Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2016. szeptember 24.

Szabó Illés - Telitalálat

0 megjegyzés

A 10-es listára valahogy felkerült ez a kötet is, tehát mondhatni megvan a hónap 2. könyve a 3-ból.

Figyelem, a bejegyzés több helyen SPOILER -t tartalmaz!

Fülszöveg: 
Mese a 12 találatról – mégpedig a forradalom kitörésének napján. De mihez lehet kezdeni egy táskányi pénzzel amikor a bankok bezárnak, az utcán ropognak a fegyverek, s félő, hogy a pénzt elrabolják, vagy – miként a háború után a pengő – elértéktelenedik? 
Szabó Illés regénye ezt a nem mindennapi dilemmát mutatja be három szereplő bravúrosan megírt levelezésén keresztül. A könyv napjainkban sajátos aktualitást is nyert. A főhős szomszédja és munkatársa Kőfejtő álnéven írja a „látókörébe került H. Béla nevű célszemélyről és annak családjáról” szerzett nevetséges megfigyeléseit, bizonyos Búzavirág elvtársnak. A másik levélíró Rózsika, H. Béla elbérlője, aki titkárnő egy laktanyában, amúgy pedig reménybeli táncdalénekesnő és permanensen szerelmes liba. A harmadi elszánt levelező Irén, H. Béla felesége, aki vidéken élő bátyjával osztja meg keserveit. Az 56-os forradalom elvarázsolt napjai után hőseink visszatérnek a szürke hétköznapokba, mert „reggel kelni kell, aztán meg élni, amint lehet.
A fülszöveg nagyjából mindent leír, úgyhogy nem szeretnék nagyon belemászni a cselekménybe. Maga a könyv formáját tekintve... három ember levelezésének egyik felét látjuk, amiből azért kirajzoldónak az események. Van itt egy állandóan szerelmes fruska (Rózsika), a főbérlőjének a felesége Irén, és valaki, akit Kőfejtő -ként ismerünk, de tudjuk, hogy ő a Gyula, Irénék szomszédja, aki egyébként besúgó és jelentéseket tesz szomszédairól.

1956-ban járunk, amikor forradatlom tör ki, és Béla (Rózsika férje) megnyeri a totón a főnyereményt. Tök jól hangzik a fülszövegben, hogy hú, vajon mit lehet ennyi pénzzel kezdeni a háború idején.

1, Nem látunk túl sokat a háborúból, annyit csupán, hogy sok a halott, és egy játszótér alá földelik őket. Ez azért izgalmas momentum, mert Béla ide ássa el a totó nyereményt, ami mindenidők legnagyobb pénznyereménye.

2, Kapunk 1/3-ad rikonyálást Rózsikától, hogy ő szerelmes az Imrébe (felesége van és gyerekei), aki viszont szereti (csupán megdugni), aki elhagyja, de aztán rögtön szerelmes lesz a Pistába (Rózsika rokona), de hát ő meg meghal, de hát a szerelem végig az orra előtt volt (kufirc a főbérlő Bélával "nem csak egyszer vagy kétszer" - ahogy a könyv fogalmaz).

3, Kapunk 1/3-ad rész bullshitet Kőfejtő (akarom mondani Gyula) elvtárstól, aki nevetséges jelentésekkel bombázza a főnökséget, leírva, hogy talpaspohár módszerrel szedett össze némi infót.

Az igazság az, hogy a szocializmus időszakának néhány jellegzetessége megjelenik a regényben, de ezt lehetett volna még humorosabbá tenni (itt is próbálkozik humorral csak nem jön össze), jobban elhelyezkedni a szocialista világban. Olyan, mintha félnének a modern korban a szocialista világba kicsit visszailleszkedni, hogy átadják annak a hangulatát.

Egyszerűen az első 30 oldal után már tudtam, hogy nem ez lesz életem sztorija. Frappáns megoldás lenne a levelezések útján bemutatás, de annyira érdektelen sztori kerül elő, hogy a végén már elgondolkoztam rajta, hogy átlapozom a francba az egészet. Végül nem csaltam le, reménykedtem abban, hogy jobb lesz a történet, hogy a szereplők nem lesznek ennyire kiszámíthatóan papírmasék. Hogy tényleg a telitalálat által kapott nyereményről fog szólni a könyv... De valójában előbb szól a rohadt szilváról, a fotbalról, a Rózsika szerelmi életéről, mint arról, hogy mi a tök van a nyereménnyel. Az utolsó kb. 50 oldal foglalkozik ezzel, hiszen először nem tudják berakni a bankba, utána elássák, aztán egy bárban kezdik felélni, mikor minden kötél szakad...

A stílus... A stílusok sajnos nem különülnek el egymástól. Van egy idősebb nő, egy fiatalabb nő és egy idősebb férfi, aki levelet ír. Hogy lehet, hogy mindegyik ugyabban a stílusban teszi mindezt? Miért nem különül el egymástól például a szóhasználat? Rózsika alkalmaz ugyan egy-két mai korunkban használatos szlenget, de kb. ennyiben ki is merül az egész...

Összességében nézve amilyen rövid ez a könyv, olyan hosszúnak tetszett... Talán nem ez a levelezős forma a legjobb megvalósítási mód, hogy bemutassa, amit akart, mert regény formában sokkal könnyebb és átláthatóbb lett volna betenni a szocialista élet rezdüléseit és üzeneteit, nem hatottak volna ennyire erőltetetten nevetségesnek Kőfejtő jelentései (talán akkor még meg is mosolyogtatott volna)...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. szeptember 22.

Témázunk - avagy olvassam? Olvassad!

4 megjegyzés



Mai témánk az ajánlások nyomában, vagyis kinek ki mit ajánlott, mit kellett volna elolvasnia. Bevallom őszintén, ha úgy ajánlanak könyvet, hogy magán könyvtárból kölcsönbe a kezembe is nyomják, az meglehetősen flusztrál, úgyhogy elvitel nélkül fogadkozom, hogy igen, el fogom olvasni valami úton módon...

De ez általában nem valósul meg, vagy csak 1-2 év múlva. Miért? Mert egyszerűen otthon annyi az olvasatlanjaim száma, hogy nem tudok csak úgy bedobott könyvet olvasni, úgyhogy ezeket az ajánlásokat elteszem egy hátsó polcra a fejemben, és amikor könyvesboltban esetleg meglátom leárazva, akkor beszerzem arra gondolva, hogy XY ezt ajánlotta már, úgyhogy egy lépcsővel közelebb kerül, hogy olvassam is.

Baráti körben sokan szeretnek olvasni, és már tudom, hogy ki az, akivel teljesen ellentétes az ízlésem, így ami nekik nem tetszik, annak adok egy sanszot, hogy nekem fog. Illetve van az a réteg, akikkel teljesen megegyezünk, nekik abszolút adok a szavára. 

Régen, míg nem volt ennyi olvasni szerető barátom, blogokon böngészve válogattam össze az olvasmányaimat. Lobo és Nima tipikusan azok a bloggerek, akiktől elsők között fogadtam el ilyesmit. Később hozzájuk jött még Shanara is, akivel a mai napig úgy vagyok, ha javasol nekem egy könyvet, beszerzem és elolvasom (nem csak blogon keresztüli ajánlás).

Az már nagyobb dolog, mikor én ajánlok valakinek. Mindig izgatott vagyok, vajon hogy tetszik neki a könyv? Vajon nem éri csalódás? Jó darabot választottam? Majd minden alkalommal elhatározom, hogy inkább nem ajánlok többször könyvet olyan embereknek, akiknek nem ismerem maximálisan az ízlését. Amikor még rendszeresebben vittem a blogot (értsd: heti szinten legalább egy könyvről sikerült írnom), akkoriban sok visszajelzés jött, hogy ezt vagy azt a könyvet miattam olvasta el valaki. Tudom, hogy Nimának volt negatív tapasztalata is ebből (volt egy könyv, ami neki nem tetszett, nekem igen, és a blogom után olvasta). Akkor jöttem rá, hogy ez mekkora szó, amikor valaki annyit mond, hogy "azért olvastam, mert jókat írtál róla". Egyszerűen felemelő érzés volt, hogy valaki adott a szavamra.

Az már más kérdés, hogy mi van, ha nem tetszett az illetőnek. Eleinte mindig pirultam, hogy sajnálom, hogy rossz könyvet adtam a kezébe, aztán rájöttem, hogy talán nem én vagyok az a blogger, akinek a szavára adnia kellene, hiszen nem egyezik az ízlésünk, mást várunk a könyvektől stb. Manapság egyre kevesebb visszajelzés jön, hogy valaki azért olvasott valamit, mert ajánlottam a blogon. Ez talán annak tudható be, hogy már nem blogolok annyival rendszeresebben, kevesebb könyvről írok, és sok közte a régi, elfeledett darab is.

Az ajánlások nálam manapság úgy esnek, hogy egyszerűen nézegeti valaki a könyvespolcomat, és lerántok róla egy könyvet, hogy "neked szerintem ez tetszene", és már nyomom is a kezébe. Aztán esetleg az illető meglát valamit, amit már rég el akart olvasni, akkor azt is a kezébe nyomom. Viszont kezdek már leszokni erről az ajánlgatok könyveket dologról, elvégre itt a blog, ahol leírom, hogy milyen könyvvel milyen élményem volt, mit hagyott maga után és inkább valami olyasmibe csaptunk át, hogy barátok megkérdik, olvastam e adott kötetet, és ha igen, mi a vélemény, ajánlanám e nekik. Most már amolyan indirekt módon inkább nem ajánlanék könyveket, csak ha ismerem a másik fél ízlését, vagy pedig olvassa a blogon az ajánlóimat.

Mindig nagy érdeklődéssel várom, hogy mi lesz a reakció arra a könyvre, amit a baráti társaságomnak ajánlok (blogon kívül).  Jogis éveim alatt a fél csoportomat rászoktattam az olvasásra, mindenki tőlem kölcsönkapott könyvekkel töltötte a napjait, és többen annyit mondtak, hogy a könyvek illeszkedtek ahhoz, amit szerettek volna. Egy-két esetben fordult elő, hogy nem találtam el, de nagyon örültem, hogy egyébként azért sikerült. Amikor könyvet ajánlok, mindig valaki olyanról van szó, akinek ismerem nagyjából az ízlését, vagy megkérdezem előtte, hogy milyen olyan típusú könyvet olvasott, ami tetszett neki. Mivel elég sokféle kategóriában mozgok, nagyjából azért tudok ajánlani ilyent-olyant.

Mindig kínosan érzem magam, mikor valakinek be kell vallanom, nem tetszett, amit ajánlott. A másik véglet az, akik negatívat ajánlanak, hogy én mit szólok hozzá, nekik nem tetszett. Ilyenből eddig két esetem van. Az első esetben annyit mondtak, hogy a világ legrosszabb könyvét olvasta valaki, elolvasnám e, mert kíváncsi rá, mit mondok róla. Maradjunk annyiban, hogy a világ legrosszabb könyve minősítés is enyhe kifejezése volt, amivel illettem volna a kötetet...

Nagyon sok esetben belefutottam olyanba, hogy valaki lelkesen ecsetelte nekem, hogy hú, hát van az a könyv, ilyen jó, olyan jó, olvassam el. Kiderült utána, hogy én már azt olvastam korábban, és nem volt annyira kiemelkedő élmény, mint a lelkes ajánlónak. Amit nem szeretek, mikor mindenáron rám akarnak tukmálni egy könyvet, hogy de akkor is olvassam el stb. Ha maga a sztori sallangnak tűnik, már kiesik a pixisből. Ha spoilereznek belőle, akkor is kiesik, úgyhogy többnyire azoknál a könyveknél jutok el az olvasási fázisig (azokból, amiket ajánlanak), aminél annyit mondanak, hogy "Olvasd el, mert jó..."

Ajánlásokat szívesen veszem, elvégre mindig jó tudni, hogy mit jó olvasni. Főleg igaz ez manapság, amikor nem követem annyira a kiadási trendeket, hogy mik az új könyvek a piacon. Annyi rettenetes darab leledzik az olvasatlan polcomon, hogy néha jó belenyúlni a biztos szórakoztatóba és remek olvasmányba...


Akik még témáznak:
Folytatás...

2016. szeptember 20.

Eric Bogosian - Pláza

0 megjegyzés

Ngie -vel azt találtuk ki a hónapra, hogy 3 könyvet kell elolvasni mindenkinek a maga 10-es listájáról. Nekem a 3-ból ez az első könyvem a listáról.

Van egy fickó, Malcolm (alias Mal). Malcolm speedezik, és bosszút akar állni mindenkin, aki valaha ártott neki. Ezért kinyírja anyját, volt főnökét, és bárki mást is, aki az útjába keveredik...
Jeff még fiatal. Egy bandának a tagja, akikkel szívnak, isznak és buliznak. Van a csapatban egy lány, Adelle, aki nagyon tetszik neki, de a lány látszólag nem viszonozza mindezt...
Danny nem érzi jól magát, tehát elmegy egy dokihoz, aki receptre ír fel neki maszturbálást, éjszakai lepkét, vagy csak egy akármilyen csajt, akit meg lehet dönteni. Dannynek ugyanis azóta fájnak a golyói, hogy a felesége megajándékozta két gyerekkel, és hát nemigazán használják az ágyat másra, mint alvásra.
Donnának van gyereke, férje, és éli a háziasszonyok szokványos életét. A telt nő azt mondogatja magának, hogy ő igenis szexi és vonzó és bárkit megkaphat.
Michel átlagos színes bőrű férfi, aki egy plázában látja el egy biztonsági őr feladatait.

Hogy ezekben az emberekben mi a közös? Valójában semmi. Egy plázában futnak össze egy napon, ami egyeseknek jobban, másoknak rosszabbul indult. Mikor Dannyt Donna kukkolásáért elkapják a zsaruk, Danny még nem is sejti, hogy jobban tette volna, ha otthon marad. Michel elkezdi eljátszani a "pláza ászát", amikor Mal őrült ámokfutása közepette több embert lelő, majd fel is gyújtja az egész plázát. Michel egyszerűen le akarja vadászni a fickót.

Ebben remek akadályozói a rend éber őrei, akik a gyilkos előtt a kukkoláson kapott Dannyvel vannak elfoglalva. Jeff bandája látja, hogy Danny szökésben van a Mal miatt kialakult zűrzavarban, ezért lekapcsolják, hogy átadják a hatóságoknak...

Hogy mi lesz a vége az őrült kavalkádnak, azt nem lőném le. A kötet elején még nem tudtam, hogy az író hova akar kilyukadni, de ahogy letettem a kötetet láttam, hogy az író se tudta, hogy hova akar eljutni. Van a sztorinak eleje és közepe, aztán reccs és befejezte az írást, mintha elfogyott volna az ihlet.

Eric Bogosian valójában forgatókönyvíró, ami ezen a kötetén látszik is. Ha ezt az egész őrületet filmvászonra vinnék, sokkal jobban ütne. Filmek közül a Shop Stop epizódjai jutottak eszembe, és a Jayt és Néma Bobot körülvevő őrület. Itt is találkozhatunk egy rakat furcsa eseménnyel, amiknek külön-külön futó szálak jutottak, de ez így jó. Az egyetlen kapocs, hogy mindenki a plázából indul el valamerre. Találkozhatunk a kalandokat kereső háziasszonnyal; a hűségét megőrizni akaró, de nem tudó férjjel; egy suhanc kölyökkel, aki nem tudja, mit akar az élettől; egy pszichopata ámokfutóval; egy hősködő őrrel.

Mindenki megtalálhatja azt a szereplőt, akivel a legjobban tud azonosulni, hiszen az alaptípusok képviseltetik magukat. Amiben megegyeznek, hogy zömükben valami szerencsétlenségből indulnak ki (Jeff a reménytelen szerelemből, Donna az unalomból, Danny a szexuális élet hiányából fakadó - köhöm - fizikai bajaiból, Mal a depresszív semmittevésből és Michel abból, hogy bebizonyítsa a világnak, hogy benne, fekete létére is több van, mint amit hisznek róla). Mindenkinek átlagos problémái vannak, amit kb. mindegyik szereplő ugyanazzal orvosol: pia, drog vagy szex.

Megvan a kötetnek a maga tanulsága, és tényleg bármikor megtörténhetne a hétköznapi életben is, viszont ami miatt lassan haladtam vele, hogy egyetlen rugó kattog végig a könyvön: mi a francot akar ebből kihozni a szerző??? A végére persze rájövünk, hogy vannak benne a sorok mögött tanulságok, még akkor is, ha a valaki csak lazán hazasétál a nap (vagyis a sztori) végén.

Összességében nézve kapunk egy átlagos stílusú, valahonnan induló, de sehová nem tartó regényt. Mindenkinek megvannak a maga démonai, mindenki máshogy küzdi le őket. A történet végére érve a valós világban pedig úgy érezhetjük, hogy nem biztos, hogy ki szeretnénk mozdulni és elmenni egyet plázázni a közeljövőben.

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2016. szeptember 10.

Pierrot, Szélesi Sándor - Jumurdzsák gyűrűje (Jonathan Hunt kalandok 1.)

0 megjegyzés

Tudjátok, mi az Assassin's Creed jellegzetessége? Esetleg a The Witcher -é? De mondhatnám akár a Battlefieldet is, vagy a Warcraftot. Nos, ezek jellegzetessége, hogy mind számítógépes játékként kezdték, majd valaki könyvet írt belőlük. 
És íme, a magyaroknak is van ilyenje, csak nagyjából (pár kivétellel) senki nem tudja. Még 2006-ban megjelent egy cikk az Origón, melyben egy Egri csillagok ihlette játékról írnak. A játéknak van egyébként külön weblapja is, ahol leírják, hogy működik, mi a játékmenet stb.

Láttam képeket a játékból (az Origós cikknél találhattok többet is a felső képre kattintva), amik zseniálisan jól néznek ki. Híres magyar színészekkel jelenítik meg a szereplőket és tényleges helyszíni fotókat is láthatunk. Aki olvassa/olvasta a regényt, azonnal felismeri őket a képek alapján, hogy melyik helyszín mihez kapcsolódik.

Essen néhány szó magáról a történetről is... Jonathan Hunt 2005-ben talál néhány érdekes levelet, meg egy régi, magyar nyelvű Egri csillagok kötetet. Ez azért érdekes, mert a férfi New Yorkban újságíró, az életére törnek. Ez nem szokatlan, hiszen cikkeivel sokszor kivívja a rossz fiúk ellenszenvét. Anyja magyar volt, úgyhogy úgy dönt, ellátogat Magyarországra. Ezzel pedig belekeveredik egy nyomozásba. Jeleket követ, amiket egykoron egy JZs monogramú akárki hagyott, továbbá követi még a GG aláírásokat is.

Gárdonyi Géza ahhoz, hogy megírja az Egri csillagok -at, rengeteget olvasott és kutatott, de csak nem akart összeállni neki a regény, hiszen nem tudta, hogyan éltek anno az igazi törökök. Ábray professzor készített egy időgépet, melyet asszisztense, Jámbor Zsigmond működésbe léptetett, és megszökött vele az időben. Sajnos akadt egy kis gondja a múltban: elvették tőle azt a szerkezetet, ami visszajuttathatta volna őt abba a korba, amiből elindult. Így hát Jámbor elkezd üzeneteket hagyni Gárdonyinak, aki 1898-ban nyomozásba kezd, hogy fellelje az eltűnt férfi nyomait és valahogy visszahozza őt.

Ha belegondolunk, mindenki ugyanazokat a nyomokat követi (mind Hunt, mind pedig Gárdonyi), a különbség csupán annyi, hogy Gárdonyi hagy maga után saját jelzéseket, úgyhogy Huntnak jóval könnyebb dolga akad. Ez a párhuzamos nyomozás néha megkavarja az embert, hiszen mi tudjuk, mi történt a múltban, Jonathan pedig nem. Helyenként csodálkoztam, Jonathan erre még hogyhogy nem jött rá, aztán rá kellett döbbenjek, hogy persze, hisz Gárdonyi tudja, Hunt még nem.

Maga a főszál tehát érdekes és izgalmas, amit a mellékszálaknak kicsit meg kellene támogatnia. Viszont a mellékvonulatok meglehetősen lapossá teszik a karaktereket. Mert miről is van szó? A nyomozás ugye nem mindenkinek tetszik, úgyhogy Jonathan elkezd aggódni közben egy Juli nevű turinformos lányért is, aki tetszik neki, és aki a romantikus szál fennmaradásáért felel. Viszont Juli előadja a tipikus "vagány vagyok, nem számít hányszor fenyegetnek meg" figurát, Hunt pedig a kiszámítható "aggódom a lányért, ezért igyekszem a továbbiakban nem bevonni a nyomozásba" arcot. Ez az oldala a szereplőknek valahogy nem tetszett. Érthető, hogy mindenki aggódik mindenkiért, de ahelyett, hogy óvintézkedéseket tettek volna (mondjuk személyi testőrség, vagy egy vérmedve házikedvenccé való idomítása stb.), csak aggodalmaskodnak a másikért, mintha a kiömlött tej magától felmosódna.

Lehet, hogy elfogult vagyok, viszont ezek ellenére úgy látom, hogy remekül megírt könyvről van szó. Ha őszinték szeretnénk lenni, akkor csalódtam volna, ha nem így van, hiszen Szélesi Sándortól nem is vártam kevesebbet. A kötetnek vannak folytatásai (jelenleg még 2 rész), melyeknél már nem Szélesi az író, hanem Gábor Endre. Nem tudom, hogy ez a minőségen mit befolyásol, de hamarosan kiderül, mert már ott figyel a folytatás a polcomon.

Ami még vonzóbbá teszi a könyvet, az az igényes belső. Minden nagy fejezet elején van egy kis összefoglaló, hogy ki és mit fog csinálni, mi fog történni a főbb szereplőkkel. Ezt igényes rajzok veszik körbe, amik illeszkednek a történet hangulatához, vonulatához (például az első fejezetnél megjelenik néhány repülőjegy, Jonathan nevével fémjelzett holmik stb.). Tetszetős megoldás, amit tovább vittek a későbbi kötetekbe is.

Összességében nézve stílus tekintetében Szélesi -féle minőséget kapunk, úgyhogy arra nem lehet panasz. A történet fő szála érdekes és izgalmas, míg a mellékszálak meglehetősen monotonok, átlagosak. Az alapötlet brilliáns, és ehhez méltó köntöst is kapott. Mindenkinek ajánlani tudom csak, aki szereti a nyomozós történeteket, a kalandozást térben és időben. Nagyon gondolkozni nem lehet benne, hiszen minden oldalt látunk, de akció szempontból nézve nem rossz...


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2016. szeptember 1.

Vlogger vs. Blogger - 5. forduló némi csavarral...

0 megjegyzés

Véget ért az augusztus, de mi máris robogunk tovább a következő Vlogger vs. Blogger körrel, immáron az 5. hónappal.

Ebben a hónapban hivatalosan Ngie-nek kellene, de! Úgy gondoltuk, ebben a hónapban kicsit módosítunk a szabályokon, hogy mindenki kicsit utolérje magát. Mert mi történt? Ngie kitalálta, hogy a büntetésem augusztusra az, hogy videót kell csinálnom egy könyvről. A büntetést, mint láthattátok, nem sikerült kiviteleznem. 

Az első módosítás, hogy Ngie-nek október végéig van ideje a (még ki nem talált) büntetését megcsinálni, ugyanakkor én is szeptember végéig elkészítem a könyves értékelős videót az általam választott könyvből.

A második módosítás a polccal és az oldalszámokkal kapcsolatban lesz. Mint minden hónapban, most is 10 könyves listát fogunk cserélni Ngie-vel, viszont nem azért, hogy a másik válasszon róla könyvet, csupán csak hogy lássuk, tényleg mennyi az annyi. Ebben a hónapban mindenki maga választ a 10-es listájáról, amiről legalább 3 könyvnek el kell tűnnie (el kell olvasnia). Akinek a saját listájáról legalább 3 könyvet nem sikerül elolvasnia (amit ő maga választhat ki), az a következő hónapot 500 oldal minusszal kezdi meg. 

Ezeket a könyveket raktam a saját listámra, így ezek közül 3 kötettel remélhetőleg fogtok találkozni a blogon:


A hónap még egy kis csavarral rendelkezik. Mivel alapvetően 500 oldal minusz lebeg jelenleg mindkettőnk feje fölött, ezért megegyeztünk, hogy ebben a hónapban számoljuk ugyan, de nem számítanak az oldalszámok nagy mértékben. Az az abszolút vesztes, aki nem tudja elolvasni a 3 kötetet.

Azt hiszem nincs más hátra, mint előre... Olvasásra fel!


Ui.: Ha megkapom Ngie polcát, még jelentkezem. Kövessetek nyomon minket továbbra is :)

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger