Fülszöveg„Vámpírok pedig nincsenek. Kivéve, ha tévedek.” – óvatos vélemény a XX. század második feléből
„Másodszor is lelőttem. Erre már megkérdezte, hogy talán van vele valami bajom? Akkor lelőttem harmadszor is.” – egy önjelölt vámpírvadász emlékirataiból
„Bejött az ablakon, udvariasan bocsánatot kért, majd kiment az ajtón a szuterén felé. Akkor még nem is csodálkoztam, hát nyilván volt valami dolga arrafelé, ugye, csak később esett ám le, hogy nem látszott a képe a tükörben. Na, ez már rögtön gyanússá tette!” – Frici néni a harmadikról
„Menének, menének, míg nem az félelem erősen rájuk nem szálla. Akkor visszafordulának.” – „Az Fenevadat elpusztító dicső lovagok krónikája”, töredék, Bizánc(?)
„A vámpírtörténetek ideje lejárt.” – anonim megjegyzés a 124-es éjszakai járaton
A mágusok és vérfarkasok világa után kíváncsian vártam milyenek a Goldenlane-féle vámpírok. Először nem értettem, hogy mi a szituáció, amibe olvasóként belekerültem, olyan kétértelmű volt: egy régies teázással indul a cselekmény. A nyelvezet is kissé a múlt korokat idézi, és az egész hangulata olyan, mintha visszarepítene az időben, ahogy a lakók, a négy vámpír beszélget, mégsem tűnnek vámpíroknak, csak szokványos embereknek. A régi korokat a hatalmas kastély, egy Lord társasága, egy olyan birtok, ahol nincs áram stb... idézi vissza. Aztán főhősünk, Alexander és barátja, Richie elutaznak Londonba, ahol már ismerősebb a környezet, belép a modern világ, amit főhősünk régies nyelvezete miatt kicsit másképp mutat be, és az ember innen jön rá: ez egy urban fantasy, nem régi korokban játszódik, hanem vélhetően a jelenben, és a kastélyos jelenet csak egyfajta felvázolás, hogy a későbbiekben legyen valami támpontunk, hogy milyen a viszony a vámpírok között, ki kinek a kicsodája...
A történet igazándiból mégis akkor válik izgalmassá, mikor Alexander és Peter találkoznak, és megköttetik a fogadás, ami arról szól, hogy Alexnek egy hete van, hogy elcsábítsa Peter Merill barátnőjét, Katherinát. Ha veszít, ki kell állnia a napfényre, ahol hamuvá válik, ha viszont nyer, akkor Katherina (vagyis ahogy legtöbbször nevezik a regény folyamán: Nell) az övé, vagyis a lány meghal.
Ezek után sem kell azonban félni: a romantikus szál, a csábítós/udvarlós rész, és a vámpír csábítása ugyanis nem az amerikai szirupos változat, hanem visszafogott, elegáns forma, ahol az udvariasság, a jó modor játszik nagyobb szerepet, no meg persze Alexander fortélyai, hogyan tartsa távol Nell -től Petert. Persze a lány sem az az egyszerű eset: nyomoz Alex után, és folyton elutasítja a férfit, mégis visszamegy hozzá időről időre. Az óra ketyeg, és Alexnek egyre több bonyodalommal kell megküzdenie, amik zavarják őt a fogadás megnyerésében, azonban cseppet sem kell félteni főhősünket, mert mindenre van valami válasza, és "egy-egy mutatványa a ruhája ujjában".
Essen szó egy kicsit a szereplőkről. Valahogy sejtettem, hogy ha Goldenlane egy párost indít el az útjára, akkor az a már megszokott komoly-hebrencs párosítás lesz. Ez megfigyelhető a Farkastestvér című kötetében is (Christina a komolyabb, megfontoltabb, elővigyázatosabb, Christian a hebrencs, kötekedő) vagy a két balhé kötetben is (Q a nyugisabb, a komolyabb, míg Thani a játékos, komolytalan karakter). Itt sincs ez másképpen: Alex (a főhős, aki alapvetően meséli a történetet) a komoly, az eszét használó megfontolt, kimért karakter, míg Richie a folyton balhéba kerülő, kötekedő, olykor szarkasztikus, komolytalan szereplő. Mondanom se kell, hogy végig Richie volt a kedvencem, aki valahogy mindig oldotta a történetet. Kicsit olyannak láttam, mintha Christian Huntert összegyúrták volna Thanival: verekszik, kötekedik, lop, gyilkol, elferdít dolgokat, fenyegetőzik. Ami azonban hiányzott a másik két szereplőből, és új adalékanyagnak tekinthető Richienél az az, hogy felismeri az erőviszonyokat, és tudja, mikor kell megadnia magát, és visszavonulni, vagy épp háttérben maradni.
Amit kicsit furcsálltam az itteni vámpíroknál, hogy igen, megvolt a legtöbb vámpíros vonás, valahogy azért hiányzott nekem az, hogy oké, hogy nem kell enniük, meg inniuk, de hogy a vér sem szerves része a létfenntartásuknak(?). Ha vért látnak/éreznek, akkor persze elmerengnek rajta, de mégsem támadták le a sebesülteket csak azért, hogy szomjukat csillapítsák.
De hát ez legyen a legnagyobb hibája a könyvnek... Ettől még tetszett, és rengeteg az életre igaz gondolattal volt teletűzdelve, amik csak még érdekesebbé tették.
Ha valaki még nem olvasott Goldenlane könyvet, akkor azért érdemes elolvasnia, aki meg olvasott, annak meg azért ajánlom, hogy erről se maradjon le.
Ezek után sem kell azonban félni: a romantikus szál, a csábítós/udvarlós rész, és a vámpír csábítása ugyanis nem az amerikai szirupos változat, hanem visszafogott, elegáns forma, ahol az udvariasság, a jó modor játszik nagyobb szerepet, no meg persze Alexander fortélyai, hogyan tartsa távol Nell -től Petert. Persze a lány sem az az egyszerű eset: nyomoz Alex után, és folyton elutasítja a férfit, mégis visszamegy hozzá időről időre. Az óra ketyeg, és Alexnek egyre több bonyodalommal kell megküzdenie, amik zavarják őt a fogadás megnyerésében, azonban cseppet sem kell félteni főhősünket, mert mindenre van valami válasza, és "egy-egy mutatványa a ruhája ujjában".
Essen szó egy kicsit a szereplőkről. Valahogy sejtettem, hogy ha Goldenlane egy párost indít el az útjára, akkor az a már megszokott komoly-hebrencs párosítás lesz. Ez megfigyelhető a Farkastestvér című kötetében is (Christina a komolyabb, megfontoltabb, elővigyázatosabb, Christian a hebrencs, kötekedő) vagy a két balhé kötetben is (Q a nyugisabb, a komolyabb, míg Thani a játékos, komolytalan karakter). Itt sincs ez másképpen: Alex (a főhős, aki alapvetően meséli a történetet) a komoly, az eszét használó megfontolt, kimért karakter, míg Richie a folyton balhéba kerülő, kötekedő, olykor szarkasztikus, komolytalan szereplő. Mondanom se kell, hogy végig Richie volt a kedvencem, aki valahogy mindig oldotta a történetet. Kicsit olyannak láttam, mintha Christian Huntert összegyúrták volna Thanival: verekszik, kötekedik, lop, gyilkol, elferdít dolgokat, fenyegetőzik. Ami azonban hiányzott a másik két szereplőből, és új adalékanyagnak tekinthető Richienél az az, hogy felismeri az erőviszonyokat, és tudja, mikor kell megadnia magát, és visszavonulni, vagy épp háttérben maradni.
Amit kicsit furcsálltam az itteni vámpíroknál, hogy igen, megvolt a legtöbb vámpíros vonás, valahogy azért hiányzott nekem az, hogy oké, hogy nem kell enniük, meg inniuk, de hogy a vér sem szerves része a létfenntartásuknak(?). Ha vért látnak/éreznek, akkor persze elmerengnek rajta, de mégsem támadták le a sebesülteket csak azért, hogy szomjukat csillapítsák.
De hát ez legyen a legnagyobb hibája a könyvnek... Ettől még tetszett, és rengeteg az életre igaz gondolattal volt teletűzdelve, amik csak még érdekesebbé tették.
Ha valaki még nem olvasott Goldenlane könyvet, akkor azért érdemes elolvasnia, aki meg olvasott, annak meg azért ajánlom, hogy erről se maradjon le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése