2016. január 31.

2016 Január

0 megjegyzés

Most, hogy elkezdődött a 2016-os év, elkezdődött az új kihívás, új kategóriákkal... Idén 40 feladat van, amikhez 41 könyvet kell elolvasni. Tavaly, ha csak ennyi lett volna, teljesült volna a feladatsor, úgyhogy talán idén összejön. 

Ráléptem a pipálgatások rögös ösvényére... Lássuk a kiesett kategóriákat...

  1. Könyv, ami tündérmesén alapul: Több tucat tündérmese szorult bele abba a kötetbe, amivel ezt a kategóriát kipipáltam... Soman Chainani - Jók és Rosszak iskolája 1.
  2. Egy könyv, ami az államodban játszódik: Magyarországon játszódó könyv rengeteg van, úgyhogy ezek közül Muskovits Eszter - Évszázadok vámpírjai darabját választottam. Több történet is kötődik Magyarországhoz (2 db), úgyhogy van benne szó ilyesmiről...
  3. Egy 150 oldal alatti könyv: Ez egy könnyű kategória abban a tekintetben, hogy Emily Rodda nem is tud 150 oldalnál többet írni egyszerre... mondjuk nem is baj... Emily Rodda - Az Elveszettek Völgye
  4. New York Times Bestseller: Szerintem nem véletlenül került ez a kötet ebbe a kategóriába. Nem bántam meg, hogy olvastam, úgyhogy bátran berakom ide. Kody Keplinger - The DUFF (A pótkerék)

Magabiztosan tehát 40/4 feladat kipipálva a listán. A teljes feladatlistát a tavalyihoz hasonló módon a későbbiekben közzéteszem. Az olvasáslista legfrissebb 2016-os változata olvasási sebességtől függően frissül, úgyhogy nyomon tudjátok követni, mikor mi került fel (vagy esetleg miről fog felkerülni).

Ami pedig a mi következik még részt illeti... Bizonyára megfigyeltétek az oldal tetején levő könyvborítókat. Azok a kötetek találhatóak ott (folyamatos frissüléssel), amik közül legközelebb válogatok, amik közül legközelebb kerül fel valamelyikről írás. 

További jó böngészést a blogon! Találkozzunk februárban is!
Folytatás...

2016. január 29.

Soman Chainani - Jók és Rosszak iskolája (Jók és Rosszak iskolája 1.)

0 megjegyzés

Már akkor kinéztem magamnak ezt a könyvet, amikor még csak angolul létezett. Akkor még nem volt folytatása, csak szimplán egy kezdő kötet volt, évekkel ezelőtt...

Amikor megláttam, hogy kiadták magyarul úgy gondoltam, hogy szerzek belőle egy darabot. Viszont beelőztek, és megkaptam szülinapomra Lena-tól. Ezúton is köszönöm neki!

Őszintén szólva nem tudtam, mire számítsak. A több, mint 500 oldalas könyvek esetén azért félek sokszor belevágni az olvasásba arra gondolva mi lesz, ha valami iszonyat borzalmas olvasmányra bukkanok.

Ebben az esetben szerencsére szó sem volt nyögvenyelésről... Az alap koncepció már az első oldalaktól fogva megragadott. Képzeljünk el egy várost, ahol minden gyerek meséskönyveken nő fel. Honnan erednek a meséskönyvek? Senki sem tudja. A könyvesboltos is csak annyit tud, hogy néha megjelenik egy-egy példány új kötet az üzlete ajtaja előtt, majd több napra eltűnik, hogy ezeket lemásolja kézzel. Mikor kész, úgy viszik tőle, mintha ingyen adná...

A városban egyébként van átok. Négy évente eltűnik két gyerek. Lehet, hogy egyszerre két fiú, vagy két lány, vagy egy fiú, egy lány... Az emberek féltik gyermekeiket, hiszen azok, akik eltűnnek legközelebb a meséskönyvekben látják őket viszont valami történetben. 
Sophie
Sophie ábrándos lányka. Csinos, szőke hajú, aki a hercegét várja. Minden vágya az, hogy egyszer hercegnő legyen. Úgy gondolja, hogy jóságos, ezek mellett kiemelten fontos szerepet kap életében, hogyan néz ki. Mindenféle szépészeti praktikát bevet. Azt reméli, hogy a Gazgató majd őt fogja elvinni, és a Jók iskolájába juttatja, ahol minden álma valóra válhat...

Legjobb barátnője egy furcsa lány, akit mindenki (még a saját anyja is) boszorkánynak hisz, és egy temetőben lakik a macskájával. Agatha meglehetősen furcsa lány, aki szokatlan külsejével és szokásaival kissé elszigetelődik a többi embertől.

Amire senki nem számít az az, hogy a két lányt elrabolják (utóbbit éppen akkor, amikor meg akarja menteni Sophiet az árnyéktól), és Sophie tervei felborulnak... ugyanis a lány a Rosszak iskolájába kerül, ahonnan nagyonis kilóg. Akárcsak Agatha a Jók iskolájából.

Agatha
Ez az ellentét adja igazság szerint az egész regény alapját. Bepillanthatunk abba, hogyan képzik a Jókat, milyen órákon kell részt venni a Rosszaknak, amik során felkészítik őket arra, hogyan küzdjenek majd egymás ellen, amikor elkezdik írni a meséjüket.

Ez a mesés hangulat az egész történetet átlengi, és némileg több, kisebb történet különíthető el a nagy egészen belül.

Az első történet során Agatha és Sophie valahogy be kell, hogy illeszkedjen a tőlük oly távol álló közösségekbe. Ez nehézségeket okoz, mert annyira kirínak a csoportjukból, ezért megoldást próbálnak keresni a problémára. Sophie legjobb ötlete a helycsere, de ez nem lehetséges...

A második történetszálat valahova oda tenném, hogy a lányok összefognak, és mindent elkövetnek egy csókért... Miután találkoznak azzal, aki a város átkáért felelős (az Iskolamester), elkezdődik a saját meséjük írása - ami rendkívüli, mert elsőéveseknek nem kezdődhet el megíródni a meséjük). Persze senki sem hisz nekik, nem is számít. A lányok egy csapatot alkotnak, hogy elérjék a közös célt: haza akarnak jutni Gavaldonba.

A harmadik történetet talán onnan számítanám, amikor Sophie és Agatha is elkezdik elfogadni a helyzetet, hogy abban az iskolában ragadtak, ahol. Hogy nem fognak hazajutni, mert már nem egy csapat, és elkezdődik a finálé, a Jó és Rossz harca.

A mesés körítés mögött igen komoly témákat boncolgat a kötet. Egyrészt, hogy milyen töréseket képesek a gyerekek egymásnak okozni. Agatha eszes lány, aki csúnyának érzi magát, önbizalmát ugyanis teljesen összetörték. Csak azért aggatnak rá mindenféle jelzőket, mert nem ismerik, nem is akarják megismerni, mert furcsa, mert nem hétköznapi, mert nem átlagos és kissé különc.
Sophie az abszolút ellentéte: sokat ad a külcsínre, a belbecs nemigazán érdekli. Ha letörik a körme, már nyávog. Teljesen irritáló és életképtelen karakter, aki Agatha nélkül nehezen boldogul, hisz ő az ész a csapatba. A magához való esze azért megvan. Folyamatosan hangoztatja, hogy ő milyen jó, de az olvasók érzik, hogy neki kell betölteni a negatív hősnő szerepét, akivel az ember nem szimpatizál.
A könyv egyik tanulsága az, hogy a felületesség becsapás, és ami igazán fontos, az az emberben van, nem pedig abban rejlik, hogy néz ki valaki. Agatha nézhet ki akármennyire rettenetesen, rengeteg jóság szorult belé, Sophie pedig nézhet ki akármilyen jól, nemigazán ismeri az empátia, a segítőkészség stb. szavakat. Tehát nem mindig azok a jók, akik annak látszanak...

A másik nagy tanulsága, hogy merjünk bízni önmagunkban. Ha valamit elhiszünk magunkról, azt a környezetünk is elhiszi rólunk - anélkül is, hogy kimondanánk. Agatha átverés áldozata lesz, de onnantól fogva valahogy mindenki másként néz rá, sokkal pozitívabban szemlélik, pedig semmi más nem változott, csak hogy bízik magában. Az önbizalma megváltoztatja a kisugárzását, és ez másoknak is feltűnik.

Az utolsó tanulság pedig az, hogy az embert nem lehet beskatulyázni. Mindenkiben van jó és rossz egyaránt, nem lehet ezt csak így elkülöníteni.

Maga a történet egyébként azért is érdekes, mert amikor azt hinnénk, ki fogjuk találni mi következik, van benne egy csavar... aztán még egy csavar. Az első egy-két csavar könnyedén kitalálható, de a finálénál levő két nagyobb csavarra szerintem nemigazán lehet számítani.

Összességében nézve közel 600 oldalnyi habos babos cukiság, hercegekről és hercegnőkről, galádokról és boszorkányokról. Ami egy kis extra, hogy rengeteg mesét beleszőnek a történetbe (például Hamupipőke, Hófehérke, Piroska és a farkas stb...), amiknek a főbb kellékei is megjelennek. A legnagyobb mesék hősei ugyanis itt példaképek, és ugyanúgy neveznek el róluk dolgokat, mint mondjunk hazánkban híres költőkről utcát, teret stb. Meséikben használt varázslataik és cselekedeteik precedenseket teremtenek, tanítják őket, míg tárgyaikat ereklyékként őrzik, mint múzeális értékeket.
Ha szeretnél egy mese részese lenni, elképzelni magad a gonosz banya vagy egy bajba jutott hercegnő helyébe, esetleg valami más bestia vagy herceg helyébe, akkor a Jók és Rosszak iskolájába iratkozz be még ma...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. január 28.

Könyvkihívás 2016

0 megjegyzés

Tavaly kezdődött a nagy könyvkihívásos mizéria, mi szerint 50 feladatból álló listát kellett kipipálni (és ezt tehette az ember úgy, hogy 52 könyvet olvasott el). Hogy teljesíteni tudják a kihívást, mindenkinek ki kellett lépni a komfortzónájából.

Egy kis csapattal mi is nekivágtunk tavaly a kihívásnak, mondanom se kell, többedmagammal beragadtam. Több kötetet olvastam el tavaly, mint 52, viszont nagyon sokat úgy, hogy nem kötődött semmilyen fonallal sem a kihíváshoz. Tavaly úgy estem neki, hogy az olvasatlan polcomról összeválogattam a listát, miket kellene elolvasnom ahhoz, hogy az 52 feladatot teljesítsem. Jópár könyv maradt ott az elkülönített kupacban, mert vagy energiám nem volt, vagy időm. 

A 2016-os Reading Challenge lista (lásd lejjebb) megosztotta kicsi csapatunk tagjait, ám néhányan már nekiugrottak a játéknak, és elkezdték serényen kipipálni a kategóriákat, amiket teljesítettek. Ebből már kitalálható, hogy idén is részt veszünk az RC-n. 

Kezdődjék a listapipálás idén is, kezdődjék tehát a 2. Reading Challenge! Listapipálásra fel!



Folytatás...

2016. január 25.

Emily Rodda - Az Elveszettek Völgye (Deltora Quest 7.)

0 megjegyzés

Sallangosan hangozhat, de ha új év is van, a régi szokásoktól kissé nehéz eltérni. Például attól, hogy folytatódjon a Deltora Quest sorozatának lezárásáért való küzdelem. 

Tavaly úgy tettem le a 6. kötetet, hogy hoz némi újítást, de nem dobom magam hanyatt tőle. A sorozat talán már az első kötete óta mélyrepülést tudhat magának. Kapunk egy kaptafát, ami megismétlődik újra és újra és újra... Vártam, hogy lesz majd valami nagy finálé, vagy valami olyan harc út közben, ami kicsit érdekesebb, mint a sablon, de minduntalan csalódnom kellett.

Most, hogy lemondtam a sorozatról a hatodik kötet után, őszintén szólva nem vártam tőle semmi jót.

De lássuk, ezúttal mivel rukkol elő a folytatás. Hőseink a szokott formációban (Jázmin, Barda és persze Lief) tovább vándorolnak, de akad egy kis probléma. Belefutnak egy csapat álcázott Olokba, akik egy olyan hidat őriznek, amin nekik át kellene kelni. A kis csapatnak tehát más alternatívát kell találni ahhoz, hogy átkeljenek a folyón, mely sebes sodrása és barátságtalan (húsimádó) élővilága mellett azért is panaszos, mert Jázmin úszási tudománya olyan, mint a Titanicé a jégheggyel való találkozás után.

Mikor már arra gondolnak, hogy tákolnak maguknak valami tutajt az átkeléshez mit találnak? Egy komplett kalózhajót. Mint kiderül, ez az a kalózhajó, amin... SPOILER A 6. KÖTETRE NÉZVE - elhurcolták Daint - SPOILER A 6. KÖTETRE NÉZVE KIKAPCSOLVA.

Szóval találkoznak régi barátokkal, kiszabadítanak egyet a fogságból, átkelnek a folyón, és rájönnek egy igen fontos momentumra: Tora ott van az orruk előtt. Az a Tora, amely városkában elvileg elbújt a trónörökös, akit keresnek. A kis csapat azonban egy szellemvárosban találja magát, amit egy átok néptelenné tett. Ezért indulnak tovább, mígnem az Elveszettek Völgyében nem találják magukat. Az Őrző játékába csöppennek, ahol a díj nem más, mint az utolsó ékkő Deltora Övéből...

Az Őrző az anime 40. epizódjából
Szóval hú... Pörögnek az események, és végre nem zavaróan. Az elején meglehetősen döcögős, hogy mekkora ügyet csinálnak egy folyón való átkelésből, de utána előjön az, hogy a nagy csatát nem karddal, hanem ésszel vívják. Persze itt is van olyan, hogy jön egy társ, megy egy társ szindrómában küzdenek, összeakad kicsit a bajszuk Fátummal is, akiről kiderülne, hogy nem is annyira rossz arc. Elárul magáról és a múltjáról némi információmorzsát, amitől végül együtt tudunk érezni vele.

Mondhatni ez a kötet azért kiemelkedő, mert végre nem hőseink botladozása áll a középpontban, meg az idétlen "mi aztán frankó csávók vagyunk" hatás hanem valami úton-módon minden Fátum körül forog. Eleinte látványosabban, aztán a legvégén kiderül, hogy Fátum valójában többet tudott, mint amit elárult, és hogy nem is annyira rettenetes alak, mint hiszik. Egyszerűen megtört, reményét vesztett hős, aki megpróbálta ugyanazt, mint hőseink, csak belebukott a sötétség nagy urának ármánykodása miatt.

Eddig ez a kötet tetszett a legjobban. Amikor megkapják a rejtvényt, hőseinkkel együtt tudunk mi is nyomozni, és megfejteni a talányt, amit az Őrző adott nekik. Ehhez nagy segítséget nyújt, hogy ugyanazokat a képeket, ábrákat mi is láthatjuk, amiről hőseink beszélnek, így tényleg magunk is végiggondolhatjuk, hogy mi lehet a megoldás, nem kell a csapatra hagyatkozni. Persze logikusan végigvezetik ők is, de nem feltétlenül kellenek hozzá, így maga az olvasó is kitalálhatja a jelekből, és az alapján, ami a könyvben előtte történt még. Hőseink ugyanis nem tudnak semmivel se többet, mint az olvasó, ami zseniális megoldás ebben az esetben.

Az Őrző is érdekes figura. Először olyan hatást kelt, mint egy átlag nagypapa, aki akkor is mesél, ha az unokák nem akarják, és azok csak üres fecsegésnek veszik... Végül kiderül, hogy néha érdemes az ilyen kuszának tűnő, semmitmondó mesékre is odafigyelni, mert néha jól jön a tudás, amit rejtenek. Az Őrző titka pedig külön fordulat.

Összességében nézve a stílus még mindig gyermekies, viszont a játék, Fátum múltja és a csapattagcserék lezajlása némileg feldobta a történetet. Új színbe bugyolálta a sorozatot, ami lendületet ad a folytatáshoz (bizakodom, hogy a nagy csata tényleg monumentális lesz), és végre az öv is teljessé vált, úgyhogy következhet a Visszatérés Delbe...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. január 21.

Lemony Snicket - A titkok malma (A balszerencse áradása 4.)

0 megjegyzés

Nem is olyan régen a molyon kialakult egy karcom alatt egy kultur vita arról, hogy ha valakinek nem tetszik egy írótól X  könyvből X, akkor minek olvassa? Azt hiszem, ezt a kérdést ezúttal magamnak is feltehetem. Lemony Snicket munkássága körülbelül annyira hat meg, mint a Castok Éjszaka háza sorozata. Viszont arra is igen korán rájöttem, hogy várok még valamit ettől a sorozattól (mind a kettőtől). Valamit, amivel bebizonyítja az író, hogy annak ellenére, hogy ifjúsági könyvet ír, aminek mese szagúnak kellene lennie, élvezhető lehet felnőttek számára is. Olyan, mint amikor az ember beül egy kisgyerekkel megnézni a Mr. Peabody és Sherman kalandjai című rajzfilmet, vagy az Agymanókat. Felnőtteknek is tök élvezhető mind a kettő, mert az alkotók gondoltak a fejlettebb humorra is, még annak ellenére is, hogy rajzfilmekről (mesékről) beszélünk. Ennek ellenére Snicket valahogy nem azt célozza meg, hogy intelligens humort csempésszen a soraiba, hanem erőltetetten azt képzeli, hogy a balszerencsés húzások közepette történő kiszólásaival majd közelebb hozza a könyvet... valójában nem hozza. És miről is szól immáron negyedszer a fáma?

Őszintén szólva kb. ugyanazt, mint eddig. Vannak az árvák, akiket elküldik egy következő akárkihez, hogy az majd jól fogja tartani őket, majd megint felbukkan Olaf gróf, akiről a felnőttek nem hiszik el, hogy ő az, pedig a gyerekek felismerték. Majd jön a leleplezés, és a következő rokon, miközben Olaf gróf megint megszökik...

Eléggé unalmas ez a szisztéma, amiben a felnőttek még mindig ostoba bábok, ahol Olaf gróf még mindig furmányos fazon, akit nem lehet elkapni. Érthető, hogy akkor nem lenne folytatás, de őszintén szólva a második kötet lehetett volna zárszó azzal, hogy Olaf gróf megvan, a gyerekek jó helyre kerülnek stb. Ehelyett negyedik kötet óta ugyanazt az unalmas csontot nyúzzuk, amin már hús sincs...

Az árvák helyzete annyival másabb, hogy bekerülnek egy malomba, ahol a jelenlegi gyámjuk, egy meglehetősen anyagias fickó. Alig érnek oda a gyerekek, máris munkába kell állniuk. Nevetséges módon a férfi kuponokkal fizeti ki az alkalmazottakat (akik szintén a rokonai egyébként), rágót kapnak ebédre, és csak a vacsora relatíve normális.

Persze ismét akad felnőtt, aki a gyerekek pártján van, és ezúttal ez nem más, mint Charles, az üzlettárs. Ami számomra megintcsak hihetetlen, hogy elvileg üzlettárs, tehát egyenrangú partner, de ebből semmi nem látszik. Charles ugyanúgy fejet hajt a góré előtt, mint mindenki más... Miért is? Indokolatlan és bosszantó momentum.

És persze a gyerekeknek azonnal feltűnik, hogy Olaf gróf ezúttal milyen álruhába bújt, és persze senki nem hisz nekik továbbra se (csak Charles).

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért kell unos-untalan ugyanazt a szálat ugyanúgy vinni. A felnőttek miért agyatlan marionettek? A gyerekek miért hiperokos géniuszok (még a csecsemő is, aki megmenti a többiek életét azzal, hogy négy foga van, amikkel kardpárbajt nyer) és epic herok...

Összességében nézve még lenne magyarul pár kötete a sorozatnak, de szerencsére félretehetem egy időre, mivel a folytatások nincsenek meg (nem is bánom). Az a baj, hogy laza gyerekmesének is unalmas, bár altatónak kíváló olvasmány... 
Folytatás...

2016. január 18.

Témázunk, avagy nyelvbotladozások más nyelveken

5 megjegyzés

Meglehetősen régen volt már, hogy utoljára beszálltam egy témázó körbe. Ennek az az oka, hogy kicsit beszippantottak a teendőim, viszont most van egy kis időm...

A mostani téma elméletileg az idegen nyelvről szól, vagyis arról, hogyan kezdtünk el magyartól eltérő nyelveken olvasni, vagy nem olvasni...

Bevallom őszintén, túl sok jó könyv van a világban, és magyarul nem mindegyik jut el hozzánk. Mi tudott rávenni, hogy megpróbálkozzam azzal, hogy angolul/más nyelven olvassak köteteket?

1. indok: Kellemesen a hasznosért. Amikor nyelvvizsgára készültem még anno, szakközépiskolásan, rájöttem, hogy a legnagyobb bajom az, hogy nem vagyok rákényszerítve a nyelv használatára napi szinten, illetve a szókincsem a béka popója alatt még egy olyan 20 kilométerrel helyezkedett el, és ott is csak mikroszkóppal (se) lehetett látni. Szóval elkezdtem pedzegetni ezt a dolgot, milyen jó lenne a kellemeset a hasznossal összekötni, és angolul olvasni. Sikerült? Nem... nagyon nem tudtam magam rávenni, hogy regényeket olvassak, viszont volt egy hírekkel foglalkozó applikációm az akkori telefonomon, ami értelmes emberi nyelvek közül egyedül az angolt ismerte.

2. indok: Rob Thurman. Bizony, ez a hölgy rá tudott venni, hogy nekiessek a Moonshine-nak angolul. Az más kérdés, hogy mire rávettem magam, arra kiadták magyarul, viszont a harmadik résznél még mindig nem vagyok elkésve vele, hogy nekiessek angolul. A történet valahogy úgy volt, hogy nagyon megszerettem az Éjvilág -ot, de nem akart jönni a folytatás. Mire rávettem magam, hogy egyáltalán belelapozzak a folytatásba angolul, megismertem Timust, és voilá, kikerült magyarul a második rész... Vannak azok a könyvek, amik azonban azóta is meghozták a motivációt, hogy angolul olvassak...

3. indok: Újranyomás? Van Zalaegerszegen egy turkáló, ahol lehet angol és német nyelvű könyveket venni. Vettem néhány mesés könyvet (pl. Narnia 7.) angolul, és nekiálltam olvasgatni őket. Egész érthetőek voltak, a képek is segítettek, úgyhogy jól elvoltam ezzel a szisztémával. Két-három meséskönyvvel később történt, hogy... Rávettem magam, hogy elkezdjem az Egy Ropi naplója sorozatot, viszont se könyvesboltba, se a kiadó oldalán nem lehetett kapni. Akkoriban gáz volt a könyvpiacon, és gondolkoztam rajta, hogy vajon lesz ebből újranyomás? Vártam egy hónapot, de semmi... vártam még egyet, de semmi... Aztán elmentem könyvhétre, és beszereztem az addig összes megjelent kötetét angolul, és neki is estem a sorozatnak. Természetesen a nagy bevásárlótúrám után 1-2 hónapon belül mivel találtam szembe magam az első könyvesboltba, amibe bementem? Naná, hogy a sorozat első pár kötetével... Nem gond, most már megvan angolul a 8. kötetig a széria, úgyhogy olvasás angolul... Murphy dolgozott egy kört, de teljesen fölöslegesen...

4. indok: Valami nem stimmel! Miután elkezdtem angolul olvasni, elkezdtem figyelni arra, hogy milyen a minősége a fordításoknak. Például könyvesboltban is átfutottam a ropinaplót, hogy meglessem, hogy például a "Cheese Touch"-ot hogy fordították le (A Sajt). Mikor kezdett gyanússá válni, hogy valami nem stimmel? Éppen a Szingli fejvadász harmadik kötetét bújtam, mikor feltűnt egy apróság... Főhősünk csinált éppen valamit, majd elkezdődik egy párbeszéd a könyvben, hogy "- Igen..." Elkezdtem pislogni, hogy mit igen? Gyorsan felcsaptam az angol változatot, és kiderült, hogy a párbeszéd első fele, meg még jónéhány bekezdés hiányzik. Nem csak ennél, de más könyveknél is feltűntek ilyen hiányosságok, és az eredeti változatot mellérakva rendre az derült ki, hogy komplett bekezdések hiányoznak. Ez fordítói fortély, vagy szimpla lustaság? Úgyhogy a Szingli fejvadászt már angolul fejeztem be, mert nem volt kedvem folytatni a lefordított változatot...


Őszintén szólva még mindig kissé ódzkodom az idegen nyelven olvasástól. Miért? Eleinte attól féltem, hogy mivel nincs szókincsem, minden szót majd szótárazni fogok. Nagyban segített, hogy alap szókincses meséskönyvekkel kezdtem meg a sort, mert ha egy-egy szót nem is értettem, a szövegkörnyezetből esetleg a képről (ha volt) kitalálható lett. Úgyhogy felbátorodtam, és egyre többször nyúltam angol olvasmányokhoz. Nem állítanám, hogy minden olvasmányom angol nyelvű, meg hogy félredobom miatta a fordításokat, de néha egy-egy angol vagy német darab belefér. Az igazság az, hogy "Az életem során legjobban megbántam" listámon rajta van, hogy nem folytattam tovább a német nyelv használatát, és teljesen eluralkodott rajtam az angol. 14 évesen úgy olvastam német nyelven, mintha magyarul lett volna, és ez az élmény mára sajnos már csak álom... Németül olvasva a Black Beauty című könyv valahogy teljesen más hatással volt rám, mint mikor magyarul olvastam... Mindig úgy érzem, angolul sosem fogom megközelíteni ezt a szintet, mert tőlem valahogy az angol annyira idegen, nem áll rá annyira az agyam, mint a németre anno.

Mindig attól tartok, hogy valamit félreértelmezek, és van, hogy még a jól ismert szavakat is háromszor kikeresem a szótárból, nehogy mellé lőjjek, és valami olyanra jöjjön ki a szöveg, ami nincs is ott. Talán ez az a momentum, ami néha meg-meggátol hosszabb lélegzetvételű angol kötetek elkezdésénél. Ennek ellenére igyekszem arra szorítkozni, hogy minél többet használjam az angol nyelvet, és éppen ezért minél többször nyúljak angol nyelvű regényekhez. Sok olyan regény csücsül még az olvasatlanok listámon, amik csak angolul léteznek, úgyhogy nem hagyom magam csalni sem, hogy később majd beszerzem a magyar változatot.

Nektek milyen élményeitek vannak az idegen nyelvű olvasmányok terén?


Akik még témáznak:
Nima
Bea
Miamona
PuPilla

Már a témázás előtt témázott róla: 
Reea

Utólag témáztak:



Folytatás...

2016. január 17.

Mary Janice Davidson - Egy haláli szingli meséi (Betsy Királynő 1.)

0 megjegyzés

 Azt hiszem, ismételten sajátságos módon vonz a vámpírok világa, úgyhogy folytatván ezt a szériát olyan kötetet hoztam, aminek érdekes története van...

Még anno, valamikor nagyon régen egy ausztriai utam során elfogyott az olvasnivalóm. Sipákoltam egy keveset, hogy nem hiszem el, hogy kevés lett a könyvek száma. Egy kisebb élelmiszerboltban bevásárlás végén a pénztár mellett ki volt rakva néhány könyv. Egyet, aminek tetszett a borítója lekaptam mondván, legalább lesz mit olvasnom (nem esett nehezemre, hogy németül kell nekiállni). Hamar rá kellett jönnöm, hogy egy sorozat sokadik kötetébe botlottam, viszont ameddig eljutottam benne, meglehetősen vicces volt, tele erotikával, vámpírokkal, és egy bérgyilkossal...

Így találkoztam először Betsy Taylorral, aki haláli szingli, akit kirúgnak a munkájából, és akit a macskája megmentése közben elüt egy autó. A baleset annyira súlyos, hogy Betsy fogja magát, egy kicsit meghal, de aztán vámpírként ébred. Nem is akármilyen vámpírként... Fel is figyel rá két vámpír csapat, akik maguk mellett szeretnék tudni Betsyt, akiről úgy tartják, ő a vámpírok királynője. A lánynak erről természetesen másak az elképzelései. Ő például csak vissza akarja kapni a régi életét. Viszont egy háborúból sem lehet ennyire egyszerűen kitáncolni.

Először is azzal kezdeném, miért vagyok csalódott a könyv kapcsán. A sorozat nyitánya magyarul 2011-ben jelent meg, azóta pedig a folytatás mintha nem is létezne... A könyv nem kapott nagy hírverést, mint például a Dork Diary vagy más sorozatok (Végzet ereklyéi stb.). Megillette volna? Igen. Csak véletlenül futottam bele, hogy megjelent a sorozatnyitány, és a könyv ismeretében még jobban várnám, hogy mikor lesz már magyarul folytatása?

Angol borító
A másik, amivel szerintem bakot lőttek, a borító. A Könymolyképző Kiadónál megszokhattuk, hogy ha ők saját borítót raknak a könyveikre, akkor nem ismernek tréfát. Egyszerűen gyönyörű borítók mögé csomagolják a könyveiket. Nézzük meg például Benina bármelyik könyvét.
Davidson könyve ezzel szemben olyan borítót kapott, ami nem illik a könyvhöz, a hangulatához. Ráadásul azt sem teljesen értem, miért fekete hajú nő szerepel rajta, és miért a rózsa oda? Egyáltalán nem passzol. Ezzel szemben, ha megnézzük az angol és a német borítókat láthatjuk a humorosságot, a játékosságot, a "csitriséget", ami maximálisan leírja a történetet.

Betsy ugyanis szarkasztikus kis plázalányka, akit néhány cipővel meg lehet vesztegetni, akit jobban érdekel a hajápolás, az öltözködés, minthogy ő most éppen vámpír, és megtanulja, mivel jár az új élete. Az sem érdekli, hogy vajon mitől lehet különlegesebb, mint mások. Miért mondhat ki valláshoz fűződő szavakat (például: Istenem, Jézusom, a Miatyánk teljes szövegét stb.), miért léphet rá anélkül szent helyre, hogy hamuvá égne, miért nem hat rá a fokhagyma, a napfény, a szentelt víz, amitől a többi vámpír legyengül, elpusztul stb.

Német borító
Betsy tehát egy igen egyszerű gondolkodású csitri, aki előbb halna meg szerintem egy plázában attól, hogy nem kap meg egy márkás menő cipőt, mint attól, hogy lefejezik, átszúrják karóval vagy egyéb más vámpírölő dologtól. A szőke nők sztereotípiája sokszor igaz rá a butaságával, a vásárlásmániájával, mindennel együtt.

Amitől jól működik ez az éles kontraszt, hogy mindenki más körülötte (a barátait kivéve) halálosan komoly szereplő, aki használja még az agyát is. Olyan, mintha Dr. Szöszi átment volna vámpírba, és egyetem helyett az lenne a célja, hogy valahogy minél több menő topánt gyűjtsön magának - főleg, hogy már nem kell ételre, ilyesmire költenie.

Szóval egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért nem futott be nálunk ez a sorozat. Kiparodizál minden vámpír sztereotípiát, berak egy komolyan vehetetlen főhősnőt, és egyszerűen az ember a végén már nem tud mit csinálni, csak nevet rajta. Könnyed, csajos kikapcsolódás kesergő délutánokra a rengeteg agymenésével.

Betsy legnagyobb gondja ugyanis nem az, hogy a vámpírok háborúban állnak és most éppen miatta esik egymásnak két csoport, hanem az, hogy az apja örökre el akarja őt paterolni az életéből, hogy nincs munkahelye, hogy nem tud miből cipőket venni, és hogy a házát a legjobb barátnője vette meg, akinek nem tud miből törleszteni... Persze, hogy ezek is nagy gondok, de azért az sem elhanyagolható, hogy Nostro (gonosz vámpírok fejese) és Sinclair (a kb. jó vámpírok fejese) egymásnak feszül, és Betsy barátai kishíján belehalnak, mikor el akarják fogni a vámpírkirálynőt.

Összességében nézve sajnálom, hogy nem jött ki belőle több kötet, úgyhogy hozzáírhatom a németül vagy angolul folytatandó könyvek listájához. Nem értem, hogy ilyen paródiakötetekre miért nincs akkora igény, mert minden lököttségével együtt ez egy jól összekoreografált darab, ami nem mellesleg humoros, laza, könnyed, és igen nehezen lehet komolyan venni. Egyszerűen szórakoztató, és szórakoztatóan egyszerű...

UI.: annyit ráírtak a kötetre, hogy felnőtteknek ajánlják, amit a részletesen leírt erotikus jelenetek miatt nem is csodállok...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. január 14.

Muskovits Eszter - Évszázadok vámpírjai

0 megjegyzés

Még a 2015-ös évben kezdtem el e novelláskötet olvasását, és csak most jutottam odáig, hogy az utolsó pár novellát befejezzem.

Azért esett anno a könyvre a választásom, mert érdekelt, hogy lehet röviden tömören más korok más kulturájába beágyazni a vámpírok kultuszát, illetve más népeknél hogy jellenek meg a vérszívók.

Rögtön az elején az ókortól indulunk, ahol az emberek még fel sem fogják jóformán, mivel állnak szembe, csak azt tudják, hogy ellenséges dologba ütköztek. A történetek során végigmegyünk az idővonalon, érintve vikingeket (8. század), középkort, új kort és modern kort is.

Ahogy az idők változnak, remekül kirajzolódik, mennyire sokat változott a világ, az emberek hozzáállása a hiedelmekhez és a babonákhoz. Láthatunk igazi magyar képet is, illetve a "mit tesz egy faluval a babonaság" ábrázolását. Láthatunk egy furcsa kimenetelű esküvőt, végighallgathatunk egy spanyol mesét egy síró hölgyről.

Néhány novellában valóban sikerül megragadni azt a fő lényeget, azt az apró mozzanatot, ami jellemző az adott kultura "mondakörére" - ha szabad így fogalmazni. Nem a hitelességgel akadtak problémáim a kötet során, hanem azzal, hogy a történetek pontosan azért, hogy hűek legyenek a korhoz és a nemzetiséghez, teljesen elsikkadtak...

Kapunk 15 novellát, amik némileg erőltetettek. A novelláknál várandó csattanók valahogy rendre elmaradnak. Néhol a kifejtés is hagy némi kivánnivalót maga után, amivel szintén nem értettem egyet. Máskor úgy pörögnek a nevek, hogy Mikszáth is megirigyelné a szereplői felhozatalt. Azért hoztam őt ide, mert főleg a magyaroknál játszódó történetekben okoz ez problémát. Érezni a falusi "levegőt", a paraszti hangulatot, és emellett elsikkad a fő lényeg.

15 novella közül talán kettőt tudnék kiemelni, ami úgy ahogy tényleg megfogott annyira, hogy emlékezetes legyen. Az egyik Lord Davingdale története, aki az 1800-as években tér magához. Kitör a pestis, és mivel nem tudja, hogy rá, mint vámpírra ez milyen hatással lehet, ezért fogja magát és elmegy aludni a koporsójába egészen 1845-ig. Miután felkel, természetesen vérre éhezik, és elmegy mindenfelé tiszta vért keresni. Bekerül egy bordélyba, megállapítja, hogy még mindig ugyanolyan a világ, és visszamegy aludni, hátha sikerül egy jobb korban felkelnie.

A másik történet egy népi hiedelem, egy babona köré épül. Egy asszony lebetegedik, és a testvére próbál rajta segíteni. A doktor tudománya kudarcot vall, ezért elmegy egy nőhöz, aki azt vallja, hallott már ilyesmi esetről. A falu, mivel hisz a mendemondákban hát elkezdenek kiásni egy sírt, de nem járnak eredménnyel. Azonban kiderül, hogy nem jó helyen keresték a megoldást, és végül véget vetnek a kórságnak. Közben persze kitör másutt a pestis (Hamburgban), de a falut ez már nem érinti...

Összességében nézve kissé többet vártam a kötettől. Nemigazán éreztem rajta egyediséget, vagy olyasfajta stílust, ami gördülékenyen átsegít a történeteken. A nevekre, a nyelvezetre annyira rá vannak fókuszálva a sorok, hogy a történetek unalmassá válnak, és szívem szerint nem egyet átlapoztam volna... Azt hiszem, ez nem az én világom...

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. január 6.

Kody Keplinger - A pótkerék (The D.U.F.F. 1.)

0 megjegyzés


Már a megjelenésekor találkoztam a történettel, de most jutottam el odáig, hogy elolvassam a kötetet. Először a filmet láttam. Úgy gondoltam, ha már egyszer könyvként nem adok neki esélyt, legalább a filmnek adjak egy lehetőséget. Bevallom őszintén megdöbbentem, hogy a film mennyire... jó? Igen, tetszett, mert nem egy átlag darab. Tini filmként is eladja magát, és olyan témát boncolgat, ami kb. 10 fiatal lányból 11-et érint, és a tinik nemigazán tudják kivel megbeszélni. Ez egyfajta gátlás bennük, miközben keresik önmagukat...

A könyvet olvasva rájöttem, hogy a film miért van épp csak köszönő viszonyban a könyvvel. Míg a filmet úgy lehetne leírni, hogy egy tinicsaj kifakadásai, amik abból erednek, hogy alábecsüli önmagát, addig a könyv inkább arról szól, hogy van egy nimfomán kislány, aki magában gyötrődik. Miért is?

"Tapasztalható, hogy sokszor a nimfomániában szenvedők a szexuális aktust egyfajta menekülési útvonalnak használják bizonyos problémák elől." (nlcafe.hu)

Bianca, a 17 éves főhősünk igazán rossz helyzetben van. Nem érdeklődnek fiúk iránta, az apja visszaeső alkoholista, az anyja soha sincs vele, sőt mi több, el akar válni az apjától. Bianca a Fészek nevű helyen van barátnőivel (két szuperbombázó csajjal, akik mindig benyomakodnak a tánctérre ropni egy kicsit), mikor a pultnál ücsörögve (neki az a törzshelye) odakerül mellé Wesley Benjamin Rush, az iskola legdögösebb pasija. A srác elmagyarázza neki, hogy a három barátnő közül Bianca a D.U.F.F. (erről később), mire a csaj megcsókolja, majd ellöki, majd leönti Cherry Coke-kal.

A főbb szereplők (balról jobbra. Casey, Jessica (legjobb barátnői Biancának),
Wesley (ügyeletes dugócimbi), Bianca (főhősnő), Madison (ellenlábas))
Ezután a saját problémáinak listájához B hozzáírja a Duff létet is, ami annyit tesz, hogy Ügyeletes, Ronda, Kövér Barát, akivel maximum azért állnak szóba a pasik, hogy aztán a nem Duff barátnőket meghúzzák. A fagyi azonban visszanyal. Amikor irodalomórán Biancát Wesley mellé osztják be csoportmunkánál, az események olyan irányt vesznek, amire még Bianca sem számított. Onnantól fogva "dugócimbik" lesznek Wesleyvel, és a csaj heti többször tukmálja rá magát az egyébként nagypofájú, öntelt nőcsábászra, aki ki tudja, hány csajjal kavar még a háttérben. És hogy mindezt miért? Mert ezt az egyetlen utat találja Bianca arra, hogy meneküljön a problémák elől...

Sokat gondolkoztam rajta, hogy miért is kellene, hogy egy nimfomán tinilány nyöszörgése meghasson, mert tulajdonképpen fő a saját levében. Nem beszéli ki magából a problémákat, nem próbálja megoldani őket, csak sodródik az árral. Mikor megjelenik az exe a képben, akinek ráadásul jegyese van - és aki nem mellesleg az egyik legjobb barátnőjének a bátyja -, teljesen bepánikol. Nem akarja, hogy Jessica (egyik legjobb barátnő, az exnek a húga) bármiről is tudjon, mennyire megbántotta a tesója B-t. Bianca teljesen Wesley-függővé válik, folyamatosan akarja, hogy a fiú megérintse, megfektesse stb.

Elképzelve, ha ezt filmre vitték volna egy az egyben, valószínűleg a szülők el sem engedték volna a csemetéiket a moziba, mert folyamatos orgiázások kerültek volna a vászonra.

A könyv legnagyobb tanulsága ezen a téren az, hogy hiába menekülsz bele egy függőségbe a gondok elől, azok attól még nem fognak megváltozni. Miután Bianca megkapja ezt a "pofont", a sarkára áll, és elkezd változtatni az életén. Ez az, ami a legnagyobb erőssége a kötetnek. Elindítja a főhősnőt egy lejtőn lefele, majd amikor az teljesen leér megmutathatja, hogyan mászik ki onnan és közben bebizonyítja, hogy minden gondjára ott volt a megoldás a szeme előtt, csak nemigazán akarta észrevenni. Egyszerűbb volt önmagát sajnáltatni, minthogy erőt vegyen magán.

A teljesen átlagos karakterek, az intrikák, a gimis pletykálások persze itt is megvannak, ahogy a "ki-kivel-megy-a-bálba?" dilemmák is. Tekintetbe véve, hogy tini könyv mégis ad valami pluszt. Az átlagos, sablon karakterek mellett, amilyeneket bármelyik tinifilmben megtalálunk a stílus nagy előny. Bebizonyítja, hogy mindenkinek vannak problémái, és többnyire mindenkinél ott a megoldás kulcsa, maximum nem használja, és ezért maradnak a trutyiban.

Összességében nézve a tanulsága, a szarkazmusa miatt tetszett meg annyira a kötet, amennyire. A film történetével összehasonlítva... igazándiból moziba eladható tinifilmet csináltak belőle, ami egyáltalán nem vált sem előnyére, sem kárára, mindkettőnek megvan a maga bája. Sem a filmet, sem a könyvet nem bánom... A sorozatból jelenleg van még egy 2. kötet, ami nem szorosan kötődik az első részhez, de fülszöveg alapján ugyanúgy tinibajokról szól. Erről talán majd egy későbbi posztban....


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. január 4.

Top 10 -es listák 2015-ből

0 megjegyzés

Noha 2015 még csak most múlt el, mégis nosztalgikusnak érzem, hogy már most arra gondolok, miket olvastam egyáltalán az évben? Mik voltak az abszolút kedvenceim? Mindenki különböző "ezek voltak 2015-ben a legjobb könyvek" listákat nyomkod ki, ami azért irreleváns, mert mindenkinek mást jelent a legjobb...

Nálam a 2015-ben olvasott top könyv nem más, mint Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos című kötete volt, amely a Micimackó angol változata mellett megillette tőlem a kedvenc jelzőt. Dan Wells könyvében valami hasonlót találtam, mint anno Rachel Ward - Nem enged a mélység című darabjában: hátborzongató, érdekfeszítő, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan.

Ami feltűnt, hogy lehet, kukacoskodóbb voltam 2015-ben, mint a többi évben, de kevesebb könyvre mondhattam azt, hogy annyira szerettem őket, hogy bármikor levenném a polcról és újraolvasnám.

A top 10-es listám 2. helyéért többen is viaskodtak, végül Jonas Jonasson - Az analfabéta, aki tudott számolni című könyvét raknám oda a humorával, az abszurditásával, és JJ-jel. 

A 3. helyen egy olyan kötet szerepel, ami nem egészen egyedül alapozta meg azt, hogy kiemelkedő helyen szerepeljen. Némileg elfogult vagyok az íróval szemben is, mert egészen tetszik, amit művel. A lerágott csont témákról bebizonyítja, hogy mindig van másik oldal. Így került a 3. helyre Brandon Hackett-től Az időutazás tegnapja.

A 4. helyen a toplistámon szintén több név kavargott. Egyszerűen három könyv között vacilálva nem tudtam eldönteni, mit tennék ide. Végül egy olyan kötet mellett döntöttem, aminek a témája alapvetően foglalkoztat, de nem áll közel hozzám, az író mégis megmutatta, hogy lehet egyediséget vinni, és úgy átadni mindezt, hogy nem kell tankönyvszagúnak lennie. Ez a kötet nem más, mint Yann Martel - Beatrice és Vergilius című alkotása, amelyben a holokauszt témakörét boncolgatja és teszi olyan köntösbe, hogy eleinte fel sem fogjuk, miről van szó.

Az 5. helyre szintén egy magyar szerző szorult, aki a 4. hely jelöltjei között is szerepelt a listámon. Az íróról tudni kell, hogy őt kritikusabban nézem, mint bármelyik más magyar írót. Ebben közre játszik, hogy meglehetősen fiatal, és eléggé magasak vele szemben az elvárásaim. Viszont újra és újra megmutatja, hogy van benne potenciál, képes fejlődni is; lassan, de biztosan kezd íróvá válni. Ami pedig mellette szól, hogy olyan műfajokban alkot, amiket szívesen olvasok, és a regény, amely felkerült a top 10-embe, mintha csak nekem íródott volna (fantasy, amibe beleágyaznak egy mondakört) Vivien Holloway - Moira

A 6. helyen egy olyan író szerepel, akivel már találkoztunk a lista 1-5. helyén. Amit tudni kell az íróról, hogy igazán szeretem a humorát, a fantáziáját, és azt sem igazán bánnám, ha minden nap kiadnának tőle egy könyvet. Egyszerűen annyira pihent és elborult alkotásai vannak, amik között az ember mindig talál olyan témát, amit úgy parodizál ki, hogy az olvasó még élvezi is mellé... A 6. helyezet tehát nem más, mint Jonas Jonasson - Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok)

A 7. helyen ismét egy humoros alkotás szerepel a listán. Egyszerűen szeretem, ha valami humoros, vagy kiparodizál valamit. A kötet film változata ugyanolyan elborult, mint maga a könyv. A könyv némileg gyengébb minőségű, de csak egy hajszállal marad el a filmtől, aminek pont az a nagy előnye, hogy "fizikálisan" látjuk az eseményeket, és van, ami ezen a téren nagyobbat üt, mint a könyv lapjain.
A 7. helyezet 2015-ben nem más, mint Seth MacFarlane - Hogyan rohanj a vesztedbe

Kezdünk elérkezni a lista végéhez, még három hely kiadó. A 8. helyre egy olyan könyvet választottam, ami valójában jóval előbbre is simán beilleszkedhetett volna. Miért nem került előbbre akkor? Egyszerűen azért, mert több részét olvastam a sorozatnak, és voltak erősebb, voltak gyengébb darabok. Nehezen tudtam válogatni közülük, úgyhogy nagy átlagban véve minden eddig általam olvasott kötetét ide tenném. A sorozatról azt érdemes tudni, hogy egyszerűen isteni a kidolgozása, az elképzelt világa, a szereplői, minden annyira egyben van, hogy akarom olvasni a többi részt is (még-még-még!) Az oldalon jelenleg in medias res kezdéssel a sorozat eddig magyarul megjelent köteteiből két kötet található meg. Ez a sorozat nem más, mint Andrzej Sapkowski - Vaják sorozata

A 9. helyre ismételten olyan író szorult, aki magyar. A hölgyről (és/vagy írónőről) egy ideje már nemigazán lehet hallani, illetve nyitó kötete után a sorozatot nem magyarul, hanem angolul kívánja folytatni. A második rész angolul már elérhető, magyarul valószínűleg nem kerül kiadásra. Hazánkban annyira nem futott fel a sorozat, mint amennyire várták, ezért döntöttek úgy, hogy nem magyarul folytatják. A nyitó kötet szerintem nem sikerült rosszul annak ellenére, hogy tele van klisés megmozdulással. Az írónőnek van stílusa, tehetsége, és egy olyan könyve, hogy...

A 10. helyen egy olyan író szerepel, akivel már találkozhattunk a listán, igaz, akkor más műfajban. Ezen kötete mostanában kapott hideget-meleget (de főként hideget). Az idegesítő főhősnő mellett megjelent a túl klisés, kiszámítható és "ez meg hol kapcsolódik a nevezett műfajhoz?" érdeklődés is. A kötet nem hibátlan, ezt jómagam is aláírom, viszont szórakoztató, tetszik a szarkazmusa. A főhősnője olyan, mint egy normális ember: minden érzelem megtalálható benne, ami egy átlag emberben fellelhető a világunkban. Ezért lenne már idegesítő? Akkor mindenki az, nem?
A kötet nem más, mint... Vivien Holloway - Végtelen horizont



Most, hogy összeállt, mely könyvek voltak azok, amiktől nem kapartam a falat, amiknek az íróival a jövőben még lehet találkozni a blogon... következzenek azok a könyvek, amik valamiért kiásták a csatabárdot, kinyitották a bicskát a zsebemben, és amiknek az íróitól nem kívánok többet olvasni önként és dalolva... Íme a Top 10 borzalom lista...

Szerintem senki sem fog meglepődni azon, ki illette az 1. helyet. Az írója több ízben is kifejtette nekem a moly.hu oldalán, hogy túl ostoba vagyok, hogy felfogjam, miről akar írni. Többször felhívta rá szíves figyelmemet, hogy a helyesírásom rettenetes, úgyhogy nem kellene az övére megjegyzést tenni. Igen ám, de ő eladja a helyesírását, itt pedig ingyen és bérmentve olvashatjátok az ömlengésemet - még ha helytelen helyesírással, akkor is. Idézetekkel teletűzdelt posztjaimtól az írónő  2011 óta nem tud szabadulni, pedig a bizonyító erő ott volt a sorok között kiemelve... Mikor először olvastam tőle, akkor is támadólag lépett fel, ezért kapott némileg kiemelkedő figyelmet. Idén egy bejegyzést pingáltam csak a kötetéről, az is bőven sok(k) volt... Aurora White - Netes szerelem 2.

A 2. helyen ismét egy magyar szerző áll. Az a tudat nyugtat, hogy az első top 10 listámon 3 magyar név is szerepel, és több helyet vittek el (ergo: igenis, a magyarok tudnak írni). Az íróról azt kell tudni, hogy díjazták már korábbi munkásságát, majd úgy döntött, magánkiadásba kezd. Új kiadójánál az első regénye, ami a listám 2. helyén szerepel. Az író nem hajlandó beállni (ahogy ő fogalmazott:) a Szélesihez hasonló tucatírók sorába, ezért felvázolta: túl ostobák az olvasók, akik lehúzzák a művét. Azért húzzuk le, hogy nem tetszik, mert úgy gondolkozunk, mint a keresztények, nem úgy, mint a buddhisták, és mivel nem értjük, hát nem is tetszik. Mély benyomást tett tehát az "író" és nem csak rám, hanem más bloggerekre és olvasókra is. Az író lenéző hozzáállása mellett a könyvével is kivívta, hogy többet ne akarjak neki még második esélyt sem adni... Nem fogok támogatni sem olvasással, sem könyvvásárlással olyan írót, aki nem alázatos az írásban, és nem tiszteli az olvasóit... Garzó László - A szilánk

A 3. hely szerintem szintén nem fog meglepni senkit. Egy komplett sorozatot szeretnék itt kiemelni, ami egyszerűen nevetséges. A sorozatból készült anime sorozat is, és jobb lett volna, ha inkább csak az marad fent az utókor számára. A történet nevetségesen gyerekes, kiszámítható, és igazság szerint minden kaptafa ugyanarra épül. A vándorlásoktól, az izgalomtól mentes harcoktól már a hideg kiráz. Még két kötet hiányzik az olvasotti listáról, amelyek elolvasásával rövid úton lezárom a sorozatot, és megszabadulok tőle, de ennyivel a vége előtt már nem akarom feladni, akkor hiába volt a 6 kötetnyi szenvedés... Emily Rodda - Deltora Quest

A 4. helyre ismét sorozatdarabot hoztam, bár ezúttal egy kötetről lesz szó. Erről a könyvről csak annyit mondanék, valószínűleg azért nem tetszett, mert nem az én korosztályomnak íródott. Színvonalában is elmarad (túlzottan is) hasonszőrű társaitól. Stílusában, történetében, karaktereiben és kidolgozásában egyaránt egy gyenge darab... Nem is igazán tudtam mit kezdeni vele. 

Az 5. helyre szintén olyan kötet került, ami nem az én korosztályomnak szól, ennek ellenére lehetett volna élvezetesebb. Például azzal, hogy nem nézi hülyének a felnőtteket, nem a gyerekek mentik meg mindig a napot. A sorozatot önmagában azért tartottam eddig érdekesnek, mert olyan kulturákkal ismertet meg, amik nem feltétlenül képezik mindennapi életünk részét... Annyira távol álló kulturák, hogy az ember nem is tud róluk, míg utánuk nem olvas, itt pedig szórakoztató formában megismertethetnének vele. Sajnos ez maradt a sorozat egyetlen értéke, mert a történeti oldal nagyon bugyuta... 

A 6. helyen szintén egy tizenéveseknek szóló darab áll. Nyilván, ha annyi idősen olvastam volna, amelyik korosztálynak szól, kevésbé lenne kifogásom, mert nem venném észre azokat a dolgokat, amik előjönnek út közben. A kötet alaptulajdonsága, hogy következetlenül van felépítve. Logikátlanság logikátlanság hátán... Nem is szeretném szaporítani a szót, a  6. helyet megillette...

A 7. helyen egy számomra igen nagy csalódás áll. A kötetből film készült, ami zseniális, humoros, tele szarkazmussal, élettel, borúval és derűvel. A filmet milliószor láttam már előtte is és utána is, hogy olvastam a könyv változatot. Azért nézem meg azóta is újra meg újra, hogy kimossam az agyamból a könyv nyújtotta... semmit. csalódást. Meg lehetett volna ezt írni másként, nem ennyire tárgyilagosan. Nemigazán érezni át azt a helyzetet, ami a filmből érzelmileg tökéletesen átjön...

A 8. hellyel ismét elérkeztünk arra a pontra, hogy már csak 3 hely kiadó. Mintha a 2015-ös év arról szólt volna, minél több kellemetlen olvasmány halmozódjon fel... Próbálom magam tartani a 10-hez, de igen nehéz... Szóval a 8. hely büszke tulajdonosa egy kötet, ami szintén kisgyerekeknek szól, de! Egy sorozat darabja, és eddig a sorozatban nem volt ennyire mélyrepülés. Ami megdöbbentő, hogy páratlan kötetek általában valamiért jobban sikerülnek, mint a párosok, ez a könyv mégsem igazolja ezt a teóriát. A kötet pedig nem más, mint...

Nem árulok zsákba macskát, még öt könyv között vaciláltam, kik érdemelnék meg az utolsó két kiadó helyet. Közte van Lemony Snicket egész Balszerencse áradása sorozata is, amit megkíméltem azzal, hogy a 8. helyre beraktam belőle egy kötetet. Gondolkoztam Veronica Roth katasztrofális Divergent sorozatán, Tolkien gyerekmeséjén, és Meg Rosoff háborús szerelmes regényén, de aztán megnéztem a 2015-ös listámat még egyszer, és rájöttem, volt még ezeknél is lejjebb...

A 9. helyen egy újabb magyar alkotás áll. Könnyed strandolvasmányt szerettem volna, ehelyett kaptam egy adag csajos nyávogást, logikátlan humbuggal karöltve. Az érdekessége az, hogy a film még ennél is lejjebb viszi a dolgokat... Aszerint már például lehet gyerekem, csak azért, mert van már legalább egy nyelvvizsgám...

A 10. helyen pedig ismét egy magyar alkotás díszeleg, ami után levonom a következtetést is: ami fiatalabbaknak íródik, az valahogy a gyermekies oldala, a logikátlan húzásai miatt állatira nem tetszik... Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy attól, hogy kisgyerekeknek szól, miért kell A, ledegradálni a felnőtteket, B, lehozni a gyerekek szintjére. A gyerekek nem olyan ostobák, mint ahogy a felnőttek azt elképzelik, csupán még keveset láttak a világból. Ha valamit meg nem értenek, majd kérdeznek... Egy ellenszenves főhősnő pedig ki tudja ejtetni a könyvet az ember kezéből...


Mindezek után talán elmondható, hogy remek évet zártunk le. Volt benne néhány kukacoskodó író(jelölt), pár jó kötet, pár kevésbé tetsző kötet, néhány könyves balhé, sok könyves kibeszélés, és némi molykodás. Hamarosan újabb kötetekkel jelentkezem itt a blogon. Addig is mindenkinek jó olvasást!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger