Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erről a könyvről. Azt hiszem, angolul olvasni gyerekkönyveket igazán felpezsdítő. Az embernek ad egyfajta önbizalmat, hogy sok ismerős szó van, gyakorolja a nyelvtant stb. Aki nyelvtanulásra vágyik alap fokon, annak ez mindenképpen jó olvasmány.Legtöbben a Malac a pácban címen ismerhetik ezt a történetet, aminek a film változatában Dacota Fanning játsza a főszerepet. Az már kevésbé ismert, hogy a történetnek van rajzfilm változata is.
Noha az angol cím azt jelenti, hogy "Charlotte hálója", a Malac a pácban cím is tökéletesen illik rá. Ugyanis Wilbur egy átlagos kismalac, akire ugyanaz a sors vár, mint társaira: sonka lesz belőle, meg bacon, meg minden egyéb finomság... Wilbur azonban különleges. Mikor megszületik, annyira csenevész jószág, hogy a gazda azonnal el akarja pusztítani. Lánya, Fern azonban nem hagyja. Kezébe veszi a dolgokat, és elkezdi nevelgetni a malackát. Miután már elég idős a malac, eladja, de minden nap meglátogatja a barátjává váló haszonállatkát. Wilbur pánikba esik, mikor Templeton, a patkány felvilágosítja, hogy hamarosan az emberek asztalán fogják felszolgálni, mint sült malacot.
Wilbur nagyon elkeseredik. Bármit megtenne, hogy ne öljék meg. Barátságot köt Charlottetal, a pókkal, aki megígéri neki, hogy segíteni fog a malackán. Mivel a szökési kísérlet kudarcot vall, ezért Charlotte egy olyan megoldást talál a malacka gondjára, amivel elodázza az elkerülhetetlent... Charlotte ugyanis üzeneteket kezd felírni a hálójára, amivel csoda-disznóvá teszi Wilburt...
Anno nagyon régen láttam a filmet. Akkoriban volt sláger, amikor a Babe filmek is bejöttek a köztudatba. Már nemigazán emlékeztem rá, miről szólt a történet, ezért még jobb volt olvasni, mert nem befolyásolt a képi világ... Egyébként igazi gyerekmese. Fern, a kislány folyton hallgatja az állatok beszélgetéseit, és tulajdonképpen ő is mesélhetné a történetet. Amikor azonban elmondja a felnőtteknek, azok bolondnak nézik, még egy orvost is kihívnak a kislányhoz, hogy kigyógyítsa abból, hogy hallja az állatokat beszélni. Fern azonban ragaszkodik Wilburhöz, és ahhoz, hogy az állatok beszélnek.
Fern, akinek nincsenek igazán barátai bekerül egy olyan közegbe, aminek csendes szemlélőjévé válik, és még az olvasónak sem tűnik fel, de minden oldalon ott van. Így nem tudni, hogy az állatok tényleg beszélnek, vagy a kislány fantáziája elég nagy hozzá, hogy mindezt kitalálja.
A rajzok, amik a könyvet díszítik meglehetősen szemléletesek, sokszor bájosak. A nyelvezete is inkább a gyerekeket célozza meg. Sokszor van olyan, hogy Charlotte valami olyan szót használ, amit Wilbur nem ért, visszakérdez, a pók elmagyarázza. Ez egy nyelvtanulónak ugyanolyan jól jön, mint a kismalacnak, vagy a kisgyerekeknek, akik valószínűleg ugyanúgy nem értik, mint Wilbur.Összességében nézve kapunk egy bájos történetet, amiben van csoda, szomorúság, találkozások és rengeteg elgondolkodtató történés a háttérben, amit az olvasó lát, de egyes szereplők nem is tudnak róla, hogy megtörtént. A pók és a malac barátsága nem hétköznapi, de mindent legyőz és mindenen átível. Tanulságos "fabula" barátságról, az élet szeretetéről, a család fontosságáról, és arról, hogy a szalonna nem mindig az asztalra való, néha adjunk neki nevet és fogadjuk barátunkká, hogy kalandokkal hálálja meg ezt....
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése