Szél Dávid könyvét ajándékba kaptam, amikor megtudták a kollégák, hogy gyerkőcöt várok. Mivel pontosan tudták, hogy hadilábon állok a témával, ezért nem is bántam, hogy kapok egy kis kapaszkodót.
Az igazság az, hogy egy időben csomó gyerek született körülöttem, és folyamatos téma volt, hogy ki hogy neveli a gyereket, mi a pozitív példa és mi a negatív. Volt/van elképzelésem, hogy szeretném csinálni, nyilván a gyerek temperamentuma úgyis megadja az irányt, hogy mennyire lehet tartani az "elveket", amiket kitűztem magam elé.
A gyereknevelés az, amit mindenki máshogy csinál, mindenki csinál benne hibákat és vannak pozitív érdemek is. Sokan szeretnek beleszólni abba, hogy ki mit csinál a gyerekével, vagy hogyan neveli... éppen ezért a szerző valamennyi témánál úgy kezdi: "méhkas".
És igen, a gyereknevelésben bármibe nyúlsz is, méhkasba nyúlsz. Van az a csoport, amit a másik réteg csak úgy gúnyol: "ősanyák". Az ősanyák azok, akik mindent mindig minden körülmények között jobban tudnak, mint az átlag standard anyukák. Megrögzötten ragaszkodnak a dolgaikhoz, van egy elképzelésük, hogy működik a gyerek és a gyereknevelés és ha nem így neveled, hanem saját elvek alapján, akkor már rossz anya vagy.
Ezt szerettem ebben a könyvben. Nem azt mondja, hogy neveld így vagy úgy a gyereked. Tényszerűen leírja, hogy ilyen esetekkel lehet találkozni és kezelheted így, meg így meg így, de igazándiból rád van bízva. Elmondja, ha így kezeled, ez lesz a következmény, ha úgy, akkor meg az. Felvázol több alternatívát egy problémára és mindenről tényleg teljesen nyíltan. Legyen szó szoptatásról, vagy éppen pornófilmekről, minden témát érint, ami előkerülhet egy gyereknél a borítón is látható életkorokban.
Noha ad egyfajta látásmódot a kezünkbe, akinek gyereke születik és egy kicsit is logikusan gondolja végig a dolgokat, az ugyanarra jut, mint a szerző. Több dolog, amit megemlített, hogy mit tanácsol, már eleve úgy csináltam, mielőtt olvastam volna róla. Vannak olyan helyzetek, amikre szituációs segítséget ad (pl. hogy beszéljünk a gyerekünkkel a pornófilmekről), ami igen hasznos. Nem adja az ember szájába a szavakat, de ad egy megközelítési módot. Hogy ne ajtóstul rontsunk a házba, de mégis bejussunk valahogy a gyerek lelkébe, hogy merjen beszélni a dolgokról. És nem csak az a fontos, hogy mi hogyan beszélünk, hanem hogy tudjuk meghallgatni és meghallani is a gyereket. Ne vegyük bagatelnek, ha egy elhagyott játék miatt sír. Kezeljük a helyzetet igen komolyan és próbáljuk felfogni azt, hogy a gyereknek ezek mind új dolgok.
Beszél az elkényeztetésről és a hisztiről is. Ezt a két dolgot most azért emelném ki, mert sokan valóban rosszul használják ezeket a kifejezéseket. Az elkényeztetés az nem más, mint az, amikor mindennemű fizikai dolgot megkap a gyerek. Például bemegy a szülővel egy játékboltba, és minden játékot megkap a gyerek, amit akar. Az nem minősül elkényeztetésnek, ha szüksége van egy ölelésre, hogy el tudjon aludni. A hiszti szót valahogy mindig egy ilyen lerázó, könnyű módozatnak tartottam/tartom. Ha a gyerek nekiáll sírni egyszerűbb lerázni, hogy "ne hisztizz", mint megérteni, hogy éppen miért sír, vagy mit akar közölni velünk azzal, hogy sír. Gyerekkorom óta utálom ezt a kifejezést, hogy "hiszti", mert számomra azt jelenti, hogy egy könnyű út arra, hogy befogjuk a gyerek száját. Ha a gyerek úgy érzi, hogy ő "hisztis", és tudja, hogy ez valami rossz tulajdonság, egy csomó dolgot elnyom magában, csak hogy ne hívják őt "hisztis"-nek.
Összességében nézve olvasmányos, fogyasztható, és meglehetősen logikus (sok dolog a józan paraszti észen alapul). Jó alternatívákat ad a különböző helyzetekre. Tetszik a büntetés helyett pozitív nevelési módszer is, bár nem hiszem, hogy a gyerek minden esetben vívódik a lelkiismeretével, ha rosszat csinált, mert nem biztos, hogy ő tisztában van vele, hogy rosszat csinált. Anno anyukám módszere az volt a büntetésre, hogy sarokba kellett állnunk fél órákra, hogy gondolkozzunk el rajta, mit csináltunk. Ha kijöttünk a sarokból, hosszabbodott a büntetés is, és volt hozzá türelme, hogy visszategyen minket a sarokba... A módszere működött, mert ember lett belőlünk, mégse úgy "büntetett" minket, hogy bármilyen formában abúzus történjen (szóba, vagy tettlegesen). Utána megbeszéltük a következtetéseket és ennyi, tanultunk belőle.
Ettől függetlenül mindent átfogó, és hasznos tippeket adó könyv, kezdő szülőknek és már több gyereket nevelő szülőknek egyaránt.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése