Responsive Advertisement

2020. június 22.

David Walliams - Gengszter nagyi

Gondoltam, meglepem magam egy kicsit gyerek napra. A Nyugatitér blogon láttam egy jópofa cikket, illetve abba beágyazva egy játékot, amit gyorsan kitöltöttem, és az alábbi eredményt kaptam (lásd lentebb).

Szóval elhatároztam, hogy a három opció közül legalább egyet elolvasok. Mivel a Gengszter nagyi címe volt a legmókásabban csengő, ezért ennek estem neki. Lássuk is, mit rejt a borító alatt.

Bájos képek, melyek mókásabbá teszik a jeleneteket. Egyszerű kis rajzocskák, amik még jobban mesés hangulatot adnak a könyvnek azzal, hogy megjelenítenek egy-egy jelenetet.

Ben átlagos gyermek, akinek a szülei majd megőrülnek a táncért, ezért minden héten pénteken leadják a nagyinál. A nagyinál, aki állandóan szókirakóst játszik, mindenéből dől a káposztaszag, és a káposztaleves után a káposztás süti az egyetlen, amit desszertnek lehet kapni... A nagyi unalmas, hallókészülékes nyugdíjas, aki imád olvasni, és a kedvenc műfaja a krimi. Akinél este 8-kor még akkor is el kell menni lefeküdni, ha másnap nincs is iskola idő.

Egy alkalommal, mikor Ben éhen marad a nagyinál, olyan dolgot fedez fel, ami nyomozásra sarkallja. Ugyanis a sütis dobozban egy halom ékszert talál. Lehet, hogy nagyi estimeséi nem is csak mesék a gengszterekről és tolvajokról?

Ben aztán kifaggatja nagyit a titkáról, és rájön arra, hogy nem is olyan unalmas öregasszony, mint amilyennek eddig tartotta. Sőt...! Egy igen híres bűnöző, akinek feltett szándéka volt, hogy ellopja egyszer a koronaékszereket, de nem tudta megvalósítani... mostanáig. Az unokája ugyanis kitalálta a tökéletes tervet. Nagyis és Ben együtt tervezgetnek és belevágnak életük nagy kalandjába...

A könyv címe és Ben szarkazmusa is humoros darabot vetítenek elénk, a végén valahogy mégis elszomorodik az ember.

A történet végén van egy tanulság: attól, hogy valaki öreg, még nem biztos, hogy unalmas. Ha pedig meg sem akarod ismerni a másikat, honnan tudod, hogy tényleg unalmas e?
Egyébként is: minden idős ember volt valaha fiatal.

És milyen igaz. Nagyon sok esetben nem vagyunk kíváncsiak az idős korúakra. Miért? Mert lassúak. Mert olyan rigolyáig vannak, amik a fiatalabb korosztály számára furcsák, esetleg idősszaguk van, vagy büdösek (káposztaszagúak). De nézzük már meg azt, hogy valójában minden embernek megvannak a maguk rigolyái, csak éppen ezt nem veszik észre. Később meg már az ember nem tudja elhagyni a szokásait és azok rabja lesz.

A Nyugatitér blog játékán kapott eredmény
Pontosan így járt Ben nagyija is: imádta a káposztát (emiatt sokat pukizott). És állandóan káposztás konzervet hordott magánál, mert sose lehet tudni, mikor lesz rá szükség. Vagy gondoljunk a szókirakósra, az estimesékre, a 8 órás lefekvés időre...

Emellett a nagyinak volt egy rögeszmés, kotnyeles szomszédja, Parker úr. Parker úr képes ablakokban kukkolni, állandóan hallgatózik és mindenbe beleüti az orrát. De tudjuk, aki olyant hall, amit nem kellene neki, az előbb-utóbb bajba kerül... vagy ha túl kíváncsi, több bajba kerülhet, mint szeretne.

Kevés szereplő van a kötetben. A nagyin, apu-anyu párosán, és Benen kívül ott van még Rádzs, az újságárus, aki mindig üzletel. Furcsa kedvezményekkel kecsegtet Bennek, aki nemigazán tud mit kezdeni. Rádzs egyébként mindig tanulságos, jó tanácsokkal látja el Bent, és mindig rávilágít a történet nagy igazságaira (például arra, hogy Ben nemigazán akarta eddig megismerni a nagyit, és ezért tartja unalmasnak).

Összességében nézve egy igen tanulságos és mosolyogtató kötet, ahol egy nagymama és unokája átélik életük legnagyobb kalandját és ahol Ben felismeri, hogy érdemes volt több időt tölteni a nagyijával. A nagyijával, akit aztán megismert és rájött, hogy az öregek nem feltétlenül unalmasak és mindenkinek lehetnek titkai. Néha izgalmasabb titkai, mint ahogy elsőre látszik...

Örülök, hogy a Nyugatitér blogon megláttam azt a cikket, mert lemaradtam volna egy nagyszerű meséről. Ezúton is köszönöm a cikk szerzőjének a játékot és az ajánlást.

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *