Jeffrey Stone - Gyémántváros (Káosz Világa sorozat)

Mikor egy írótól sokat olvasok, valahogy kirajzolódik a munkái között egy ív. Ha hozzáadjuk, hogy mennyire értékeljük egy 1-5-ös skálán, és azt, hogy mikor írta az író, akár egy grafikont is lehetne alkotni belőle. Megmutatja, hogy a kezdeti időktől napjainkig az író honnan hova jutott, mennyit fejlődött. A blog azt mutatja, hogy Jeffrey Stone-tól ez a második könyvem, de ez nem igaz.

Jeffrey Stone (Nemes István) már szerepelt itt John Caldwell névvel és Devlin Haynes név alatt is. Így, amennyiben ezt a könyvet nem számoljuk, 4 kötetről beszélhetünk, és a görbe csak hanyatlást mutatna, ugyanis a Star Wars paródia még mindig magasabban és korábbi időpontban helyezkedne el, mint a Vérvonal sorozat.

Ha most hozzáadom ezt a könyvet a listához, akkor a kép nem változik túl sokat...

Ez a kötet a Káosz Világa szerepjáték világában játszódik., így ottani fajok sorakoznak fel. A Káosz Világa szerepjáték később született meg, míg az ide tartozó Worlukon játszódó regények előbb. Ezekre épít a játék. (Az információt köszönöm Traclonnak!) Ezúttal a gilfek vannak főbb szerepben, ugyanis hősünk, Fürge Calver egy negyed rész gilf, egy negyed rész elf, és két negyedrész ember, akit ráadásul nem ejtettek a fejére.

Mindenféle bajba keveredik, ahonnan leggyakrabban éles eszének köszönhetően keveredik ki. A könyv alapvetően 3 kisebb, ám összekapcsolódó történetet tartalmaz. Az első történet Az apák bűne címet kapta. Calver összeakad Cayarral, akit régóta nem látott már. Cayar egy rabló banda feje, aki arra készül, hogy megrohamozzon egy gazdagot a kincseiért. Az "erődítmény" falai közé viszont nehéz a bejutás, úgyhogy nagy szerencséjük van, hogy összehozta őket a véletlen(?) Calverrel. Nem volt az annyira véletlen, ugyanis Calver bosszút akar állni, ennek részét képezi az, hogy felhúzza Cayart, és Thovar Mardecast - a gazdag férfit, akinek eladja, hogy ő milyen jó barátja.

A második részben (Rossz hold) gilf nőkkel kerül szembe. Mivel nincs már gilf férfi (az elfek leölték őket) ezért a gilf nők többször elkapták már Calvert rossz hold idején, hogy teherbe ejtse őket. Calvernek viszont van egy kis problémája a rossz holddal, a gilf nők "szépségével", és a kényszerből működésre indikált szerszámmal. Mindent megtesz tehát, hogy ezúttal máshogy történjenek a dolgok, és olyan dolgot is megtesz, amit lehetetlennek tarthatott addig - képes lemondani életéért cserébe a kincséről.

A harmadik felvonás (Gyémántváros) a leghosszabban taglalt rész. Azt a kalandot mutatja be, hogyan jut el hősünk a Gyémántvárosba, hogyan veri át többször a rablóbandát, aminek feje Dzezunga. Hogyan tör fölfele, mígnem eléri a csúcsot.

Kiderül származása is, amit nem hajlandó elfogadni, és a végére már nemcsak, hogy azt letagadja, hogy gilf vér is csörgedezik benne, de még az elf vért is letagadja mondván, hogy ő ember.

Valamiért Dörnyei Kálmán (Yabbagabb) könyvei jutottak eszembe, illetve J. Goldenlane munkái a furmányos karaktereivel (Thani stb...) Ők is olyan karaktereket alkottak, akik a "többet ésszel, mint erővel" jelmondatot skandálhatnák.

A többi karakter meglehetősen szokványos, hisz van köztük vérszomjas haramia, aki bosszút akar állni; egy ijedős, gazdag fickó, aki valószínűleg kardot csak az emberei kezében látott; ocsmány szörnyek, akiknek megvan a maguk kis elképzelése arról, mit szeretnének; és persze a nagy hatalmú urak, és mágusok sem hiányozhatnak, akik a háttérből vagy annyira szembetűnő helyről irányítják a többieket, mint mazsorettes a bábjait.

Azért állok értetlenül a "grafikon" előtt, mert ez a kötet sehogy sem illik bele a sorba, amit eddig az írótól láttam/olvastam. A szereplők nem voltak bosszantóak, a stílus gördülékeny volt, az egyetlen ismétlés Calver "fürge" jelzője volt (ezzel is kiemelve Calver különleges képességét), de nem ismétlődött oldalakon keresztül, csak úgy 10-15-ször az egész kötet során.

Felfedezhetünk hol több, hol kevesebb csavart is (főként a Gyémántváros című részben), mikor kiderül, ki a banya, ki a bandafőnök valójában, mi is az a Gyémántváros, és a gilf adomány. Itt-ott megvillan egyfajta sajátságos humor is, de nem erőltetetten, inkább helyzetkomikumra megy rá - viszont érezhetően nem is akarja erőltetni a poént teremtő helyzeteket és párbeszédeket. Néhol ugyan akad felesleges mozzanat, de annyira elenyésző, hogy jószerével fel sem tűnik.

Ami még kissé mondhatni egzotikussá teszi, hogy más kontextusból ismerhetünk meg mitikus lényeket. A gilf fajjal csak a Káosz világán belül találkoztam eddigi olvasmányaim során - és ahogy kutakodtam egy keveset, ők ízig-vérig oda is tartoznak. A gilfek az elfek rokonai, viszont már nincs köztük férfi, csak nő, mert az elfek és egy átok kiirtotta a gilf férfiakat.

Sajátságos módon megjelennek vámpírok is, akik húsevő, túlméretezett denevérszerű szörnyekként mutatkoznak be. Széttépik és felfalják az embereket. Egyébiránt ők Gyémántváros védelmezői. Azért rendelték ki őket "védelmezni", hogy senki se juthasson be, és senki se tudja felébreszteni a kastély nagyurát - nem védelmezik a nagyurat, hanem gátolják abban, hogy visszaszerezze a hatalmát.

A boszorkány/varázsló itt is olyan személyt jelöl, aki képes használni a mágiát.

Ha ez lett volna az első könyvem az írótól, valószínűleg nem hagyott volna sem a Vérvonalak, sem a Star Wars paródia annyira keserű szájízt maga után, mert tudom, hogy nem azoknak a könyveknek a műfaja/stílusa illik hozzá. Ez egy merőben más vonulatot képvisel a másik két sorozathoz képest.

Összességében olyan, mintha ezt a könyvet valaki teljesen más írta volna, mint az előzőekben emlegetett másik két sorozat darabjait. Ezek után viszont azt kell mondjam, a Káosz világában érdemes elidőzni, és Calver többi történetét is érdemes megismerni. Nem csak azért, mert fantasy, nem csak azért, mert magyar, hanem azért, mert remek!