Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2015. szeptember 30.

Szeptemberi állás

0 megjegyzés

Hát, ha elérkezik az ősz, akkor hullanak a falevelek a fákról, és... a könyvek a polcokról nemigazán. Maradjunk annyiban, hogy meglehetősen visszavetette az olvasási morált az idő hiánya, és az ingázások el-elmaradása. Nem feledkeztem meg a kihívásról, igyekszem is teljesíteni, de hát ez nem teljesen úgy sikerül, ahogy terveztem. Nem hiába írja ki a GR is, hogy már rengeteg könyvvel le vagyok maradva ahhoz, hogy teljesíthessem az évre szánt könyvmennyiségemet.


Mely feladatokat húztam le a listáról:

  1. A születésem évében megjelenő könyv: Terry Prachett - Vége a mesének Mivel még nem olvastam Terry Prachettet, de mindigis szerettem volna, ezért nagyon megörültem, mikor megláttam ezt a könyvet a listán. Nincs mit hozzáfűzni: ugyanakkor adtak ki mindkettőnket (az év stimmel, a hónapot és a napot nem tudom).
  2. Egy ijesztő könyv: Yann Martel - Beatrice és Vergilius Az az igazság, hogy nemigazán szoktam megijedni semmitől, amit elvileg ijesztőnek szántak. A horror filmeket végignevetem, és a horror könyveknél sem szoktam rémüldözni. De! Ismeritek azt az élményt, mikor egy horrorfilmben semmi nem történik, minden esemény lassan folyik előre, hátborzongató zene van, az egész történet meglehetősen sötét, aztán váratlanul a semmiből előbukkan valami figura, és üvöltözik, esetleg még szörnyen is néz ki mellé (például Gollam stílusba öltözve), és az ember megugrik kicsit? Nah, ennél a kötetnél is valami hasonló dolog van: a végén nem számítanánk rá, és mégis történik egy olyan fordulat, amire... hát nem számítunk, meghökkenünk, megugrunk, és nem tudjuk, hogy most akkor mi lesz... Amit addig biztosnak vettünk, kirántja az író a lábunk alól. Emiatt a jelenség miatt húztam őt be az ijesztő könyvek kategóriához.




Folytatás...

2015. szeptember 27.

Yann Martel - Beatrice és Vergilius

0 megjegyzés

Most egy kicsit ismét kizökkenek az ábécés olvasásból. Miért? Bizonyos események miatt nemigazán sikerült hazajutnom oda, ahol a teljes nagy könyvtáram van, úgyhogy kénytelen voltam meglepni magam néhány kötettel, hogy legyen mit olvasnom. Igaz, időm nemigazán jutott rájuk, de azért csak-csak sikerült egyet befejeznem közülük, mire sikerült betévednem a könyveim körébe...

Ha Yann Martel nevét említjük, jó eséllyel sokaknak beugrik a Pi élete (Life of Pi), a nagysikerű könyv, amiből meglehetősen látványos film készült 2012-ben. Nehéz lenne azt mondani Yann Martelre, hogy hétköznapi író, hiszen annyira különböző dolgokat tud összekombinálni műveiben. Amiben a Pi élete és a Beatrice és Vergilius nagyon hasonlít egymásra, az állatokkal kapcsolatos részletezések és a vallás felbukkanása (bár utóbbinál nem kap akkora hangsúlyt).

Míg Pi esetében az dominál, hogy a fiú keresi önmagát, kipróbál mindenféle vallásokat, megismeri az állatkerti élet során az állatok szokásait, felismeri a hangjukat, addig egy másik regényében, a Beatrice és Vergilius címűben maguk az állatok a főszereplők – és mégsem. Egy történet a történetben műről van ugyanis szó, ahol semmi sem az, aminek látszik.

De mielőtt rátérnék a történetre, muszáj egy keveset hozzátennem a borítóhoz. Nagyon találó, és frappáns a történet szempontjából. Amilyen egyszerű, olyan hatékonyan fejezi ki a történet fő lényegét. Rajta van ugye két fontos szereplő, akik pont azt csinálják, mint a könyvbeli műben: éppen egy csíkos ingen tengődnek. Maga az ing ugyan csak később kerül elő, mégis annyira remek metafora a háttérben, hogy ennél jobban sem a képen, sem az írásban nem lehetett volna megfogni a lényeget.

No de lássuk, mi van a borító alatt... Adott Henry, aki nem tudja, mit kezdjen magával. Mindenfélébe belevág, de mindig céltalanná válik egy-egy kudarc kapcsán. A holokausztot másként akarja megragadni műveiben, mint ahogy azt mások teszik: el akar rugaszkodni a tényszerűségtől, az olyan formuláktól, mint naplók és leírások. Elkezd nyelvet tanulni, zenélni, valójában író, egy színházban dolgozik, de mégsem találja a helyét. Egy napon egy Henry nevű férfitól kap levelet, melyben kap egy drámajelenetet. Két szereplő azt elemzi, hogy néz ki egy körte, milyen az íze, az állaga, a színe, a formája.

És van Henry, a preparátor, aki egy színdarabon dolgozik, melynek hősei Beatrice és Vergilius, akik az Isteni színjáték szereplőiről kapták nevüket. A magának való idős férfi szívesen beszél a preparálásról, de nem szívesen megy állatkertbe. És miért különös a darabja? Egy bőgőmajom és egy szamár tűnik fel benne, akik nem csinálnak mást, mint megbeszélik egymással az élet nagy dolgait.
Maga a regény nem mozgalmas, nincsenek benne akciójelenetek, nem pörgős, inkább elgondolkoztató. Vajon hogy magyaráznánk el annak, aki még életében nem látott körtét, hogy az hogy néz ki? Mi is a bizalom valójában? Hogy lehet boldogan élni az életet? A barátaink mindig ott vannak mellettünk?

Henry (az író) egyre többször látogatja meg a preparátort, aki egyre több részletet oszt meg amolyan találom módra a darabjából, és ezzel egyre közelebb kerül a borúsnak ígérkező végkifejlethez. A férfi elkezdi találgatni, vajon mi célja van a preparátornak, mi járhat a különös fickó fejében... És vajon tényleg kötődik a holokauszt Beatrice és Vergilius drámájához, vagy csak állatok némi isteni színjátékkal? Amit a legvégén talál arra egyáltalán nem számít. Mikor rájön, micsoda valójában Beatrice és Vergilius, és kicsoda az öreg preparátor, valahogy minden sötétebbé válik...

Amivel Yann Martel kapcsán ezúttal sem tudtam kiegyezni, az a messzemenőkig való részletezés. Noha a könyv megközelítőleg 200 oldal, ha nem lenne benne ennyire részletesen, hogyan kell állatot preparálni, ha szülés csodáját két mondattal intézné el, mint ahogy azt az állatok halálával tette, és ha az állatok hangja és viselkedése is kisebb részt kap, kb. 130-150 oldalból kijönne az egész mű. Egyszerűen olyannyira muszáj neki részletezni jellegtelen dolgokat, amik ugyan kötődnek a történethez, de ennyire azért nem hangsúlyosan, hogy már ott tartottam helyenként, hogy az átlapozás célravezetőbb lenne. Ezek voltak azok a részek, amik unalmassá tették az egyes epizódokat.

Összességében nézve ez a darabban a darab megoldás itt egy teli találatos momentum, és a végére érve már egyáltalán nem bántam, hogy az eleje meglehetősen lassan indul. Apró jelenetekből tevődik össze, mi is a színdarab lényege, miért vetette papírra a preparátor, és valóban értékes mondanivalót szolgáltat. A színdarab a fő szál lényegi eleme, mely meghatározza a valós események vonulatát, és máshogy sikerül bemutatni a holokausztot is...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2015. szeptember 13.

Terry Prachett - Vége a mesének (Történet a Korongvilágról 12.)

0 megjegyzés

Amikor elkezdtem ábécében kivégezni az olvasatlanjaim listáját még nem számítottam rá, hogy egy utazás során a táskámba a polcomon található legkisebb könyv lesz az ami befér. Így került előre a listán Terry Prachett könyve.

Már régóta terveztem olvasást az írótól, akinek azt mondják, hihetetlenül jó a humora. Az pedig, hogy készített egy közös irományt Neil Gaimannal (arról a kötetről majd egy másik bejegyzésben) még kíváncsibbá tett iránta.

A Történet a Korongvilágról sorozat meglehetősen hosszú és széttagolt. Hat részbe sorolják a korongvilági történeteket. A Vége a mesének című kötet a Történet a Korongvilágról 12. kötete, ezen belül is a Boszorkányok (Witches) történetek közül a 3. (A Witches széria a harmadik a hat Korongvilágban játszódó sorozat közül).

A Korongvilág történetekből készült néhány film is (az első film 2006-ban), illetve számítógépes játékokat is készítettek belőlük. A sorozatnak 34 kötete jelent meg a Delta Vision gondozásában magyar nyelven.

Noha nem olvastam előzmény köteteket, nem is volt rá szükség, mert a történet önállóan is helytáll. Nincs fejezetekre tagolva, de történeti szempontból remekül elkülöníthetőek bizonyos részek.

Wiharvész Anyó és Oggy Nagyi
(Forrás)
Az első szakasza a kötetnek egy rögtönzött bemutatkozás, ahol megismerjük nagyvonalakban Korongvilág egy részét, néhány szabályát, az itteni mágia működését, a főbb szereplőket, és a boszorkányokat, azok természetét. Itt rögtön rájön az olvasó, hogy itt jóformán senki sem komplett, minden katyvasz, és mindenki beleüti az orrát olyanba, amibe nem feltétlenül kellene. Noha az első elem, ami mozgásba lendíti az eseményeket egy haláleset, mégsem a szomorúságról szól, mint inkább az iróniáról, a szarkazmusról... és az abszurditásról.

A második szakaszban már három fő boszorkányunkat (Magratot, Wiharvész Anyót, és Oggy Nagyit), akik útra kelnek, hogy megcselekedjék, amit meg kell. Útjuk során kezdenek rájönni, hogy mi folyik itt valójában. Ez a rész kicsit emlékeztetett Christopher Moore Biff evangéliuma című könyvéből arra a részre, mikor Jézus elmegy felfedezni, hogyan kell messiáskodni. Magrat feladata kitalálni, hogyan kell használni az "örökségét", és hogyan legyen jó tündérkeresztanya.
Természetesen nem megy zökkenőmentesen az utazás. Van itt egy csomó törpe, egy adag törpekenyér, sok töközés, vadvízi evezés boszi módra, nagymama mentési akció boszi módra és még rengeteg abszurd szituáció...

A harmadik szakaszban végre elérik az úticélt és kezdődhet a tényleges küldetés teljesítése: megmenteni Pipőt és megküzdeni a "gonosszal". De vajon itt ki a jó és ki a rossz fiú? Akarom mondani boszorkány.

Tehát mit kapunk Terry Prachettől? Rengeteg abszurd szituációt, amik gyorsan peregnek az ember fantáziájában, elszórakoztatja az olvasót, sokszor mosolygásra készteti a humorával, az abszurditásával, az absztrakt karaktereivel és szituációival, miközben ad neki egy burkolt mondanivalót a háttérbe. Ha például azt kapod tanácsnak, ne hagyd, hogy bárki veled menjen és segítsen, néha jobban teszed, ha hallgatsz rá.
Ehhez jön egy meglehetősen érdekes történet: mi történik akkor, ha valaki életre kelti a meséket? Vajon lehet befolyásolni, hogyan érjenek véget? Javít vagy ront a helyzeten, ha beavatkoznak a mesébe?

Ami még kitűnik a kötetből az a fordító bravúrja. Néhány helyzetben elkerülhetetlen (pl. szóvicceknél), hogy úgy kerüljön átalakításra a szöveg, hogy leessen a poén. Farkas Veronika fordításait nagyon szeretem, és ezen ez a kötet nem változtatott.

Összességében nézve egy abszurd szituációt kapunk poénos helyzetekkel, eseményekkel, abszurd szereplőkkel, akik annyira agyamentek, hogy ezt a könyvet nem lehet komolyan venni, de gyorsan lehet vele haladni, mert tolja előre az olvasót, miközben szórakoztató...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2015. szeptember 5.

Mi is történt augusztusban?

0 megjegyzés

Erre a kérdésre jelenleg nehéz válaszolnom. Ma jutottam el arra a pontra, hogy meglessem, egyáltalán mennyit olvastam, és elkeserített a látvány. Olyan még talán nem is volt, hogy csak két olvasásom legyen egy hónapban (B.B. Vayk - A vízgömbBrandon Hackett - Az időutazás tegnapja).

Hogy lehetséges ez? Őszintén szólva fogalmam sincs. Talán az iskolával kapcsolatos ügyintézések, talán a nyaralások tekinthetőek a legjobb okoknak, amikor a könyvek világánál kicsit jobban vonzott a való világ, a valódi emberek társasága, és a valós világban látható csodás helyek.

És hogy mi lesz szeptemberben? A Goodreads már fenyegetőzik, és figyelmeztet, hogy immáron 6 (azaz hat) könyv elmaradásban vagyok attól, hogy teljesíteni tudjam az idénre tervezett számot. Hogy be tudom-e hozni? Ez olvasás, nem lóverseny ;)
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger