Amikor először találkoztam Emily történetével, két dolog képesztett el: a gyönyörű borítója és az, hogy mennyire indokolatlan volt meghagyni az angol sorozatcímet. Hogy lehet az, hogy az első borítón Emily the strange szerepel, a hátsón meg Emily, a különc? (Utóbbi nekem jobban tetszett volna elől is.)
Ha már túlléptünk a borítón és belenézünk, több hihetetlen dologgal találkozunk első nekifutásra. Bevallom, muszáj voltam átlapozni az első hatások miatt a könyvet még az olvasás előtt. Nagyon találóan van kialakítva az egész. Mivel alapvetően egy "napló"-ról van szó, úgy is néz ki. Impozáns a kivitelezés. Néhol "fotók" vannak beragasztva, néha egész oldalak, amik "megfeketedtek". Néha gyűrött hatású a háttér miatt, néha kormos, mikor mire volt igény. Mindenhol a piros-fekete színvilág fut végig, ami szintén nyerő.
A kigyönyörködés után végre legyen mese a történetről, mitől is olyan "strange" ez az Emily... Például attól, hogy nem emlékszik semmire. Viszont van nála egy füzetke, amiből viszont az első 11 lap hiányzik. Vajon hova lett? Mi lehet rajta?
Emily nyomozásba kezd tehát, hogy ki ő, honnan jött, és mit csinál egy Feketekő nevű városkában... Senkit nem ismer, csak annyit tud, hogy négy cica van vele, akiknek szintén nem tudja a nevét. Egy hűtő dobozában húzza meg magát, és egy El Daráló nevű kávézóba jár be, melyről az is kiderül, hogy egész jó információforrás.
Emily a kutakodás során egyre több dologról rántja le a leplet, egyre több emberrel ismerkedik meg, és megtudja a saját titkát: önmaga okozta az emlékezetvesztéseket. De vajon miért? Mit nem szabadott tudnia, vagy miért kellett elfelejtenie mindent?
Mint említettem, először átlapoztam a könyvet. Már ekkor feltűnt, hogy a 13. oldalon kezdődik a regény, majd egy darabig szépen megy az oldalszámozás, aztán kimarad pár oldal a könyv közepén, majd a végén megjelenik a könyv közepén kimaradt pár oldal, végül pedig az leső 12 is... Első ránézésre tehát egy rosszul kötött kötetre lehet tippelni, aztán az ember elolvassa így egybe a történetet, és bumm... az oldalszámok elcsúszása ellenére a sztorinak így van csak értelme.
Miért? A könyv közepén kimaradt pár oldal az ún. "19. nap"-ot meséli el, ami után Emily ismét elveszti az emlékezetét, és a naplóból is kitépi ezt a pár oldalt, hogy ne tudja, ne is emlékezzen, mi történik. Az első 11 oldalt hasonló okokból, mert nem akarja, hogy idejekorán emlékezzen.
A lapok hiánya miatt egy darabig zavaros a történet (kissé vontatott az eleje), hogy ez most valójában mi szeretne lenni, viszont, ha az olvasó ad neki egy esélyt, akkor az alábbi dolgokat tapasztalhatja:
Emily a kutakodás során egyre több dologról rántja le a leplet, egyre több emberrel ismerkedik meg, és megtudja a saját titkát: önmaga okozta az emlékezetvesztéseket. De vajon miért? Mit nem szabadott tudnia, vagy miért kellett elfelejtenie mindent?
Mint említettem, először átlapoztam a könyvet. Már ekkor feltűnt, hogy a 13. oldalon kezdődik a regény, majd egy darabig szépen megy az oldalszámozás, aztán kimarad pár oldal a könyv közepén, majd a végén megjelenik a könyv közepén kimaradt pár oldal, végül pedig az leső 12 is... Első ránézésre tehát egy rosszul kötött kötetre lehet tippelni, aztán az ember elolvassa így egybe a történetet, és bumm... az oldalszámok elcsúszása ellenére a sztorinak így van csak értelme.
Miért? A könyv közepén kimaradt pár oldal az ún. "19. nap"-ot meséli el, ami után Emily ismét elveszti az emlékezetét, és a naplóból is kitépi ezt a pár oldalt, hogy ne tudja, ne is emlékezzen, mi történik. Az első 11 oldalt hasonló okokból, mert nem akarja, hogy idejekorán emlékezzen.
A lapok hiánya miatt egy darabig zavaros a történet (kissé vontatott az eleje), hogy ez most valójában mi szeretne lenni, viszont, ha az olvasó ad neki egy esélyt, akkor az alábbi dolgokat tapasztalhatja:
- Egy idő után a történet magával sodró, és egyre kíváncsibb lesz az olvasó, mik Emily emlékei, és miért nincsenek meg, hogyan akarja megtalálni őket stb...
- Ahogy a kockák a helyükre kerülnek, detektívekké válunk, elkezdjük összerakni magunk a nyomokat, és a történet részesei leszünk
- Igaz, hogy Emily (Bogár) stílusával néha nem tudtam kiegyezni a lazának beállított "öhhhh" és egyéb megjegyzések miatt, mégis eszembe jutott ilyenkor, hogy egy 13 éves lányról beszélünk, aki komoly dilemmában van, egyedül a világ ellen, hisz senki segítségére nem számíthat
Röviden összefoglalva kapunk egy 13 éves, dacos kislányt, aki apró darabokból rakja ki, miért kellett neki Feketekőre kerülnie, mi a macskák neve, kik a családja tagjai stb., egy csomó gengsztert, akik hol segítik, hol akadályozzák; furcsa figurákat és lényeket, akikről szintén ki kell derítenie, hogy kik vagy mik...
Feldobja az összképet az a rengeteg fotó és illusztráció, amik a kötet során felbukkannak. Kissé misztikus, letargikus hangulata van az egész irománynak, amiről többször eszembe jutott Tonya Hurley Szellemlány sorozata, illetve Kersti Kivirüüttől az Okkultisták klubja könyvek, melyeket hasonló kategóriának tekintenék.
A macskákat megkedveltem a végére, igazi egyéniségek - főleg McNyerő. Nem vagyok macskás típus, mégis bájossá tette a történetet, mikor ők is részesei voltak egy-egy jelenetnek, követték Emilyt mindenhova, mintha csak vigyáztak volna rá.
Tehát rengeteg véletlennek, a macskák és egy szellem hathatós segítségével végül fény derül a város és Bogár megannyi titkára. Megtudhatjuk, hogy milyen egy igazi Kalamajka pókermeccs.
Összességében nézve egy egyre érdekesebbé váló történetű, igényes küllemű könyvről van szó, mely remek ifjúsági regény, tele titokkal, misztikummal, ami arra vár, hogy mielőbb felfedezzék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése