FFG ajánlotta nekem ezt a könyvet, de lehet, hogy túl magasra tettem a lécet azok után, hogy mennyit áradozott róla, meg hogy a kedvencének hívta…
A szereplőket egyáltalán nem szerettem meg, azt sem tudom, hogy pontosan miről szólt a történet, a beszólásokat sem találtam viccesnek, továbbá a szomorú részek sem csaltak könnyet a szemembe.
Ugyanis
– ennél a könyvnél nem lehet olyan magasra tenni azt a hülye lécet, amit simán át ne vinne…
– azért nem szerettem meg a szereplőket, mert egyenesen imádom őket…
– azért nem tudom, hogy miről szól a történet, mert sokszor a vihogástól könnyes szemeimmel nem tudtam kibetűzni a szöveget…
– azért nem találtam “viccesnek” a poénokat, mert ezekre az oltári nagy beszólásokra már nem találtam szavakat…
– miután teleírtam egy A4-es oldalt azoknak az oldalaknak a számával, amit imádtam, inkább feladtam…
– a szomorú részeket azért nem könnyeztem meg, mert hittem Cal-ban és Niko-ban és el voltam foglalva a darabokra szakított szívem összerakásával…
Ezek után mit is mondhatnék még? Köszönöm FFG!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése