Benyák Zoltán művei sokaknak ismerősek lehetnek, ugyanis őt takarja a Jonathan Cross név is. Olvastam tőle a Veszett lelkek városa című írást, és azonnal megfogott a stílus, az alapötlet, a kivitelezés... minden egyben volt. Tudtam, hogy szeretnék még olvasni az írótól, és többen ajánlották A háború gyermeke című művét. Végül szembe jött velem ez a kötet, aminek a borítója sürgetővé tette, hogy elolvassam.
A könyvet köszönöm a Grafoman kiadónak!
Anton Pal egy világi csavargó, járja a nagyvilágot Isztambultól Budapestig Párizson keresztül, és még ki tudja, merre, miközben rengeteg dolgot lát/tapasztal útjai során. Nem telepszik le sehol sem tartósan. Egy szép napon azonban lát valami hihetetlent: egy lányt, akinek a nyomában rózsák nyílnak... akár egy metrómegálló betonjából is.
A férfi azonnal lencsevégre kapja a látottakat, és híressé válik.
Közben van egy nő. Tetszik neki, és a sors valahogy mindig úgy hozza, hogy összefut vele, majd útjaik látszólag szétválnak, hogy újra összefussanak.
Találkozunk egy idős nővel, aki meglehetősen nagy becsben tart egy üveggolyót.
Van itt egy elmegyógyintézet is, ahol lakik egy különös ikerpár. Valamiért meglehetősen szeretnek kockázni, miközben milliónyi helyet képesek megfigyelni egyetlen alagsorból.
Egy férfi jégcsapok világában él, mert meglehetősen szereti őket.
És a lány végül kilép Anton elé, és feltárja neki a végzetes titkot...
Nagy vonalakban tehát így lehetne felvázolni a történetet, viszont ezzel még korántsem mondtam el semmit. Egyre-másra bukkannak fel a regény folyamán a sorssal "játszadozó" személyek, akiket elkezdenek eltüntetni a föld felszínéről. Anton bele kerül a játékba, és meg kell állítania a gyilkost, ugyanis az egyik áldozat nem más, mint az apja, akit életében sohasem látott... és aki egyébként a legnagyobb hatalommal bír mind közül.
Mikor először bemutatásra kerül a lány, aki után rózsák nyílnak, még elképzelésem sem volt, hogy ő ki akart lenni. A jégcsapok által őrzött emlékek, az üveggolyóba zárt csoda, a kockákba rejtett kockázat, a tollba rejtett végzet mind-mind meglehetősen frappáns ötletek, amik mind egyetlen nagy kérdés köré csoportosulnak: vajon az embernek tényleg van szabad akarata, vagy mindent valami felsőbb hatalom irányít? Ezt a felsőbb hatalmat akarja eltüntetni Pascal, aki bosszúból öldösi a különleges eszközök tulajdonosait illetőleg a különleges képességekkel bíró személyeket.
Anton nem akart volna belekeveredni, mégis a jövőbe látó lány miatt sikerül nyakig az események közepébe csöppennie, és részese lesz egy precízen felépített történetnek, ami nem csak a misztikuma miatt fogott meg, hanem hangulata van, a szereplői pedig nem bábok, hanem valódi emberek, valódi problémákkal.
Az a szereplő, aki leginkább megfogott nem más, mint Mortimer alakja, aki saját pozícióját sokszor használja gúnyos humor céltáblájának. Ő volt az a különleges erővel bíró személy, aki jelenlétével feszültséget keltett ugyan a szereplők között, mégis akadtak tréfás, könnyed jelenetei. Egy darabig az árnyékban bujkál, de aztán kilép a többi figura közé, és akkor látjuk, hogy ő is egy érző valaki, akinek megvan a maga küldetése, hogy miért létezik.
Ami még nagyon tetszett, hogy minden fontosabb szereplő múltját is megismerhetjük, hogy kit mi tett azzá, ami. Kezdve Antonnal, majd jön Merin (a jövőbe látó lány), Mortimer, de megtudjuk azt is, hogy mi volt Pascal életében a törés, ami után úgy döntött, hogy bosszút áll. Ezek az élettörténetek be vannak ékelve a regény eseményei közé.
A lezárás is kifejezetten tetszett. Néhol a levegőben leng a kérdés: megállítja Anton Pascalt, vagy inkább mellé áll, mert megtudja, mi a nagy igazság? Nem minden történet végződik happy-enddel, és a légkör itt is baljóslatú befejezést sugall. Egy ilyen befejezést követően várom, hogy lesz-e a regénynek folytatása, mert egy ilyen végkifejlet további kötet után kiált...
Mindezek tükrében tehát azt kell mondjam, nem a borító volt az egyetlen teli találatos dolog a regény kapcsán, hanem a beltartalom is el lett találva: a szereplők, a helyek, az események, melyek nagy lendülettel sodorják végig az olvasót a könyv egészén. Nem tudhatjuk, vajon a sorsot még mi befolyásolhatja, és milyen csodával találkozhatunk a következő oldalon. Az utolsó betű után viszont sajnáltam, hogy nincs következő lap...
Anton nem akart volna belekeveredni, mégis a jövőbe látó lány miatt sikerül nyakig az események közepébe csöppennie, és részese lesz egy precízen felépített történetnek, ami nem csak a misztikuma miatt fogott meg, hanem hangulata van, a szereplői pedig nem bábok, hanem valódi emberek, valódi problémákkal.
Az a szereplő, aki leginkább megfogott nem más, mint Mortimer alakja, aki saját pozícióját sokszor használja gúnyos humor céltáblájának. Ő volt az a különleges erővel bíró személy, aki jelenlétével feszültséget keltett ugyan a szereplők között, mégis akadtak tréfás, könnyed jelenetei. Egy darabig az árnyékban bujkál, de aztán kilép a többi figura közé, és akkor látjuk, hogy ő is egy érző valaki, akinek megvan a maga küldetése, hogy miért létezik.
Ami még nagyon tetszett, hogy minden fontosabb szereplő múltját is megismerhetjük, hogy kit mi tett azzá, ami. Kezdve Antonnal, majd jön Merin (a jövőbe látó lány), Mortimer, de megtudjuk azt is, hogy mi volt Pascal életében a törés, ami után úgy döntött, hogy bosszút áll. Ezek az élettörténetek be vannak ékelve a regény eseményei közé.
A lezárás is kifejezetten tetszett. Néhol a levegőben leng a kérdés: megállítja Anton Pascalt, vagy inkább mellé áll, mert megtudja, mi a nagy igazság? Nem minden történet végződik happy-enddel, és a légkör itt is baljóslatú befejezést sugall. Egy ilyen befejezést követően várom, hogy lesz-e a regénynek folytatása, mert egy ilyen végkifejlet további kötet után kiált...
Mindezek tükrében tehát azt kell mondjam, nem a borító volt az egyetlen teli találatos dolog a regény kapcsán, hanem a beltartalom is el lett találva: a szereplők, a helyek, az események, melyek nagy lendülettel sodorják végig az olvasót a könyv egészén. Nem tudhatjuk, vajon a sorsot még mi befolyásolhatja, és milyen csodával találkozhatunk a következő oldalon. Az utolsó betű után viszont sajnáltam, hogy nincs következő lap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése