Responsive Advertisement

2015. július 3.

Percről percre, avagy ámulatból ámulatba

Kezdetek...
Hol is kezdjem? Mondjuk ott, hogy olyan vagyok, mint egy költöző madár. Ősszel fogom, elmegyek északra, majd a tavasz végén, nyár elején mindig úgy döntök, hogy visszaköltözöm délre. Ez persze azt is jelenti, hogy számos könyves gyűjtögetésem vonul velem ilyenkor. Az még csak hagyján, hogy két stóc könyvet költöztettem magammal együtt (kb. 50 kötet), de rakjunk hozzá még hármat, és máris kiderül, mennyi kötetnek nem jut hely a könyvespolcon, amik már ígyis két sorban megtömve, minden kis apró rést kihasználva, betömve stb. helyezkednek el egymás mellett, hogy egy papírlap nem sok, azt sem lehetne becsúsztatni közéjük.
A kezdő állapot tehát az, hogy a szoba közepén öt könyvoszlop magasodik, és fel kell őket számolni... és ők az olvasatlan szekció lakói ráadásnak...

Jelenleg 2015.07.01. 21:00 van, most látok hozzá ahhoz, hogy a katalógusomat átnézzem, egyeztessem, hogy mi van fent, és még mi nincs. Erre azért van szükségem az utóbbi időben, mert egyik megdöbbenés a másik után, mikor valaki kérdi: Ez megvan? Mire én: Nincs! Aztán jönnek a megdöbbentő igazságok: megvan, csak nem tudtam róla.

21:02: a polc máris csupasz, a kilakoltatás megtörtént. Eddig a legnagyobb megdöbbenés, hogy a héten többször láttam az Alexandrában Michael Ende Végtelen történet című könyvét, és erősen szemeztünk, hogy beszerzem, illetve Christopher Goldentől szerettem volna kb. már egy éve beszerezni A negyedik labirintus című könyvet, és most fogta, és a polcom legfelső részéről a lábamra esett...

21:10: Asztal alóli kilakoltatás zajlik. Még két köteg kiimádkozása kell, és máris kész a kupacba rakás... Őszintén szólva kicsit reménykedem, hogy előkerül a Scalzi harmadik kötetem, mert akkor kivégezném a sorozatot Zoe történetéig...

21:12: Könyvlázadás folyamatban...

21:16: A lázadás letörve. Gyorsan csináltam egy "selfiet". Akartok tippelni, hány könyv látható a képen? (A nap végére pontos adataim lesznek, hány kötetről van szó.)
A helyzet állása 21:16-kor
21:20: Kezdődik a játék: beszavazóshow a polcra...

21:31: Végre az első oszlopot felszámoltam (A könyvtolvaj oszlopa, tartalma: 23 kötet.) Következő nekifutás... Legyen mondjuk A völgy oszlopa...

21:44: Huh, vége az oszlopnak. Még van egy pár hátra... mondjuk úgy 12 oszlop... (Tartalma: 21 kötet) Rájöttem arra, hogy ha nagyon ragaszkodom az ábécés rendezéshez, a nyitott polcon nem fog ugyanúgy működni, mint a zárton. Új módszer: A B C D stb... betűk szerint fektetve oszlopokba rendezem őket, oszloponként ábécébe... felállítani ráérek később is.

21:45: Oszlop bontás: A vér kötelez...

21:51: 15 újabb kötet van a polcon. Az oszlop meglepetése egy Rovásember. Múltkor szemeztem a könyvvel egy netes áruházban, hogy az egész sorozatot egybe be kellene szerezni, erre most szembejött velem az első rész... 

22:03: Oszlopbontás... Legyen mondjuk aaaa... A hold udvara oszlopa...

22:09: Egy laza 14 kötetes oszlop, amit három Steven Erickson könyv nyomott fel olyan magasra. A képen nem látszik valami jól, de magasabb volt, mint a Bomlás oszlopa. Lohadó lelkesedés az ábécés terén. Inkább csak csoportosítom őket betűk szerint, aztán kalap kabát... 

22:10: Mary Janice Davidson - Wer zuletzt beisst kötete alatti kötetek következnek, ami mindössze egy nyolc kötetes stóc, úgyhogy gyors menet lesz...

22:12: A stóc alján találkoztam Umberto Eco A rózsa neve című könyvével. Egy közgazdász tanárom ajánlotta olvasásra még valamikor év elején, és akkor úgy gondoltam, hogy kézbe veszem, csak elkallódott a sokaságban...

22:14: Pihenés gyanánt csinálok egy gyors összegzést az eddig felszámolt oszlopokról... (23+21+15+14=73)

22:18: A kutató nők könyvének oszlopa kerül kivégzésre (16 kötet).

22:23: A Weekends with Daisy következik. Most már tudom, hova tűnt három Tarot café kötetem, amit még Lilitől kaptam. Stieg Larsson egyik könyve csukafejest ugrott egy dobozba... És máris +11 a polcon...

22:30: Cecelia Ahern tetejű oszlop máris fellakoltatásra kész... Jelenleg így néz ki a polc...
(A polc állása 22:30-kor)

22:37: Egy köteg kötet ismét felkerült, viszont a számolásnál elvesztettem a fonalat. Segáz, majd a program megmondja a végén... A Bomlás oszlopa következik, ami előre számolva 15 kötet... Ha ez is a helyére kerül, még mindig marad 6 oszlopom, amit valószínűleg elhalasztok sokkkal későbbre..

22:39: Ebbe a stócba került Ende könyve. Már alig várom, hogy kézbe vehessem, hogy milyen egy véget érő végtelen történet.

22:45: Mára a totális feladást választom... Inkább egy könyv, és egy estimese... (Másnapra maradt oszlopok száma: 6)

2015.07.02.

15:20: Nekiugrottam az utolsó hat oszlop összepakolásának. Gyorsan átellenőriztem, ki van listán, és ki nincs. A könyvek száma a végére: 236 kötet.


Konklúzió:
Lehet, hogy gyakrabban kellene nézegetnem az adatbázist, mielőtt új könyv beszerzésén gondolkozom.
Lehet, hogy előbb el kellene olvasnom 236 kötetet, mielőtt beszerzem a következő darabot...
Lehet, hogy meg kellene tanulnom úgy olvasni, hogy egy másodperc alatt lemenjen 100 oldal.
Lehet, hogy valahogy vissza kellene szereznem az olvasási kedvet, és falni a köteteket...

A csúszka beindítva, a fogyasztási akció indul! 

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *