Limpár Ildikó - Emlékek tava

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy író, aki úgy döntött, teljesíti kislánya vágyát, és ír neki egy mesét. Eztán kiegészült az elképzelt történet néhány bájos képpel, és egy Pongrác kiadó úgy döntött, kiadja a mesét.

Így került Limpár Ildikó első meséskönyve a kiadó kínálatába, a boltok polcaira, és az olvasók/a nagyvilág elé. 

Mondanám azt, hogy "de a mesét félretéve..." viszont azt nem lehet csak úgy egyszerűen. A beleolvasóból már látszott, hogy szépen kimunkált kívül és belül is a könyv, és tartalmi szempontból is mesésen megírt a történet - és nem csak stílusában, de történetében is ízig-vérig mesekönyv.

Ez nagy szó azok után, hogy az elmúlt években milyen mesekönyveknek sikerült felkerülnie az olvasotti listára. Hozzá kell tenni, kevés értékelhető van köztük (pl. a Tündérek, Coraline). Limpár Ildikó túllép az agresszivitástól csöpögő, a felnőtteket ostobának bemutató deformált képet mutató történeteken, és kapunk tőle egy klasszikus, bájos, elvarázsoló tündérmesét.

A tó tündére
(Forrás: Könyvbeli rajz)

Elröpít minket Csillaghalmára, ahol van két gyerkőc: Panna és Palkó. A két jó barát otthonául egy olyan település szolgál, melyet még éjszaka is fény borít. Mikor Panna szembesül vele, hogy édesapjával valami nincs rendben arra gondol, hogy segít neki. Palkó viszont annyira elszomorodik azon, mit tervez a lány, hogy a csillagok elé bánatfelhők keverednek, sötétséget hozva Csillaghalmára. Mindezek tetejében senki sem űzheti el a bánatfelhőket, mert Palkó, aki erre képes lenne, eltűnik a sötétségben, és senki sem találja.

Panna tehát útra kel, hogy megkeresse barátját, közben pedig különböző kalandokba keveredik, amiknél megjelennek tündérek, egy boszorkány, sárkányok, bánatos királylányok, elvarázsolt szeretők és maga a csoda is. Megjelenik a három, mint meseszám, és a szokásostól eltérő módon itt két fejű sárkányokkal lehet találkozni. Kerül még a mesébe egy unikornis is (ami nálam Az utolsó egyszarvú című mesét juttatta eszembe).

Vízi tündér
(Forrás: Könyvbeli rajz)

Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, mintha ébren álmodnék, aztán belekerülnék pár oldal erejéig egy Benedek Elek féle népmesébe, majd vissza abba a ringató, álomszerű érzésbe. Lebegés a víz felszínén, miközben felnőtt aggyal az ember tudja, a jóság utat tör magának, győzni fog, a rosszaság, a gonoszság pedig eltűnik. Mindenki megkapja a maga tanulságát: a jóság önmagában is jutalom; az ígéret szép szó, de a betartása tisztábbá tesz; a barátság fontos dolog; néha, ha feláldozol valamit, ami neked kedves azzal lehet, hogy sokat segíthetsz másokon. Mindig légy őszinte, mert egy sötét titok a lelked mélyén nyomasztó lehet. Mindenkinek van valami nyomasztó a múltjában, és noha az idő tompítja a rossz élményt, az nyomasztó, de ha megosztod valakivel a terhet, már annyira nem is tűnik annak. Ha döntesz, igyekezz úgy meghozni azt, hogy ne csak neked legyen jó! Légy tekintettel másokra is, mert lehet, hogy a végén neked jobb lesz (lehet, hogy nem), de ha már te szenvedsz, másokra ne hozz rosszat a cselekedeteiddel! (Ne hamarkodd el a döntést!)

Sérült unikornis
(Forrás: Könyvbeli rajz)

Aminek különösképpen örültem, hogy a felnőttek sem voltak ostoba bábok, mint manapság a mesékben. Nem kezdtek el okoskodni, nem degradálódtak le a gyerek szintje alá. Panna, a leleményes, Palkó, a tehetséges (dobolásban) és minden szereplőre lehetne valami egyedi jelzőt aggatni, mely kiemeli a történetben a legfőbb momentumukat, szerepüket.

A rajzok pontosan illeszkednek a történethez. Gyönyörű szépek, meseszerűek. Lukács-Kalocsai Eszter keze munkái, amik tökéletesen kiegészítik a könyvbeli történetet. 

Ez a könyv visszaadta a mesékbe vetett bizalmat, mely szerint létezik még az a mese, amely képes elvarázsolni, és annak ellenére, hogy gyerekeknek szóló nyelven "mesél" még az idősebbeknek is tartogat csodát.

Köszönöm az élményt a Pongrác kiadónak és Limpár Ildikónak!