2014. szeptember 28.

Gayle Forman - Hová tűntél? (Ha maradnék 2.)

0 megjegyzés

Vannak a megható könyvek (pl.: Marley és mi), vannak a romantikus könyvek (pl.: Tökéletes kémia), és vannak, amikbe ezt a két adalékot bele akarják nyomni, de annyira nevetséges és erőltetett dolog jön ki belőle, hogy az ember azért sír már, mikor ér az utolsó oldalhoz...

!!!SPOILERES AZ ELSŐ KÖTETRE NÉZVE!!!

Adam rocksztár, akinek a múltjában van egy folt, amiről nem szívesen beszél. Bryn, a barátnője menő producer. Bandája, az Üstökös egyre magasabbra szárnyal, és jóformán nincs ember az utcán, aki fel ne ismerné Adamet.
Egész jól elvan, míg a múlt egy interjú alkalmával utol nem éri. Mia Hall kitörölhetetlen emléke először csak előtör, majd testet ölt, mikor Adam egy öltözőben találja magát kettesben Miával.

A történet 3 évvel később játszódik, mint az első könyv eseményei. Eleinte nem tudjuk, mi történt 3 év alatt, csak annyi bizonyos, hogy Mia befutott komolyzenével, Adam pedig rockkal. Valamiért mégsem mennek jól a fiú dolgai, és ez az ingerült, feszült hangulat érződik.
Tetszett is az első fele a könyvnek, egészen addig a bizonyos interjúig. Adam vívódik, hogyan kellene élnie, mit kellene tennie, hogyan tudja csak elviselni a nyomást, hogy minden pillanatát figyelik az emberek, és nem tud észrevétlenül átsétálni még egy zebrán se, mert a fanatikus rajongók mindenhol ott vannak.

Aztán jön Mia, aki "elkapja" Adamet, mire fel a srác kénytelen éjszaka kint bóklászni New York utcáin, mert Mia (nevetséges, gyerekes és abszurd módon) elviszi őt a kedvenc helyeire. Adam végig ott gyötrődik, Miát hibáztatja, amiért a lány csak úgy otthagyta, erre most jön a lány, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna.
Valójában Mia megvárja Adam kitörését. Ennél a pontnál azt hittem, hogy pofán fogja röhögni a srácot.

Forrás: UVM Boreau
Mert miről is van szó? Mia baromsága miatt szenvednek tulajdonképpen mind a ketten. Az első részben Adam (mit sem sejtve) tesz egy ígéretet a kómában levő Miának, hogy ha visszatér hozzá a lány, mindent megtesz érte, és ha kell, el is engedi Miát. Mia mindent hallott akkor (a testen kívüli élmény során), úgyhogy amint felkelt, fogta magát, és otthagyott mindent.
Mia arra fogja, hogy hátra akart hagyni a múltját, de azt nem értem, Adam ebbe a képbe miért nem illett bele? Ugyanis a srác mindent feladott volna Miáért, aki persze nem várta el, hogy Adam ezt tegye, de! Akkor Mia milyen alapon játsza a dívát? Miért nem volt képes azt mondani Adamnek, hogy "Figyu, szeretném lezárni a múltat, ezzel együtt a mi közös kapcsolatunkat is." Kész, nem pedig hitegeti a srácot hónapokon át, meg nem veszi fel neki a telefont, nem válaszol semmire... Sovány érv, hogy mert nem volt elég erős hozzá. 

Majd rátámad a srácra (legjobb védekezés gyanánt), hogy de hát akkor miért tartottál itt, megígérted, hogy elengedsz, ha visszatérek az életbe. Fordítás: Mia a saját döntéséért - hogy az életet választotta - hibáztatja Adamet, ezért hagyta ott a francba a srácot. Mikor Mia elmondja Adamnek, hogy maga mögött akarta hagyni a múltat, az még érthető, a módszer már kevésbé, majd az, hogy egy olyan dolog miatt sarazza be Adamet, ami nem Adam hibája... A srác helyében ott hagytam volna faképnél ezt a logikátlan libát.
Az angol borító
Nem tartom mentségnek, hogy elvesztette a családját. Érzéketlennek tűnhetek, de valójában Miát egy nyávogó, önző lánynak tartom (még mindig) azért, amit Adammel tett. Főleg azok után, hogy Mia kijelentette, hogy SOHA! nem hagyná el Adamet. Ismerek olyanokat, akiknek meghaltak a családtagjai (szintén balesetben, de van olyan, akinél betegség miatt haltak meg a szülők egy éven belül), és noha lelkileg teljesen megviselte őket, mégis a barátokra támaszkodva sikerült újra erőt meríteniük az élethez. Miánál ez nem jellemző. Neki még mindig csak a zene a szerelme, és ezért ellök magától MINDENKIT! Még mindig a saját kis világa számít, senki és semmi más nem. A lányt zavarja, hogy mindenki pátyolgatni akarja, de abba már nem gondol bele, hogy mások vajon mit éreznek? Ürügyek keresésében tehát kiváló, a menekülés meg szánalmas dolog a részéről ahelyett, hogy szembe merne nézni a többiekkel, és megmondani az arcukba, hogy mind megváltoztak, és azzal többet segítenének neki, ha... (ide az igényei felsorolása jönne)

Ezek ellenére egyébként Adamet sem tudtam sajnálni. Eléggé próbálja magát sajnáltatni, de ő is lecsúszott ezáltal a szánalmas színvonalra. Azért, mert Mia azt tette vele amit, már helyből úgy érzi, hogy jogos az, hogy azt csinál, amit akar. És attól, hogy jönnek a lányok csőstül, hogy "dugj meg!", meg is kell tennie... Nem lenne muszáj, mert az ő döntése, de utána nekiáll ő is csipogni, hogy de hát ez meg az...

Ez a szerelmi szál egy merő csőd. Mia megbántottnak érzi magát, Adam szintén, majd egyik pillanatról a másikra mégis úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, Adam felégeti maga mögött az összes hidat, és Mia karjába veti magát (vica-versa), és mi a poén? Miának megint nem kell feláldozni Adamért SEMMIT! A srác meg lohol utána, mint egy farokcsóváló kiskutya... 

A könyv elején található belső vívódások, az Adam oldaláról történő visszaemlékezések és Adam bandájának dalszövegei tetszettek, de maga a sztori egy nevetséges és hiteltelen semmi, fölösleges és értelmetlen szenvedéstömeg, ami egy egyoldalú szerelmi kapcsolatot akar bemutatni. 

Az első rész után többet vártam volna tőle, és úgy gondoltam, hogy Adam szemszöge vagány lesz, nem pedig azt, hogy nyögvenyelős picsogáshalom. Így összességében nézve két hisztiző kiskölyök sztorija lett belőle, akik képtelenek megbeszélni a problémáikat egymással, és amikor lehetőségük lenne rá, akkor is húzzák az időt. Felesleges volt megírni ezt a folytatást, mert csak tovább csúsztatta lejjebb a lejtőn ezt a semilyen szerelmi szálazást, meg rakott be mellé egy csomó logikátlanságból és az emberi kommunikáció hiányából származó, fájdalmasnak feltüntetni akaró drámázást... 
Folytatás...

2014. szeptember 27.

Ardati Lili - Gyöngyvér és Lidércvár (A rémek sulija 1.)

0 megjegyzés

2014-ben kijött egy újabb magyar író első könyve. Ardati Liliről nemigazán hallottam előtte, viszont beleestem abba a hibába, hogy borító alapján ítéltem meg a könyvet, úgyhogy azonnal szereztem belőle egy példányt.

Elolvasni sem tartott túl sokáig, ugyanis nagyon rövid, tele félig írt vagy éppen üres oldalakkal, vagy ha van is rajta valami, az általában egy-egy egész alakos kép. A fejezetek előtt mindig az aktuális rész mondhatni legdominánsabb szereplője (vagy mondhatni leglényegesebb karaktere) tűnik fel, és mutatja meg, hogy néz ki. Ezek a manga stílusú rajzok nagyon bejöttek, az pedig külön piros pontos volt, hogy a végén az összes lerajzolt karakter egy képen szerepel a tartalomjegyzék után (ugyanolyan pózokban, mint ahogy a sztori közben is).

A tetszetős, játékos borító alatt egy teljesen hétköznapi történetet kapunk: vajon milyen új lánynak lenni? Miután Gyöngyvér, a vámpír (aki K-ber = különleges ember) nekimegy Emminek (N-ber = normál ember), ezzel megsértve az egyik K-ber szabályt. Gyöngyvért kirúgják tehát a sulijából az agresszív viselkedése miatt, és "száműzik" Lidércvárba (máshova nemigazán vették fel a félév közepén), ahol be kell illeszkednie. Nem akar a lúzerek közé kerülni, mégis oda jut, mindegy, hogyan öltözik fel.

Ráadásul őt hibáztatják azért, hogy elvették a netet a sulitól, ugyanis korlátozzák a hozzáférést bizonyos oldalakhoz, közösségi siteok látogatását nem is engedik, illetve a chatelés is tilos. Állítólag valakit hipernagy biztonságban kell tartani, ezért nem lehet netezni, és ez a személy pont Gyöngyvér osztályába jár.
Közben persze a diákok klikkjei rivalizálnak egymással, Gyöngyvért jóformán mindenki utálja ezért vagy azért, és itt is nekimenne több embernek, aminek általában kis híja van.

Ahogy kb. minden ilyen jellegű tiniregényt jellemezhetnénk: intrika, klikkek, súrlódások, szerelmi kavarások és minden más, ami alap kellék egy ilyen könyvben. Próbáltam megfejteni, miről akar szólni a történet, és nemigazán jöttem rá. Adott egy agresszív hajlamú vámpírlány, aki úgy gondolja, joga van önbíráskodni. Adottak a "méhkirálynők" minden suliba, akiket le kell küldenie egy-egy pofonnal, hajtépéssel stb... a padlóra, dehát ez egyik esetben sem lehet ugyebár opció, mindig megállítja valaki/valami.

Gyöngyvérnél kevesebb idegesítő és bicskanyitogató főhősnőt ismerek a könyvtörténelemben. Lazán leszól mindenkit (például kijelenti, hogy mi van, dedóban vagyunk, hogy megy a tanárnénizés? ugyanakkor ő meg folyton portásnénizik...) 14 éves főhősnőnk meg akarja váltani a világot, vagy nem tudom... olyan magas lovon ül, hogy a hintaló is bakolna alatta, hogy ledobja. Enged barátnőjének, Dzsininek, aki egy felületes liba. Dzsini szerint úgy tud Gyöngyvér a menők közé kerülni, ha ruhatárat változtat, és a narancssárga haj, és a szegecses kabát majd menővé teszi... hát ez nemigazán jött be. (Kéretik a ssztájjllissztot kirúgni!)
A szereplőgárda
(Forrás: Reno Art)
Több dolog nem nyert értelmet a könyv során, ami lévén, hogy bevezető kötetről beszélünk, alap elvárás lett volna. Általában egy sorozat első része arról szól, hogy bemutatásra kerülnek a főbb szereplők, illetőleg a világ. Itt ez nemigazán jön össze. Felületesen ismerjük meg még a főhősnőt is (aki egyébként egy dühterápiára szoruló, felszínes karakter, és valamiért a világ is ellene van... Drámázós és butyuta karakter, aki lázadót akar játszani, valójában meg csak nyafog jobbra-balra...) és a világot is. Nem derül ki, hogyan is zajlottak a tárgyalások a felek között, hogy épül fel egyáltalán az iskolai tematika? Megtudjuk ugyan, hogy van olyan óra, amin a különleges lényekről tanulnak, de van sima matematika is... De hogyan? Miért? Nem zavarja a K-bereket, hogy megtudják az N-berek a gyengepontjaikat? Tehát az N-ber K-ber egyezményről nem derül ki jóformán semmi (csak az, hogy kinek köszönhető).

Nyilván persze várható, hogy a második részben majd rengeteg kérdésre választ kapunk, viszont ha Gyöngyvéren múlik, erre nem sok esélyt látok (ő meséli el a történetet E/1-ben). Ugyanis a csajt jobban leköti, hogy a saját kis élete sinen legyen. Azt sem mondanám, hogy a sztori ismeretében a könyv a beilleszkedésről és ennek nehézségeiről szólna. Miért? Mert akinek első pillanattól fogva szimpatikus, az már helyből a barátjának hívja magát, akinek meg nekifutásból is ellenszenves, annál meg az is marad.
Van egy lengyel lány, aki a lidércvári bentlakásos suliban a szobatársa lesz Gyöngyvérnek. A lengyel lány (nevezzük Hajninak) sokat beszél, de ebből a továbbiakban semmit nem látunk. Továbbá kijelenti, hogy mások előtt direkt nem kommunikál érthető, tiszta magyarsággal, és szeretné, ha a társai nem tudnák, hogy jól beszéli a magyart. A könyvben viszont mindenhol tökéletes magyarsággal beszél, egyetlen helyen tetteti a hülyét.
Az alábbi módon szerzi a barátait ez a 14 éves lány:

"- Hát, bocsi. Figyelj! Leszünk barátnők? Merthogy Jojóék...
- Igen, már találkoztam velük.
- Na, akkor láthattad, miről beszélek."

És ennyi. Rögtön barátokká lesznek. Az ellenségem ellensége a barátom elv még mindig működik. Az ellentétek abból állnak, hogy vannak a rosszak, akik mindig kitolnak a másikkal, gúnyolják és megalázzák a többieket, és ez minden.

A gyerekes párbeszédek mellett legtöbbször olyan fogalmazással találkozhatunk, mint amilyent iskolában adnak le a nebulók a tanárnéninek, mikor azt mondja: gyerekek, az a feladat, hogy írjatok mesét. Csak ez a mese kicsit hosszabbra sikerült, mint a diáktársaké, aranyos rajzokkal, és különböző démonokkal. A stílusban egyébként az egyik legirritálóbb dolog az volt, ahogy a nevek voltak használva: hol a teljes név van kiírva teljesen fölöslegesen, hol csak simán a keresztnév (ez olyan helyen, ahol egy sima elhagyással is érthető lenne a mondat). A legtöbb helyen valamiért bekerül a nevek elé egy névelő is, amit teljesen indokolatlannak találtam és zavarónak (olyasfajta kontextusra gondolok, mint például: hát, a Vancsura úr mondta... Miért nem lehet egy ilyen szerkezetből kihagyni azt az "a"-t, és simán használni, hogy Hát, Vancsura úr mondta..."?) Külön piros pontos volt a magyar nevek használata - bár a lengyel lány kérdése kissé furcsa volt, miért pont ide száműzték a szülők Magyarországra?
Bemutatja az osztálytársakat, és a főbb szereplők kivételével mindenki a vezetéknevével szerepel, illetve valami jelzővel. Értem én, hogy túl sok hirtelen a név, akiket valahogy be kell azonosítani, de amikor már harmincadik alkalommal eljátszuk ugyanazt, ami első két alkalommal is érthető volt... sajnos nem csak ilyen téren szájbarágós, hanem mindig meg kell említeni, hogy Jojó és Emmi milyen szemetek stb... mintha így akarná még magát is meggyőzni róla, hogy tényleg azok. Valójában nagyon hiteltelen... Az már csak egyfajta ráadás, hogy néha zárójelben megjelennek ilyenek: "és egyébként említettem, hogy...?" - Nem említette és zavaró, hogy ahelyett, hogy kézen fogva vezetne végig a világán elvárja, hogy már helyből az olvasó mindent tudjon, amit pedig finoman az olvasó elé tol, azt meg utána még tucatszor megrágatja, mintha az olvasó képtelen lenne felfogni a dolgokat...)

Apropó, démonok... Ez egy olyan része a könyvnek, ami nagyon jó ötlet - annak ellenére, hogy a Casper az iskolában, és a Monster High animációs sorozatokban már lelőtték: mindenféle szörnyek és mesebeli lények járnak iskolába. Igaz, tiltva van a képességük használata (szívesen láttam volna még olyan szituációt azon az egyen kívül, hogy megszegik ezzel a tilalommal kapcsolatos szabályokat), de még ígyis sok dolgot lehetett volna kihozni ebből az alapötletből.
A végén látjuk egyedül, ahogy egyesek használják egyetlen alkalommal az erejüket, viszont az sincs tisztázva, hogy például a vámpíroknak milyen képességei vannak? Fel van ugyan sorolva (mint általában lenni szokott), hogy "ó, hát ez csak tévhiedelem a vámpírokkal kapcsolatban...", de hogy akkor mikre képesek az általában napon égő vérszívó kétlábúak, az tisztázatlan.
Egy esetben a lengyel lány (Hajni) csak úgy kiüt egy tucatnyi embert. Nem derül ki, konkrétan hogy csinálta, mi a képessége. Ha már behozunk új lényeket, legalább azt magyarázzuk meg, hogy pontosan mit tud, vagy mit nem tud, vagy honnan szalajtották.
Említés történik a hidrákról, ami nekem eddig az a mitológiai lény volt, aminek kettőződik a feje, ha egyet levágunk. Itt kígyó hajú emberek a hidrák (a görög mitológiában gorgónak hívják ezt a fajt, aki ha ránézett valakire, az kővé vált). Nem tudni tehát, hogy ez egyfajta fogalom zavar, elírás, vagy a mitológiai alak szándékos eldeformálása/megmásítása.

Ezek mellett rengeteg a logikátlanság is a képességek terén. A gyerekek több alkalommal azon ügyködnek, hogy átjussanak a portásnénin/portásbácsin, majd visszafele csak úgy lazán felugranak több emelet magasra, és bemásznak a szobába... Kifele miért választanak ennyire körülményes utat, ha könnyebben megoldható a ki- és a bejutás némi ugrálással???

Összességében nézve egy tipikus, picsogós főhőssel ellátott tiniregény, aminek jó az alap ötlete, de a karakterek, a gyerekes fogalmazás és az a tucatnyi logikátlan megmozdulás, amivel a szereplők csak ide-oda vannak pakolva, hogy csináljanak valami "menő dolgot" agyoncsapják az egészet. A "több, mint testőr" szál pedig egyenesen röhejes benne...
Kár, hogy nem mangaként került ki, hanem regényként, mert mangaként jobban el tudtam volna képzelni ezt az egészet. Ehhez az is sokat hozzátesz, hogy a szereplők megjelennek rajzolt formában az egyes fejezetek előtt - ami egész frappáns húzás, és a kevés pozitívum egyike.
Folytatás...

2014. szeptember 20.

Hamarosan akár a könyvespolcunkon találhatjuk...

0 megjegyzés

Ezúttal a Könyvmolyképző boltján akadt meg a szemem, ugyanis Holly Black sorozata érdekelt volna, viszont egyéb "Malacka-ölő"-ket is láttam a kínálatban.

KMK (magyar) kötetek megjelenés előtt:


Holly Black - Red Glove (Átökvetők 2.)
„Sötéten és veszedelmesen elbűvölő történet” – Cassandra Clare Cassel teljesen mindennapi srácnak tartotta magát, amíg rá nem jött az igazságra: keze egyetlen érintésével képes átváltoztatni bármit – vagy bárkit – azzá, amivé csak akarja. Így történt, hogy Lila, a lány, akibe gyermekkora óta szerelmes volt, fehér macskává változott. Most, hogy Lila visszanyerte emberi alakját, Casselnek örülnie kellene. Csakhogy Lilára szerelmi átkot vetettek, és ha ez az érzelem nem valódi, akkor Cassel semmit nem hihet el neki, bármit tesz vagy mond. Amikor a fiú legidősebb bátyját meggyilkolják, a szövetségiek a segítségét kérik, ám a maffia is a nyomában van, mert pontosan tudják, mennyire értékes lehet számukra. Ha életben akar maradni, mindkét oldalt meg kell előznie egy lépéssel. Ebben a játékban, amelyben a vesztest hatalmas veszély fenyegeti, a szerelem átok, és a szélhámosság az egyetlen válasz.
Várható megjelenés: 2014.11.14.




Holly Black - (Átokvetők 3.)
Cassel Sharpe pontosan tudja, hogy bérgyilkosnak használták, de próbál megszabadulni a múltjától. Próbál jó útra térni annak ellenére, hogy a családjában számos hivatásos szélhámos is van, és ezért a hazugság és megtévesztés mindennél természetesebb számára. Próbálja a helyes megoldást választani, bár a lány, akibe szerelmes éppen az, akit ha van egy kis esze, messze elkerül. Próbálja meggyőzni magát arról, hogy az lesz a legokosabb, ha a Szövetségiek rendelkezésére bocsátja a képességeit annak ellenére, hogy a kormány képviselőiben egész életében ellenséget látott. Ugyanakkor miközben az édesanyjának bujkálnia kell, a szerelme éppen arra készül, hogy csatlakozzon a maffiához, ráadásul korábban titokban tartott részletek kerülnek napvilágra, a jó és rossz közötti határvonal egyre jobban elmosódik. Amikor pedig a Szövetségiek arra kérik Casselt, hogy éppen azt tegye, amivel kapcsolatban megfogadta, hogy soha nem teszi még egyszer, már csak saját magára hagyatkozhat, hogy eldöntse, mi a szélhámosság, és mi az igazság. Ebben a veszélyes játékban, amiben a saját élete a tét, lehet, hogy kénytelen lesz mindennél kockázatosabb szerencsejátékba fogni – ezúttal a szerelméért.
Várható megjelenés: 2014.11.21.

Richard Castle: Frozen Heat (Nikki Heat 4.)
A New York-i rendőrség gyilkossági nyomozója, Nikki Heat egy azonosítatlan, halálra késelt nőt talál legújabb gyilkossági helyszínén, akit egy bőröndbe tuszkolva hagytak Manhattan utcáin. Nikki teljesen megdöbben, mikor rájön, hogy ez a gyilkosság saját édesanyja megoldatlan halálához köthető. Oldalán szerelmével és partnerével, a menő újságíró Jameson Rookal, Heat mindent megtesz, hogy megoldja a bőröndbe rejtett holttest ügyét, miközben anyja rejtélyes múltjával is szembe kell néznie. Miközben folyamatos veszéllyel néz szembe, ahogy valaki az ő életére is tör, Nikki fájdalmas családi titkokra derít fényt, felfedi anyja titkos életét, és saját múltját is újra kell értékelnie. Küldetése Manhattan sikátoraiból Párizs sugárútjaira vezérli Nikkit és Rookot, hogy elkapjanak egy könyörtelen gyilkost. De vajon most, hogy édesanyja esete váratlanul is előtérbe került, képes lesz-e Nikki megoldani azt a sötét rejtélyt, ami már egy évtizede kísérti?
Várható megjelenés: 2014.12.12.




Jeff Kinney - Pechszéria (Egy ropi naplója 8.)
Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat. Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit. Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad?
Elit start: 2014.10.14.
Várható megjelenés: 2014.11.14.












Rachel Renée Russel - Jéghercegnő (Egy Zizi naplója 4.)
JUJJ! Nikki! Mi történt?! Ööö… koriztam. Fogalmam sincs, mit csinálok rosszul! Mi lenne, ha nem a fenekeden, hanem a korcsolyád élén csúsznál végig a jégen? ÍGY KELL TÖKÉLETES KORCSOLYAPROGRAMOT SZERVEZNI – NIKKI TIPPJEI:
1: Korizz egy jótékony célért ! (Az sem baj, ha Brandonnak is tetszik)
2: Szervezz csapatot Jéghercegnő-rajongó legjobb barinőidből – éljen Chloe és Zoey!
3: Érd el, hogy az az undok MacKenzie visszatáncoljon!!!
4: Hát izé… tanulj meg korcsolyázni!

Elit start: 2014.09.23 
Várható megjelenés: 2014.10.24
Folytatás...

2014. szeptember 19.

Filmszemle: Az útvesztő

0 megjegyzés

Hollywoodból tényleg kiveszett az ihlet, ugyanis azon könyvek, amik befutottak, gyorsan a filmvásznon végzik. Gondoljunk bele, hogy hamarosan jön a Ha maradnék filmváltozata is, az Éhezők viadala 3/I., előtte még lesz Lawrence Block egyik könyvéből is, illetve az Emlékek őre sem kerülheti el ezt a sorsot.
Nem is olyan régen olvastam Az útvesztő (Maze Runner) című könyvet is (James Dashner), és olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy megnézhettem a moziban... eredeti nyelven... FELIRATTAL!

Azt hiszem, ezutóbbi szempont volt az egyetlen pozitívum, ami a film mellett szólt, no meg a helyenként eltalált szereplők.

SPOILERT TARTALMAZ A KÖNYVRE ÉS A FILMRE NÉZVE!

Mivel már olvastam a könyvet, óhatatlanul is elkezdtem összehasonlítani a történetét a könyvbelivel, viszont tény: a leglényegesebb momentumokat hagyták ki a filmből... Ezt támasztja alá, hogy a jobbomon és balomon ülők, akik tudták, hogy olvastam a könyvet, többször arról faggattak, hogy ez vagy az miért vagy hogyan történt, mert azokat a lényegi mozzanatokat hagyták ki, amik értelmet varázsoltak volna a történetbe. (Tanulság: több helyen, ahol eltértek az eredetitől, egy logikátlan katyvaszt eredményezett).

Nagyjából az összes szereplő
Kezdjük rögtön az elején. Megjön Thomas, aki ugye nem tud semmit, és minden fiú helyből kiröhögi. Majd nem sokkal később Newt a szárnyai alá veszi a fiút, és lazán mindent kitálal mondván, hogy ugyanabban a sárban taposnak mind. Akkor tulajdonképpen a srácoknak miért is kellett kiröhögni Thomast? Itt volt egyébként még egy pirospontja a filmnek: Newt nem titkolózik, elmond mindent, mert belátja, hogy egységben az erő.
Akik olvasták a könyvet kérdezhetik: de hát hol van Chuck? Valójában sehol. Az egyik leglényegesebb könyvbeli mellékszereplőt lazán a háttérbe állították a készítők, kap egy nyálas jelenetet, de tulajdonképpen nem látjuk azt, ahogy bosszantja Thomast, ahogy próbálja eljátszani a mentort, és ahogy ügyetlenkedik. Éppen ezért érthetetlen (részben) a lezáró jelenet is (nem lőném le a poént).

A logikátlanság sorába tartozik továbbá Gally. Thomas mióta csak átlépi a Tisztás küszöbét, valahogy böki Gally csőrét, és nincs rá indoka. Ugyanis itt Gally nem világosodott meg, fogalma sincs, kicsoda Thomas, sőt, Gally lesz a vezetője a csapatnak! Hogyhogy nem szúrták meg Gallyt? Úgy, hogy a gyerekek kezéből kirántották az ellenszert: mindent kapnak a doboztól, amit akarnak, viszont a siratóellenszer nem szerepel a dolgok listáján.

És nem csak ez. A késlegyek is elmaradnak, ahogy a kódszavak is. A kód, ami az ajtó kinyitásához kell, lazán az ölükbe pottyan Minhotól, aki azonnal összeszedi az összefüggéseket.

A labirintusban

Thomas indokolatlanul akarja megmenteni Albyt az útvesztőből, Ben úgy támad rá, hogy azt sem tudjuk meg jóformán, hogy megszúrták. Nem derül ki, hogy akit megszúrnak, azzal mi történik, és a kölykök csak a szabadulás után tudják meg, hogy van napkitörés, és hogy mindenkiből egyfajta agyatlan, vérengző dögöt csinál.

Annyira logikátlan helyenként a történet, és annyira kifejtetlen marad, hogy amikor kijöttünk a moziból, el kellett magyaráznom például, hogy került ki Gally az Útvesztőből a megmenekült fiúk közé, vagy miért támadt rá a társaira. Itt ugyanis kapunk egy Gallyt, aki csak úgy oda van csapva a film végére. Hogy jutott ki az útvesztőből, mikor a többiek élet-halál harcot vívtak a siratókkal??? Őt hagyták lazán kisétálni? Hozzá kell tenni, hogy a kapuk nyitvamaradásakori eseményeknél nem él a siratóknál az egyszerre egyet szabály, hanem értelmetlen öldöklés veszi kezdetét. Nem derül ki, hogy Alby miért adja fel a harcot, hogy mi a lényege az útvesztő rejtvényének, nem sittelik le Teresát, és nem derül ki a lány különleges képessége sem... 

Szereplők: 
Találkozhatunk több, már jócskán ismert gyerekszínésszel. Összeollózták a Narnia Krónikái sorozatból ismert Will Poultert (itt: Gally, Narniában: Eustace), a Nanny McPheeből ismert Thomas Brodie-Sangstert (itt: Newt). Vagy itt van Kaya Scodelario (Teresa), aki feltűnt már a Most jó (az Amíg élek filmváltozata), illetve a sokszoros sorozatsztár Ki Hong Lee (Minho) is.
Sztárokból tehát nincs hiány, történetből és logikai összefüggésből annál inkább. 

Ami a képi világot illeti, egész megnyerő. A labirintus felépítésével nem voltam kibékülve, de az effektek, és a képi elemek szerintem egészen jóra sikerültek - kár, hogy teljesen fölöslegesen. Még a ház is impozánsan nézett ki, hogy egy fán volt (az már nem volt részletezve, hogy akkor miért nem építettek olyan magas építményt, mint amilyen magas a fal, hisz akkor kiszabadulhattak volna...). 

Összességében nézve úgy tűnik, mintha Hollywood gyomrát megfeküdte volna ez a történet. Mintha nem néznék, mi a lényegi tartalma a filmnek, hanem egy igazán véresnek tűnő, értelmetlen mészárszéket akarnának bemutatni. Hollywood bicskája beletört ebbe a filmbe...

Csillagozva: 5/2

 
Folytatás...

2014. szeptember 13.

Vivien Holloway - Mesterkulcs (Winie Langton történetek 1.)

0 megjegyzés

Elmondhatom magamról, hogy azon szerencsések közé tartozom, aki olvashatta Vivien Holloway legújabb novelláját. 

Hogy is történt? Viviennel beszélgettünk róla már egy ideje, hogy felkarolta egy kiadó a műveit (nevén nevezve a Moirát), és szóba került, hogy néhány novellája is helyet kapott a palettán. 

Winie Langton első történetével tehát hamarosan találkozhattok már nyomtatásban is, melyhez adnék egy kis ízelítőt.

Képzelj el egy világot, ahol vannak gazdagok, és szegények. Ahol az olyan hétköznapi dolog például, mint a cukor, csak a kiváltságosoknak adatik meg. Ahol kemény küzdelem zajlik az életben maradásért, vagy bizonyos dolgokhoz való hozzájutásért.

Ebben a világban él a Langton família, akiknek aztán semminemű anyagi gondjuk nincs. Ha mégis valami hiányozna nekik, amit nem tudnak megvásárolni, nemes egyszerűséggel lóvá tennék. A család mestersége ugyanis generációról generációra öröklődik, anyák tanítják a lányaikat, apák a fiaikat arra, hogyan kell ellopni... jóformán bármit, amit csak szeretnének.

Edwina Langton egy fiatal tolvajlány, aki nővérével karöltve szokatlan küldetésre készül: ellopni a Mesterkulcsot. Egy olyan szerkezetet, ami bármilyen zárat kinyit, ami csak létezik. A dologban azonban van némi bökkenő... Erre Winie már csak akkor jön rá, amikor fűzőbe és díszes szoknyába csomagolják... A két testvér tehát elmegy egy bálra, ahol a nővérnek el kell csavarni annak a ficsúrnak a fejét, akinél jelenleg ott a Mesterkulcs, míg Winie feladata nővére megóvása a bajtól.

Nagyon rövid, pár oldalas történetről van szó, hiszen egy novelláról beszélünk. Miután letettem, hiányérzetem támadt. Olyannyira regény jellege van, hogy kétszer megnéztem, tényleg ennyire nyúlfarknyi e az egész.

Maga a történet nagyon szokványos: egy tolvaj család, akiknél ez generációról generációra öröklődik.  A történet rövidsége miatt nem sokat látunk mindebből, pedig kíváncsi lettem volna, hogyan vagy milyen fogásokra tanítják meg az újonc tolvajokat. Egy-egy tolvajesemény kapcsán például ezt vagy azt a kunsztot hogy sajátította el a kis tolvajlány, hogy tör fel zárakat vagy miket gyakoroltak még, milyen helyzetekre képezték ki?
Az rögtön mindenkinek leesik, hogy mindenkinek van valami specialitása, ami Winienél a vagány lövöldözés és verekedés, míg nővéréé a csábítás. Egy előtörténeti novella ebben az esetben lehet, hogy még jó lenne, melyben a kicsi Winiet látjuk kiképzés alatt.

De térjünk vissza a jelenbe. Az átlagos történet gyorsan kitalálható, bevezető novellának nagyon jó, ami meg van fűszerezve a szokásos "vivienes" stílussal: gördülékeny, és rejt magában egy-két érdekesebb momentumot, és némi humort. A főhősnője egy laza, pimasz teremtés, amilyent már a PSZ-ben megszokhattunk.
Egy fegyvermániás, verekedésre kapható csitri, akit még csak felületesen ismerhettünk meg, de a stílusa már most is felkeltette a figyelmemet - nagy reményeket fűzök hozzá a folytatásokban.

A mű címe a Mesterkulcs lett, mely köré épül az egész történet. Belecsöppenünk abba, hogy életre kel egy tolvaj legenda. Elalvás előtt a tolvaj gyerekeknek ugyanis erről a Mesterkulcsról meséltek. Létezik? Senki sem tudja, csupán egy dajkamesének tűnik, míg valaki nem lát valamit, és minden felbojdul.

Persze könnyedén kitalálható a történet vége, például, hogy miért siklik félre az akció, majd azt követően a lezárás is, úgyhogy erre már nem vesztegetnék szót.

Összességében nézve egy átlagos, gördülékeny sztorit kapunk, ami ígéretes kezdet. Még azt is megkockáztatom, hogy annak ellenére, hogy ennyire kitalálható, jobban tetszett, mint a Pokoli szolgálat, amely az írónő első regénye. Ritkán olvasok steampunk történetet, és magyar írótól ez volt az első, de akarok még még még! 
Folytatás...

2014. szeptember 12.

Gayle Forman - Ha maradnék (Ha maradnék 1.)

0 megjegyzés

Ha maradnék... ha mennék... ha beszerezném... ha elolvasnám... Amikor először megláttam a film trailerét, azonnal el akartam olvasni a könyvet. Aztán Kispingvin adta meg az utolsó lökést hozzá, hogy a kezembe vegyem.

Mia tehetséges fiatal csellista. Imádja a zenét, különös tekintettel a komolyzenére. Különös, magának való lány, komoly felfogással, és mindene a zene egészen addig, míg meg nem ismerkedik Adammel, a rocksztárral. No még nem igazi rocksztár, de rockzenekara egyre magasabb magasságokba emelkedik, és valamiért beleszeret Miába.
Mia élete tehát egyszerűen tökéletes. Jó fejek és lazák a szülei, van egy szuper pasija, és azt teheti, amit mindennél jobban szeret: csellózhat, amikor csak akar.
Minden megváltozik azonban, mikor komoly döntési helyzetbe kerül: menni, vagy maradni. Egy autóbaleset során ugyanis meghalnak a szülei, miközben Miának megadatik a döntés lehetősége. A lány kívülről látja, mi történik élettelen testével, mialatt a lelkét elárasztják az emlékek. Mérlegre kell tehát tennie, családjával tart a túlvilágra, vagy tovább küzd az életben.
A barátok, és a tágabb családi kör egyarátn drukkol Miának a túlélésért, viszont néhányan már titkon elengedték a lányt... A végső döntést Miának kell meghoznia...

Szép történet? Igen. Megható? Igen, egy bizonyos mértékig ez is benne van. Szerettem volna szeretni a történetet, meghatódni rajta annyira, hogy a könnyem záporozzon, mint kint az eső, de ez valahogy hiányzott. Ahogy Mia mesél az életéről valahogy teljesen olyan érzésem támadt, hogy már a családjában élve is kívülálló volt, csak most kapott hozzá egy láthatatlansági adalékot. Eléldegél a lány a saját világában, ahol csak ő van, meg a cselló, és ahova senki más nem férhet be. Aztán jön Adam, és Mia hiába hangoztatja, hogy így szereti a srácot, meg úgy... Olyannak hatnak, mint az üres szavak. Akkor, amikor Mia a zenéről mesél, valóban érezni, hogy ez szerelem volt első látásra, és hogy egy csellóhoz előbb menne feleségül, mint Adamhez. 
Van egy barátja is, Kim személyében, akivel szintén jobban lehet érezni a kétoldalú kapcsolatot, mint Adammel. Ott történnek interakciók, viszont a szerelmi szálban nem. Míg Adam kinyilvánítja, hogy szimpatikus neki a lány, addig Mia boldogan elvan a saját világában, és ennyi.

Több szereplő is ecsetelgeti, hogy mennyire érzik a szerelmet a két gyerek között, nekem viszont az a szerelmi vibrálás, amiről maga Mia beszél, hogy először csak visszafogottan (udvariaskodva) viszonyultak egymáshoz, majd ez megváltozott... nálam végig megmaradt annak az udvariaskodásnak az érzete, mintha Adam azt várná, hogy most már Mia is tegyen előrelépést, mit akar, de a lánynál mi van? Egy adag csellózás és zeneszeretet...

A zeneszámok listáját a könyv végén is felsorolják, ami piros pontos ötlet, hisz így bárki könnyebben rákereshet akár a könyv olvasása közben, akár pedig olvasás után. A lista eléggé vegyes, ami plusz pont, hisz ebből is látszik, mennyire sokszínű a zenei paletta a műben szereplő karakterek között.

Ezt leszámítva viszont gyönyörű családi és baráti pillanatoknak lehetünk szemtanúi. Mint ahogy az lenni szokott, Mia szeme előtt megjelenik élete néhány fontosabb állomása, amik miatt nem lehet kitalálni, hogyan is dönt. A lány néha elgyengül, már nincs ereje, máskor viszont jön egy családtag, egy barát, vagy éppen a kedves nővér, és ismét fordul a kocka. 

Összességében nézve a szerelmi szál esetében valami érzelmesebbet is el tudtam volna képzelni, jobb ábrázolást, több feszültséget, nem pedig egy olyan tényszerű leírást, hogy jé, ott van nekem Adam, hurrá, menjünk csellózni. Egyébként egy gyönyörű, megható történet életről, halálról, családról és szeretetről, amit elejétől a végéig átsző a zene, és dallamossá tesz...
Folytatás...

2014. szeptember 8.

James Dashner - Az útvesztő (Az útvesztő 1)

0 megjegyzés

Ez tipikusan az a könyv, amit húztam-halasztottam, mert úgy gondoltam, hogy nem fog tetszeni. Annyian sztárolják, hogy se szeri, se száma, ráadásul jön belőle a filmváltozat is szept 15-én.

Aztán jött Kispingvin, akinek bedobtam egy ötletet (erről majd máskor), és erre felvetette: olvassuk el együtt ezt a könyvet!

Thomas nem tudja, honnan jött, vagy kicsoda valójában. Nincsenek emlékei, épp csak a nevét tudja, semmi mást. Mások is ugyanígy jártak, amikor felébredtek a Tisztáson. Nem tudják, hogyan vagy miért kerültek oda, egyszer csak ott voltak. Egy csapat fiú gyermek, akiknek minden idejét beosztják. Már két éve élnek egy labirintusban, amit éjszaka veszélyes szörnyetegek lepnek el (a Siratók), ahol megfigyelik őket (késlegyek által), és ahol mindenki egyetlen rejtély megoldásáért ügyködik így vagy úgy: hogyan lehet kijutni a labirintusból?

Mikor Thomas bekerül ebbe a közegbe, minden megváltozik. A fiú úgy érzi, mintha már járt volna a Tisztáson, és ki akar menni az Útvesztőbe. Viszont minden egyes furcsaságért őt okolják. Azok, akik Átváltoztak, rendre rátámadnak, és a fiúnak emlékek híján fogalma sincs, miért teszik ezt. Miután az egyik társa megkísérli megölni, Thomasnak szembesülnie kell vele, miféle különös szabályok uralkodnak az Útvesztőben és a Tisztáson. A gyerekek ugyanis a saját maguk által meghatározott rendszer szerint élnek, melybe beépítik az Alkotók általi rendszereket is.


Thomas érkezését követően nem sokkal érkezik egy lány, aki baljóslatú üzenetet hoz, majd kómába esik. Amikor viszont felébred, elszabadul a pokol, és az élet a Tisztáson sem lesz már biztonságosabb, mint az Útvesztőben. Valamit tenni kell, hogy gyorsabban oldják meg a rejtvényt...

Mit is kapunk tehát a borító alatt? Első körben egy zavaros képet egy csomó "helyi szleng"-gel fűszerezve, amiből semmit nem értünk. Az olvasó ugyanúgy kavarog ebben a világban, mint Thomas, aki hiába kérdez sokat, semmire nem kap választ. Annyira bicskanyitogató volt egy ideig, hogy bárkitől bármit kérdez, mindenki titkolózik meg titokzatoskodik annak ellenére, hogy egy csónakban eveznek, és az ember azt hinné, gyorsan beintegrálják a fiúk maguk közé az újoncot azért, hogy minél előbb megtudják, mi az útvesztő rejtélye. De nem ezt látjuk, hanem azt, hogy mindenki végzi a szokásos kis dolgát, és aki mentora lenne a fiúnak, az is sík hülye ahhoz, mi folyik itt valójában...
Közben hozzá kell szoknunk, hogy mit jelent többek között az, hogy: bökött, Sirató, Átváltozott, Alkotó, plotty, Doboz, Útvesztő, Késlégy stb...
Ahogy Thomas kezdi megszokni ezt a közeget, kezd leülepedni a fogalomzavar okozta káosz is, és kapunk egy pörgős történetet, ahol egyfolytában azon kattoghatunk, hogy mégis mi a túró folyik itt?

Aztán ugye jön a fülszövegben is emlegetett lány, aki a Teresa nevet kapta, és minden megváltozik. Ez többek között azért is lényeges momentum, mert nincs sok lány a táborba... Teresán kívül egy sem. A lány különös dolgokat mond, és hoz egy levelet azzal kapcsolatosan, hogy ő az utolsó. Ez teljesen felrúgja tehát az addigi jól ismert szabályokat, amelyeket 2 év alatt alakítottak ki a gyerekek.
Valamiért az egész regénynek olyan jellegű hangulata van, mint az Éhezők viadala sorozatnak: adott egy kupac gyerek, akiket a felnőttek úgy használnak, mint néhány bábot, miközben azt várják, mi lesz a végeredmény... Itt csak annyi a különbség, hogy nem tudjuk, ki figyeli a gyerekeket, vagy mi ezzel a célja, ugyanakkor tökéletesen tart sötétségben az író, és a kezdeti akadozás után már minden gördülékenyen megy: mindennek megvan a maga helye, ideje és miértje, miért ott kerül bedobásra, ahol.

És végül jön a lezárás, ami egyfajta függő vég - rágni lehet utána a körmöket, hogy ha ez eddig így, akkor mi lesz ezután? Maga a történet az Epilógus nélkül szépen le van kerekítve akkor is, ha nem minden szál van tökéletesen elvarrva, és még rengeteg a kérdés a könyv letétele után.

Egy keveset beszélnék a főbb szereplőkről is, ugyanis nem egy hétköznapi YA (fiatal felnőtteknek szóló könyv - Young adult) -ról van szó. Noha megjelenik Teresa, és folyton együtt akarnak lenni Thomasszal, az író nem erőlteti bele a szokásos szerelmi szálat a sztoriba. Nem akarja "megerőszakolni" a könyvet, agyon csapni a pörgését, az akciójeleneteit holmi rózsaszín cukormázas romantikával. Kapunk egy Thomast, aki mindenáron segíteni akar sorstársainak a kijutásban, és akár az életét is feláldozná valamennyiükért. Teresa egyfajta "hőssegéd" szerepben tetszeleg mellette (még akkor is, ha néha érezhető, hogy közelebbi a kapcsolatuk, mint egy átlag barátságnál), segít a rejtvényfejtésben, stb... Erős női karakternek próbál látszani, miközben hozzáadódik az is, hogy ő egy lány.
A tábornak van két vezetője is, akik szintén szóra érdemesek: Albyt és Newt. Albyt a Tisztás legfőbb vezetője, Newt pedig egyfajta helyettesi rangban áll alatta. Albyt rögtön a regény elején odalöktem volna egy Sirató elé. Az, amit produkál, a legtöbb esetben nem egy pártatlan vezető döntése, hanem inkább egy dühöngő kisfiú hisztije. Ennek ellensúlyozására ott az oldalán Newt, aki némileg tisztább fejjel nézi a dolgokat, de amikor igazán számít, valahogy ő sem bizonyul a legmegbízhatóbb, legstrapabíróbb vezetőnek. Hihetetlen módon az a két év, amit a fiúk a Tisztáson töltenek (és ez nem csak Albyra és Newtra igaz, hanem a Tanács - vezető beosztású fiúk - minden tagjára) természetes, hogy megtöri őket lelkileg, hiszen eléggé reménytelen a helyzetük, évek óta vergődnek, küzdenek a kijutásért... de!
Erre nem az a megoldás, hogy amikor jön egy újonc, azt lenézik, ellenségesek vele, és úgy kezelik, mint valami idióta hülyegyereket. Pont, hogy a vezetőknek az újoncok mellé kellene állni, és ha mást nem is tesznek meg az újoncért, legalább egy épkézláb mentort osszanak már be melléjük, aki elmagyarázza, hogy mennek a dolgok, és patronálja addig az újoncot, míg az nem illeszkedik be valamelyik munkafázisra.
A közösség ezen közönyös magatartását valahogy képtelen voltam megérteni. Egy csapat, egy csónakban, és olyan, mintha minden frissen, újult erővel beszállót ki akarnának lökni belőle cápaeledelnek...

A sorok között egyébként rengeteg érdekesség bújik meg, ha a pszichológiai oldalt nézzük. Többek között ez az újoncküzdelem (hogyan illeszkedjünk be egy tökéletesen összeszokott társaságba? hogyan találjuk meg a helyünket egy olyan csoportban, ahol már minden funkciót betöltöttek?), továbbá azt, hogyan legyünk újra emberségesek, megéri-e megszegni a szabályokat olykor, hogy egy nagyobb jót tegyünk? Vajon tényleg van olyan kilátástalan helyzet, amelyre nincs megoldás? Néha tényleg nincs más választás, mint az, amit elénk löknek, amibe belekényszerítenek?

Összességében nézve ez a könyv úgy rabolt el, mint a Tiszttársakat a Siratók, megbökött, hogy plottyul érezzem magam, míg nem olvasom el a folytatást...


Előzetesek a filmhez:





Folytatás...

2014. szeptember 6.

Teljesített küldetések, és jutalmaik...

0 megjegyzés

Elkezdtem egy ideje azzal játszadozni, hogy missiokat találok ki, amiért cserébe könyvekkel jutalmazom magam. Minden egyes elvégzett küldetés után teljesítettem azt, hogy feltettem másik küldetést, és szereztem hozzá jutalmat.

Erről szólna ez a mostani kis beszámoló, hogyan is haladok valójában. A minap beszélgettünk Lénával, és arra gondoltam, nem csak vele osztom meg (neki is tetszett ez a missios ötlet, mondta, hogy lehet, kipróbálja ő is :) hajrá, csajszi! melletted állok!).

Szóval, sorszámokat kaptak a missiok, hogy könnyebb legyen őket azonosítani. Amit először kipipáltam, az az 5. számú volt, vagyis olvassak el 4 sci-fi könyvet, amiért cserébe kapok egyetlen kötetet. Aránytalan? Meglehet, viszont ez segített, hogy kevesebb legyen a beszerzésem, mint amennyit elolvasok. Kivégeztem tehát 4 K. A. Applegate könyvet, amik a sci-fi (ya sci-fi) kategóriába tartoznak. Jutalmul megleptem magam a "Ha maradnék..." című darabbal - még nincs nálam, rendelés alatt.

Ezután megnyitottam a 6. missiot, aminek a lényege az, hogy bármilyen könyvet olvassak el, és 3 darab után - mert ennyi a magyar igazság) lepjem meg magam még egy darabbal. Gyorsan kifüstöltem a küldetést és a Ha maradnék... folytatására is beruháztam utána (rendelés alatt).

Ezután nyílt meg a 7. missio, ami egy leányzóhoz fűződött. Mondott egy tetszőleges számot (2), és ehhez kötöttem a következőt: ezúttal 2 könyv után kapok 1 újat majd. 

Hogy milyen lesz a 8. missio... az biztos, hogy valami mást kell csinálnom majd érte, minthogy 2-3 könyvek elolvasásáért kapjak 1-2 könyvet... (Ha van ötletetek, szívesen látom.)

Már arra is van tippem, mivel lepem meg magam, ha az a küldetés sikerül. 

Te hogy állsz a küldetésekkel?
Folytatás...

2014. szeptember 5.

Végre látszik az eredmény!

0 megjegyzés


Újabb hírek láttak napvilágot. Egyre több könyvről kerül fel a részletes értékelés a KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj oldalára. Egyelőre a pontozás még az adott műveknél nem látszik, mely majd csak az összes értékelés közzététele után válik láthatóvá. 

Egyelőre tehát a könyveknél az egyes szempontok szerinti bontáshoz tartozó részletes leírások, amik tényleg a legapróbb részletekig szétszedik a könyveket szakmai oldalról.

Az első írás Benyák Zoltán - Ars Fatalis című könyvéről került fel, illetve a mai napon közzétették a második könyvről is az értékelést. Ezutóbbi nem más, mint a legifjabb szerző, Kiss Gábor Mátyás által írt Az aranyszigony című munka.

Remélhetőleg hamarosan felkerül a következő értékelés. Rengeteg érdekesség található a cikkekben arra vonatkozóan, milyen szempontok fontosak a regényeknél történet, karakterek, dialógusok, stb. szempontjából. Igen sok tanulsággal szolgálnak, kezdő íróknak kifejezetten sok hasznos dologgal kecsegtet.


Folytatás...

2014. szeptember 3.

Kultúra másként

0 megjegyzés

Már jóideje terjed a Facebookon, mely szerint: "Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a Facebook-on. Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket, és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék meg ugyanezt." 


Kevesen tudják, de a kedvenc költőm Petőfi, és noha a blogon nem szoktam sűrűn-gyakran versekkel foglalkozni (még Petőfi novelláival se), ennek ellenére az a Facebookos játék arra inspirált, hogy megosszam a blogon is azt a verset, amit talán a szívemhez legközelebbinek éreztem azok közül, amikkel életemben találkoztam.

Hozzátenném, nem egy Petőfi irományról lesz most szó, és mivel a FB-os körkérdés nem tért ki arra, hogy mégis miért ez a kedvenc/ kirakásra érdemes, ezért itt osztanám meg mindezt.

Számomra ez egy olyan vers, ami mindent jelent. Hogy ezt mégis hogy kellene érteni? Hogy benne van mindaz, amit az életben tapasztalhat az ember. Hiszen az élet is egy nagy játék, melynek minden mozzanatában az ember játszik, hol élőt, hol halottat... Az ember társas lény, és szeretné ezt a játékot megosztani másokkal is. 
Mondhatni, ez egy olyan vers a szememben, ami a legjobban kifejezi, milyennek is szeretném a világomat, hogyan szeretnék élni. Gyermeki szívvel élni, hogy csak akkor kelljen komolynak lennem, ha szükséges... Hogy a tisztelet oda-vissza érvényes legyen az emberek között, hogy érvényesüljön az "élni és élni hagyni" elve...
Hogy mindent eljátszunk, amit az élet enged és amit az élet hagy... hogy minden lehetőséget kihasználjunk, ami csak elénk gördül... - ezt jelenti nekem ez a vers.


És maga a vers pedig...


Kosztolányi Dezső: Akarsz -e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Folytatás...

2014. szeptember 2.

Allan Frewin Jones - Ízisz könnyei (Talizmán 1.)

0 megjegyzés

Egy újabb sorozatot sikerült kifognom a kalapból, aminek ez a nyitókötete. Egy olyan ifjúsági kötetről van szó, amit teljesen átleng az egyiptomi kultúra.

Néhány sír feltárásra vár Egyiptomban, amit Kenneth Christie professzor végez el. A prof magával viszi a lányát, Ollyt, az asszisztensét, és annak öccsét is (Josht).
Olly és Josh nagyon jó barátok, és érdeklődve figyelik, hogyan zajlik az ásatás, és segítik a felnőttek munkáját is. Például, mikor találnak egy rejtvényt, amit a felnőtteknek több hónapba telne megfejteni, Josh pár óra alatt rájön a nyitjára a java részének, majd a végét is sikerült lazán pár nap múlva megtudnia.

Christie professzor teljesen lázba jön, mikor a talizmánok egyikére utaló nyomokat talál, és egyre közeelbb kerül Ízisz könnyeihez, melyekről úgy hírlik, hogy az örök életet adhatják. Valaki azonban ellop egy fontos leletet, melyen a már említett rejtvényhez vezető másik rejtvény áll. A gyerekek persze nyomoznak, ki a tolvaj, és mit szeretne valójában, és egyre nagyobb bajba keverednek közben.

Miután a kő visszakerül, lecsukják a tolvajt, folytatódik az ásatás, ahol az újabb rejtvény megfejtésébe bekapcsolódnak még páran. A gyerekek megfejtik a rejtvényt, és azt, hogy a rossz embert kapták el. De vajon ki az igazi tolvaj, és mire kellenek neki Ízisz könnyei?

Nagyon szeretem az egyiptomi kultúrát, és azt a misztikus világot, ami körbelengi. Egy olyasfajta ifjúsági regényre számítottam, mint amilyen a Kísértet kastély is, ezzel szemben kaptam néhány okoskodó és hősködő gyereket, és pár ostoba felnőttet.

Maga az alaptörténet nagyon tetszik: össze akarja gyűjteni a professzor a talizmánokat, amiket a sírokban kutat, és elküldeni őket egy múzeumnak, hogy kiállítsák, miközben egy legenda/mítosz válik valóra a szemünk előtt.
Az már kevésbé tetszik, hogy előjönnek a rejtvények, amiket meg kell fejteni, kijelentik, hogy ez akár hónapokba is telhet, majd jön az asszisztens kisöccse (Josh) és egy este alatt megfejti a zömét, majd amikor már úton van, hogy megtalálja a könnyeket, megfejti a másik felét is.... pusztán egy-két napjába telik az, amire a felnőtteknek elméletileg hónapokra lett volna szüksége...

Megint előjön a felnőtt kontra gyerek ellentét. Van az a tipikus szál, amikor a gyerekek azért, mert nem hisznek nekik, a saját szakállukra kezdenek el nyomozni, kémkedni. Ezek a részek szintén tetszettek. Amolyan "ha a szépszó/zokszó nem használ..." típusú jelenetek voltak, amikor a gyerekek akkor is be akarják bizonyítani, hogy igazuk van, amikor nem hisznek nekik. Viszont ezeken a pontokon elgondolkoztam: ennyire nem bíznak a gyerekekben? Egy anya, aki nagyon szereti a fiát, és tudja, hogy jó gyerek, nem hisz neki, amikor az elmeséli, mire jött rá.

Amit szintén abszurdnak tartottam a történetben, hogy egy ásatási területen a gyerekek csak úgy mászkálhattak mindenfelé (le a sírkamrákba, stb...). Egy ásatás általában arról szól, hogy vigyázni kell a leletre, mert az régi stb... erre jön két gyerek, akik azt csinálnak, amit csak akarnak csak azért, mert az egyiknek az apja, a másiknak meg a bátyja ott dolgozik. Nem tűnt túlontúl reálisnak ez a része.

Összességében nézve egy sablonos történt gyermekies stílusban kivitelezve, hogy a gyerekeknek élvezhető legyen, de komolyabb fejjel inkább nevetséges, és komolytalan az egész. Olyan, mintha egy Indiana Jones filmet írtak volna át ifjúsági irodalommá...
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger