Kísérőmnek lelkesen mutogattam a Nem vagyok sorozatgyilkos című könyvet, és kerestem, hogy hol lehet a folytatása. Az ember azt hinné, hogy ha az első rész itt van, a második is itt lesz. Viszont az ember többnyire azt nem látja, ami majd kiböki a szemét.
A pult mellett két eladó beszélgetett, és miközben folytatták a csevegést, az egyik ellépett a pulttól, az alsó polcról lekapott egy kötetet, és felém nyújtotta. Pislogtam párat, hogy azta... ilyennel sem találkoztam még.
Hihetetlen volt, hogy látszólag nem is velünk voltak elfoglalva. Amikor viszont tényleg kerestünk volna valamit, nézelődés nélkül a kezünkbe került...
(Le a kalappal a beszélgetés-közben-is-figyeljük-a-vevő-igényeit kiszolgáló eladók előtt!)

6. Szenzációs eladó - 2. eset
Ez már évekkel ezelőtt történt. Az az eladó, aki figyel a vevőkre arról is meg tud győzni, hogy a fű valójában fehér, az ég meg hupihold színű.
Régen volt egy bolt a városban, ahova sokszor beugrottam csak úgy. Többnyire csak felbukkantam, vittem valami könyvet, aztán mentem. Jó helyen volt, nem messze a buszmegállótól, és tökéletes időtöltés volt, míg nem indult a járatom.
Egy alkalommal tanácstalanul mértem fel a kínálatot, mikor odajött az egyik eladó, hogy konkrétan keresek-e valamit. Mondtam, hogy csak nézelődöm, mikor elkezdett mesélni, hogy melyik könyv milyen jellegű, miről szól (nagy vonalakban). Nem tudtam olyan darabra mutatni, amiről nem tudott beszélni. A végére már egész teherautónyi könyvvel akartam eljönni, de közöltem az eladóval, hogy ki is raknának otthonról. Egyet még csak-csak át tudok csempészni a küszöbön, de többet...? Esélytelen...
Akkor megjegyezte, hogy bárcsak az ő gyermekét érdekelné az olvasás. Elmondta, hogy rengeteg könyvet visz haza, a fia mégis hozzá se nyúl.
Onnantól kezdve már részben társaság-kedvelésből is jártam hozzájuk. Mindamellett a hölgyike a lehetetlen-beszerezni darabokból is sikeresen hozzájuttatott jópárhoz. (Köszönöm neki ezúton is!)
Aztán elköltöztek másik üzletbe. Utána, ha betévedtem, mindig elmondta, hogy milyen könyvújdonságaik vannak (kizárólag fantasy témában). Volt egy érdekes beszélgetésünk, ami maradandó élmény volt számomra:
- Most jelent meg ez a vámpíros könyv. (Megmutatja Meyertől a Bree Tanner különös második életét)
- Áh, nem... Valami olyant keresek, ami fantasy, vagy valóságtól elrugaszkodott, nincs benne vámpír, vérfarkas, és még humoros is. Van ilyen könyv?
- Akkor ezt tudom ajánlani. (Kezembe adja David Safiertől a Pocsék karma című könyvet.)
Abban a pillanatban még nem tudtam, hogy a tökéletesen nekem illő könyvet adta ismét a kezembe, ami azóta is a kedvenceim listáját bővíti. Azt hiszem, ilyen a jó könyvesboltos...

7. Akik csak kívülről láttak könyvet...
Az ember, ha bemegy egy könyvesboltba, valamiért alapjáraton feltételezi, hogy olyan emberek dolgoznak az üzletben, akik nem csak kívülről láttak könyvet, hanem momentán belülről is. Viszont néha az eladók megcáfolják ezt.
Egyik esetben az eladó a borító alapján levon egy téves következtetést. Annak idején, mikor megjelent a Twilight, majd a New Moon, és kialakult a Vörös Pöttyös (továbbiakban VP), akkoriban volt, hogy elsők között megjelent az Evernight és az Evermore sorozat első kötete. Bementem a könyvesboltba nézelődni. Nem sokkal előtte találkoztam egy szintén könyvbaráttal, akinek adok az ízlésére, és újságolta, hogy beszerezte az Evernight-ot. Volt benne egy kis katalógus, hogy még milyen könyvek vannak a kiadó kínálatában, és mondtam neki, hogy egy másik a borítója alapján jobban tetszik. Odamentem a VP polchoz, és elolvastam a borítóhoz tartozó fülszöveget (ami az Evermore-hoz tartozott), és nagyon megtetszett. Az eladó odajött, hogy "segítsen". 
Az alábbi információt tudtam meg:
- Most jelent meg a Twilight, ami nagyon felkapott.
- Amit a kezemben tartok (Evermore) annak a sorozatnak a folytatása.
- Nézzem meg a többi könyvet is, ugyanis az ott (Evernight) a Twilight harmadik kötete.
Nekem is akkora újdonság volt az utolsó két momentum, mint nektek... Nem akartam felvilágosítani a hölgyikét, hogy nagyon is rosszul tudja, inkább fizettem, és mentem.

Egy másik esetben sikerült találkoznom az eladók gyöngyével. Nem csak könyvesboltban, de máshol sem hagynám árusítani az ilyent. Bementem a könyvesboltba, és nézelődtem az egyik polc mentén. Mivel adott kiadó boltja volt, szét volt benne szortírozva, hol találhatóak csak az adott kiadóra jellemző könyvek, úgy gondoltam, elboldogulok azzal, hogy megtaláljam, amit keresek. Nem ment, úgyhogy odamentem a pult mögött álló sráchoz. Körülbelül annyi idős lehetett, mint akkoriban én. Lezser tartásban, mint egy igazi nagymenő pötyögött a telefonján.
Egy sziázás után elmeséltem neki, hogy XY könyvet keresem, biztos, hogy van, hiszen ehhez a kiadóhoz tartozik, viszont nem találom.
Ahogy lenni szokott: elkezdett pötyögni a gépbe, majd meglendítette a kezét, hogy van belőle, valahol ott megtalálom... - és abba az irányba mutatott, ahol egészen addig kerestem.
Mikor szóvá mertem tenni, hogy eddig is ott kerestem, de ott nem találom, akkor nagy sóhajtozások közepette kimászott a pult mögül, és elkezdte végigjárni a polcokat. Közben újra nekiálltam nézelődni, mikor véletlenül a legalsó polcon megláttam a keresett könyvet. 
- Ott van! - mondtam lelkesen, levettem és fizettem.

Következtetés:
- srácnak szerintem arról sem volt fogalma, hogy könyvesboltban dolgozik, mint eladó
- könyvet nemhogy belül, de még borítóig sem látott...
- annyira unhatta, hogy ott vagyok, biztos izgalmasabb dolgokat művelt, míg nem volt vevő a boltban...
- nem tudom, mit pötyögött a telefonján, de annyira belemélyedt, hogy talán az sem tűnt volna fel neki, ha a fél boltot elviszem magammal

Amikor legközelebb az adott boltba mentem és megláttam, hogy ő van a pult mögött, csináltam egy hátraarcot. Hogy mi történthetett, fogalmam sincs, de pár héttel később egy kedves, segítőkész hölgyike lett az eladó. Még nem tudtam tőle olyant kérdezni, amivel megfogtam volna, és egyszer még helyre is tette a téves információmat.


Ha neked is volt hasonló könyvesbolti élményed, oszd meg itt a blogon kommentben, vagy küldd el e-mailben! Gyűjtsünk össze érdekes könyvesboltos élményeket!
Folytatás...

2014. március 15.

Naplóbejegyzés (# 9.)

0 megjegyzés

A blog, mint szó mindenkinek mást jelent. Kérdezz meg egy olyan bloggert, aki kötelességből csinálja, és elmondja neked, hogy ez egy olyan platform, ahova cikkeket tesz ki erről-arról, néha fizetnek is neki egy-egy ilyen cikkért, ez a munkája. Szereti csinálni, tényleg, csak néha olyan erőltetett szaga van a dolognak, hogy elmegy tőle a kedve. Aztán jön egy érdekes ötlet, és ismét beleszeret a blogolásba.

Majd kérdezz meg egy olyan könyves bloggert, aki szívvel-lélekkel munkálkodik rajta. Az esetek többségében azt kapjuk, hogy a blog számára olyan, mint egy "gyerek". Mindig új ruhát kell szabdni rá, irányítgatni, merre menjen, gyarapítani kell olyan dolgokkal, ami a blogolóból származik. Egy olyan dolog, amire rengeteg időt kell áldozni, és egy-egy, a valóság miatt nyomasztóbb időszak közepén a blogoló olvasgatja a cikket, kifújja a nagy levegőt és mosolyogva annyit mond: "Igen, megéri ezt csinálni."

És nincs mögötte az, hogy ez egyfajta kötelesség. Egy kedves "kényszer", amit az ember azért csinál, mert belül egy kis hang azt mondja, hogy már hiányzik neki a blogja, szeretne kiadni magából egy újabb szeletet, és ettől megkönnyebbül. 

Mostanában észreveszem magamon is, hogy nagyon hiányzik a blogolás. Próbálom magam olyan dolgokkal lekötni, mint az olvasás, de már egy-egy recenziós darabra is néha rávágom: "Munka." Sosem szerettem kicsúszni a határidőkből, és ennek bizony az az ára, hogy valamit kicsit hátrébb sorolok. Ilyen például az, hogy a blogon még mindig nem működnek bizonyos funkciók. Ennek az az oka, hogy a valóság többnyire közbeszól, és egy fáradt, elgyötört nap után inkább csak befekszem az ágyamba, felkattintom a zseblámpám, és olvasok a kuckómban. Ha már a végkimerülésnél tartok, beteszek valami filmet, amit aztán a velem együtt lakók többször végig kell, hogy nézzenek, mert általában 10 perc után megadom magam, és már Álomországba teleportálok.

Az olvasás pihentet. Kutatók szerint 7 perc olvasás 1 perc alvásnak felel meg. Vajon erről az emberi szervezetet is értesítették már? Néha az embernek nehezére esik odafigyelni a könyvre. Egy mondatot kétszer... háromszor... többször kell átolvasnia, mire felfogja az értelmét. Ez nem a könyv hibája.

A múlt hónapban észrevettem, hogy sok kedvem van ahhoz, hogy olvassak. Faltam is a könyveket. Aztán jött egy kis törés, és észrevettem, hogy ugyanazzal a könyvvel nem haladok már több hete... Azt hiszem, a hangulatemberek átka, hogy olyanok, mint egy szinusz görbe: egyszer fent, egyszer lent abban, amit szeretnek csinálni... - annak ellenére, hogy szeretnek valamit, nem biztos, hogy van hozzá kedvük... 
Folytatás...

2014. március 3.

Christopher Priest - A tökéletes tükk

0 megjegyzés

A tökéletes trükk című könyvre a film kapcsán figyeltem fel. Egy ismerősöm ajánlotta, hogy nézzem meg mondván, nagyon jó a film. Aztán megláttam a könyvet egy netes webáruházban, és addig semmiképpen sem akartam megnézni, nehogy elrontsa a könyv hangulatát...

Alfred Borden bűvész. Robert Angier: szintén bűvész. Mind a kettejüknek megvan a maga élete, a maga műsorszáma, és a maga trükkjei ahhoz, hogy életben maradjanak, túléljenek.

Borden egy igazi szemfényvesztő, aki naplójában leírja, hogy egy alkalommal szabotálta Angier munkáját. Angier, a bűvész, aki arra használta fel a tehetségét, hogy gyászolókkal hitesse el, a halál után is van élet, és ő képes beszélni a szellemekkel, akkor szembesül először Angierrel, mikor az aljas módon leleplezi őt. 

Ez után Angier bosszúból felfedte Borden bűvésztrükkjeit, amiket a színpadon adott elő. A viszály a két bűvész között annyira elharapódzik, hogy egy idő után már nem egymás leleplezése, hanem a leghatásosabb trükk megtalálása mozgatja mindkettejüket.
Mikor Borden kitalálta a Transzportáló ember nevű trükköt, Angier egy Tesla nevű férfihez fordul segítségét. A remek fizikus olyan találmányt ad Angier kezébe, ami merőben megváltoztatja a férfi életét, és később mind a két családét egyaránt...

A film plakátja
(Forrás: IMDB)
A könyv meglehetősen érdekes mesélési módot kapott. E/1-et használ az író, és teszi ezt 4 különböző szereplővel.
Először Borden egyik férfi leszármazottját látjuk. A Borden-leszármazott úgy érzi, van egy ikertestvére. Nyomoztat utána, de semmilyen irattal nem tudja alátámasztani. Mígnem kézbe nem kapja Alfred "hagyatékát". Ez vezeti el őt Angier egyik női leszármazottjához, akivel együttesen elkezdik olvasni a Borden ős naplóját.

Innen ismét történik egy szemszögváltás, és a bűvész kezd E/1-ben mesélni, méghozzá a naplóján keresztül. Leírja, hogy kezdődött a viszálya Angierrel, hogyan találta ki a Transzportáló embert, hogyan csalta meg feleségét, és még megannyi részletet. Miután megismerjük az első szemszögét a családok viszályának, visszatérünk Sarahhoz, aki Angier leszármazottja.

A harmadik részben tehát ő kezd el mesélni, és Borden leszármazottjaival kapcsolatos történetei által bepillantást nyerünk az ifjú Borden gyerekkorának egy részletébe, mely a későbbiekben válik fontossá.

A negyedik részben Angier naplóját forgatják, aki leírja a saját szemszögéből, hogyan is kezdődött a viszály, miért is volt Angier annyira bosszúszomjas, miután Alfred leleplezte a szeánszon, hogy vesztette el egyik legjobb asszisztensét, Oliviát, hogyan működött a trükkje, amit senki sem tudott megfejteni, és ami ezáltal tökéletes trükk volt - vagy mégsem?

Eleinte zavaró volt, hogy megismertük Borden szemszögét, majd Angierét, és a kettő itt-ott nem egyezett meg. Betudhatnánk annak, hogy mindenki másképp látja a történéseket, a világot, viszont  esetünkben több helyen nem egyeztek a történetek. Itt-ott kiegészítették egymást, máshol viszont ég és föld volt, hogy ki mit mesélt, amikor azonos időben, azonos helyen volt a két bűvész. Így nem tűnt helyenként hitelesnek a történet mesélése.

Valami olyasmi jellegű történetre számítottam, mint amilyen a Szemfényvesztők című filmnél is előfordult, viszont annak a történetnek ez a nyomába se ért... a könyv ugyanis több helyen váltik mérhetetlenül unalmassá. Míg Borden valamennyivel lendületesebben mesél, és csak helyenként váltotta ki azt a hatást, hogy át akarjam lapozni, addig Angier részeinél mindössze a Teslával való találkozás rejtett magában némi érdekességet. Angier addig folyamatosan kesereg, mindennél több pénzt akar. Naplójában néha épp csak azt tünteti fel egy-egy naphoz, hogy mennyit keresett a bűvészkedéssel. Közben azon siránkozik, hogy a felesége és a gyerekei már nincsenek mellette, másik oldalon viszont ott van, hogy Angier elvakul a bosszúállástól, és önmaga adja fel a családját.

És minden a végén a transzportálás trükkje köré épül fel, aminél az egyik magyarázat ellentmondásosabb, mint a másik. Lássuk Bordent. Borden leírja a naplójában, hogy mi a trükk eredménye, de azt nem, hogyan valósítja meg. Angier tehát elkezd utána nyomozni, és kideríti a titkát, de Borden ezt végig tagadja, hogy úgy csinálná, ahogy mindenki hiszi. Így, a végén nem lehetünk benne teljesen biztosak, vajon hogy is kivitelezte a trükköt - dacára annak, hogy persze, vannak bizonyítékok, de ugyanakkor ott van Angier magyarázata, hogy talán mégsem úgy...
És Angier? Miután lemásolja Borden trükkjét, új módszert keres, hogyan tökéletesíthetné mutatványt.
Amire az a masina képes, amit Teslától kap, több ponton ütközik ellentmondásba, dacára annak, hogy teljesen elrugaszkodik az egész könyv a végére a valóságtól. 

Összességében egy viktoriánus korban játszódó, többnyire unalmas sztorit kapunk, két makacs bűvésszel, akik egy-két trükk hogyanját elárulják, de a viszályuk nem csak a kapcsolatukat, de az olvasási élményt is taccsra vágják. Mert sehonnan indul a történet és sehova sem jut el, egy semmilyen lezárással...

•••••

Érdekesség:
- A könyvből 2006-ban film készült Hugh Jackman (Robert Angier) és Christian Bale (Alfred Borden) főszereplésével, illetve Scarlett Johansson alakítja a két bűvész közé kerülő Oliviát.
- Tesla kapcsán előkerülnek olyan találmányok, mint a villanykörte, és olyan nevek, mint Thomas Edison

A film trailere:
Folytatás...

2014. március 2.

Könyves bolt-túra - 2. felvonás

0 megjegyzés

Azért szeretek könyvesboltba járni, mert (közgazdászosan fogalmazva) látom az árut, érintem az árut, az áru kialakítja maga iránt a szükségletet.

Meglátom, megfogom, forgatom, elhiszem, hogy létezik, és elviszem. Miért is kellett ide ez a "monológ"? A 3. történethez.

3. Polip-komplexus
Lenaval mentünk könyvesbolti "vadászatra". Régen bevett szokásunk volt, hogy időnként beköltöztünk egy-két órára egy-egy könyvesboltba, és vígan töltöttük a délutánt azon elmélkedve, mivel növeljük a könyvespolcunk tartalmát (vagy éppen mivel csökkentsük a polcon levő helyet). 
A könyvesbolt fantasy-sci-fi részlegén jártunk, mikor kialakult egy meglehetősen gubancos helyzet. Srégen helyezkedtek el egymás alatt-fölött-mellett a polcfokok, hogy a könyvek borítói kifele nézzenek. Jó dolog, hiszen így az érdeklődő látja a borítót szemből, és láthatja másik szemszögből a könyv gerincét is. Igen ám, viszont a könyveknek egy átlagos polcon sem mindig sikerül megmaradni állva, nemhogy egy ilyen helyzetben. Amint levettem egy könyvet, megindult a mögötte levő többi, hogy gyönyörűen pofára essenek. Lena odakapott, hogy megtartsa a kezével, de akárhogy próbálta is, azok újra és újra potyogni akartak. Vissza rakni a könyvet már nem tudtam, mert folyamatosan megindultak előre. Míg Lena egyik kezével tartotta a "polclakókat" próbáltam valamit kitalálni, hogyan maradhatnának a helyükön.
Mikor a levett darabot feltettem egy másik polcrendszer lakóinak a tetejére (hogy két szabad kézzel tudjak dolgozni a megoldáson), a szóban forgók úgy döntöttek, levetik magukról azt a kötetet, amit rájuk bíztam. Fél kézzel már mind a ketten egy-egy könyvet tartottunk, hogy ne essen le a mögötte levő többi, mikor megindult a lábunk magasságában egy újjabb.
Két percen belül úgy néztünk ki, mintha egy filmben mi játszanánk az esetlen vevőket. Lena két kézzel tartotta két polcnak a lakóit, míg én két kézzel és egy térddel. És ahogy ilyenkor a filmekben is megesik: Lena mobilja megszólalt...
Mit lehet tenni? Valahogy sikerült elérni, hogy legalább két polcnyi könyv a helyén maradjon. Mikor végre sehol nem fenyegetett hullásveszély, nem kockáztattuk meg, hogy az elsőként levett könyvet visszategyük. Betettem a kosárba, és Lenaval már indultunk volna, hogy gyors tiplivel otthagyjuk az átkos polcot, mikor megindult az egyik könyv. Annyi időm volt már csak, hogy alátoltam a kosarat, és egyenesen beleszáguldott. A mögötte levő kötetet elkaptuk, és úgy beállítottuk, hogy ne tudjon kiesni. Már nem mertük visszarakni a leesett darabot, úgyhogy mind a két könyvet megvettük...
Később az egyik dolgozó mutatott egy trükköt, hogy oldják meg, hogy a könyvek a helyükön maradjanak... Fejben csak arra bírtam gondolni, hogy milyen egyszerű megoldás... mennyi bajtól kímélt volna meg minket, ha ezt előbb tudjuk...

4. Könyvesboltban (családban) marad...
Néha nincs is jobb, mint mikor az embert egy barátja elrángatja a könyvesboltba. Szokásomhoz híven a fantasy polcot céloztam meg, és a mangákat néztem, mikor váratlanul berohant a boltba egy nő, nem sokkal utána pedig egy férfi - a nyugalom pedig rövid úton távozott az üzletből. A magyart valami számomra ismeretlen nyelvvel keverve hangosan üvöltöztek egymással. A nő már majdnem sírt, a férfi pedig rohant utána. A boltban mindenki félreugrott az útjukból, és azonnal megtelt az előtér eladókkal, akik közül az egyik normál hangnemben próbálta a páros tudtára adni, hogy ez egy könyvesbolt, fáradjanak ki.
A páros nem figyelve rá körbefutkozott a polcok között, kergetőztek pár kört, hadarva vitatkoztak meglehetősen hangosan, majd úgy rohantak ki, ahogy jöttek: gyorsan, hirtelen. Ledermedve álltunk, hogy ez meg mi a manó volt, és akivel boltoltunk csak annyit mondott, hogy biztos valami családi viszály.
Valaki talk-showban, valaki az utcán, valaki pedig könyvesboltban intézi a családi ügyeit...

Ha neked is van hasonló könyvesbolti élményed, írd meg kommentben, vagy e-mailben! Gyűjtsük össze az érdekesebbnél érdekesebb könyvesbolti históriákat!
Folytatás...

2014. március 1.

2014 Január-Február

0 megjegyzés

Mivel januárban annyira elhavazódtam a valóságban töltött dolgaim miatt, nem jutott időm a blogra. Mindössze annyi időt tudtam vele tölteni, míg egy-egy könyves értékelésnél rányomtam a publikálás gombra.
Furcsa érzés úgy megírni egy bejegyzést, hogy akár napokon át húzódik, mindig hozzájön valami, és nincs annyi időm egybe, hogy megírjam a bejegyzést, majd mondjuk másnap újra átolvassam, és csupán korrekciót végezzek rajta.

Úgyhogy ezúton mesélnék a januárról is, és a februárról is.

Januárban elkezdtem teljesíteni azt, amit kijelöltem az idei évre magamnak: a KIMTE fantasy által közzétett díjazható művek listájának "kivégzése".

Felkerült rá Ta-mia Sansától A menekülés éve, ami a Gender Krónikák 1. része. Ezzel szemben nálam a 2. kötet került le a listámról (olvasatlan polcomról). Januárban tehát az egyik magyar, akitől olvastam, az Sansától A döntés joga volt. A másik a legifjabb írójelölt: Kiss Gábor Mátyás - Az aranyszigony című munkája került fel a blogra (KIMTE listás).

Külföldiek közül végre elolvashattam Zsuzsi ajánlását: Maria Murnane - Papíron príma, egy happolt könyvet: Nigel Hinton - Buddy 1., illetve először angolul, majd magyarul is átrágtam magam Lewis Carol Alice Csodaországban című meséjén.

(Januári mérleg: 5 könyv, ebből 2 magyartól, 3 külfölditől)

Februárban kissé mellékvágányra terelődtem, mikor sikerült hozzájutnom Rachel Renee Russel - Egy Zizi naplója 2. Buli van! című kötetéhez, majd visszazökkenve a normál kerékvágásba (folytatván fogadalmam figyelmes feldolgozását) nekiveselkedtem Imre Viktória Anna - Az Őrült Hold alatt című könyvének, amelyet nem láttam a KIMTE fantasy (K-f) listán.
Ismét mellékvágányon haladva a kezembe akadt Rachel Wardtól Az örökkévaló (Számok 3.), mely egy olyan sorozat záró kötete, ami az idők során a szívemhez nőtt.
Maradva a komor hangulatú könyveknél, elolvastam Jenny Downham - Amíg élek című alkotását, melynél a film változat megnézése sem váratott magára sokáig.
És még egy kis melankólia, szomorúság és izgalom következett Tahereh Mafi - Ne érints című sorozatkezdő kötetével.

(Februári mérleg: 5 könyv, ebből 1 magyar, 4 külföldi)

Egyelőre a február lezárult, de márciusban újabb meglepetésekkel készülök, és újabb könyveket hozok. 
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger