Responsive Advertisement

2012. október 6.

Könyv bazár! - avagy könyvek, amikre már nincs szükségem

Az utóbbi időben, mióta két helyen tárolok könyveket, egyszerűen észreveszem, hogy már nagyon nincs hely a polcaimon. Viszont akad pár olyan darabom, ami meglehetősen felesleges. Most ezek közül osztanék meg veletek 3-at, hátha valamelyikőtöknek megtetszik, és megszabadítana tőlük. Az árak tájékoztató jellegűek, lehet alkudozni (értsd: lejjebb vinni)

Törökországban, ha bemész egy bazárba, kötelező alkudozni, különben az eladó megharagszik, így teljes áron senki sem veheti meg a portékájukat. Itt is ezeket az elveket szeretném érvényesíteni, úgyhogy próbáljátok "lecsalni" az árakat ;)

Nyitottam részükre egy oldalt is, ahol egyben is fent lesznek a könyvek, úgyhogy a teljes portfólió "Könyvbazár" néven a felső menüsorból is elérhető lesz.

A könyvek árai nem tartalmazzák a postaköltséget, tehát ezt rá kell számolni abban az esetben, ha nem vagy: Budapesti, Győri, Zalaegerszegi, vagy Szombathelyi.



Bogomolov - Titkos küldetés
Miért válnék meg tőle: igaz, hogy nem foglal sok helyet a polcon, de tisztában vagyok azzal is, hogy már úgysem olvasnám el többször. Nem szeretném, hogy feleslegesen nézegessem csupán, viszont más biztosan nagyon örülne neki. Aranyos kis történet egy aranyos kis könyvecske formájában. Delfin könyvek kedvelőinek meg nem hiányozhat a gyűjteményéből!

Irányár: 100,-

Állapot: Újszerű, nincs betörve, egyedül a lapjai barnák, de hát egy ilyen idős könyvnél ez már nem csoda...






Edgar Wallace - Az akasztott kéz bosszúja
Miért válnék meg tőle: Tudom, hogy ő is egy vékonyabb könyv, viszont annyira azért vastag, hogy például a Mutánsok című könyv elől elfoglalja a helyet. Ugyanakkor nekem annyira nem tetszett, hogy ezért meg akarjam tartani, egy krimi-kedvelőnek vagy olyasvalakinek, akinek tetszik Wallace munkássága viszont nem hiányozhat a könyvtárából.

Irányár: 400,-

Állapot: A borítója pókhálószerűen fehér hátul, elől pedig... hát úgy néz ki, mint ezen a képen, mivel ez róla készült.







Danielle Steel - Ellenállhatatlan erők
Miért válnék meg tőle: Nem olvastam ezt a könyvet, viszont belelapoztam, és nem tetszett, amit láttam. Ezek után tényleg csak a helyet foglalja, méghozzá a jó könyvek elől és fölöslegesen. Nem szeretem a romantikus könyveket, ezért megválnék eme becses darabtól. Ha szereted a romantikát, vagy Danielle Steel regényeit, ez se hiányozzon a gyűjteményedből!

Irányár: 700,-

Állapot: Az első borítón egy véletlen baleset kapcsán keletkezett egy "villám", méghozzá az írónő teljes nevének mások E betűjénél. (Lehet, hogy ez a kötet Harry Potter fanatikus?)






Ezzel a három könyvvel nyitnám meg a blogos könyvbazáromat, de higgyétek el, vannak még jó könyveim, amiktől szívesen megválnék, úgyhogy nézzetek be, hátha találtok valami kedvetekre valót ;) Amint megvan, jelezzétek a bejegyzés alatt, vagy e-mailes úton :)

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *