Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2017. február 21.

Alan Snow - A vaszoknis ember (Doboztrollok 2.)

0 megjegyzés

Gyönyörű kivitelű sorozat. Egyszerűen nem lehet panaszszava sem az embernek a minőségre. Az előző rész elején is volt egy kis összefoglaló, hogy milyen lényekkel találkozhatunk, a másodikban ezen felül kapunk egy fejezetekre bontott "az előző részek tartalmából" jellegű összefoglalót.
A végén természetesen a következő kötet előzetese sem hiányozhat, teljesen egyedi módon tálalva.
Ezek mellett a néha felismerhetetlen képek is megjelennek ismételten, de ezúttal kidolgozottabb formában.

No de nézzük a történetet, ami pontosan onnan folytatódik, ahol az előző részben megszakadt.
Arthur és barátai elkezdik keresni a mindenféle lényeket, akik eltűntek. Rájönnek, hogy a Sajtpalota valahogy fontos szerepet játszik az ügyben, így ráállnak, hogy megfigyelik. Arthurnak ugyanakkor vakmerő ötlete támad, és bemegy a palotába, ahol ijesztő felfedezés várja: egyrészt, hogy ott vannak elrabolt barátai, másrészt, hogy fogságba esett.

A részben megjelennek még a hatóság emberei is, akik miatt Arthur végérvényesen szorult helyzetbe kerül, és mielőtt megtudnánk az igazságot arról, miért is éltek a nagyapával Alantvilágban, kapunk egy vágást...

Undok befejezés egy bájos könyvnek, ami után azért az ember már kíváncsi, hogy két kötet alatt nem derült ki, miért kényszerültek a föld alá Arthurék, és ezúttal sem tudjuk meg, tehát még párat kell aludni, mire a titok kiderül.

Ismét több szálon futnak az események, hisz láthatjuk a patkányokat a hajón, máskor Arthurt, ahogy próbálja kiszabadítani a barátait, majd ő is menekülne a csapdából. Rájön a szörnyű igazságra...

Suvasz valójában nem más, mint Madam Frufru... álruhában. Az egész könyv tulajdonképpen arra épül, hogy mindenki elrejti magát valahogy, és ezzel menti meg magát. Madam Frufru ugyanis divatot teremt, bármit csinál, így tudja Suvasz eladni a számára már fölöslegessé vált (kihasznált) lényeket. Hőseink doboztrollá változnak, hogy megszökjenek a hatóság orra elől, és eljussanak Alantvilágba Sajthidáról, ahol üldözik őket.
Mindenki álruhába bújik a céljai elérése érdekében, mintha csak farsangi felvonulást tartanának.

A könyv legnagyobb tanulsága, hogy nincs egyenlőség. Azok, akik nem úgy néznek ki, mint mondjuk egy átlag ember, az kénytelen rejtőzködni, álcázni magát és Alantvilágban bújkálni. Nem védi őket a felszínen a hatóság, és még az sem segít rajtuk, ha egy ügyvéd vagy bíró (értsd: nagyhatalmú ember) a barátjuk. Egyszerűen elítélik őket, mert mások, és annak van szava, aki hasonszőrű. Az, aki jó csapatot választ, könnyen jut előre, és egyszerűen sebezhetetlen.

A fő probléma tehát az, hogy elítélik az Alantvilágiakat, hiszen ők nem teljesen emberek. Alantas munkákat csinálnak meg az embereknek (pl. a beszélő patkányok mosodát vezetnek), vagy csak egyszerűen arrébb állnak, ha rettenetes körülmények kezdik őket körbevenni (lásd: Káposztafejek migrálása).

A szomorú a történetben végig az, hogy az ember érzi, hogy ez így nem jó. Sajnáljuk a doboztrollokat, a patkányokat, és a többi lényt, hogy egyszerűen nincs az a hatalom, ami meg tudná védeni őket. Az azonos értékrendet valló emberek alkotnak egy-egy közösséget, csoportot. Azonos a téma, tehát van miről beszélni, van mi miatt összefogni. Ebben az esetben a sajtcéh az, aminek több ága is van, tagjai közös ideológiája, hogy szeretik a sajtot. Amint a rendőrök megtudják, hogy Suvasz is ebbe a körbe tartozik, rögtön a pártjára állnak, és az Alantvilágiak ellen fordulnak, hisz ők nem ugyanazokat az értékrendeket vallják, nem "csapattagok", hanem kívülállók.

Az a baj az ilyesfajta csoportokkal, hogy nem engednek idegent a közösségükbe, és egyszerűen elvakultan hisznek abban, hogy aki a csapattagjuk, az tényleg nem lehet "rossz" - mindig igazat mond, meg kell védeni, ha támadás éri stb. Az azonos értékek vallása összekovácsolja őket egységgé, és más csoportosulások tagjaival szembe együttes erővel lépnek fel.

Mivel a doboztrollok és a többi lények csak élni szeretnének, nyugalmat maguk köré, és egyéb ilyen apróságokat, nem tartoznak a közösségbe, ezért vannak kiszolgáltatva... Ami eléggé szomorú, hogy teljesen olyanok, mint a szemellenzős lovak.

A tanulsága a sorozatnak tehát továbbra is adott: nem biztos, hogy az a jó ember, aki a csoportunkba tartozik, aki velünk azonos elveket képvisel. Lehet néha igaza annak is, aki a köreinken kívülre esik, és az ő elveit is el kellene fogadni. Ha nem is értünk vele egyet, de hagyjuk már élni a más csapatok tagjait is...

Összességében nézve még mindig gyerekmeséről van szó, gyermekies nyelvezettel, a szokásos "nem-lebutított-felnőtt" karakterekkel, mókás lényekkel, és néha megmosolyogtatóan aranyos epizódokkal. A történetnek köze nincs a rajzfilm változathoz, ami sok esetben nem is gond, hiszen más a műfaj, itt mást lehet megjeleníteni. Gyerekeknek ideális estimese...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 20.

Mióta muszáj kicsit elgondolkozni...

0 megjegyzés

Mióta egyre gyakrabban futok bele olyanokba, hogy írók nézik (bocsánat a szóhasználatért) hülyének az olvasóikat...

Mióta a saját blogon is elkezdenek kioktatni az emberek, hogy miért merek negatív véleményt megfogalmazni...

Mióta elvileg rendszeres olvasói rétegbe tartozó olvasók nem értik, hogy mit írok a blogon...


Rájöttem, hogy az olvasói társadalomnak mi a túró baja van a bloggerekkel. Egyszerűen mi emberek nehezen bírjuk megállni azt, hogy kinyissuk a pofánkat, ha valami nekünk nem tetsző dologgal találkozunk szembe. 

Egy negatív vélemény a kedvenc könyvemről? Júj, személyesen engem sértettek meg ezzel... = ez az a hozzáállás, amit soha a büdös életbe nem fogok, és nem is akarok megérteni. 

És akkor jönnek az elvakult fanatikus rajongók ide hőbörögni a blogra, hogy arctalanul és névtelenül írogatok az írók könyveiről, meg sértegetem az írókat. Tényleg? 

Szögezzük már le emberek, hogy...

1, Mindig vállaltam az arcomat. Az csak egy dolog, hogy a blogon bejegyzések mögé "bújok", viszont könyvhéten stb. helyeken ha találkozom az írókkal, személyesen is elmondom nekik (ha felismerem őket), hogy nekem hogy tetszett/nem tetszett a könyvük. Az arcukba merem mondani, mert ők is ugyanolyan emberek, mint te, aki ezt a bejegyzést olvasod, vagy én, aki ezt a bejegyzést írom/írtam.

2, Nem érdekel, hogy ki a franc követte el az adott könyvet. Ha megemlítem is az írót, általános dolgokat mondok róla, nem azt, hogy rettenetesen ír, hanem hogy a könyv nem tetszik. A legtöbb íróval nem ápolok barátság-viszonyt, aki felkerül a blogra, tehát nem ismerem őket. Úgy, hogy nem ismerem őket, nem tudok véleményt formálni róla, hogy milyenek, mint ember, innentől kezdve minden, amit írok a könyvéről szól. Felőlem lehet irgalmas szamaritánus, aki missziókat teljesítve éhező árvákon segítő jótét lélek... Ha nem tud írni, akkor nem tud írni, sajnálom. Akkor a könyvét nem fogom magasztalni, piedesztálra állítani, mert nem jó. Ezzel nem az embert ítélem meg, mondok róla véleményt, megyek át személyeskedésbe... egyszerűen nem tetszik a könyve. 

Volt olyan író, akit barátomnak tekintek, és átküldte a kéziratát, hogy nézzem már meg, milyen. Közöltem vele, hogy ezt én a helyébe nem vinném kiadóhoz, mert borzalmas. Nem vette személyeskedésnek, felfogta az érveimet, megköszönte, hogy beleolvastam, és ennyi. Nem támadásnak vette, hisz tudta, hogy ettől függetlenül vele, mint emberrel semmi bajom nincs.

És igen, kedves elvakult fanatikusok, magukat zseninek kürtölő írócskák, lehet lecsillagozni a bejegyzéseket a blogon, hogy 1 csillag stb., de előbb a saját portán sepregess, gondold végig, mielőtt kijön a hülyeség az ujjaidból. Ne engem köpködj, hogy bejegyzés mögé bújva osztom az észt, ha te a pofádat sem mered vállalni, sőt, még az igazi nevedet se, meg eltűnsz azután, hogy egyetlen kommentet itt hagytál. Lehet megsértődni, emberek, szívetek joga, de ne vádolj olyannal, ami inkább rád jellemző. 

Well done!
Folytatás...

2017. február 19.

Alan Snow - Gatyára fel! (Doboztrollok 1.)

0 megjegyzés

Úgy egy hete megnéztük a Doboztrollok című rajzfilmet, és amint megláttam egy könyvesbolt kínálatában, naná, hogy mind a három kötetet megvettem, és elkezdtem olvasni.

Bájos kis mesét kaptam, aminek semmi köze nincs a rajzfilm változathoz, ennek ellenére mind a két változatot ajánlom.

A rajzfilm története jóval egyszerűbb: vannak a doboztrollok, akiket szörnynek néznek, akik akár gyerekeket is elrabolnak és esznek meg. A lakosság akkor fedezi fel a doboztrollok ártatlanságát, amikor már szemmel láthatóan késő, hiszen elkezdik levadászni őket. A vadászok vezetője Suvasz, aki hatalmat szeretne szerezni azzal, hogy minden doboztrollt elkap, és úgy tűnik, sikerül is neki...

Ezzel szemben a könyv története jóval összetettebb. Az alapfelvetés, hogy Arthur egy kisfiú, aki alantvilágban lakik "nagyapával". A kisfiú (mivel nagyapa idős) maga megy el mindig a betevő falatot összeszedni. Nagypapa egy feltaláló, aki szárnyakat ad a gyereknek, így körberepülheti a várost. 

Amikor egy napon megsérül a szárnya, és Sajtvadászok elveszik tőle, elkerül egy ügyvédhez, aki egy boltban bújtat három doboztrollt és egy káposztafejet. A férfi megígéri Arthurnak, hogy visszajuttatja... Ez azonban korántsem ilyen egyszerű, hiszen valaki lezárja a lyukakat, amik az alantvilágba vezetnek. Valaki elkezd miniatűr doboztrollokat és káposztafejeket árulni, miközben a nagy változatokat elrabolják... Vajon mi történhetett?

A rajzok a kötetben cseppet sem bájosak, viszont igen ötletesek. Minden epizódhoz jut egy (a könyvből vett) megjegyzéssel tarkított, fekete-fehér skicc, amin néha nemigazán lehet felismerni, hogy az ember mit lát.

Maga a történet több szálon fut, mégis lineárisan. A doboztrollok igen keveset szerepelnek, de nagyon szerethetőek. A kedvencem Gyufa volt, a legkisebb doboztroll, aki még kevesebbet szerepel, mint mondjuk a rajzfilmből is ismert Hal, Cipő, Tojás. Ugyanakkor vannak olyan figurák, mint a káposztafejek (pl.: Titusz), beszélő patkányok, tengeritehenek. Jóval színesebb a paletta, mint a rajzfilmben, így nem mondanám, hogy kifejezetten a doboztrollok állnának a középponban.

A gyermekeknek kedvező körítés meglehetősen aranyos, ahogy nyomozni kezdenek felnőttek (akiket végre nem butítanak le) és gyerekek egyaránt. Igen, a legnagyobb előnye a kötetnek, hogy a felnőttek nem agyalágyult idióták, akiknél a gyerekek jóval okosabbak. Arthur nem akar okosabbnak látszani, mint valójában. A felnőtteknek is vannak ötletei, ugyanakkor a gyerek is bedob ezt-azt az ötletbörzénél, és szerintem ez így egy tökéletes egyveleg.

Összességében nézve kíváló gyerekkönyv gyerekeknek és felnőtteknek szóló szórakozási lehetőséggel. Míg a felnőttek olvassák a gyerekeknek, és mutatják a képeket, ők is jól mulathatnak, izgulhatnak érte, hogy Arthur haza kerüljön, akárcsak a doboztrollok, a tengeritehenek, és a káposztafejek...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 18.

Vlogger vs. Blogger 2. - az 1. fordulóról

0 megjegyzés

Tudjátok, a tavalyi évben nem volt ennyire éles a verseny. Idén ti is csatlakozhattatok hozzánk, külön oldalon tudjátok követni, hogy ki hogyan áll jelenleg, és küldhettek be cikkeket is. 


Annak ellenére, hogy Ngie végig 500 oldalakkal vezetett (és tette ezt annak ellenére, hogy -200 oldallal indult), sikerült nyernem, de éppen hogy... Ha az utolsó napon nem olvasok el két lazább könyvet, akkor így járok... Egyszerűen nem lett volna esélyem se, úgyhogy éjfélig olvastam, feltöltöttem az oldalszámokat, és másnap láttam, hogy éppen hogy, de sikerült megverni Vlogger Andit.

Gondolkoztam rajta, hogyan is éltem meg az első hónapot. Egyszerűen motivált, hogy Ngie mennyire ösztönzött rá, hogy nyúljak egyik könyv olvasása után a következőhöz. A hónapban 10 könyvet sikerült elolvasnom, amire eddig talán még sosem volt példa. Ebben a hónapban ehhez képest még eléggé rosszul állok, de még annyi időm se volt, mint előző hónapban, valahogy a jó idő közeledtével egyre több a program, szükség volt túlórára, ilyesmi... Viszont a legjobb érzés az volt, hogy minden alkalommal az elolvasott könyveimet a győri lakásból áthurcolva a fél országon elviszem Zalába. Amikor egy bőrönd volt tele azokkal a könyvekkel, amiket olvastam (egy hónap alatti termés), annál nagyobb élmény nemigazán volt még. Ezt úgy értsétek, hogy szükség volt a zalai könyvek átstruktúrálására is, annyira megtömődött a táska. Az olvasottak polcomra már nem férnek könyvek, úgyhogy új könyvespolcot alakítottam ki erre a célra. Ezen könyvek helyére vihettem Zalából pár könyvet, hogy az ottani könyvespolc is mutatós legyen.

Azóta az a metodika, hogy ha sikerül kivégeznem egy könyvet, bedobom a bőröndbe, és amikor legközelebb zalába utazom, viszem magammal, és amennyit kiveszek a bőröndből, annyit viszek visszafele. Ez azért is jó, mert elkezdett csökkenni a zalában levő olvasatlan könyvek száma, ami szerintem tök jó.

Ngiet is faggattam róla, hogyan élte meg a januári (a 2017. évi első) Vlogger vs. Blogger fordulót. Íme egy kis interjú Ngievel:

·      Hogyan kivitelezted az olvasást? Hogy tudtál ilyen sok könyvet elolvasni?

Nem csináltam semmit másképp, mint eddig. Ha van az olvasási válságnak ellenpárja, akkor én most abban voltam. A könyvek többségének egyszerű volt a nyelvezete, biztos az is segített abban, hogy gyorsabban haladjak.

·      Hogy nézett ki egy napod januárban? Hogy fért bele az olvasás?

Hétfőtől péntekig dolgozom, ilyenkor kevesebb időm van olvasni. Ingázás közben a bkv-n szoktam találni rá időt, de ilyenkor maximum 10-20 oldalt tudok elolvasni. Esténként szoktam többet olvasni, illetve a hétvégén.

·      Gondoltad volna, hogy ennyi oldalszámot fogsz olvasni? Tavaly volt bármikor is ilyen sok?

Nem gondoltam volna, a tavalyi 2000 körüli oldalszám is már elég brutális volt. Igazából tényleg rajtad múlik, hogy mennyi időt találsz az olvasásra. Nem tartom azt nagy ördöngösségnek, hogy facebook, vagy a youtube helyett inkább olvasson az ember. Rengeteg időt töltünk üresjáratban és sokszor nem vesszük észre. Én most ezek nagy részét próbáltam olvasásra fordítani.

·      Hogy élted meg a könyveket? Mennyi volt közte pozitív/negatív élmény? Mennyire tudtál velük haladni?

A legelső könyvvel emlékszem, hogy nehezen haladtam (Molnár Csaba: A széttört idő legendája). Sok szálon, különböző idősíkokon fut a történet és nagyon sok apró epizód van benne. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeivel küzdöttem még meg nagyon, mert már sok ilyenféle történetet olvastam, és nem haladtam vele, mert unalmas volt számomra. A többi könyvvel mind jól haladtam. Ami nagyon pozitív volt, az az egy font hús, azt nagyon szerettem.

·      Az évad első kisebb oldalszáma jött össze. Hogy élted meg ezt? Mennyire motivál a következő hónapban arra, hogy többet olvass?

Egyelőre azt érzem, hogy nem motivál. Amikor láttam, hogy Andi kezd az utolsó napokban felzárkózni a számokban, nem kezdtem el emiatt olvasni, vagy direkt többet olvasni. A hónapban sikerült végig egyenletesen sokat olvasnom, és a következő hónapra is ez a tervem.



Hát ennyi lenne mára. Most mennem kell, mert egy több száz oldalas lemaradást kell behoznom... 
Folytatás...

2017. február 9.

Lovranits Júlia - Lea és a viharbanyák

0 megjegyzés

Akkor találkoztam először a könyvvel, mikor megjelenése évében (3 éve) a könyvhéten az írónővel alá kellett iratnom egy példányt.
Magával vitt a könyvhétre egy boszorkányt, akivel azonnal pózoltunk is, és az írónő egy szerény, ám fantáziadús, mosolygós lánynak tűnt, akit fura kérdésekkel sem lehetett zavarba hozni.

Úgyhogy nem volt kérdés, amikor megláttam a könyvét, megvettem magamnak is egy példányt belőle. Most jutottam el odáig, hogy el is olvassam.

Azt kell mondjam, a könyv rengeteget mesél magáról az írónőről. Annyira ártatlan, annyira bájos és mesés... Teljesen visszaadja az írónő személyiségét, szívét és lelkét.

Két könyvre van bontva a történet. Kezdjük a másodikkal, ami talán le is játszódott a valóságban is... Sőt, szerintem a legtöbb gyerekkel megtörténik ez a dolog: NEMAKAROKFELNŐNI! Mikor a gyerek rájön, hogy de bizony fel fog nőni, akkor kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Lea is így jár. Hosszú utat kell megtennie a főzetért, ami segít neki, hogy ne nőljön fel soha, de a végén máshol találja meg a megoldást. Egy sokkal hétköznapibb, sokkal átlagosabb megoldást talál az öregedés ellen. Viszont addig is Frugilegával kalandozik, menekül gonosz banya elől, egy királyfival meg egy "királylánnyal". Megismerkednek fura figurákkal, járnak egy különleges kertben, és végül kiderül, hogy Lea anyukája is képes "varázsolni".

Az első történet a kötetben sokkal hosszabb. Itt ismerkedik meg Lea a banyákkal, a banyák világával, akik viszik repülni, boszorkányszombatra, és végül egy furcsa kalandban találja magát, aminek kapcsán bepillantást nyerünk a varázsvilágba. Meglehetősen különleges figurák bukkannak elő, akik mögött végig érezni a népmesei jelleget. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, hogy mennyire népmesébe illőnek találtam, mégis modern köntöst kap. Újraértelmezett népmesének hívnám ezt a történetet. 

A bonyodalom a történetben az, hogy a boszorkányokat valaki elátkozza és varázslataik visszafele sülnek el. Ezért nem átkozhatnak meg senkit, vagy nem segíthetnek senkin. Ezt a helyzetet kell megoldania a három banyának, és erre az útra viszik magukkal Leát és barátnőjét.

A stílus olvastatja magát, és visszavisz abba az időbe, amikor még Benedek Elek könyvével futkoztam gyerekként, és akit csak lehetett elkaptam, hogy olvasson fel nekem belőle. Azt hiszem az írónő modern korunk Benedek Elekje, viszont ő nem népmeséket gyűjt, hanem ő alkotja meg őket.

Összességében nézve élvezetes mesével találkozhatunk, ami elegyíti a népmesék jellegzetes elemeit, hozzárak némi modernitást és egyediséget (pl. a banyák bármin képesek repülni), és hozzáad több csipetnyi boszorkányságot. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a meséket, a varázslatot, és a seprűn... vagy porszívón... vagy füstön... vagy macskán... vagy a csuda se tudja még min repülő banyákat.

Az írónővel egyébként felolvasásokon is lehetett találkozni akkoriban, amikor a könyv megjelent, és sajnos további könyve azóta sem látott napvilágot. A hozzá hasonló tehetségek miatt örülök az Aranymosásnak.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 6.

Jeff Kinney - A nagy kiruccanás (Egy Ropi naplója 9.)

0 megjegyzés

Mindenki kedvenc ropija visszatér, és most többet kapunk a Heffley családból, mint valaha. Ugyanis kiderül, hogy utaznak és hogy nyaralnak Heffleyék...

Mennyire kiváltság hátul utazni, vagy jobb inkább elől? Milyen volt Manny előtt a világ, és milyen utána? Milyen is a bővebb Heffley familia, ki kit szeret és kinek milyen bogara van?

Vajon mit tesz a család, ha hozzájuk kerül egy hajó? De kiderül annak a titka is, hogyan lehet könnyen és gyorsan megtanulni spanyolul, illetve hogy mi Manny különleges képessége.

Az meg már csak hab a tortán, mikor egy disznó elszabadul a kocsiban, és megeszi az ennivalót.

Te is olvastad már az Alsónaci tolvajok valamelyik kötetét? Persze, hogy nem, hiszen ki van tiltv a suliból.

A lényeg az, hogy Gregnek és családjának egy szimpla utazás sem megy egyszerűen, és zökkenőmentesen.  Ebből a kötetből abszolút kipotyognak a haverok, barátok és egy az egyben a családé és a kirándulásé a főszerep. No nem teljes mértékben, de főként igen.

Ennél abszurdabb szituációkat az író keresve sem találhatott volna. A kedvencem a malacos rész volt, amikor a családhoz kerül házikedvencként és Manny bosszút áll, amikor elhagyják. És az a mókás az egészben, hogy igen, vannak helyzetek, amelyek bármennyire is abszurdan festenek a lapokon, az élet tudja produkálni, amikor nem számít rá az ember. 

Valahogy tetszett, hogy meghittebb vonalra vitte az író a szálat, és bemutatta Greg családját. Az első kötetekben is anno az ragadott meg, hogy mennyire bogaras és szokatlan a család, és tetszett, hogy megint ők kerültek a középpontba. Az pedig, hogy megismerhettünk nagynéniket és nagybácsikat és ezek gyerekeit is, külön bónusz, hisz eddig az unokatestvérekről azt sem tudtuk, hogy léteznek.

Greg persze most is mesél arról, milyen balhékba keveredett régebben, viszont most csak picit egomán, nem annyira, mint általában szokott lenni. Persze a legfontosabb még mindig az,  hogy neki legyen a világon a legjobb, tehát az mit sem változott, hogy ő a világ közepe. Olvashatunk róla, hogy ő milyen volt Manny korában, és mennyit kaszált a rokonoknál a rajzokkal.

Az is elég abszurd, hogy Greget állatorvoshoz viszik, hogy minden rendben van e vele. Kicsit bepillanthatunk, hogy megy amerikaiaknál az állategészségügy (tapasztalat, hogy tényleg így).

Összességében nézve tetszett a családias hangulat, hogy kicsit az olvasó is Greggel és családjával utazik a könyvön át. Egyszerűen nem lehet kibírni mosolygás nélkül ezt a sok hihetetlen, abszurd, és bogaras bolondságot... (és gratis még a rajzok is igen szórakoztatóak)

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. február 4.

Jo Nesbo - Szeleburdi világvége (Doktor Proktor pukipora 3.)

0 megjegyzés

Doktor Proktor történetei nem értek véget a 2. kötettel... még az után sem, hogy az első kötet előtt olvastam.

Jo Nesbo, a skandináv krimikből átment a gyerekirodalomba, és azt kell mondjam, hogy nem is csinálja annyira rosszul. 

Ez a kötete a szériának egészen bejött... egyetlen negatívumot tudok kiemelni: a gyerekek orra előtt végig ott a megoldás, de valamiért túl kell kombinálni a dolgokat. A megoldást pedig egy olyan szereplő adja meg, akiről úgy vélik, hogy ellenség.

No de ne rohanjunk ennyire előre. Ezúttal Bulle és Lise keveredik kalandba, és a doki most nem lesz annyira szerves része a nagy kalandnak. Láthatunk ezúttal egy zoknilopkodó szörnyet, hipnotizáló politikai személyeket, akik az erejüket fitoktatják, csimpánzokat és kaméleonokat, Perryt a pókot, amint bravúrosan ügyessé válik egy kis doki féle löttytől. Találkozhatunk egy békaemberrel és felüti a fejét a szerelem is.

A világvége meglehetősen közel van, az emberek zöme meg hipnózisban. Bulle és Lise próbálják kinyomozni, hogy ki a hipnotizőr, és hogy lehet megtörni az erejét. A végén kiderül, hogy ember tud nekik segíteni, akinek szintén van hipnotizőr ereje: maga a király. Hát fel kell keresniük, hogy állítsa meg az őrületet, a világvégét, meg a többit... De valaki már megint börtönbe kerül. Persze előkerül a fingonauta por is, és még pár újabb nyalánkság.

Jo Nesbo egyenesen őrült. Ilyen sztori egy teljesen ép elméből nem jöhet ki. Egyszerűen belenyomja a sztoriba azt, ami teljesen nyilvánvaló: a média és egyes közszereplők próbálnak hipnotizálni minket a beszédeikkel. Mondhatni, hogy "humorban nem ismeri a tréfát" figurával van szó. Ez a kötet egészen tetszett a maga abszurditása és humora miatt, a teljes őrülete miatt.

Perry egyenesen belopta magát a szívembe. Egy pók, aki képes kommunikálni, hogy mit akar, és igazi szuperhős, mindig menti a helyzetet. Ő sokkal nagyon hangsúlyt kap, a doki hátrébb kerül, míg a gyerekek megőrzik a helyüket. Most Margarin sem tűnik fel olyan nagy mértékben, és a szerelmi szál most nem lett annyira nyüstölve, mint az előző kötetekben, ami hozzátenném, előnyére vált.

A nyelvezete a szokásos egyszerűséggel bír, míg a könyv végén ugyanúgy megvan az idegen kifejezések kiejtése, akárcsak az előzőekben.

Összességében nézve sárkányrepülőzzetek be ti is egy mega világvégébe, hagyjátok magatokat hipnotizáltatni Jo Nesbo által, vegyetek részt síugrásban, tévézzetek sokat, és meneküljetek a kaméleon emberek, a zoknifaló szörnyek, a majmok elől, és mindig legyen nálatok egy Perry.


GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. február 2.

Bosnyák Viktória - Tündérboszorkány

0 megjegyzés

Bosnyák Viktória neve még nem szerepelt a blogon, viszont már szemezgettem pár könyvével.

Bosnyák Viktória többnyire gyerekeknek szóló regényeket ír, hatalmas fantáziával. Jelen történetünk hőse például egy kisfiú, aki meg tudja változtatni az általa olvasott könyveknek a történetét.

Amikor rájön erre a könyvtár boszorkánya, akiről kiderül, hogy valójában tündér, azonnal a fiú segítségét kéri. Két jóbarát összefog, hogy megmentsék a könyvtárat, és általa a boszorkány külsejűvé váló tündért.

Úgy vélem, meglehetősen jó üzenete van a kötetnek, és meglehetősen aranyos, bájos körítésbe csomagolják. Hogyan vegyünk rá egy gyereket arra, hogy olvasson? Igen, az olvasás lehet ragályos, viszont ha senki nem mutat példát/utat, hogy mit kellene, vagy hogyan kellene, akkor az egész olvasói társadalom egy idő után elvész. A könyvtáros tündérek is csak addig lehetnek szépek, míg van aktivitás a könyvtárjaikban, különben megcsunyulnak.

Ez arra hasonlít, hogy a könyvtárosokat többnyire morcosoknak látjuk, pedig minden könyvtárosban van egy igazi tündér. Mégis a könyvekben is mufurc könyvtárosokról olvashatunk, és jómagam is már találkoztam komor könyvtárosokkal, akiknek lehet, hogy jobban telne a napja, ha több, olvasni szerető ember venné őket körbe.

Hozzátenném, nem minden könyvtáros mufurc. Azok közül, akikkel eddig összehozott az élet, szerencsére a mufurc fajta könyvtáros eddig alig volt jellemző (valójában egy ilyen esetem volt csak). 

Az egész regény egyébként igazi gyerekmese a jó tündérről, akit a gyerekek együttes erővel igyekeznek megmenteni. Amivel nem értettem egyet, hogy a tündér igazándiból azért akarja, hogy minél több gyerek olvasson, hogy ne legyen csúnya boszorkány külleme. Miért, ha az lesz, mi lesz? Lenyugdíjazzák. De nincs kifejtve, hogy az miért rossz? Negatív hátránya lesz a nyugdíjnak, vagy miért? Szereti a munkáját, és ezért bánná?

Összességében nézve nekem mint mese tetszett. Az egyetlen kifogásolható rész a tündér nyugdíj elleni hadakozása. Az üzenet is teljesen jól átjön: olvassunk, olvassunk minél többet, kölcsönözzünk könyveket, és hagyjuk, hogy szárnyaljon a fantáziánk....


GR-ezők szerint:

Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger