Responsive Advertisement

2020. december 4.

Terry Deary - Ütődött görögök (Rettentő Töri sorozat)

Általános iskolában olyan tanárom volt történelemből, aki meglehetősen élvezetessé tette a történelem órákat. Szakközépben a történelem kissé szárazra sikerült.

De most itt van a történelem bemutatásának új módszere. Úgy ismerhetjük meg az ókori görög világot, ahogy még nem láttuk. Kevésbé ismert tényeket és történeteket mutat be humoros formában. A kötetben találunk képregényeket, vicceket, quizeket és teszteket tanárok számára is. A kötet végén pedig van egy összegző teszt, illetve az egyes részeknél is fel-felmerül egy-egy érdekes kérdés. Természetesen a helyes választ is megkapjuk fejjel lefele.

Találkozhatunk a görög mitológiai világgal, heroszokkal, uralkodókkal, politikával és háborúkkal, istenekkel és babonákkal. És persze a matematika, filozófia és orvostudomány sem maradhat ki. Minden, aminek az alapjait megkaptuk a történelemórán, kiegészíthetjük érdekességekkel. Bemutatásra kerül a jog is, milyen bűnre milyen büntetés járt.

Az olimpiai játékok részletezése mellett a szerző megoszt néhány játékot, amit az ókori görögök játszottak és napjainkban is elővehetjük, ha már végeztünk a kötet olvasásával.

Remek történetelemkönyv, ami játékosan és vicces módon mutatja be például Nagy Sándor hódításait, Athén és Spárta harcba vonulásait. A trójai ló történetét is kiegészíti azzal, hogy nem csak egyszer vették be tróját csellel, hanem kétszer... 

 Az pedig, hogy milyen új fegyvereket találtak ki a görögök (lángszóró stb), szintén egy érdekes dolog, hogyan valósították meg a modern változatokat ókori görög módra.

Összességében nézve valóban megszeretteti a történelmet a gyerekekkel. Közérthető, modern és humoros formában hívja fel a figyelmet a történelem érdekességeire és azokra is, amik az iskolában szárazan, monotonan kerülnek terítékre a tanórákon. Mindenkinek ajánlom kortól függetlenül, akit érdekel az ókori görög világ.

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *