A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Már régebben olvastam ezt a könyvet, és az előző oldalon is fent volt az értékelése a lapon, és amikor áttértem az új tárhelyre, valahogy elveszett... Bezzeg a társa fönt maradt...
Egy nyaralásom alatt találkoztam vele, és Eric Crowe: Ryeki tűz című alkotásával (tehát egyszerre a kettővel). Nem hagyhattam ott. Ezt előbb olvastam, mint a Crowe -kötetet, és mondhatom, nem jártam rosszul.
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Nevyll Atharnist küldetésen jár a regényünk kezdetén. A küldetés egyszerű: tigranbábukkal harcot kell vívnia, leleplezni az ellenfelet és így tovább. Azonban balul üt ki az akció és Nevyllt már majdnem elkapják, de akkor hős megmentőre talál Scio személyében, aki azért érkezett a helyszínre, hogy... Ellopjon pár tigranbábut. Oké, nem annyira hősies tett meglovasítani egy rivális család tigranfiguráit, de hát mit lehet tenni...
Szóval Nevyll neveletlen és szeleburdi, így hát útra kell kellnie, és megtalálni a mesterét, egy magisztert, aki majd kitanítja erre-arra.
Az ifjú mágiahasználó tehát nekivág, azonban kellenek neki kísérők. Újra összefut a megmentőjével Scio-val, és annak társával, akik vélhetően segítői, és útmutatói lesznek Nevyllnek... Vagy mégsem?
Közben Nevyll rájön, hogy mi is áll mindennek a hátterében. Varázslás, menekülés, harcok, akció, rejtélyek, elveszett városok, árulás és minden ami kell...
Vélemény:
Ez volt az első igazán fantasy regényem, és ahhoz képest nagyon is tetszett. Ami a leginkább megfogott, és amiből többet láttam volna, az a tigranharc. Ami még a regény mellett szól, az nálam Scio karaktere. Helyenként olyan szövege van, hogy megnevetettetett. Mindenféle karaktertípusból kapunk a könyvben. A nagy „buta” meláktól, a komollyá váló ifjún keresztül, a bohóckodó vezetőn át, az öreg bölcseken át mindenből.
A vége kiszámítható volt számomra. Valahogy éreztem, hogy az lesz, ami végül is lett. A vége tetszett, az eleje tetszett, a közepe itt-ott sántított, de elment. Sok, ennél rosszabb kötethez volt szerencsém. Gyorsan haladtam vele, és lekötött, mikor olvastam. Bele tudtam magam képzelni a történetbe, mint aki nézi az eseményeket.
Igaz, nekem még egy kis varázslás belefért volna, de így sem panaszkodhatunk arra, hogy nem volt pörgős. Néha persze bele kellett rakni érthető módon (pont a megfelelő helyekre) egy kis „szünetet”, míg a karakterek összeszedték magukat, de szerintem ez itt rendben volt.
A regénynek az volt ugyebár a lényege, hogy Nevyll neveletlen, stb... ezt annyira nem érzékeltem. Lehetett volna önfejűbb, makacsabb. Nekem ilyen téren kicsit túl komoly volt. Oké, belekötött egy sámánba, de az sem igazán az ő hibája volt... Szóval Nevyll ezen része nemigazán jött át.
Ezért a pontszám annyi lett, amennyi az összbenyomásom alapján... (nem tudom eldönteni, melyik felé stagnál...)
Ha pontban fejezném ki: 5/3,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése