Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2013. június 16.

Vivien Holloway - Pokoli szolgálat

Egyszer régen felkeresett engem egy lányzó, hogy olvassam el a kéziratát. Ennek érdekében először fogadást kötött velem, hogy amennyiben elbukom, elolvasom a kéziratát, majd más eszközhöz folyamodott: simán átküldte, hogy olvassam el, és véleményezzem.
Akkor (és a mai napig is) nagyon megtisztelőnek éreztem, és el is kezdtem az olvasást, majd az Élet nevű (néha időpazarló) tevékenység közbeszólt.
Aztán eltelt egy hónap, majd még egy, és arra eszméltem, hogy a kézirat borítót, kiadót kapott, és hopp... máris a könyvespolcomról figyelt...
Így történt tehát az első találkozásom a könyvvel, melyet egy meglehetősen fiatal lány dédelgetett, formált, alakított, és épített fel.

A történet ugye egyszerű: van egy lány, Lilian, aki azért, hogy megmentse a testvére életét - aki halálos beteg - eladja a lelkét az ördögnek. Ezzel viszont köteles Lucifernek embereket ölni, és ellopni a lelküket, hogy elvigye őket a Pokolba.
Új küldetést kap, mely során egy férfitől kell kicsalnia a lelkét, viszont bizonyos tényezők miatt a feladat teljesítését el kell húznia, hogy minél tovább maradhasson a felszínen. A Pokolban ugyanis pokoli dolgok várják: például Lucifer örökösei, akik rá fenik a fogukat, hogy eltüntessék valahogy a lányt az útból.
Liliannak akad két segítője is: egy angyal, és egy kitaszított személyében. A lány azonban senkiben sem bízhat, mindenütt leselkedik rá valaki, aki a fejét akarja, senkit sem tekinthet barátjának. Vajon kiben bízhat meg igazán? 
Lucifer elárulja többször is, de hát az ördögtől az ördögi tettek nem állnak olyan messze. És mi a megoldása ennek a nagy katyvasznak? Például egy kisebb fordulat a történet lezárása előtt...
Hogy fogja Lilian teljesíteni a küldetést úgy, hogy közben életben is kell maradnia?

Először is, hadd emeljem ki a borítót. Ha nem tudnám, azt mondanám, hogy Vivien van rajta (sőt, azt is mondtam még az elején). Titokzatos és misztikus, nem fed fel semmit a történetből, és az egyszerűsége miatt tetszik leginkább. Olyan Wee-s.

A történet - mint a rövid leírásból látható - eléggé sablonra épül, viszont a formába és a sémába sajnos néhol deformitás került. Mikor először megláttam a könyv adatlapját, azonnal fülszöveget olvastam - szokásommal ellentétesen -, és a könyv ismeretében ezt már nem is bánom annyira.

Az elején a prológus igazán megkapó, titokzatos, és eléri a hatást, amit szeretne: tovább olvastatja a regényt, miközben ad egyfajta érzelmi töltetet. Egy olyan töltetet, melyből sejthető a komolyabb hangvétel, néminemű depresszió. Ezen a hangulaton néha lazít némi szarkasztikus humor, ami megfelelő mértékben van adagolva a történethez, méghozzá a legjobb időben.

Majd elkezdődik az első fejezet, és még mindig nem derül ki, miről is akarna szólni a könyv. Titokzatosan rejti, hogy ki a nagyfőnök (burkoltan utalgat rá), és mi is az igazi feladata (hogyan és mi a dolga). Ha nem lett volna a fülszövegben feltüntetve, hogy az ördögnek dolgozó lélektolvaj, aki a pokolba viszi azok lelkét, akik szerződést szegnek, sötétben tapogatózás lett volna mondjuk úgy a regény egyharmada. Tipikus esete annak, amikor az író fejében fel van építve egy világ, viszont egyes részeit elfelejti átadni az olvasónak.
Sajnos ez nem csak ezen a téren mutatkozik meg, hanem másutt is. Például egy-két szereplő esetében, akik csak úgy belecsöppennek a történetbe (inkább a végén jellemző, az elején nincs ilyen), felbukkan egy-két név, és (mondhatni) "Lucifer" se tudja, honnan jöttek, vagy kik ők - később kerül magyarázatra.

Ilyen a szabályrendszerek kidolgozása is, mely meglehetősen hiányosnak érződik a könyvből. Tekintve, hogy sorozatnyitó darabról beszélünk mondhatnánk, hogy "persze, mert majd a folytatásban kifejtésre kerül...", viszont az első kötetnek némineműleg feladata az is, hogy a világ alapjait bemutassa az olvasónak, hogy az könnyebben tudjon benne boldogulni a továbbiakban.
Az időkezelés már csak mint mellékes probléma vetődik fel - nem derül ki, hogy amolyan sóhaj az, hogy a "Pokolban másképp telik az idő" (tehát egyfajta utalás arra, hogy többnek érződik, mint amennyi), vagy hogy tényleg máshogy múlik az idő (például gyorsabban, mint a felső világban).
Néhány dolgot viszont túlontúl sokszor kapunk meg, mint magyarázatot (például Lilian kínzással kapcsolatos emléke sokszor szerepel az elején, pedig 1-2 alkalom elég lett volna rá, vagy rövidebb utalások).

Annak ellenére, hogy általános az árulások kérdése, a "nem bízhatok senkiben" felfogás, a "gyilkos vagyok, és ezzel együtt kell élnem" elve, az ördögnek való szolgálattétel, és a végén a "nagy" fordulat, nem válik zavaróvá, mert a stílus, a körítés nem hagyja.
Ami külön pozitívum, és amihez Vivien meglehetősen ért, az az érzelmek ábrázolása. Az elején az elkeseredettség, a tehetetlenség érzékeltetése megveszi az olvasót, később a kínzás által okozott lelki változások érzékeltetése, az első gyilkosság élménye, a múltbeli visszaemlékezések okozta érzelmi mélypontok mind gyönyörűen kirajzolódnak, és olyanná válnak, mintha az olvasó személyes érzése lenne.

Szereplők tekintetében szintén meglehetősen általános karaktereket kapunk. Ugye van a gyilkos, van az, akinek dolgozik, egy védtelen, semmit sem sejtő áldozat, és persze néhány "barát", akik próbálják valamerre terelni a főhőst, meg persze valaki, akinek el kell árulnia őt.
Lilian, a kissé instabil lány, aki szembeszáll Luciferrel, ugyanakkor retteg is tőle. Ez a kettősség az elején még érthető volt, a végére viszont átalakult. A lány magabiztosabbá válik, és "szembeköpi" az ördögöt, akinek ez méltán nem tetszik.
Lucifer jeleneteinél nem érezhető, hogy félni kellene tőle, holott ő elvileg egy nagy hatalmú Pokol ura, "ki-ha-nem-én?" karakter. Nem sugárzik erőt. Elvileg mindent tud, mindenki gondolatában olvas, Lilianben mégis megvan az a naiv gondolat, hogy valamit eltitkolhat előle. Semmi sem marad elől titokban, de az igazi hatalmát mégsem látjuk. Megkínzott egy szerencsétlent? Nem nagy ügy... Maffia főnökök nem csak egyet szoktak, hanem oldalanként kettőt is.
Rossz fiúk tekintetében ugye az örökösök szerepelnek, akikkel Lilinek még a lelki világa mellett meg kell küzdenie. Az örökösök próbálkozásaival kapcsolatos részek tetszettek, és maga az örökösi szál mindenestül.

Az érzelmi ábrázolás a főhős miatt egy fontos tényező, ugyanis Lil sokat gondol húgára, a kínzására, ami ugye megkérgesítette a szívét. Rengeteg érzelem kerül a könyvbe, ami az elején aránytalanul nagy adagban érkezik, viszont látványos a fejlődés, ugyanis egy idő után már csak szűkebb teret kap, de pont a megfelelő dózisban kerül bele. Lil, aki éppen keresi a megoldást a problémára, aki aggódik, néha fél. Az ördöggel olyan furcsa kettős viszonya volt, amit nem mindig tudtam befogadni. Például, hogy az elején mindig azt látjuk, hogy fél az ördögtől, mikor behívatja, később meg már épp csak nem köpi arcba, miközben azt is hozzáteszi, hogy fél... Ez a kettősség néhol számomra furcsán hatott.

Összességében nézve a regény olvastatja magát, gördülékeny, és hagy maga után kérdéseket, amikre egyelőre nem kaptunk válaszokat. Mindezek mellett ez a regény olyan, mint a szaloncukor: kibontjuk a csomagolót (felcsapjukaborítót), majd ízlelgetjük, és amennyiben ilyen az ízlésünk (szeretjükafantasyt) egészen finomnak találjuk, és még többet szeretnénk belőle.

••••••••
Wee nyünyüje a borítóm alatt
Ezúton is köszönöm neki,
hogy megmutatta!

ui.: Tudjátok, hogy néz ki egy nyünyü? Az írónő sem tudta, mikor kértem, hogy rajzoljon nekem egyet...

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger