A Vérző Holdak Éjszakáján a régi vér írmagját is kiirtották, Sivatag új császára azonban inkább csak gyilkos, mint hadvezér. Az új uralkodó betegesen félti hatalmát, újabb és újabb módszerekkel próbálja felkutatni azokat a leszármazottakat, akik veszélyt jelenthetnek a trónjára.
Carden Wade áruló. Azon a sötét éjjelen elhagyta őrhelyét, és nem volt ott, hogy megvédje urát és annak gyermekeit. Amikor egy megbízás révén egy titokzatos lány nyomába szegődik, még nem is sejti: talán most kapja meg az utolsó esélyt, hogy helyrehozza hibáját.
Sharalyn Tanner korán megtanult életben maradni. Már gyermekkorában is embervadászokat, mágusokat és martalócokat küldtek utána, de ő mindig győzedelmeskedett, majd újra elrejtőzött. Mostanáig. Ezúttal ugyanis egy olyan összeesküvés kellős közepén találja magát, amelyhez ezer szállal kötődik, és hiába retteg az elköteleződéstől, ezúttal nincs hova bújnia.
És miközben mindent felemésztő belviszály fenyegeti Sivatagot, az évszázadok óta mágiával lezárt éjföldi határon torz lények és élőhalottak lopóznak át. Ha pedig Éjföld felébred, az egyet jelenthet csak: háborút…
A steampunk történeteivel nagy sikert aratott Vivien Holloway legújabb regénye ezúttal a kalandos fantasy–történetek szerelmeseit szólítja meg.
A szerző neve nem ismeretlen a blogon, valamennyi művét olvastam, és szerettem. A Winie Langton történetek kedves, bájos humora, érdekes világa elbűvölt. A Moira is erős darab a mezőnyben, és eddig a Pokoli szolgálat volt talán az, ami a legkevesebb pontot (3,5) kapta nálam, de mint első kötet a szerzőtől, egy ígéretes kezdet volt.
Éppen ezért vártam A vihar ígérete című könyvet, és mikor megláttam milyen hosszú úgy voltam vele, hogy jó sokáig fogok élvezni egy újabb lenyűgöző világot, ami a hossz miatt szépen ki lesz dolgozva. Izgalmas karaktereket fog összegyűjteni, és remek kalandokban veszek majd részt velük.
Az elején tényleg el is kezdődött az, amit vártam. A világa egyszerű felépítésű, de jó. A szabályrendszerek elkezdenek kirajzolódni, a szereplők jelleme megjelenik, a múltjuk aprólékosan bontakozik ki lépésről lépésre. Majd úgy 300 oldal után (kb. a fele) azon kaptam magam, hogy elvesztette az érdeklődésemet.
Először nem jött ki a matek a születési évekkel. Aztán kapunk egy sor érdekes eszközt (például egy gömböt, amiből lidércek jönnek elő), de a végére valahogy elfelejtkezünk róla, pedig sokszor lenne rá szükség. Mintha a történet elején gondosan felállított szabályok egyszer csak elvesznének a ködben. Közben ott vannak a karakterek, akikről sokszor azt éreztem, csak tekeregnek ide-oda, és maguk is elmondják, nem tudják, miért mennek oda ahova...
A szerelmi szál erőltetett. Adott egy fiú (Carden) aki 19 évesen kerül szolgálatba, ekkor a lány 8 éves... Még látta kislányként a lányt, most meg egymásba habarodnak. Valamiért a liliomtiprás jutott eszembe erről. De a pasi váratlanul előhúzza, hogy ő vonzódik a lányhoz, és mennyire szereti... Előbb boronáltam volna össze Raze-zel a főhősnőt, mint Cardennel, aki nem egy badass karakter, és a lány mellett úgy érződik, mintha csak egy gyenge kiskölyök lenne. Ahhoz képest, hogy a férfinek katonai múltja van, a lány többször "legyőzi" őt, és nem azért, mert a férfi hagyja magát. Sokkal gyengébb a férfi, mint a nő, ezért én Cardent nem tekintem egy jó partinak, mert Shara nem tud rá így felnézni.
Nem érzem a karakterek közt a szikrát. Attól, hogy megcsókolják egymást, vagy lefekszenek egymással, valahogy még nem lesz ott sajnos az az érzés... Váratlan ez a párosítás.
Maga a világfelépítésről meséltem, hogy egyszerű. A különböző részek el vannak szeparálva egymástól, bizonyos pontokon mágia van a határok között, ahol varázseszközökkel lehet áthaladni. Az, hogy ki és hogyan játsza ki ezeket a határvonalakat, az nagyon ötletes volt. Ahogy fel volt rá állítva a szabály, és mindenki a kiskapukra ment rá, az valami zseniálisan van megoldva.
A karakterek fejlődése: Shara egyértelműen szentimentálisabb lesz a végére, a kemény lány felrúgja a saját (és mentora, Fraser) szabályait. Az ő karakterfejlődése tetszett, elvégre nem lehet állandóan magányos farkas, vágyott rá, hogy legyen valakije (egy család, egy csapat, bárki, akiben megbízhat). Az ő karakterfejlődése teljesen érthető.
Viszont a többiek valahogy nem fejlődnek sehova, és csak jönnek az újabb és újabb arcok, nevek, szálak. A karakterek döntései kiszámíthatóak, nem lep meg például az sem, hogy Carden meg akarja menteni a testvéreit, vagy hogy az apuka szervezkedni kezd.
Ennek ellenére azért van egy csavar Carden testvéreivel, amin meglepődtem, mert nem gondoltam volna a nagy családi összetartás mellett, hogy ilyen előfordulhat... Az a csavar (egy árulás) az tényleg üt, és egy folytatásban ezzel még sokat lehet kezdeni.
Összességében nézve ez a sorozat nagyon kívánja a folytatást, hogy a kérdések meg legyenek válaszolva, amik jelenleg a fejemben kavarognak ezzel kapcsolatosan.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése