Responsive Advertisement

2014. október 23.

Bakancslista - irodalmasan

Mi a téma? Lássuk csak: mik is azok a művek, amik valamiért felkerültek a bakancslistámra...

Könyvek tekitetében eléggé vegyesfelvágott van. Néha azért kerül fel egyik-másik a listámra, mert valaki felhívja rá a figyelmemet, csak aztán megfeledkezem róla, mert jön még egy ajánlás, meg még egy, közben befurakszik egy új könyv a polcomra és ... elszabadul a világmindenség, meg a többi.

A bakancslistáim egyik részén tehát könyvek címei szerepelnek, viszont ha csak ebből állna, szűkre szabott lenne a lista, ugyanis két tétel áll rajta:

Az első helyen Gaston Leroux: Az operaház fantomja szerepel. Egyszer már nekiugrottam a könyvnek, de annyi név szerepelt benne, hogy elvesztettem a fonalat. Megegyeztem magammal, hogy legközelebb papírt ragadok, és úgy próbálom kibogozni, hogy ki kinek a kicsodájának a valakijének a szomszédjának a kiskutyájának az unokatesójának a rágókája...

A második helyen Jane Austentól a Büszkeség és balítélet szerepel. Kaptam belőle egy gyönyörű példányt, egy frappáns szöveggel, és egy "kötelező" címkével, amit azóta is hajtanak be rajtam. Austentól azért kezdtem el ódzkodni, mert olvastam az Értelem és érzelem című művét. Sokaktól megkaptam, hogy a BB sokkal jobb, miért nem olvasom el tőle azt. Egyszer arra is sor kerül

A bakancslistám bővített változatán néhány kisebb kihívás van, ami azért egyik-másik könyvhöz is kapcsolódik.

1. Megnézni a Csontváros filmet!
Valahogy még nem tudtam magam rávenni, miután sokaktól azt hallottam, hogy Jace egy selyemfiúvá vált... Él a képzeletemben az önző, egoista, nagypofájú suhanc, akit szerettem a szarkazmusáért, és félek, hogy a film lerombolja ezt a képet. Ezért került bakancslistára.

2. Megnézni a Vámpírakadémia filmet!
Azok után, hogy láttam, hogy néz ki a castingolók szerint Dimitrij... úgy gondoltam, nem lesz érdemes megnézni a filmet. De egyszercsak mégis muszáj lesz... muszáj lesz... muszáj lesz...

3. Neil Gaiman, Szélesi Sándor, László Zoltán, Brandon Hackett, Karen Marie Moning, Kelley Armstrong és Benyák Zoltán összes könyvének beszerzése!
Vannak, akiknél már nem is állok messze a céltól (pl. Brandon Hackett, Benyák Zoltán), mert már csak 1-2 könyvük hiányzik, hogy a teljes könyvlistájuk olvasottan a polcomon legyen. Vannak, akiknél kissé több idő lesz ez a művelet (Szélesi Sándor, K.M.Moning) és vannak, akiknél az lesz a probléma, hogy még nem jelentek meg magyarul a könyvei (vagy csak nagyon kevés) - mint például Kelley Armstrong esetében.
Szeretem, ha egy írótól minden műve megvan a polcomon, időrendbe rakom írás szerint, és remekül kirajzolódik, hogyan is kanyargott az adott író pályája. Milyen munkái voltak, esetleg hogyan alkotott a kezdeti korszakban, és ahhoz képest később. Egyelőre ez is bakancslista tétel, mert még nem nyertem meg a lottó ötöst.

4. Egyszer elolvasni egy év alatt több, mint 100 könyvet.
Régi álmom válna valóra, ha ez a tétel sikerülne, mert sajnálatos módon sokáig húzom egyes könyvek olvasását, és így csak évente 50-60 könyv fér bele az időmbe a "minden más" tevékenységem mellett. Annyira szeretnék többet olvasni, és lefogyasztani a polcomról az olvasatlanokat, viszont valami mindig meggátol... :(

5. Egyszerre egy könyvet olvasni, és csak akkor vásárolni újat, ha már elfogytak az olvasatlanok.
Néhány éve próbálkoztam már ezzel, akkor kb. 2-3 évig bírtam könyvvásárlás nélkül. Össze is jött a csökkentés, és 30 könyv választott el a legjobb pillanatomban attól, hogy nyerjek. Azóta több, mint 140 könyvről beszélünk olvasatlan címszó alatt. Mikor fogok ennyit leolvasni? Ilyen ütem mellett soha... Viszont sosem szabad feladni a reményt.



Akiknek még biztosan van bakancslistájuk:

Pupilla
Anaria
Nima
tigi
Zenka
Miamona
Ilweran
Szee
Bill
Reea
Bea


Nektek is van?

13 megjegyzés:

reea írta...

Jaj! Az olvasatlan könyvek! Én ezt szóba sem akartam hozni, mert már két éve 130-at mondok, de azóta jöttek hozzá újak, amiket szintén nem olvastam el. :D
Viszont én is szeretem a kedvenc íróimat egy polcon tudni. Könyvoholista természetem egyszerűen hörcsögöt játszik. Hajrá! :)

Miamona írta...

Ó, tényleg, egy év alatt több mint 100 könyv, ezt én már kipipáltam. Tök büszke voltam/vagyok magamra. :)

PuPilla írta...

Nekem is megvolt, azt hiszem két vagy három éve a pipa a 100 könyv/évre, de igazság szerint nem töltött el akkora örömmel végül.
A Büszkeség és balítélet tényleg jó, szerintem bátran vágj bele. :)

húúú hogy csináltad, hogy 2-3 évig nem vettél könyvet?

Anaria Matthews írta...

A Csontvárost én nem olvastam, a filmet Jonathan Rhys-Meyers miatt néztem meg de még így olvasatlanul is valami borzalmas volt hát még ha olvastam volna...

A BB tényleg jóó és és milyen a szép kiadásod? Muti muti :)

Én se olvastam még el 100 könyvet egy évben és lehet nem is fogok mert nem szeretek rohanni velük. Tényleg hogy bírtad ki hogy nem vettél újat? Nekem is van pár olvasatlanom, kezdeni kellene velük vmit de mindig jön valami új csábítás :)

Mandi írta...

Reea: én is csak onnan tudom, hogy mennyi van, hogy van egy könyvtárprogramom, amiben nézem :) elég sok kint levő könyvem van, ezért jegyzem, kinél melyik könyvemet találom meg, de rossz ránézni arra a listára, amiken az olvasatlanok vannak :)

Mandi írta...

Miamona, Pupilla: szeretnék egyszer a nyomdokaitokba lépni én is a 100 könyv elolvasásával. Idén erre nem látok reális esélyt :( talán 60 könyv, ha idén is meglesz, akkor már örülni fogok...
Az a baj a világgal, hogy túl sok jó(nak ígérkező) könyv és túl kevés idő :(

Anaria Matthews írta...

nagyon profi :)

Mandi írta...

Pupilla: Hát az úgy volt... Volt egy fogadás, és mindig, amikor elcsábultam volna egy könyvre jött Nima, hogy spóroljak pénzt bugyira :) Közben kaptam könyveket, amik sajnos növelték akkoriban a listát, és noha levittem egyik nyár elején 30-ra az olvasatlanokat, a kiadók, az írók, és a barátok miatt több, mint 100 könyvvel gyarapodott az állományom ebben az időszakban, majd jött egy rossz pillanat (szakítás), és azzal vigasztalódtam, hogy évek múltán mégis vettem magamnak egy olyan könyvet, amit én választottam :)

Mandi írta...

Anaria: Most azt találtam ki, hogy matekkal oldom meg az olvasatlanok problematikáját. Különböző kihívásokat szervezek magamnak, és úgy kalkuláltam, ha többet olvasok el, mint amennyi könyv bejön, egyszer majd csak elfogy.
Olyanok a missióim, hogy elolvasok egy sorozatot (legyen mondjuk a 8 kötetes Deltora Quest, aminek minden kötete a polcomon csücsül), és ha ez megvan, akkor vehetek 1 darab szingli (értsd: nem sorozatbeli darab) könyvet :)
És hasonló kis missiokat tűztem ki magam elé azért, hogy csökkentsem az állományt. Igaz, most sikerült egy kicsit megszegnem, de mostantól már tényleg tartom magam hozzá, és ez ösztönöz arra, hogy olvassam el a meglevő könyveimet, különben addig nem kaphatok újat :)

Anaria Matthews írta...

Ez nagyon jó ötlet, de nem kevés önkontroll szükségeltetik hozzá. Büszke lehetsz magadra :)

Mandi írta...

Köszönöm :) Mondhatni a missio végén levő jutalom olyan, mint a fény az alagút végén :) Ha lezárod a küldetést, olyan megérdemelt az új könyv :)

Mandi írta...

Kiegészítés a csinos példányú BB-hez: Az irodalom klasszikusai kiadásban van meg (tehát eléggé régi darab), de amikor írok a könyvről mindenképpen készítek képet az alól, ami közvetlenül a borító alatt van (egy kis történettel kiegészítve, hogy mások is értsék) :) - amiatt, ami a borító alatt van, azért tartom számomra értékesnek és szépnek a könyvet :)

Andi írta...

Én most csak annyit mondanék, hogy januárban vagy februárban hirtelen felindulásból elolvastam a Büszkeség és balítéletet, és jaaaaaaaaaaaaaaaaj, de imádom! :D

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *