Responsive Advertisement

2015. május 24.

Egy hétvége J. Goldenlane-nel (2. rész)

J. Goldenlane legújabb regénye a DV-nél
Mióta könyvhétre járok, négy szerzővel mindig szerettem volna találkozni. Az első szerző, akivel sikerült nem más, mint Benyák Zoltán. A Veszett lelkek városa bebizonyította, hogy lehet úgy darkos regényt írni, hogy élvezhető legyen. Azóta pedig az író szüntelenül olyan könyveket rakat velem a polcomra, amiket bármikor szívesen újraolvasok, és nem tudom megunni.

A második emlékezetes Szélesi Sándorral volt, akivel tavaly sikerült ez a nagy találkozás. A magyar írók közül ő volt az első, akivel szerettem volna találkozni, és rituálisan minden évben legalább egy regényt olvasok tőle.

A harmadik ilyen vágyott írói találkozásom pedig J. Goldenlane. Ő volt az első olyan a magyar írók közül, akit közel éreztem magamhoz. Anno volt egy tv-s interjúja, és nagyon szimpatikus volt a lazasága, a fél-matematikus megközelítése. Olyanoknak tűntek a női főhősei, mint ő maga: humoros, laza, könnyed, frappáns. Nem félt kimondani semmit.

A negyedik szerző pedig Andrew Bellringer. Nagyon szerettem/szeretem a humoros írásait, és nagyon sajnálom, hogy a Hősellátó óta nem jelent meg új kötete. Viszont, ha J. Goldenlane-nel találkozhatom a könyvhéten, talán előbb-utóbb Harangozó Andrással is összesodor a szerencse egy személyes találkozó erejéig.

Ők négyen voltak azok, akik bevezettek a magyar írók világába, és miattuk kezdtem el magyar írók könyveit olvasni, felváltva az idegen szerzők munkáit. Miattuk mertem hozzányúlni olyan szerzők műveihez, mint Greta May (akivel szintén találkoznék, ha lehetne), László Zoltán, Brandon Hackett (hozzá is fűződik már egy évente szokásos rituálém), vagy Gaura Ágnes, de még sorolhatnám napestig...

J. Goldenlane a Facebook oldalán elárulja, nem csak egy új regénye jelenik meg a Delta Vision kiadónál, hanem van a tarsolyában még pár kézirat (kész és félkész is). Bízzunk benne, hogy mielőbb ugyanúgy a polcunkon találhatjuk azokat is, mint az új kiadásos regényeit. Nem csak az Éjfél, de minden regénye új borítóval a DV kínálatában (remélhetőleg hamarosan...)

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *