Derenkó Dániel - Az Ég leányai (Emma Delington sorozat 3.)

Immáron a harmadik kötetet is olvashattam az Emma Delington sorozatból. Köszönöm a lehetőséget a Könyv Gurunak és a szerzőnek.

No de kezjdük az elején. 1955 -öt írunk Magyarországon. Az oroszok megszállják az országot, a forradalom bontogatja a szárnyait. Ebbe a környezetbe szökik be Emma, aki hamarosan egy apácazárdában, az Ég leányai között találja magát novíciaként. 

Mr. Donnel nyomozó elől menekül, aki vissza akarja vinni Londonba, ahova Emma valójában tartozik. Amire nem számít, hogy az apácák felveszik soraikba novíciaként, és Emmából akár apáca is lehet. 

A forradalom viszont betör kissé a falak közé is. Robi, aki Emmának megmutatta a zárdát, és továbbra is feljár az apácákhoz látogatóba (van köztük rokona és barátja is), és belevonja Emmát a lázadók gondjaiba. Ezzel persze veszélybe sodorja Emma életét is, és apácává avatását. 

Emma kap egy védencet, egy vak fiút, Mihályt, akinek segítségre van szüksége. A fiú némaságba burkolózik, miután apját elviszik az otthonukból. Vannak, akik kételkednek benne, hogy jó ötlet Emmára bízni a fiút, de végül mégis sikert ér el nála és jó barátokká válnak. Végül Emma testközelből is megtapasztalja a forradalom borzalmait, és kilép a biztonságot jelentő falak közül...

Kezdjük az elején: borító. Kézbe véve nyilván ez az első, amit az ember lát. Képen nem néztem annyira, mint mikor kézbe fogtam, de az alsó része számomra nem azt fejezi ki, mint amit a könyv hangulata és eseményei képviselnek. A színösszetétele tetszett meg elsőre.

Egy sorozat harmadik kötetéről beszélünk. Ilyenkor két változat lehetséges a történetnél: vagy folytatódik az előző kötet végétől, vagy különálló történetként kell, hogy megállja a helyét, ahol esetleg a szereplők azonosak lehetnek a korábbi kötetekben levőkkel. Itt egy ilyen felemás megoldást találunk: folytatódik is a történet, egy-két karakter tovább is megy a kötetbe (Mr. Donnel és Emma). Ezt azért szoktam preferálni, mert ha valaki erre a kötetre akad rá a boltok polcain, akkor sem veszíti el a fonalat. Van ugyan visszautalás az előző kötetekre, de éppen csak annyi, hogy az ember ne érezze magát elveszettnek, hogy valamiből kimaradt. Nem homályos utalgatás történik, így segítve az olvasót, hogy némileg felzárkózzon, ha nem ismeri az előzményeket. 

Aztán megismerkedik Robi és Emma. Itt kell leszögezni, hogy Robi nem ismeri a nyelvet (angol), amin Emma beszél, ezért nem is érti egyik a másikat. Így hát Emmán a sor, hogy megtanulja az ország nyelvét, ahova szökött, a magyart. Szerettem volna, ha kiderül, hogy egy alternatív Magyarországon járunk. A szovjet megszállás eseményei annyira stimmelnek, hogy van egy apró elszólás, amit ezek után nem tudtam elnézni... Az elszólás Ms. Marple személyéhez kötődik, ami nem állja meg a helyét. A karakterek elvileg nem ismerhetnék. Miért? Magyarországon Ms. Marple első történeteit 1969-ben adták ki. A történetünk 1955-ben játszódik. Ms. Marple angolul már volt ugyan 1930-tól, viszont Emma angolul beszél, és őt nem értik a szereplők- ergo nem valószínű, hogy ismerik a figurát. (Forrás: Wikipedia)

Ezt követően a csaj bekerül az apácákhoz, ahol megtanul magyarul. Nem tudjuk, milyen módszerrel, és még az elején kérdezget is szavakat, aztán ez valahogy eltűnik, anyanyelvi szinten beszél. A regény több évet ölel fel, hiszen a 16 éves Emma betölti a 18-at is a végére, így még akár hiteles is lehet ez a dolog. Viszont, ahogy ez nincs kifejtve, több dolog már túl is van ragozva. Az érzelmi vívódások aránya jóval nagyobb, mint a háború borzalmainak a bemutatása. Hiányoltam azt, hogy a főbb szereplők közül valaki meghaljon (hogy legyen némi igazi bonyodalom a történet szálában, valami igazi drámai hangulat keltő/fokozó). Enélkül az utolsó 100 oldal egy meglehetősen frázisokkal tűzdelt, monoton eseményfolyam. Az egyik szereplő apja meghal, és ugyanazok a mondatok hangoznak el, mint bárhol máshol: hogy esett el? ne legyen hiábavaló a halála. még leszedett két oroszt, mielőtt belehalt a sérülésbe stb... Vártam volna valami mást, fordulatot, egyediséget, de az extázis elmaradt. Ehelyett kapunk egy "végzet angyala" jelenetet, amit láthattunk már a Wonderwomanben, a Pocahontasban és még számtalan alkotásban, ahol a kedves, aranyos, szép nő angyalként kivonul a rosszfiúk elé (ezúttal egy pisztollyal - aminek egyébként semmi értelme nincs). A rosszfiúk elkezdik leengedni a fegyvert és majdhogynem ők adják meg magukat... Persze aztán valaki kiszúrja a lány kezében a pisztolyt. Plusz a főhős megsérül, és kórházba kerül, ahol kap egy levelet barátnőjétől, Nórától. A levél stílusa olyan, mintha egy 10 éves forma kislány írna fogalmazást, teljesen fölösleges és gyerekes magyarázkodásokkal, hogy minél hosszabb legyen. 

A nyitómondata a levélnek egyébként: "Tegnap bent voltunk nálad..." Hogy miért akadtam fent rajta? Emma 3 napig aludt (megtudjuk a nyomozótól). Nóra honnan tudta, hogy nem 4 napig vagy 5 napig fog aludni Emma? Másrészt, ha első nap érkeznek a kórházba és azt írja, hogy tegnap volt ott, az sem állja meg a helyét, ha harmadik nap kapja meg a levelet. Tehát egy teljesen logikátlan levélkezdést kapunk, amit elnéznék, ha a stílu nem ömlengős lenne, körmondattokkal, fölösleges magyarázatokkal. Nagyon aranyos Nórától, hogy megosztja a jövőbeli terveket, de hogy olyanok miért tartoznak Emmára, hogy majd ha összejön a pénzük, és az csak pár év mire összejön a saját házra a pénzük és stb stb stb... Sok.

És jön egy olyan párbeszéd aztán Mr. Donnel és Emma között, amilyen nem egyszer, nem kétszer, hanem négyszer! is megtörténik: "Miért nem avattál be a tervedbe? Mert tudtam, hogy veszélyes, és akkor nem engedte(d) volna, hogy végigvigyem..." A lánynak négy tervből négy után le kell folytatni egy szó szerint ugyanilyen beszélgetést... miért? Az esetek zömében egyébként terve se nagyon van, és rögtönöz, úgyhogy ez nehezen nevezhető tervnek. Ami tervet meg megvalósítanak, legtöbbször erőtlen megmozdulások - még azok is, amiket az apácák találnak ki, akik elvileg tapasztaltak.

A hőseink 18 év körüli (vannak idősebbek is persze) szereplők, akik forradalmat akarnak csinálni. Sok esetben viszont az érezhető, mintha még mindig 10-en éves "csitrik" lennének. Van egy szerelmi háromszög-szerűség is. Robi szerelmes valakibe, amit Emma próbál meg kifaggatni tőle. Nóriról tudjuk, hogy szerelmes Robiba. Ezek után hirtelen Emma is szerelmet érez Robi iránt, és reméli, hogy a fiú őt választja. Mire fel Robi lelépne Nórival (akit szeret), ugyanakkor Emmának is bevallja, hogy vannak iránta érzelmei, csak nem olyan erős, mint Nóri iránt.

A személyi kultuszt elkezdik a regény végén magyarázni, de nem áll meg a lábán a történet ismeretében. Emma ugyanis kimegy a forradalmárokhoz, összevarrja a vezetőjük sebét, és segít két orosz katonán is. Ezek után még egyszer megy a forradalmárok közé, akik elviszik Mihály egykori lakhelyéhez és nincs is több interakció a lázadókkal, hanem már csak a végén. Mégis úgy bálványozzák, mint Katnisst az Éhezők viadala könyvben... Ha Emma meghalna, elveszne a forradalom - ezt jelentik ki többször is. És hogy nem hiszik el, mikor novícia ruhában megjelenik, meg kell tapogatni, hogy tényleg ott van. Erőltetett túlzásnak találom ezt a reakciót, mert ez a szál ennyire nem volt kibontva és felépítve, hogy ennyire piedesztálra kellene állítani Emmát. Mihályt 2 hetes ismertség után úgy kezeli, mintha 20 éve a legjobb barátok lennének, amit szintén nem tudok hova tenni. 

Mindezek mellett előkerül még néhány pontatlan megfogalmazás. Az egyik ilyen nagyon szembetűnő, hogy a lány elkezd öltözködni. A cipőjétől kezdve a harisnyán át... kezd el öltözködni. 

A legnagyobb pozitívum, hogy Emma egy pillanatra kilép a Mary Sue létből, de aztán ez is elvész, mikor megmenti az elárult barátait ahelyett, hogy kitartana a döntése mellett, mert nem akar rossz barát és rossz lány lenni.

Összességében nézve a kötetet elején tapasztalható lendület és gördülékenység elvész az utolsó 100-130 oldalra. Addig szépen, szakaszosan építkezik, utána meg kapkodásba csap át. Egy hatásvadász lezárást követően kapunk egy plusz fejezetet, ahol Emmára, mint valami kiválasztottra utalgatnak. Sajnáltam, hogy az apácás epizódok után a forradalom jelenetei erőtlenek, sokszor erőltetettek, elcsépeltek, laposak lettek. Az az egy-két szereplő, akit névről ismerünk és meghal, nem eléggé hatásos bemutatója annak, milyen és mennyi áldozatot szel a forradalom. Mintha ők amúgy is feláldozható babák lettek volna, a főbb szereplőkhöz nem mer hozzányúlni senki (pl Emma, Nóra, Robi), mert mindennek happy end-del kell végződni. A forradalom színei pedig nincsenek kibontva, mintha szintén nem mernének hozzányúlni, használni, pedig rengeteg lehetőség lenne benne, hogy bemutatni az akkori korszakot, a félelmet, a bizonytalanság érzetét, a tanácstalanságot, a háborús túlfűtöttséget - amihez a szájhősködés nem tartozik hozzá. Ezek után sajnáltam, hogy nem maradtunk az apácákkal az utolsó sorokig, és hogy bele kellett keveredni a forradalomba...

GR-ezők szerint:

Szerző: Mandi

Gyerekként nem szerettem olvasni, aztán egyszerűen beleszerettem. Főleg sci-fi és fantasy könyveket fogyasztok, de nem kerülöm a többi műfajt sem...

0 Comments: