Responsive Advertisement

2019. április 2.

Greta May - Szex és hatalom

Greta May különleges helyet foglalt el a szívembe. A pécsi buszjáraton ébren tartott egy átmulatott éjszaka után. Aztán eltűnt. Miután visszatért, egy szériával örvendeztette meg az olvasóit.

Először kijött az Egy gyilkos naplója majd ezt követte az Ölelj és ölj című második rész. És most megérkezett a harmadik kötet, a Szex és hatalom.

Meg kell mondjam, ez nem egy átlagos buszozásra alkalmas olvasmány sem a szemkötős lány, sem a cím miatt... A cím egyébként elhangzik a könyvben, és valahogy nem éreztem hangsúlyosnak - ez inkább olyan háttérben megbúvó apróság. Szóval, aki tömegközlekedésen fogja olvasni számítson rá, hogy néhányan olyan pillantásokkal illetik majd, mintha elgondolkoznának körülötte, hogy vajon a szereplők a szexen kívül csinálnak e mást is a borító alatt...

Carrie és Cathrin testvérek... vagyis féltestvérek, apjuk közös. George a kisöccsük, aki Cath-el nevelkedett, így ők igen nagyon szeretik egymást. Cath azonban utálja nővérét, Carriet, aki kiváltságos helyzetben volt, bármit megtehetett. Carrieből ezért bosszúból bűnbakot csinál Cath, amit bebizonyítva Carrie kiszabadulhatott a börtönből. 

A két lány elkezd tehát egymásra vadászni. Amikor azonban történik egy robbantás meg emberrablás, a két lány egy csapatot alkotva próbálja megmenteni George-ot, Carrie meg csak szimplán ki akar szabadulni. És miután kiderül, hogy senki sem az, aminek látszik, elbizonytalanodik Eric (a szerelme) irányába is. Az egyetlen, akire hagyatkozhat az Cath, akiben szintén nem bízhat meg... Aztán a szálak egyre kuszábbak lesznek, mikor kiderül Eric családjának és múltjának titka...

Azt hiszem, ezúttal kicsit túlsúlyba helyeződött a romantika. Mindenkinél a szerelem dominál, senkit nem akar elveszíteni a fiúja és mindenki egybe akarja tartani a párkapcsolatát. Néha úgy éreztem, hogy ez a könyv nem más, mint egy szappanopera, tele C-s női nevekkel (Candy, Carrie, Cath, Charlotte...). Valahogy kevés volt a nyomozás, az izgatottság, a fordulat. Minden túl egyszerűen derül ki, főleg, hogy hol Carrie, hol Cath a mesélő.

Az akció igen gyorsan le van zárva... A végén mindenki összejön, és egymás után lövik le egymást. Megjelenik, lelövik, megjelenik, lelövik. Hiányzott a fordulat, az izgalom, amit igen sajnáltam. Túl nagy szerepet kap az érzelmek világa (szerelem, család stb.) és túl keveset az, hogy tövig rághassam a körmömet, hogy a szereplők túlélik avagy sem...

A stílusra továbbra sem lehet panaszunk és arra se, hogy sok idő lenne elolvasni a kötetet, mivel a megszokott módon csupán kb. 180 oldalban kimerül az egész. Láthatjuk Cath csavaros agyát, és Eric előrelátó gondolkodását, ami szintén pozitív töltet adott a történetnek. Carrie pedig csak szimplán hozza a formáját, mint az előzőekben megszokhattuk. Amit még elviselt volna a történet, az több szarkasztikus humorbonbon.

Összességében nézve: kevés volt a nyomozás, az akció. Sok volt az érzelmes epizód. Jó volt a szereplők megoldása a végkifejletre, de a lezárás piszok gyors úgy, hogy pár oldal alatt mindenki meghal... Ettől függetlenül várom az írónő következő könyvét. Lehet, hogy nem ez volt az az időszakom olvasásügyileg, ahova beillett ez a kötet. Vagy talán reménykedem, hogy kicsit visszakanyarodunk a kezdeti időkhöz. Mondjuk egy jó kis maffia-berkekbe való beférkőzés, vagy egy újabb hacker kislány útja... Ah, újra kedvet hozott hozzá, hogy elolvassam a Bűnre nevelve című könyvet...


GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *