Responsive Advertisement

2012. augusztus 20.

11 kérdés: avagy a Liebster award folytatása...

Először is elmondanám, hogy rengeteg kérdés záporozott, így egy-két emberé az előző körben kimaradt. Első körben szeretnék elnézést kérni azoktól, akiknek a kérdéseire nem válaszoltam az első körben, viszont ezúton pótolnám elmaradásaimat/hiányosságaimat.

Szeretném a mostani kérdéssorokat szívből megköszönni az alábbi személyeknek: Tempy (akitől elnézést, hogy tőle kaptam meg legelőször, és mégis a második körre maradtak a válaszaim :( ),  Gicának (akinek valahogy szintén elsiklottam a kérdései fölött, és nincs mentségem, miért történt meg :( ), Xeroikosznak és Ypsilonnak.


Tempy kérdései:

1. Melyik tv-sorozatban vállalnál el szerepet? Ki lennél?
Ez nehéz kérdés, mivel rengeteg sorozatot szeretek. Régen nagy sorozatfüggő voltam, mára már ez nem annyira jellemző, mert a tanulás és az olvasás sok dolgot háttérbe szorít - többek között a sorozatnézést is. Ahol szívesen lennék szereplő az a Misfits, ahol olyan szuper erőt kaphatnék, amit csak meg tudnék fizetni. Ha oda nem kerülhetnék be, akkor a Dresden aktákban vagy a Holdfényben lennék a harmadik járókelő, aki véletlenül mindig pont látja a főhősöket, mit ügyködnek össze.


2. Ha utazhatnál az időben, hova mennél? Miért pont oda?
Más körülmények között azonnal rávágnám, hogy KÖZÉPKOR!, de mivel azok az adottságok, amik, azt mondanám, hogy a finomkodó romantika időszaka lenne, ahol az urak urak, a hölgyek hölgyek. Egyszer kipróbálnék egy régimódi bálozást tánclapokkal, és hasonlókkal, úgyhogy az 1600 -as évekre voksolnék.


3. Melyik az a könyv, amit szerinted mindenkinek el kellene olvasnia?
Nehéz kérdés, mert emberfüggő, kinek mi tetszik. Lehet, hogy nekem roppantmód tetszett Safiertől a Pocsék karma, de lehet, hogy másnak túl egyszerű olvasmány lenne. Ami tanulságos, és ezért adnám emberek kezébe az a Több mint emberi, vagy a Békésharcos útja lenne.


4. Volt már olyan olvasmányod, amin könnyesre nevetted magad? Melyik az?
Az előző körben erre a kérdésre válaszoltam, és sajnos azóta nem bővült ilyen téren a repertoárom. Viszont ezúttal kicsit kiegészíteném. A humoros könyvek mellett lehet, hogy nem annak szánták, de néhol könnyesre nevettem magam az az Éjszaka háza sorozat eddig olvasott kötetei voltak. Igaz, nem a fantasztikus humora miatt, de néha tényleg könnyezve gurultam.


5. Kedvenc könyves idézeted?
Ilyen sok van, úgyhogy ennek szerintem szentelek majd egy teljes posztot. Mikor olvasok egy könyvet, általában ha tetszik egy-egy részlete, azonnal kiírom magamnak, hogy később, ha visszaolvasom, eszembe jusson, mi az az apró momentum, amit másoknak sikerült helyettem megfogalmazniuk, mivel a gondolataim szavakba öntésével mindig gondban vagyok...

6. Melyik az a könyves karakter akinek valamely bűnét Te nem bocsájtottad volna meg a hősök helyében?
Főhőst nem lehet mondani? Zoey (Éjszaka háza sorozat) hibáit nem bocsátottam volna meg a mellékszereplők helyében.
Iliána és Ravn (Margit Sandemo - Varázsjelek) szerintem túlzottan megbocsátó párocska, és mikor tehetnének ellene, hogy az egyik gonosz (a sokból) többé ne árthasson nekik, kockáztatnak azzal, hogy életben hagyják... Én a helyükben nem így döntöttem volna.

7. Kedvenc mesekönyved?
Olyanom nincs, mivel Lázár Ervin és Benedek Elek könyvei közül kiskoromban bármelyiket nyomták a kezembe, ugráltam örömömben. Egy kedvencet nem tudok kiemelni, egy tucatnyit már annál inkább :)

8. Van valamilyen más hobbid is az olvasáson kívül?
Alvás (az egyik favoritom), filmnézés, zenehallgatás (mindig mindenhol), továbbá szeretek sportolni, vagy csak elmenni valahova a barátaimmal.

9. Van olyan idegesítő tulajdonságod, amit mások nem szeretnek benned, de szerinted amúgy ez teljesen normális?
Hát, amit elítélek magamban, azokat azért teszem, mert nem tartom normálisnak, hogy a sajátjaim. Ilyen például a heves természetem, hogy képes vagyok hirtelen beszólni, és szerintem ez nem normális. Mint írtam feljebb, nem tudom kifejteni a gondolataimat. A legtöbb dolgot humorosnak szánom, és élő beszédben ez ki is derülne, írásban azonban nem megy át a hangsúly. Másoknak az írásbeli beszólásaim nem tetszenek, de úgy vélem, élőben máshogy menne át, és akkor normális lenne a dolog, nem pedig "bunkóság".

10. Ha gazdag és híres lennél, ki lennél legszívesebben?
Önmagam. Ha gazdag lennék, nem akarnék más bőrébe bújni.

11. Melyik könyves történet volt az, aminek a végével nagyon nem értettél egyet. Mi nem tetszett benne?
Sok ilyen van, és többnyire azért nem értek velük egyet, mert vagy a főhősök döntöttek túl ostobán, vagy annyira sablonos, hogy untam.



     .-'
'--./ /     _.---.
'-,  (__..-`       \
   \          .     |
    `,.__.   ,__.--/
      '._/_.'___.-`




Gica kérdései:


1. Ki az az író, akivel szívesen találkoznál személyesen?
Hogy legszívesebben kivel, fogalmam sincs. Akikkel viszont szívesen találkoznék (és akkor már az összes meglevő könyvüket összefirkáltatnám velük, ha lehetne) nem mások, mint Greta May, akinek 2 -ből 2 regénye tetszett; J. Goldenlanenel, akinek sokból sok könyve tetszett, és ő volt életemben az első író, akivel láttam interjút; Szélesi Sándor, akitől tök mindegy mi jön, biztos vagyok benne, hogy úgyis szeretni fogom, mindegy milyen régi, vagy mennyire új darabról van szó; Andrew Bellringerrel, akinek a Hősellátója miatt nem voltam éppen mintagyerek bizonyos tanórákon; Jonathan Cross -szal, aki megszerettette velem a thrillereket.

2. Melyik könyv az, amit szeretnél, hogy megfilmesítsenek?
Egyiket se. Nekem pont úgy tetszenek a könyvek, ahogy elképzelem őket. Mivel legtöbb esetben ehhez képest csalódást okoz, ha a könyvhősöket a mozivásznon látom, inkább szeretném, ha csak könyvverzióban léteznének.

3. Ha egyszer már pontoztál egy könyvet, előfordult, hogy később mégis változtattál rajta? Ha igen, miért?
Néhány könyvnél megesik, hogy szeretnék változtatni a pontozáson. Például visszagondolva nem értem, miért pontoztam le a Cat és Bones 3 -at, mikor az volt a sorozatból a kedvencem és hogy kaphatott jobb pontot az első kötete a sorozatnak, mikor az azért gyengébb? Viszont a legtöbb esetben ilyen nincs, az első érzés marad.

4. Megfordult már a fejedben, hogy abbahagyod a blogírást?
Milliószor. Mikor elkezdtem, nem hittem volna, hogy olyan dolgokkal kell majd szembesülnöm, amikkel... Amikor elkezdtem azt hittem, hogy milyen könnyű lesz, csak megírom a kis értékeléseimet, aztán kalap kabát. Arra nem gondoltam, hogy viták kiváltója lehet negatív értékelés, vagy hogy valakit megsértek azzal, ha azt mondom, hogy "elnézést, de nekem ez a könyv ezért vagy azért nem tetszett". Amikor megkaptam, hogy "persze, a te véleményedet sokan olvassák, ezért nem veszik a könyvet" elöntött a bűntudat, hogy valóban igaz lehet ez? Mint írtam, heves vagyok, először nem gondoltam végig a dolgot, de később azért rájöttem, hogy ez alaptalan, elvégre nem hiszem, hogy bárkit is lebeszélnék bármi beszerzéséről, vagy elolvasásáról, hiszen ki tudja? Lehet, hogy nekem nem volt zsánerem a könyv, de másnak attól még lehet az. Szóval a szavam alapvetően nem nyom sokat a latban. A másik, amiért abba akartam volna hagyni, mert néha csak úgy jólesik letenni ezt, vagy azt, mikor az embernek minden a nyakába szakad, és olyankor a blogot is egy nyűgnek érzi. Viszont túlzottan hiányozna, ha nem jöhetnék fel, hogy valami blablával teletömjem. Az írás legtöbb esetben megnyugtat és minél többet írok, bízom abban, hogy a stílusom is csiszolódni fog :)

5. Rokonaid, ismerőseid tudják, hogy blogot vezetsz? Olvasnak is téged?
Néhány barátom már régóta tudja, a családom csak nem olyan régen szembesült vele, mikor megunták, hogy mindig át kell venniük a csomagjaimat, és rákérdeztek, hogy "ez megint már kitől?" Nem olvasnak engem, mert alapvetően nem szeretnek olvasni. Barátaim közül néhányan követik a blogot, és ezzel együtt a jobbra-rosszabbra sikerült posztjaimat is :-)

6. Hogyan döntöd el mi lesz a következő olvasmányod?
Vagy megszavaztatom, vagy a körülmények hozzák így, vagy a hangulatomtól függ. A szavazás a blogon történik, mikor a sokból tényleg nem tudom kiválasztani, mit olvassak. Viszont, ezen módosítanak a körülmények, mint ahogy mostanság is történt, ugyanis, ha egy könyv túl vastag, nem kockáztatom meg, hogy betörjem a borítót, vagy a gerincet az utaztatással (ez a körülmény). Ilyenkor választok valami kisebbet az utazásra (mert mégsem megyek el sehova olvasnivaló nélkül), majd ismét nekiállok annak, amit eredetileg megszavaztak nekem.
Ha nem szavazással, akkor hangulati úton választok, vagy valaki a kezembe nyomja, hogy "olvasd ezt!"

7. Melyik könyv főszereplőjével rekednél egy lakatlan szigeten?
Robinson Crusoeval, mert neki már van tapasztalata e téren ;) Viccet félretéve: nem tudom. Nincs kifejezetten egy karakter, akit kedvelek. Valószínűleg egy mágust választanék, vagy egy teleportáló egyént, hogy szükség esetén kimenekítsen a szigetről :)

8. Mi a véleményed az e-bookról?
Könyvet inkább papíron látok szívesen. Maradi vagyok, de szeretem nézegetni a gerinceket, meg érezni a könyvek illatát.

9. Kemény vagy puha? Mármint a borító :)
Noha a kemény kevésbé törik, nekem egál, miben van meg a könyv. Amiből van puha, ott inkább azt preferálom (aztán nagyon vigyázok a gerincre), aminek meg csak kemény gerince van, ott meg örülök, hogy nem kényszerülök választás elé.

10. Melyik az a könyv, ami még nem jelent meg nálunk, de nagyon szeretnéd?
Ez a kérdés is elhangzott már, akkor Thurman könyveit mondtam, sajnos a lista azóta képtelen volt bővülni. Mondjuk úgy: nem mertem körbenézni, hátha még valamin megakadna a szemem :)

11. És hogy legyen egy nem könyves kérdés is: Milyen zenét hallgatsz szívesen?
Egy kellemes rockszámnak sosem bírok ellenállni. Mikor ezt a bejegyzést írom, épp Adelitas Way van a lejátszóban: 
http://www.youtube.com/watch?v=_kuMWNfW0jU




     .-'
'--./ /     _.---.
'-,  (__..-`       \
   \          .     |
    `,.__.   ,__.--/
      '._/_.'___.-`


Xeroikosz kérdéssora:

1.Kiskorodban volt-e valami mumus/vagy mesebeli lény amitől féltél?Esetleg úgy érezted ott lappang az ágy alatt?(nekem volt >.<) 
Nem éppen mesebeli lény, de az árnyékoktól féltem. Mindig, mikor kinéztem az ablakon, másképp vetültek a szomszéd ház falára. Aztán megtudtam, hogy az nem azért mozog, mert él, hanem azért, mert a nap fényétől van.

2.A Moly-ra hogy találtál rá?Véletlen vagy valaki ajánlotta Neked?
Ajánlották, egy ismerősöm.

3.Mi volt az ami elindított a blogírás útján?
Az elefánt memóriám: attól tartottam, hogy elfeledkezem valamelyik olvasmányomról.

4.Szeretsz zenét hallgatni olvasás mellett?
Igen, legtöbbször hallgatok zenét olvasás közben.

5.Olvastál-e valaha romantikus regényt,és ha igen hogy tetszett?Ha nem,miért nem tetszett?
Kezdek megbarátkozni a romantikus regényekkel, de nem mindig és nem akárkitől. Szeretem az 1600 -as évek körül játszódó darabokat. Két írónőtől bármilyen mennyiségben jöhet romantikus: Charlotte Bronte és Tracy Chevalier.

6.Van olyan könyved,ami magyarul is megvan és idegen nyelven is?(nekem pl.:Gena Showalter:Éjsötét vágyak magyarul és angolul is megvan,így értem)
Igen, a Narnia 7, amit először angolul olvastam, mert úgy jutottam hozzá, majd (köszönet érte) segítettek beszerezni a magyar változatot. (Éljenek az angyalkáim, akiknek nem tudok eléggé hálás lenni! Köszönöm!)

7.Melyiket szereted jobban,a kemény kötésű könyveket,vagy a puha kötésűeket?
Erre nemrég válaszoltam, azóta még nem változott a véleményem.

8.Ha bemész egy könyvesboltba hogy szoktad elkezdeni a könyv vadászatot?Csak úgy elkezdesz sétálni,és éppen amit meglátsz,vagy céllal mész?
Ez egy olyan procedúra, mint másoknál a ruhavásárlás: bemegyek, vagy 2 tucatnyi könyv hívogat, hogy "Vigyél magaddal!" Egyet kiválasztani mindig nehéz, rangsorolni, ki kell leginkább. Viszont valamelyest céltudatosan megyek: mindig a fantasy polcnál kötök ki. Amint meglátok valamit, amit kívánságlistára tettem molyon, mindjárt végem...

9.Hiszel-e a mesék erejében, és abban hogy a valóságban is vannak használható mondanivalói?
A mesék használható mondanivalójával az a baj, hogy nem mindenki játszik azok játékszabályai szerint. A legtöbb mese azt tanítja, hogy a jók mindig győznek, a rosszak mindig elbuknak, de az élet sajnos mindenkibe beleveri, hogy "ez nem mese, ez a valóság, ahol bizony sokszor megesik, hogy a jó elbukik, a rossz pedig győz". Valaha hittem a mesékben, manapság már csak illúzióknak tartom őket...

10.Van kedvenc magyar íród?Ha igen mesélj róla,ha nem azt is miért nincs.
Ha most azt mondanám, hogy Greta May a kedvenc magyar író(nő)m, hazudnék, mert ugyanúgy szeretem a Goldenlane -könyveket, vagy Szélesi Sándor könyveit. Dörnyei Kálmánt sem hagyhatom ki a sorból, akinek a Kaland nélkül című könyvére éveket vadásztam, és nem okozott csalódást, minden keresési akció megérte. Nincs kedvenc íróm, mert azon magyarok közül, akiktől szívesen olvasok, a legtöbben nem egy műfajba tartoznak, és ha mégis (mint például Szélesi Sándor és László Zoltán), akkor sem tudok dönteni, mert mindegyik írónak valami megfogott a könyvében - másként nem olvasnék tőlük szívesen akármit.

11.Ajánlj nekem egy könyvet,amit úgy érzel megosztanál velem is szívesen.
Safier - Pocsék karma: ha még nem olvastad, és szeretnél egy könnyed kikapcsolódást némi humorral fűszerezve, egy könnyed délutáni olvasmány gyanánt tökéletes választás :)


.-' '--./ / _.---. '-, (__..-` \ \ . | `,.__. ,__.--/ '._/_.'___.-`




Ypsilon kérdései

1. Van-e olyan írő/nő, akit ki nem állhatsz? 
Mivel a könyveikkel van a legtöbb kapcsolatom, nem az írókkal, ezért személyes problémám egyik íróval sincs. Az meg hogy ha valaki könyve nem tetszik, nem indokolja, hogy utáljam, mert lehet, hogy egy végtelenül kedves ember áll a sorok mögött.

2. Szoktál nasizni olvasás közben? Mit? 
Védjegyem a Mexicorn, és azért azt, mert azzal nem maszatolom össze az ujjaimat, hogy aztán belenyomkodjam a lapokba.

3. Volt már veled olyan, hogy egy kölcsönkért könyvet tönkre tettél? 
Nem szeretek kölcsön kérni, mert oké, hogy a saját könyveimre is vigyázok (ennek ellenére néha történnek balesetek), de kölcsönkért könyvre még annál is jobban, akár a hímes tojásra.

4. Milyen zenét szoktál hallgatni olvasás közben (ha egyáltalán hallgatsz)? 
Általában műfaját tekintve rockot, vagy alternatívat, mikor mit. 

5. Van-e olyan gonosz karakter, akit jobban szerettél egy történetben, mint a főszereplőt? 
Romant jobban bírtam, mint Evert (Alyson Noel - Halhatatlanok sorozat), más pillanatnyilag nem jut eszembe, pedig biztos, hogy volt még ilyen.

6. Szoktál sírni érzelgősebb fejezeteknél? 
Érzéketlen vagyok: nem. 

7. Kb. hány könyved van? 
Egy darabig vezettem róla nyilvántartást, de fogalmam sincs már. 250 körül elvesztettem a fonalat. Azzal együtt, amiket még nem olvastam, amiket kölcsönbe adtam, és amiket nem szoktam berakni az olvasós darabok közé olyan 300 körül lehet, vagy 350.

8. Szoktál egyszerre több könyvet is olvasni? Mennyi volt eddig a legtöbb egyidejű olvasásod? 
Rossz szokás, de szoktam. Általában ez azért alakul ki, mert az egyik egy vastagabb darab, amit nem tudok cipelni csak úgy, és belefogok közben egy másikba is, majd visszatérek a vaskos kötethez, ha a vékonyakkal végeztem. Eddig olyan 10 könyvet olvastam egyszerre, de ezt redukáltam a max 2 -es határra (ha képregényt is olvasok közbe, azt nem számolom könyvnek).

9. Vannak olyan tárgyak (könyveken kívül), amiket mániákusan gyűjtesz? :D 
Nyáron szúnyogokat, télen legyeket ;) Tárgy, amit mániákusan gyűjtök és nem könyv, olyanom nincs. Régen gyűjtöttem ugyan szalvétát, de már azt sem mondhatnám, leszoktam róla. 

10. Hány oldalas volt a legvastagabb könyv, amit olvastál? 
Őszintén szólva fogalmam sincs. Olyan 700 oldal körüli.

11. Melyik a kedvenc műfajod?
Itt sem tudnék egyet kiemelni. Minden műfajt szeretek a westernt leszámítva. Minden attól függ, hogy ki az író, mennyire tudja eladni nekem az adott műfajon belül írt könyvét. Például Jonathan Crosstól thriller, László Zoltántól sci-fi, J. Goldenlanetől fantasy és így tovább jöhetnek. Nem hiszem persze, hogy egy író csak egy féle műfajban alkothatna, viszont tényleg minden a kivitelezésen múlik. Ha valakitől egy adott műfajban valami rosszat olvastam, a többi, ilyen műfajban írt könyvéhez óvatosabban állok hozzá.
Ami legközelebb áll hozzám az a fantasy, a sci-fi, a thriller, és a krimi, de minden másra is meglehetősen nyitott vagyok. Hogy a western miért nem... valahogy nem szeretem az indiános könyveket, sem a párbajozó cowboyokat. A vadnyugat nem az én világom - ez a filmvászonra is igaz valahogy, nem csak a könyvekre.



Illő dolog lenne 11 dolgot megint, ami esetleg érdekesség lehet (ezúttal igyekszem szűkíteni a könyves dolgokat):
1, Szeretem a csokit, minden mennyiségben, szeretem a marcipánt is, viszont a kettőt elegyítve már nem eszem meg (marcipános csoki).
2, Említettem, hogy védjegyem a Mexicorn. Ez azóta van így, mióta egy barátom azt mondta, próbáljam ki, mert finom. Teljesen rákattantam, és sosem tudok neki ellenállni.
3, Annak ellenére, hogy nagyon igyekszem vigyázni a könyveimre, a kedvenc darabjaimban megtalálható annak a napnak a menüje, amelyik napon olvastam. Például a Rettentő gyönyörűségbe beleesett egy adag spagetti, mert az egyik jelenetnél beleesett az oldal közepére a villámról.
4, Noha nem látszik, szeretem a rockzenét, és a Disturbedtől Daugthryig (az erősebbektől a kevésbé rockos számokig) mindenfélét meghallgatok.
5, Nem szeretek az ágyban olvasni, mert olyankor valahogy mindig a tv képernyő bámulásába fullad az olvasás.
6, Szívesen kóstolok meg olyan ételeket, amiket még nem ettem, a legkülönösebb ételektől sem riadok vissza. Eddig a legextrémebb talán a csiga és a békacomb volt.
7, Szeretem az online karakterépítős és stratégiai játékokat. PC játékok tekintetében is ezeket preferálom, a kedvenceim háborús jellegűek.
8, Kiskoromban egy horrorfilm után mindig attól féltem, hogy egyszer csak leszakad a kezem.
9, Amikor olvasni tanultam, azt mondták, hogy soha nem fogok megtanulni olvasni. Lassabban ment az olvasás, mint az átlag gyerekeknek. Azóta megtanultam gyorsolvasni, de ritkán használom, mert szeretem rendesen átrágni magam a könyveken.
10, A kézleszakadós kiskori eset ellenére a horror az egyik kedvenc műfajom a filmvásznon, de még nem találtam meg azt a horrorfilmet, amitől megijedtem volna: általában sikerül végig nevetnem rajtuk.
11, Szeretek meglepni másokat (pozitív értelemben). A legnagyobb átverésemnek azt tartom, amit Timus kapott tőlem a névnapjára. (Hát igen, ilyen az Angyalsors ;) )


Azt hiszem, egyelőre ismételten ennyi lenne. Bízom benne, hogy kielégítőnek találtátok a válaszaimat. Ha valakit megint kifelejtettem a felsorolásból, előre is elnézését kérem!

Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, és feltette a kérdéseit! Nem tudom kinek továbbadni, úgyhogy még mindig áll az, hogy legyen azoké az én kérdéssorom, akik megosztanák a nagyvilággal, és velem a válaszaikat :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem kell elnézést kérned! :D Mivel láttam, hogy szó szerint RENGETEG kérdést kaptál, nem is vártam a válaszokat :) de nagyon örülök neki.

Mandi írta...

@Tempy: köszönöm a kérdéseidet, tetszettek :) és köszönöm a megtiszteltetést, hogy hozzám is eljutottak a kérdéseid :) !

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *