Jo Nesboval, akit "A skandináv krimi királya" néven nevez a Sunday Express, nem sok kapcsolatom volt eddig.
Eddig a blogon csak a meseszerű sorozata, Doktor Proktor pukipora szerepelt.
A Kossuth kiadó gondozásában azonban megjelent Macbeth című alkotása, akiknek ezúton is köszönöm az olvasás lehetőségét.
Macbeth. William Shakespeare már megírta ennek a fickónak a tragédiáját, és most Jo Nesbo újragondolta és átírta egy csöppet.
Macbeth árvaházi fiú volt, a nép embere, és egyben a Gárda tagja is. Csapatában nagy az összetartás, és védik a várost a bűnözőktől. Az olyanoktól, akik például a drog bizniszben utaznak. Az olyanok ellen, mint a Láthatalan kéz (Hekaté) vagy ellenlábas bandája a Nors Riders.
Macbethnek van egy Lady nevű szerelme is, aki folyton a józan ész hangját próbálja duruzsolni a férfi fejébe, irányítja és tanácsokkal látja el őt. Macbeth egyszer csak bábbá válik, a hatalom rabjává, és mind feljebb és feljebb törtet a ranglétrán. Felajánlják neki a SZBEO (Szervezet Bűnözés Elleni Osztály) vezetését, majd egy kismadár csiripelését követően a rendőrfőkapitányi rangig ugrik, ahonnan lendülne is tovább.
Az út azonban rögös, sok verítéken és még több véren át vezet. Különös szövetségesre talál, ugyanakkor árulók veszik körbe minden fronton, így a bizalom olyan luxus, amit nem engedhet meg. Visszanyúl régi barátjához is, a droghoz is, mígnem eljut az őrület egy olyan fokozatára, ahonnan nincs vissza út, és érezhetően átlépünk egy Shakespeare dráma színhelyére.
Azt kell mondjam, nekem nagyon tetszett. Nesbo szőtt bele némi áthallást az eredeti műbe, mégis volt egyénisége, karaktere az egésznek. Ami a leginkább tetszett, azok a karakterfejlődések voltak, amik igen látványosra sikerültek. Duff (az árvaházban ismerte meg Macbethet, majd a rendfenntartó erőknél kollégák lettek) olyasmivé vált, mint amilyen Macbeth volt az elején, és Macbeth olyasmi lett, amilyen Duff volt. Pontosan nyomonkövethető, mi az a momentum, ahonnan Macbeth elkezd a lejtőn csúszni. Ott van a háttérben a "nép gyermeke vagyok, a népért vagyok" momentum. Aztán persze minden rossz fiú elkezdi megkapni a maga jutalmát úgy, ahogy a jók is.
Elég hosszú a kötet (valamivel 500 oldal fölött), de olvastam volna még egyszer ennyit. Lendületes, mozgalmas, mégis ott a háttérben a feszült hangulat, és az ember szinte érzi a rosszaság bűzét olvasás közben. Mintha egy dohos városban kajtatna az olvasó a szereplők után, minden züllött és koszos.
Úgy tartja a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Ez a könyv erre ékes példát mutat: Lady irányít, Macbeth cselekszik. Lady egyre jobban beleszól férje ügyeibe, egyre nagyobb dolgokban szegődik társául, és együtt csúszdáznak le a lejtőn. Amikor Ladynek lenne szüksége Macbethre, a férfi teljesen összeomlik. Látjuk, hogy nem tudja ugyanazt a támogatást maradéktalanul megadni, amit Lady ellentétes esetben csinál.
Macbethnek gyerekkorában (mivel árvaházban nőtt fel), nem volt túl sok ember az életében, akihez ragaszkodott volna, egyedül volt. Ugyannakkor a kemény gyerekkor után bekerült az utcakölykök és renitens világba. A Gárda és a rendőrség kihúzta ebből a mocsokból. Azt látjuk, hogy kapott egy családot, barátokat, majd ismét kezd először lemenni a mocsokba, majd ismét egyedül marad - jelezve, hogy ugyanoda került vissza ahonnan elindult, mintegy keretbe foglalva az életét.
Összességében nézve kár bármit is ragozni erről a könyvről. Ennyi ármányt ritkán látni egy helyen. Mindenki szervezkedik, mindenki a másik tyúkszemét keresi, de valójában csak az tud rálépni a másik tyúkszemére, aki szemfülesebb vagy akinek több szeme és füle van a jó helyeken. Remekül játszik az író a szálakkal, amik ahelyett, hogy néha kisimulnának, mind jobban kuszák lesznek, mert mindenki köt rá egy csomót, akinek van valami érdeke a hatalmi harcokban. Remek megoldások, remek történetvezetés, remek szálak = remek kikapcsolódás a krimik kedvelőinek (és nem csak nekik).
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése