Responsive Advertisement

2011. április 18.

Dan Millman - A békés harcos útja

Fülszöveg
A békés harcos útja című regény alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmát. Dan egy Szokratész nevű öreg tanítómester, a „békés harcos” vezetésével, és egy Joy nevű rejtélyes és vidám lény kísértő hatására a végső szembesülés felé halad, mely felemeli vagy tönkreteszi őt. Kövessük Dant spirituális beavatásának útján, melyen megtanulja, mit jelent békés harcosként meghalni – és élni.











Azzal kezdeném, hogy jutottam el ehhez a könyvhöz, mikor sem a témája, sem a műfaja nem áll hozzám közel. Először a filmet láttam, nem tudtam, hogy könyvből készült, de amint tudomásomra jutott, elkezdtem nyomozni az írott verzió után. Sajnos sehol sem találtam semmilyen formában, de amikor A negyedik című kötetért beléptem, ez is szembe jött, úgyhogy sok hónapos keresés után ezt az egy kötetet már nem hagyhattam ott.
Eléggé sokfajta besorolást kapott, kezdve a spiritizmussal, ezotériával, misztikussal stb... Magam sem tudom, hova sorolnám, ezt már így a legelején leszögezném.
Történetünk középpontjában Danny áll, a tornász, aki a valóságban is él, vagyis létező személy. Már rögtön a könyv elején leszögezi, hogy ez élete egy megtörtént szakaszát mutatja be, és hogy Szókratész is valóban élt, létezett. Dan Millman, tornász. Iskola évei alatt a legjobb tornászok közé tartozott, rengeteget edzett, az iskolában is a jó tanulók közé tartozott, látszólag mindene készen állt, hogy az élete tökéletes legyen.
Egyik este elkeveredik egy benzinkúthoz, ahol megismerkedik egy furcsa öregemberrel, aki néhány másodperc alatt képes felugrani a benzinkút tetejére, azt állítja, hogy már elmúlt kilencven éves is, és hogy tanítványává fogadja Dant.
Danny úgy érzi, az öreg legtöbbször gúnyolódik rajta, miközben a férfi tanítóvá válik, Dan pedig tanoncá. Mindenféle módszerekkel igyekszik képezni Dant (történeteket mesélve, edzéseket eszközölve, különböző feladatokat kiagyalva), hogy megtalálja az utat az igazi, boldog élethez...
A történet a maga egyszerűségével, és életszerűségével megfogott, ahogy a megfogalmazás is. Sok helyütt valóban elgondolkoztató, és az embernek eszébe jut, hogy mindenki mellé jó lenne egy "Szókratész", egy tanító, aki "fogja az ember kezét" és megmutatja neki, mi a boldog élet titka, mit tegyen, vagy mit kéne tennie ahhoz, hogy ezt vagy azt a célt elérje...
Egyes részeknél eléggé szkeptikusan álltam hozzá (pl. az említett tetőre ugrálós részeknél), valahogy mégis illeszkedtek a történethez, a könyv olykor komoly, olykor könnyedebb hangulatához.
Spirituális regényként azt hiszem, megtette a hatását, tényleg van mit tanulni belőle. Megfogalmazza az örök érvényű szabályokat, mint például, hogy a rengeteg gyakorlás kifizetődik, és olyan dolgokat is fölvet, amikkel az ember nem akar szembenézni (az érzelmek, az azokon való uralkodás, a halál tényének elfogadása stb...)
Attól függetlenül, hogy ez az első misztikus könyvem, nagyon is tetszett, amibe nem csak az író stílusa játszott közre, hanem maga a történet is, hogy bepillantást enged az életébe, a világába, hogyan küzd meg bizonyos helyzetekkel (vagy éppen a belső démonaival), hogyan dolgozza fel például a halál tényét, vagy egy olyan balesetet, amiből kemény küzdelem árán tud csak kilábalni. Dan mindvégig kitartó, nem adja fel, mindegy, mi az, ami el akarja terelni a célhoz vezető útról. Néha ugyan keveredik hullámvölgyekbe, mikor azt hinné az olvasó, hogy vége, nem csinálja tovább, aztán felkapaszkodik a magaslatokig, és tökéletesen átjön a hangulat, átérezhető az egész.
Az ember elgondolkodhat rajta, hogy "jé, ugyanez velem is megtörténhet", és tényleg... Ez az, ami igazán elvarázsolt olvasás közben, illetve a felmerülő, tanulságos történetek, és ahogy a végén összefoglalják magyarázatba, hogy mi miért van, miből mit lehet megtanulni, min érdemes változtatni ezután, tehát ahogy leszűrik a tanulságokat.
Továbbá tetszett, hogy minden érzelmet megragadott. Egyes helyeken humort csempészett bele, másutt szomorúságot, aztán könnyedséget, feszültséget, kíváncsiságot stb... Az érzelmek sokszínű skálájának bemutatása közben pedig felsorakoznak az élethelyzetek is, mintegy "útmutatóul" szolgálva, hogyan, mi és hova vezet, melyik döntésünk mit eredményezhet.
És ha már említést tettem a film változatról elmondom, hogy nem is rossz, és annak ellenére élvezhetőnek találom, hogy a könyvtől sokban eltér, de ahogy lenni szokott, meg sem közelíti azt az élményt, amit a könyv nyújt.
Összességében nézve tanulságos, érdekes olvasmány, ami tényleg gyorsan kiolvasható, tele szép gondolatokkal, tanulságos történetekkel, és olyan dolgokkal, amik tényleg megváltoztathatják a befogadó ember gondolkodását, belső lelki világát...

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *