Várható megjelenések ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2015. augusztus 18.

Brandon Hackett - Az időutazás tegnapja (Az időutazás napja 2.)

2 megjegyzés

Úgy két éve kezdődött a kapcsolatom az író köteteivel. Az ember könyve című regényt egy Zalaegerszeg-Budapest vonattávon, úton a könyvhét felé sikerült kiolvasnom. Aztán pont hasonlóképpen jelent meg Az időutazás napja is, amihez majdnem elég volt egy Győr-Budapest vonattáv. Ugyanilyen lendülettel vágtam bele Az időutazás tegnapja kötetbe az idei könyvhét előtt, de megszakítva a hagyományt nem értem a végére...

"A világvége úgy kezdődött, hogy eltöröltem a huszadik századot." Ezzel a mondattal pedig nem csak a borítón találkozhatunk, hanem rögtön Rebeca monológjának az elején. Nagyjából ott kapcsolódunk a történetbe, ahol az első kötet megszakad: közeledik a világvége, a totális összeomlás, Rebeca pedig elszökik.
Mikor színre lépnek a haugenisták és elfogják a lányt, az összeomlás elkerülhetetlenül felgyorsul a beavatkozásuknak köszönhetően.

Olivia Haugen úgy dönt, hogy újraírja az időfolyamot, ezért válogatva művészek, tudósok, ismert emberek között Istent játszik és eldönti, ki maradhat és kit ír ki az időfolyamból. Így kerülnek a történelem legnagyobb koponyái egy helyre, és ide csatlakozik be végül Bálint és Bálint is (akik közül az ifjabbi nem akar mást, mint megtalálni Rebecát) és mindketten meg  akarják találni a megoldást a világvégére. Ha ez még nem lenne elég, színre lépnek a Maxwell démonok, akik mindent és mindenkit letarolnak annak érdekében, hogy elérjék a céljukat...

Hackett visszanyúlik ahhoz az alaphoz, ami Az időutazás napjánál már bevált: váltott nézőpontokat alkalmazva, E/1-es elbeszélésekben mutatja be a különböző oldalakat, miközben az olvasóit részesévé teszi a történetnek. Ezúttal nem Enikő és Ádám helyezkednek a középpontba, hanem Bálint, Rebeca és Octavia elbeszéléseiből ismerhetjük meg az összeomlás elleni harc részleteit.



Egyszerűen zseniális. Volt egy alapötlet, aminek a felszínét az első rész elkezdte karcolgatni, aztán mélyebbre ásott. És kaptunk erre egy olyan folytatást, ami lemegy a legmélyebb pontokat is felfedezni, és kihozza egy "lerágott csont" -nak titulált témából mindazt, amit nem gondoltunk volna, hogy ki lehet. Meglehetősen kreatív megoldások kerekednek ki, és tényleg ki vannak használva a kínálkozó alkalmak.

Magában a mellékszálban is akad egy-két csavar, ami főként abból adódik, hogy nem lehet eldönteni, valójában ki ellenség és ki barát. Ehhez jön hozzá a főszálban az újabb és újabb konfliktusforrások felbukkanása, a folyamatos menekülőutak keresése, illetve Bálint és Rebeca egymás megtalálására irányuló törekvései, a haugenisták folyamatos beavatkozásai, Octavia magánakciói, Donald Haugen intézkedéseinek hatása stb.

Kevesebb ugrálás történik térben és időben, mint az előző kötetben, de nem is kell, hogy jöjjenek az újabb anomáliák, van elég problémaforrás azok nélkül is. Jobban bemutatásra kerülnek a mikroverzumok és a természetük, a használatuk, ami piros pontos volt.

Néhol kapunk egy kevés tudományos elméletet is, amihez olyan nagy tudósok asszisztálnak, mint Einstein, Neumann J. stb. és persze bevonják idősebb és fiatalabb Bálintot is. Pár jelenetnél azt éreztem az ifjabb Bálinton, hogy el-elkandikál egy Mary Sue karakter irányába (mindenkinek a sorsát a hátára akarja venni a legvégsőbb esetig és minden, amit tesz, jól sül el). Noha elmondja kétségeit, hogy ő még túl fiatal, a többi tudós mennyire neves, milyen régen vannak a szakmában stb. mégis ő mondja ki a megoldást. A szokatlan a helyzetben, hogy miért nem az idősebb énje tette meg? Nyilván lehet benne olyasmit feltételezni, hogy idősebb én szeretné, ha a fiatalabb énjét is elismernék, de ez az adott helyzetben (szorítja őket az idő) nem lehet magyarázat. Nem játszadozhat azzal, hogy reméli, a fiatalabb énje is arra fog gondolni, amire ő már korábban rájött. Mivel a "Vén Balu" gondolatairól jóformán semmit nem tudunk, ez csak egy találgatás a részemről.

Amit még egy kicsit hiányoltam, hogy jobban kibontásra kerüljön a közös tudat. Valamennyire persze megismerjük, de egy kissé elvarratlan szálként ott marad a történetben. Érthető, hogy a célja a növekedés, a beférkőzés mindenhova, ahova csak lehet, ugyanakkor több dolog tisztázatlanul megmarad.

Enikő és Ádám itt ugyan nem kap közvetlenül nagy szerepet, de a közvetve levő szerepvállalásuktól is megfosztja őket az, ami a végén kiderül róluk. Talán a családias légkör megtartása helyeződik előtérbe, nem tudom, de az alap szereplőgárdához nincs hozzányúlva. Rengetegszer kerülnek halálközeli helyzetbe, mégis ott lebeg a kötelező happy end. Ezt az oldalát kissé erőltetettnek éreztem, elvégre a világ sem úgy működik, hogy az ember veszteségek nélkül túlél minden katasztrófát (és valljuk be, itt azért volt elég). Lehet, hogy kegyetlennek tűnök, de ezek a csodával határos módon történő megmenekülések valahogy túl hihetetlenek...

A történet végén kapunk egy 28 évvel későbbi betekintést Rebeca és Bálint elbeszélésében, ami gyors snittekkel lezárja a történetet, és minden mást is. És teszi mindezt úgy, hogy kerek egész lesz az alaptörténet, és hagy maga után néhány kérdéskört.

Még azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy az új világba bele lehet helyezni egy új történetet, új szereplőkkel, megalkotva esetlegesen egy spin-offot, amibe bekerül, hogyan éltek tovább, míg meg nem haltak...

Összességében nézve lendületes kötet, ami fejezetről fejezetre húzza magával az olvasót. Aki arra számít, hogy fejezetek végén félreteszi, azt ki kell ábrándítsam, mert a fejezetek vége általában úgy van elvágva, hogy az embernek nincs szíve félre tenni a könyvet, folytatni kell az olvasást, hátha a szereplők addig csinálnak valamit, amiről az olvasó lemarad...
Folytatás...

2015. augusztus 14.

"Mi értelme a blogvezetésnek?"

4 megjegyzés

Azt hiszem, nem én vagyok az első, akitől már megkérdezték, hogy miért vezet blogot, vagy ennek egyáltalán mi értelme van? 

Nagyon sokszor észreveszem, hogy az emberek zöme nem érti ezt a blogolás mániát, akik viszont benne vannak, és szívvel-lélekkel csinálják, azok annyira bele tudnak habarodni a dologba, hogy órákon át csak pepecselnek vele, csinosítgatják, és próbálják kitalálni, milyen újítást vigyenek bele a dologba.

Bevallom, eleinte én is ilyen fanatikus voltam, aztán lanyhult a lelkesedés. Manapság inkább az motivál, hogy amit írok, azon látszódjék, hogy fejlődtem stílusra, gondolkodásra, és fontosabbá vált az, hogy minőségi írás kerüljön fel, mint az, hogy sok semmiről nem szóló, vagy éppen olyan mondanivalójú cikk, amire később úgy nézek vissza, hogy "hú, de ciki voltam..." A mai napig vannak olyan írásaim (főleg az elsők között), amikre azt mondtam egy időbe, hogy szívem szerint átírnám őket, hogy komolyabban lehessen őket venni.

Nem is olyan régen egy író úgy vélte, hogy azért írok gúnyosan a könyvéről, mert a "haveroknak szól", és mert nevettetni akarok. Valójában ilyesmiről sem régen, sem most ninc szó. Egyszerűen a könyvek meghatározzák azt, hogy hogyan fogok róluk írni. Tudod, ez egy vica versa dolog... Amit kapok, olyant adok. Nyilván ezt egyesek úgy érezhetik, hogy bosszút állok a könyvön azzal, hogy nem éppen komoly, tárgyilagos hangnemben írom meg, hogy "rossz volt: - kislista a negatívumokról; jó volt: - kislista a pozitívumokról". 

Minden olvasmányélmény kivált az emberből valamit. Olyan könyv ritkán akad, ami semmilyen érzelmi hatással/töltéssel nem bír az olvasója számára. Éppen ezért ha egy könyvről úgy érzem, arcon köp, nem tudok elmenni mellette szép szóval. Valahogy nem megy... Olyannak tartom, aki ismeri magát. Ilyen szempontból negatívum, hogy heves vagyok és szókimondó (ami a szívemen, a számon változatban, csak hogy tetőzzük a dolgot), ami nyilván nagyon sokaknak nem tetszik. Viszont mindig arra tanítottak, hogy a hazugságnál kevesebb dolog tud nagyobb léket ütni az emberi kapcsolatokban. Éppen ezért törekszem arra, hogy a blog is megőrizze a maga "ártatlanságát" és "tisztaságát". Miért takarnám el egy könyv általam negatívumként megélt részeit? Becsapnék másokat és magamat is, ha csak a jó oldalát mutatnám be a dolgoknak, és akkor is, ha csak a rosszat... 
Nyilván, ha egy könyv nemigazán tetszett, a negatív dolgok túlsúlyban jelennek meg egy bejegyzésben, míg pozitív élmény esetén ennek fordítottja lesz igaz.

Mi értelme tehát blogot vezetni? Pontosan itt a válasz. Az emberek látják a blogot, olvassák azt. Mindenkit más érdekel, és ennek megfelelően fog majd blogokat választani, míg a bloggernek mindig van egy adott célja. Nekem például az, hogy papoljak könyvekről. Anno, mikor elindult a blog, nem ismertem a környezetemben sok olyan embert, akivel lehetett volna beszélgetni olvasmányélményekről. Senki sem értette a könyvek iránti rajongásomat, vagy ha mégis, nem tudtam vele beszélgetni, mert más témákat/műfajokat szerettünk. Úgyhogy fogtam, nyitotta megy sima kis html oldalt, és ott ömlengtem mindenféle könyvekről, hogy mi tetszett, mi nem. Nem tudtam és nem is érdekelt, mások olvassák-e. Mivel akkoriban a könyvtáram eléggé szegényes volt, és a bővítésére nem volt lehetőségem (néhány Harry Potter köteten kívül egy Karinthy mű, a Jane Eyre egy örökölt kiadása, néhány meséskönyv, meg a kötelező olvasmányok alkották az össz könyvtáramat, amiből a HP volt az első igazán sajátnak tartott, komolyabb könyvem), ezért újra és újra elolvastam azokat a köteteket, amik a polcaimon voltak, és mindig visszaolvastam utána a bejegyzéseket is, mennyiben változott a véleményem. Azon az oldalon az olvasók nem mondhattak véleményt (nem tudtam, hogy lehet olyan elemet csinálni, később aztán felfedeztem a php-t), és valahogy nem is hiányzott, mert megszoktam, hogy nincs kivel lekommunikálni ezeket a dolgokat.

Manapság már azért más a helyzet. A visszajelzés is felkerült "blogvezetés értelme" listámra. Azóta szélesedett a látóköröm, megtudtam, hogy mások is szeretik megosztani az olvasással kapcsolatos  élményeiket, és mindig nagy örömmel fogadom, ha valaki levelet küld, megjegyzést hagy a blogon, vagy bármilyen más úton-módon jelzést hagy, hogy "itt jártam, olvastam, és noha szóban nem hagyom itt a kézjegyem, de azért csillagozom a bejegyzést ott alul..." Ez az olvasóknak nyilván apróság, nekem viszont egy apró örömmorzsa a virtuális világomban.

Mi értelme a blogvezetésnek? Az ember kaphat interakciókat, könnyen megtalálhatja azokat, akiknek hasonló az érdeklődési köre. Eltölthet némi időt azzal, hogy megtanuljon html kódokkal babrálni, felfedezhet újabb és újabb lehetőségeket, alkothat valamit a virtuális térben. Kiadhatja magából örömét, bánatát, bosszúságát vagy bármi mást, amit azok fognak felfedezni, akik kíváncsiak a blogoló személyére.

Tehát a blogvezetésnek az igazi értelme: egy időpazarló semmi...
Folytatás...

2015. augusztus 4.

Bibliofülke jelentés - Zazee

0 megjegyzés

Fotó forrása: Bibliofülke fb oldal
Könyvmolyok biztosan ismerik már az úgynevezett Fülke-könyvtárakat. Teljesen új élmény volt a héten, hogy használatba vettem egy ilyent, ezzel kapcsolatos élményeimnek úgy gondoltam, megjár egy rovat.

Zalaegerszegen az Európa téren van ez a csodálatos fülke, amihez a héten volt szerencsém. A képen az látható, hogy eléggé tele van, ottjártunkkor alig volt benne néhány kötet.

Először is, mi a lényege ennek az egésznek: nagyvonalakban annyi, hogy van egy telefonfülke, ahonnan kivehetsz könyveket, amiket olvasás után visszavihetsz, vagy ha annyira tetszett, vihetsz helyette mást, ami otthon csak porosodik nálad. Esetleg, ha nem is veszel ki könyvet, de van olyanod otthon, amiről úgy gondolod, másnak tetszhet, hát nosza, beteszed a polcra, és valakinek hátha megtetszik.

Bevallom, még nem éltem az egyenértékűség elvével, mert amikor kivettem egy könyvet, még nem vittem vissza illetve más kötetet sem tettem be a helyére, de ígérem, a héten pótlom ezt a hiányosságomat.

A fülkében található egy kis használati utasítás is. Ennek megfelelően próbáltuk megkeresni a pecsétet, amit bele lehet nyomni a könyvekbe, hogy ott jártak a fülkében, de nemigazán sikerült megtalálnunk (talán majd ezen a héten).

Amit elhoztam az nem más, mint Jókai Mórtól Az istenhegyi székely leány című kötet. Meglehetősen régi mesés könyvnek néz ki. Egy 7. osztályos tanuló kiemelkedő munkájáért kapta még 1997-ben, és benne van egy iskolai pecsét is. Aki magára ismer annak innen üzenem: a könyve jó kezekben van, nagyon fogok rá vigyázni, és további sorsáról majd egy bejegyzés során fogok tudósítást adni.

Aki teheti, látogassa meg a fülkét, egész érdekes kötetek voltak még ott. A héten tartok egy kis zarándoklatot még, és néhány kötettel gazdagítani fogom. Addig még válogatok, hogy miket viszek ki.


Infók a fülkéről:
Zeg-i bibliofülke helye: Európa tér
Honlap: www.zazee.hu
Facebook oldal: https://www.facebook.com/bibliofulke/
E-mail: bibliofulke@zazee.hu



Folytatás...

2015. augusztus 3.

B.B.Vayk - A vízgömb (A Fekete Láng ura 1.)

0 megjegyzés

Mostanában egyre-másra futottam bele olyan hírekbe, amik arról regéltek, hogy ez a könyv mekkora figyelmet kap külföldön, és hogy Amerikában már filmötleteket gyártanak belőle.

A B.B.Vayk név egy magyar írónőt takar, akinek érthetetlen módon a külföldi olvasóközönsége "aktívabb", mint a hazai bázisa. A GR értékelések között többnyire inkább külföldiek értékeléseivel találkozni, magyarokéval kevésbé...

Mi a baj a könyvvel? Kapott egy nagyon jó borítót (ami tökéletesen illeszkedik a történethez, annak hangulatához), egy hangzatos fülszöveget, és egy masszív, sok lehetőséget rejtő alapot. Ennek ellenére hazánkban valahogy mégis kevésbé ismert darab lett a fantasy birodalmában.

Ami bizonyos, hogy 2014 decemerében kikerült a sorozat hivatalos Facebook oldalára egy kép a második kötet borítójáról, amibe mindössze öt másodperc alatt sikerült beleszeretnem, viszont könyv sajnos azóta sem tartozik hozzá...

Maga a történet inkább mese, mint vérbeli fantasy jellegű. Olvastam valahol, hogy népmesés fantasy műfajba sorolják, ami nagyjából helytálló is tekintve, hogy van egy főhősünk (Robert), aki útra kel, szerez egy csapatot, akivel kalandozik egyet, különböző küldetéseket teljesít, miközben különböző epic tárgyak és erők birtokosává válik.

Robert nem tudja, hogy ő kicsoda vagy micsoda, csak annyit, hogy Tűz elpusztítja az apját, ezért bosszút esküszik ellene. Elkezdi hát bejárni a természeti erők világát, ahol kilyukad Vízhez (akinek csak a lányaival találkozik) és a birodalmához, továbbá találkozik Széllel, ellátogat az éjszaka birodalmába stb.

A második kötet borítója
(Forrás)
Csapatába becsatlakozik Marian, aki egykor Tűz alattvalója volt, aztán elkezd megváltozni, de még maga a lány sem érti, hogy mivé változik. Az ő szála teljesen egyértelmű: kell a főhősnek valaki, aki undok vele, majd egymásba szerethetnek. Kap egy feladatot Tűztől, aminek a teljesítése igen nehézkes a lány számára...
Hozzájuk kerül egy fermand, Gider, aki egy különös tűzlény. Eredetileg megbízzák egy feladattal, de ahogy megváltozik a helyzet és a jelleme, úgy bukja el a küldetése teljesítését is.
Az utolsó tag pedig egy Fény nevű paripa, akit eleinte mindig meg kell menteni, végül pedig egyszer viszonozza ezt a főhősünknek.

Maga a világ és annak kibontása nagyon tetszett. Kapunk természeti erőket, akik halhatatlanok, és mindegyiknek megvan a maga különálló kis világa, annak rendszere, eszközei, nyelvezete, kulturája. Élesen látszódik például az ellentét a harmóniában élő vizi lények, meg a hierarchiában élő tűz lények között. Remek szójátékok vannak a különböző ételneveknél, az eszközök megnevezésénél, amik még sajátosabbá tették az egész világot. Minden világnak megvannak a maga lényei is. Így tűz országában szolgáló szörnyek a fermandok, de akad itt tűzhiéna és egy különös poliplény is. Vagy víz oldalán ott vannak az esőparipák, amik a vizi katonák hátasai, és különböző erőkkel bírnak.

Az egyes elemek remekül kiegészítik egymást, és a családfák összerakása olyan megoldást kap, ami piros pontos. Így lehet az, hogy a vízkirálynő gyermeke, Hó és Jég például kéz a kézben hozzák el a telet az emberi világban Szélkirály fiával, Téllel. A tűz, mint a pusztítás eszköze jelenik meg, ellensúlya a víz, ami nyugtat, hűsít, megvéd a tűztől és (sz)épít.
Maga a világ kidolgozása tehát letisztult, és olyan helyekre kalauzol, ahova nem retúr jegyet vennék, ha valaki felajánlaná, hogy elutazhatok egy könyves világba.

Elemek
(Forrás)
A történeti rész igazán leegyszerűsített és legtöbb esetben kissé sajnáltam, hogy olyan kidolgozást kaptak az események, amilyent. A végső nagy csatánál elhangzik egy olyan monológ Roberttől, amivel tökéletesen megfogalmazta az első 453 oldalon levő eseményeket. Íme:
"- Mert mersz szemtől szemben, egyedül megküzdeni az ellenségeiddel! Valaki mindig a segítségedre siet, igaz? A kutyád, meg a fattyad!"

Ennél jobban én sem tudtam volna megfogalmazni a dolgot, amit a történet során többször éreztem. Noha ezt Robert mondja ki Tűzre célozva, Robertre ez többszörösen igaz. Mert miről is van szó? Tűz ellopja a vízgömböt, ami Víz legerősebb fegyvere. Olyan, mint Tűz esetén a tűzhiéna, amiben a legpusztítóbb erőt "tárolják". Ezzel meggyengíti Vizet, akinek a birodalma haldokolni kezd. Ezért kerekedik fel Robert, ezért vállalja a rengeteg kihívást az út során, hogy ezt visszaszerezze és legyőzze Tüzet (no és persze a Felhőkirálynő, Víz lánya megzsarolja, hogy csak így kap a fiú választ azon kérdéseire, hogy kicsoda is ő, és Tűz miért ölte meg az apját).
Robert út közben vagy egy őt segítő útitársat kap, aki valamilyen hasznos képességgel bír (például Marian, aki tüzet tud éleszteni; Gider, aki fizikailag erős; Fény, akinek mindig újabb és újabb képességei jönnek elő helyzettől függően). Esetleg olyan epic cucchoz jut hozzá, amit mindenképpen fel kell majd használnia a kalandjai során (semmi nem vész kárba, mindenre szükség van). De ha ezek is elfogynának, akkor Anita Blake-esen minden helyzetből kivágja magát valami hirtelen jött új erővel.

Hiába mondja Robert, hogy Tűz mindig másokra hagyatkozik tehát, ő pontosan ugyanebben a cipőben járt. Sőt! Még nem is említettük azt, hogy amikor pedig sem különleges tárgy vagy erő nem állt rendelkezésére, akkor jött két aprócska lény (Choky Napó és Dili Napó), akik megmentették a napot - és ezzel kisebbítették Robert érdemeit. Vele ellentétben Tűz csupán két alkalommal folyamodott mások segítségéhez. Első alkalommal, mikor "felbérelt" valakit, hogy megölesse Robertet, második alkalommal pedig amikor a hiéna támadt allattomban a fiúra. Az akadályok, amiken Robertnek át kellett menni, zömében nem Tűz volt a közvetlen okozója.

Robert mellett Marian egy gyengepont. Vívódását nem éreztem valóságosnak, ami nem feltétlenül Marian hibája, inkább azé, hogy a könyv meglehetősen túlírt. Se eleje se vége a küldetések hosszú sorának, miközben kapunk egy elnyújtott szerelmi szálat, és több elnyújtott jellemfejlődést. Robert karaktere ez alól kivétel, mert ő egy Gary Stue jellem. Nem értettem egyet azzal, Robert miért ennyire tökéletes figura, viszont a nyelvezet mellett ő volt az a szereplő, aki inkább lemesésítette az egész történetet. Marian elvileg ellenpont kellett volna, hogy legyen, egy abszolút rossz, viszont eléggé gyenge érvei voltak amellett, miért kell neki valójában a fiúval tartani ahelyett, hogy gyorsan elintézi a küldetését és mehetett volna haza. Amint ezen megtörtént az átlendülés, onnantól fogva Marian vívódása is elnyúlik.

Be kell valljam, a végére már meglehetősen unalmassá vált az egész történet. Vagy öt-hat kaland van a kötetben, de mindegyik egy kaptafa: van egy cél, amit el kell érni, valaki életveszélybe kerül a küldetés közben, Robert megy, megment mindenkit, majd kap valami epicet, és eléri a célt. Éppen ezért a végső nagy harcban, ami kellően monumentálisra sikerül sem tudtam érte izgulni. Ott a helyzet egy
"- Én mentelek meg!
- Nem, én mentelek meg!
- Nem, én mentelek meg!"
párbeszédre hasonlított.

A regény első felére jellemző, hogy a szereplőkhöz nincs "hozzányúlva", vagyis csodával határos módon mindenki mindent túlél. Aztán demonstrációból egy fontos szereplő kiírásra kerül a kötetből, majd azt hinnénk, hogy még egy, de a végén persze minden pozitív karakter megússza a dolgot és jöhet a Happy End.

Vagy legalábbis majdnem, mert kell egy bizonytalanságot sejtő lezárás, ami valamiért újra azt ígéri, hogy Robert hősködhet, és jönnek a további csodás megmenekülések.

Talán azért nem tudok egyetérteni Robert GS figurájával, és a csodás megmenekülésekkel, mert  nem tudok konkrét korcsoportot, akinek íródhatott a kötet. A nyelvezete kimunkált ugyan (amitől azt gondoljuk, idősebbeknek való regény), a legelején még meglehetősen változatos is (az utolsó kb. 60 oldalra ez kissé megváltozik), de néha belekerülnek olyan elemek nyelvi oldalról, amitől inkább mesélőssé válik ("Ekkor azonban... "; "De akkor hirtelen..." stb. mondatkezdések). Egy másik dolog, ami miatt nem meghatározható a korcsoport, a történet. Mindenféle meseelemek előjönnek a kalandok során (kisebbeknek való könyvvé teszi), majd az utolsó szintén kb. 60 oldalon előjön egy véresebb, brutálisabb eseménysor (felnőtteknek való regény), ahol ezer felől látunk vért, húst, csontokat - amik addig csak szórványosan, és burkoltabb formában jönnek elő.

Összességében nézve a túlírtsága miatt lett nálam ötből négy pont, mert 481 oldal helyett 300-ba bőven belefért volna a történet tokkal vonóval együtt, ugyanakkor tetszik a kidolgozása, a stílusa, ami mégis előbbre visz. Annak ellenére, hogy a kötet magánkiadásos, első és sorozatkezdő kötet nem volt annyira rossz. Igaz, a Napókat még mindig nem sikerült hova tennem a történetben, és még akadnak kérdések, de a második kötet mindenre választ adhatna. Szeretnék még ilyen mesét olvasni, mert sok benne a lehetőség, és az író látványosan él is ezekkel a lehetőségekkel...

GR-ezők szerint:



Folytatás...

2015. augusztus 2.

Molykodás - Pestes kivitelben

0 megjegyzés

Mit ne mondjak, ezer éve is talán, hogy a molynak már nem vagyok annyira aktív tagja. Ennek ellenére molytalálkozókra szívesen járok, és nagyon szeretem az időmet molyokkal együtt tölteni.

Petőfi Sándor sírja
Így esett tehát, hogy elfogadva @Sansa ajánlatát, kaptam az alkalmon, és felutaztam Budapestre. Hogy mi is történt?

Július 22. Szerda: Reggel még Zala megyéből jelentkeztem, ahonnan útnak indultam Budapest irányába. A korábban egyeztetteknek megfelelően befutván a Délibe azonnal megtalált egy Sansa, és úgy döntött, hogy ideiglenesen megtart, míg nem kerülök más befogadókhoz. Elmentünk kicsit koMOLYtalankodni, turistáskodni, várost felfedezni. Hogy egy kis irodalmi dolog is legyen a kirándulásban, meglátogattuk Petőfi Sándor sírját, akit néhány napja temettek el. Mivel szerettem/szeretem a költő verseit, novelláit és levelezéseit olvasgatni, leróttuk nála a tisztelet kört. Amin megdöbbentünk, hogy egy köztemetőbe került egy átlagos sírral, amit alig találtunk meg.
Jártunk többek közt még a Petőfi család sírjánál, József Attila és rokonainak nyughelyén, Jókainál, Adynál, Munkácsynál, és még számtalan híres írónál, költőnél, tudósnál, politikai és közéleti személyiségnél.

Hihetetlen élmény volt látni, melyik író, költő stb. mennyire kapott impozáns, vagy kevésbé impozáns végső nyughelyet. Nagyon tetszett a Petőfi család sírhelye, amelyet egy turul védelmez, illetve József Attilának a verses sírja.
József Attila táblája a sír mellett

Július 23. Csütörtök: Mivel Sansa hivatalos volt a Molyfesztiválra, mint író és nem tudta a felügyeletemet megoldani, hátha elkóricálok, így kénytelen volt magával vinni. Előtte felvette @Veron -t, a pót-FFGszittert.
Elmentünk a Nyitott Műhely nevű helyre (csak kicsit kavarogtunk), ami azonnal megvett magának. Könyvek, régi retró holmik (telefon, írógép, annyira régi könyvek, hogy "mindent a szemnek, semmit a kéznek" - hátha elporlad -, lámpák, stb.) fogadták az érkezőket. A helynek olyan atmoszférája volt/van, hogy elhatároztam, egyszer rendezvényen kívül is ellátogatok oda. Rengetegen molykodtak az előtérben. Nagyon jó volt viszont a hangulat. Ki asztaloknál, ki álló csoportokba verődve beszélgetett, könyveket nézegettünk a NyM polcain - amikről kiderült, hogy megvásárolhatóak. (Az egyik legnagyobb meglepetést @Dontpanic okozta nekem. Nagyon örültem, hogy láthattam végre élőben és teljes életnagyságban.)
Kilátás az Aréna teraszról
Belépéskor kaptunk két tombolajegyet (egyet rögtön sikerült is elveszítenem - női táska=feketelyuk). Egy hátsó helyiségben kvízt töltögettünk Veronnal, majd csatlakozva a többiekhez az írói beszélgetést hallgattuk, ahol @Hanna (Kleinheincz Csilla), @Hackett (Brandon Hackett), @onsai (On Sai) és @Sansa (Ta-mia Sansa) beszélgettek. Témák közti kérdezőjük: @Acélpatkány.
Ha kezdő író lennék, hasznosnak találtam volna a tippeket, tanácsokat, amiket írói és szerkesztői minőségben adtak. Mint olvasó pedig érdeklődve hallgattam, kit mi inspirált, kinek milyen élményei voltak mind kiadói, mind írói oldalról. Ki hogyan kezdte a "pályafutását", és miért ott kötött ki, ahol...
Az írói beszélgetés végén le lehetett rohanni az írókat. Mivel a könyvhéten nem sikerült találkozni vele, Brandon Hackettet (Markovics Botond) kerestem fel (akiről kiderült egy számomra roppant érdekes dolog).

A nap zárásaként @onsai felvetette, hogy mi lenne, ha elmennénk "sörözni". Miután kihirdetésre került a kvízek ereménye (2. lettem - és egy könyvvel gazdagabb), majd kihúzták a tombolát (2 könyvvel gazdagabb), egy kis csoporttal felvonultunk Bp. utcáján, beültünk beszélgetni és iszogatni.

Péntek délelőtt még belefért egy utolsó kisebb molykodás. Reggelire beülés közben belefutottunk @Timus -ba, majd később csatlakozott hozzánk @papirzsepi is. Sajnos hamar otthagytak minket, úgyhogy mi is áttettük székhelyünket a Múzeum krt-ra - nem kellett volna. Kilyukadtunk a Könyvudvarban, ahova Veron javaslatára mentünk, és a végén rajta kívül mindenki legalább egy könyvvel távozott (megkönyveztük érte). 

V.I.P. room - molyfeszt
Dél után fél órával indult volna elméletileg a vonatom, de mivel a mozdony kerekét fel kellett pumpálni (vagy az utasok lassan tolták?) ezért több, mint 30 perces késéssel indultam haza, Győrbe.

Felejthetetlen és fantasztikus napokat tölthettem Bp-en, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. Remélhetőleg ősszel össze tudunk hozni valami hasonlót Győrben is.

A teknős power legyen veletek! (Velünk ott volt ;) )
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger