A Könyv guru kiadó gondozásában jelent meg ez a kötet egy eléggé tetszetős borítóval. A fülszöveg nem mozgatott meg, egy klisés tinisztorira számítottam...
És azt is kaptam. A kötet elején megismerhetjük Sophiet (a savanyú, magát szarkasztikus humorúnak leíró lányt, aki meséli a kalandjaikat) és Alicet (a teljesen sötét barátnőjét, aki talán még azt sem tudja, hogy a tengeri malac nem a víz alatt él).
Alice kitalálja, hogy kirángatja barátnőjét a sorozatnézésből, és kellene csinálni valamit. Ekkor kezdenek táborokat nézegetni, és találnak rá a Camp-Fesztre. Egy tábor, ahol délelőtt bármit csinálhatsz, este meg mehetsz koncertekre. Egy tábor és egy fesztivál egyvelege...
Stílusügyileg az elején nagyon zavart, hogy Alice legtöbbször nem a nevén szerepel, vagy Sophie E/1-ben nem úgy utal rá, hogy barátnőm, hanem állandóan "lány"-ozza. A lány ezt csinálta, a lány oda kattintott, mondta a lány. Mintha egy számára vadidegen emberről beszélne, nem a születésétől kezdve legjobb barátnőjéről, akivel úgy össze vannak nőve, mint a sziámi ikrek.
Miután az ember túlteszi magát azon, hogy Sophie viccesnek hiszi magát, holott csak szimplán bunkó... miután túltesszük magunkat rajta, hogy mindenkivel fennhéjázó, lekezelő és arrogáns, teszi az agyát a semmire és a szókincse is megáll néhány szóból (és minden felsorolt tulajdonságra még büszke is)... Szóval beneveznek a Camp-Fesztre, ahova úgy engedik el őket a szülők, hogy minden nap felhívják őket. Kicsit előre szaladok, de ez a szülős vonal meglehetősen következetlen. Sophie először megfogadja, hogy mindennap hívja a szüleit - de persze ez nem így lesz, annyira nem számítanak. Egy lánynak a táborban azt tanácsolja, hogy a gondjait beszélje meg az anyukájával (16 éves tiniket szerintem állatira nem érdekel, hogy az ősök mit dumálnak...), majd Sophie ki is fejti, hogy az ő generációja már túllépett a dackorszakon és a szülőkkel mindent megbeszélnek. Ha ez így van, minden nap lelkiismeretfurdalásának kellene lennie, mikor nem hívja anyucit és apucit. Ami szintén irreális: elmész táborozni, és ott egész nap a szüleiddel csetelsz... és van olyan 17 éves szereplő, aki ezt csinálja... egy bulizós táborban... Bármilyen táborba mentem 10-18 éves koromig, állatira nem a szüleimmel akartam cseverészni, hanem élvezni és kihasználni minden lehetőséget... Úgyhogy a szereplők irreálisak.
No de vissza a történethez. Sophie és Alice odaérnek a táborhoz, ahol be kellene jelentkezni. Mivel helyszínt nem tudunk, feltételezhetően valahol Amerikában járhatunk, mert a pénznem dollár (nem volt kimondva, hogy USA, de tételezzük fel). Elkérik tőlük bejelentkezéskor a személyit, és csak azt fogadják el! Miért? Ha járt már az ember Amerikában, vagy ha csak megnéz egy amcsi filmet, az emberek két dologgal igazolják magukat: passport (útlevél), vagy jogosítvány. A személyi igazolvány mint magyarhonban nem létezik. Van egy ID nevű dolguk, de azt is a közlekedési hatóság állítja ki. Aki még nem elég idős hozzá, hogy vezessen, annak útlevele van, vagy egy olyan jogosítvány, amire rá van írva, hogy "nem vezető jogosítvány". Amerikában egyébként a legtöbb helyen bármilyen fényképes igazolvánnyal igazolhatod magad, de a leggyakoribb az útlevél. Lépjünk túl egy újabb pontatlanságon.
Ezután ugyanis következik a tábori lét, ami abból áll, hogy minden nap felkelnek 11 körül az emberek, elmennek ebédelni, és hopp, máris este van és koncertek. Sophienak a tábor abból áll, hogy eszik, bóklászik és beszélget Alice-szal, vagy éppen a szobájában van és sorozatokat néz. Este kinéz pár koncertre. A végén megjegyzi, hogy mennyire sok féle fajta emberrel sikerült megismerkednie, meg mennyi mindent csinált a héten.
A hét nap alatt egyszer ment le strandolni (akkor se fürdött, csak nézte a többieket), és egyszer ment el csónakázni. Ezen kívül ült és bandázott (beszélgetett). Mivel túljelentkezés volt, neki már csak a szervezőknél jutott hely, ami azért jó, mert így tényleg ismerkedett meg új emberekkel, méghozzá az 5 szervezővel: Ryan, Deb (ők egy pár), Jessica, Eric, és persze a szívtipró Alexander. Alec egyszerűen ki tudja miért, rá van állva főhősünkre, és a csillagokat lehozná az égről, mindenki mondja a csajnak, hogy Alecnek így tetszik úgy tetszik. A lány mindenkit elhajt azzal, hogy még csak 1 napja... 2 napja X napja találkoztak, ez nem lehet szerelem.
Viszont főhősünk egy extra nagy kretén, mivel folyamatosan sértegeti a fiút, miközben valószínűleg azt hiszi, hogy vicces, és milyen jó a szarkasztikus humora. Elárulom: nincs szarkasztikus humora... Egy-két jelenetben van humoros megjegyzés, de ennyi. A csaj többször sértegeti saját magát is azt gondolván, hogy ez humoros. Például az agyi életkor: "Agyilag három meg kilenc". Többször alázza meg magát, Alicet és Alecet, amit nem lehet kimagyarázni azzal, hogy mert őt megcsalta egy Tom nevű fiú, akivel ezért 1-2 hónappal ezelőtt szakított is. Ez nem magyarázat arra, hogy miért kell a legjobb barátját, Alicet megaláznia megannyiszor, mikor a lány húzta ki az érzelmi gödörből, és ezért hálásnak kellene lennie neki... Az elején kapunk egy félmondatot Sophietól, hogy szarkasztikus a stílusa. Nem, ez simán egy bunkó stílus, ami végigmegy a könyvön, és Alecet a 90%-ban sajnáltam... A srácnak nyilvánvalóan tetszik. Sőt, Alexander többször próbál beszélni Sophieval, hogy amit csinál, az bunkóság. A lány egyébként többször kifejti fejben, hogy minden komoly szituációt át tud változtatni viccessé: valójában azonban egyiket se éreztem viccesnek, hanem idegesítő volt, lekezelő másokkal, és minden szereplőt sajnáltam, aki Sophieval kapcsolatba került. Cassandra Clare könyveiben zseniális a szarkasztikus humor, itt viszont csak egy elkényeztetett csitri vergődését látjuk...
Aki viszont sokat javít a könyvön az Alexander. A srác odaadó, kedves, és noha Sophie többször közli vele, hogy bunkó, egyáltalán nem úgy viselkedik. Inkább incselkedik a lánnyal, és ez remekül átjön a lapokról is. Alec valóban higgadt, mint ahogy a többi szereplő leírja, és igazán felnőttes. Talán ő a legkomolyabb a csapatban, és az az egy-két humoros megjegyzés, ami jellemzi a könyvet tőle származik.
Sophie nagyon sokat ront az összképen, és nem csak a stílusával, hanem a telepatikus képességeivel. Mindenkivel képes telepatikusan kommunikálni, mindenkiről tudja, hogy ki mit gondol (kár, hogy Alexander fejébe nem lát be mélyebben). A 60-70. oldal környékén megjegyzi, hogy "Kezdtem úgy gondolni, hogy a csípős beszólásaim elhagytak". Miről beszélsz, kislány? Nem is voltak! Sokszor nem is a kérdésre válaszol, vagy elkezd valami olyant mondani, ami nem is illik a beszélgetésbe. Ráadásul többször nem abban az értelemben használja a szavakat, amit jelentenek. Az nem mentesíti ez alól, hogy megjegyzi egy ponton, hogy ő másként értelmez bizonyos szavakat, ezért más kontextusban használja. Ettől csak még butábbnak látszik. Például: "Már nem azért, de van becsületem!" - nem inkább büszkesége? A "becsületes" szó mást jelent... aki nem akar bocsánatot kérni a másiktól, annak nem becsülete, büszkesége van.
Aztán jön egy pont... Az érzelmes beszélgetések. A 110. oldalon kifejti az egyik karakternek, hogy látja, mi a probléma, egész értelmes dolgokat mond, tehát kiderül, hogy a főhős nem menthetetlen. Ezt követően van egy beszélgetése Alexanderrel (a könyvben a kedvenc jelenetem), mikor esőben elmennek az üres étkezőbe rágcsáért. Ekkor előkerülnek mélyebb dolgok, Sophie elmeséli a szakítását Tommal és Alexander is beszél magáról. Ekkor azt hittem, végre itt a várva várt fordulat, a karakterek fejlődni fognak (különösen Sophie), és kicsit komolyabban fog viselkedni (vagy normálisabban). Majd a varázs megtört és Sophie ugyanolyan bugyuta, ostoba, idegesítő hisztis liba lett, mint volt...
Sophie egyébként a szobatársain (Deb és Jess) kívül egyedül a három fiúval (Alec, Eric, Ryan) tart kapcsolatot, plusz Alice-szal. Később persze Alice szobatársaival is van egyetlen jelenet, majd egy búcsú jelenet, de ennyi. És ezek után Sophienak van képe kijelenteni, hogy mennyi mindent csinált és mennyire sok emberrel ismerkedett meg. Az ötös seggébe volt bújva ahelyett, hogy ment volna bandázni. Vagy egyedül ücsörgött, vagy Alice -szal (akit már jóideje ismer) bandázott... És ennyi... Ezt két kézen meg lehet számolni...
Emellett van egy jelenet a tábor "Igazgató"-jával is. A vak is látja, hogy a fickóval valami nem stimmel és nem normális. Egyszerűen az egész élettörténetét megosztja egy 16 éves csitrivel, akit először lát. Hagyja, hogy a kiscsaj dirigáljon neki. Ha felnőttként velem gyerek így merne beszélni, vagy szájon vágnám, vagy közölném vele, hogy takarodjon oda, ahova gondolom... Sophie ugyanis kiosztja a férfit, és dirigál, hogy mit hogy kellene csinálni... Hogy rendezze be az irodáját, vagy hogy egyáltalán kezdjen valamit a polcokkal, mert miért üresek az irodájában a polcok??? Ha elmennék táborozni valahova a legkevésbé az érdekelne, hogy ki mit hogyan rendez be... Előbb panaszkodtam volna a helyében a tisztaságra, a kaja minőségére (amiből ugye nem evett, szóval ez lehúzható), a minimalista programokra, vagy bármire... Ráadásul az a párbeszéd annyira idétlen volt, mint Sophie egész karaktere...
Ezt követően van egy jelenet, amikor elkezd délután szakadni az eső. Állandóan Sophiék faházában bandáznak a szervezők, így oda szorulnak be, amikor zuhogni kezd. A fiúk persze bőrig áznak, nincs annyi törölköző se kb. Át kellene öltözniük valami szárazba. Honnan várnak ruhát? A lányoktól. Most mondja el nekem valaki, ha Sophie 160 cm magas, Alexander 180 cm körüli, ha a lány pulcsija 2 számmal nagyobb is, a srác hogy tudja felvenni? A másik fele pedig, ha a lányok divatosan öltöznek, akkor minél szűkebb, az alakjukat megmutató ruhákat hordanak maguknál. Jessnek vannak gondjai magával, ezért bő ruhákat hord, de szerintem ő sem annyira. Plusz aki ismeri a ruhák méretezését: a férfi és a női ruhák méretezése között van különbség. Nem ugyanaz egy férfi L -es méret mint egy női L-es méret... Ha ugyanaz lenne, akkor a párom L-es pólói és pulóverei nem lógnának rajtam, és ő is bele tudna bújni a pólómba anélkül, hogy haspólóvá válna rajta, vagy szétrepedne. Úgyhogy ebben az esetben a lányoktól várni a segítséget szerintem butaság volt.
És még egy szemet szúró jelenet a végére. Alexandert Sophie a vízbe löki, mindene elázik. Majd Alexander leül, előveszi a telefonját és anyukájával cseveg... Ha csak nem gondolt a vízálló tokra, akkor hogyan???
Történetügyileg tehát kapunk egy köteg tini drámát (van, aki az alakjával küzd, van aki a családi hátterével stb.), ahol Sophienak önti ki mindenki a lelkét. A lány koncertekre jár, és a napja nagy részében Alexander csüng rajta, mint szőlő a tükén. Majd letellik az egy hét, és úgy megy haza, hogy ennyi. Persze a lezárásnál kapunk egy elég nagy klisét. Alexander kitartó, de szerintem Sophie nem ér meg ennyi fáradtságot.
A stílus tekintetében nehéz volt megszokni, hogy leereszkedünk teljesen a tinik szintjére ahelyett, hogy kicsit próbálnánk a fiatalokat följebb hozni. A szereplők szájából többször hangzik el, hogy "naon", és hasonló rövidített kifejezések. A szereplők egyébként ugyanolyan stílusban beszélnek, ha nem látnék neveket mögöttük, nem tudnám megkülönböztetni őket. Egy példa a 180. oldalról: A lap tetején Sophie: "Honnan a tökömből tudjam?" Pár sorral lejjebb Ryan: "Mi a tökömet játsszak?"
A szókincs eléggé korlátozott. Például a legtöbbet használt kifejezés a nézésnél, hogy nézett rá "bociszemekkel". Mindenkinek bociszeme van, és akár egy oldalon háromszor is, három különböző karakternél. Ezeket jobban lehet árnyalni, ha már a magyar nyelv ilyen sokrétegű, használjuk ki. Nézett: kedvesen, bociszemekkel, bájosan, cukin, kérőn, aranyosan... Ezeket a szavakat még a tinik is ismerik és használják.
Összességében nézve az egyetlen karakter, akiért megérte elolvasni ezt a több, mint 400 oldalt az Alexander. Az ő karaktere is sablonos, és fut a lány után, mint egy kiskutya. Mégis annyira sajnáltam, hogy olyan hajó után fut, aminek a kapitánya egy idióta, hogy őt kedveltem meg valamennyire. Mindenki más sablon figura, és mindenkinek kell legyen valami gondja-baja, hogy beilleszkedjen a csapatba. Sophie karaktere ellenben olyannyira ellenszenvet váltott ki, hogy arra szavakat se találok. A szókincsből hiányoltam a változatosságot, és sajnáltam a távolságtartást. Ettől függetlenül Alexander sorsa miatt kíváncsian várom a második kötetet, és csak remélni tudom, hogy Sophiet eltalálja egy űrállomásról leszakadt mosdó, ami fejbe vágja, és Alexandernek végre sikerülhet találni valami normális csajt...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése