Responsive Advertisement

2019. március 7.

Charlie Higson - Felnőttek nélkül (The Enemy 1)

Ezúttal egy újabb Athenaeum kiadós könyvet hoztam nektek, amely egy kissé rideg világba kalauzol el. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam és írhatok róla!

Képzeljétek el, hogy a világ, amelyben élünk egyik pillanatról a másikra megváltozik. Ha elmúltál 14 éves, akkor veszélyben forogsz, mert egy vírus bármikor megtámadhat. Azzal jár, hogy fekélyeket kapsz, a tested leépül, a szöveteidet emészti fel.

Így maradnak árván Londonban azok a gyerekek, akik kolóniákba tömörülve próbálják túlélni az új világot London utcáin. Mindennapos küzdelmeik részét képzi, hogy harcolnak az élelmiszerekért, a zombivá vált felnőttek ellen felveszik a kesztyűt, akik pedig őket nézik ételnek. 
A gyerekek több csoportba verődve élnek, és ki-ki arról kapja a nevét, hol sikerült meghúzódniuk. Eleinte csak a Whiterose bevásárlóközpontban rekedt gyerekek sorsát követhetjük nyomon, majd csatlakoznak hozzájuk más bevásárlóközpontokból és az utcáról is. A végén elérnek a Buckingham palotáig, ahol elkezdenek együtt egy új világot építeni, vagy legalábbis lerakni az alapköveit.

Nemigazán tudok főhőst hirdetni a történetben, talán Maxie (lány) az, akit ki tudnék emelni. Ő a Whiterose csapatának vezérhelyettese. A lánynak elég korán fel kell nőnie a feladathoz, hogy elirányítsa a csapatát, kiálljon értük, és bármivel/bárkivel szembeszálljon a csapat érdekeiért. 

Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy ez a könyv kicsit a Battle Royale irányába megy, ugyanis gyerek és gyerek csoportok érdekei között is akadnak ellentétek. Ilyenkor sajnos össze kell csapniuk, hogy az erősebb fölül kerekedjen. 
Kicsit az Éhezők Viadala. Itt is kicsit a felnőttekkel kell küzdeni és az életben maradásért. Küzdeni kell az élelemért néha egyedül, néha csapatban. Aki lemarad, mert lassú, az veszít.

A gyerekek vándorolnak, keresik a biztonságos helyet. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Walking Dead azon változatát látnám, ahol Rick és csapata egy gyerkőccsapat. Vajon a 14 és az alatti korú gyerekek hogyan és milyen világot teremtenek? Azt már mindenki látta, hogy a felnőttek mit csinálnának, de hogy olyanok, akik nem is éltek még jóformán, akiknek mindene megvolt ezelőtt, és akik helyett mindig a felnőttek döntöttek, és akiket eddig védtek. Akik pedig eddig óvták őket, most ők a legnagyobb ellenségeik.

Amikor olyan részhez értem a könyvben, amit logikátlannak találtam, valahogy mindig kiszólt, hogy persze, az író is gondolt erre, de ezek csak gyerekek, akiknek nincs annyi tapasztalata, és ezért nem gondoltak arra, amire egy idősebb olvasó igen. Ez egy szimpatikus vonása volt. Továbbá az is, hogy a gyerekeket nem akarta okosabbnak feltüntetni, mint amennyire eszesek. Hibáznak, de igyekeznek tanulni belőle. Próbálnak egyedül úgy dönteni, mint a felnőttek. Csetlenek-botlanak, és rettegnek attól, hogy mi lesz, ha egy-egy évvel idősebbek lesznek. Sarkukra kell állniuk, mikor egyik-másik még náluk is fiatalabb gyerek bajba kerül. Egyedül kell annyira kreatívnak lenniük, hogyan teremtsék elő az élelmiszert, hol találhatnak még rejtett tartalékokat... Meg kell birkózniuk a társaik elvesztésével, tanulniuk kell a túléléshez olyan dolgokat, amikre eddig nem volt szükségük. Például kertészkednek, orvosi szakkönyveket bújnak, és belemélyednek a harci stratégiákba és politikai tudományokba... ki mire fogékony.

Összességében nézve az sem érdekelt, hogy ezer sorba folyik a vér, hiszen ez ennek a világnak a velejárója. Nem egy habos-babos tündérmesében élnek hőseink, és kíváló környezetet kapunk ahhoz, hogy ezt meg is alapozzák nekünk, olvasóknak. Nekem nagyon tetszettek a reakciók, az írásmód, és az sem érdekelt, hogy a zombis téma már lerágott csont. És hogy mi fertőzte meg a 14 év fölöttieket? "Honnan tudnánk, hisz csak gyerekek vagyunk..."


GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *