Responsive Advertisement

2015. június 28.

Andrzej Sapkowski - Tündevér (Vaják 3.)

Sok elindított sorozat után végre belevágtam a Vaják sorozat köteteinek olvasásába. Mint nálam az lenni szokott, nem feltétlenül az első kötettel történik meg a nyitás, így van ez ebben az esetben is, mikor azonnal az események közepébe vágok a harmadik kötettel. 

Mit is érdemes röviden tudni a Vaják sorozatról? Andrzej Sapkowski Łódź-ban született, vagyis származását tekintve lengyel. A Vaják sorozat nem az egyetlen, amelyben Ríviai Geralt nevével találkozhatunk. Akik szeretnek játszani, azoknak a The Witcher játékból lehet ismerős. A játéknak nemrég jelent meg a harmadik része, míg a könyv változatnak az ötödik kötetét most nyáron hozta ki a PlayOn kiadó. Jelenleg a sorozat összesen hét kötetes, és vannak hozzá kiegészítő novellák is.

De lássuk végre, mivel találkozhatunk a borító alatt. Mivel az előzményeket nem ismerem, így nem tudok arra hivatkozni, hogy az előző kötetekhez képest hol kapcsolódunk a történetbe. Egy egész érdekes felépítéssel találjuk magunkat szembe. Adott egy fő szál, mely alapján Ríviai Geralt, a vaják (mutáns szerzet), akinek az a feladata, hogy megvédje Cirit, a különleges gyermeket, a Meglepetést. A lánynak olyan képességei vannak, amelyek egészen elképesztőek. A vajákok között harcolni tanítják, majd megismerkedik a mágiával is...

A fő szál valahogy minden fejezetben érezhetően ott van a háttérben, mindennek az az oka, ugyanakkor mégis olyan érzetet hagy maga után a kötet, mintha önálló történetekből álló novelláskötet lenne, amiket csakis ez a fő szál tart egyben.

Ríviai Geralt
(Forrás és infó a játék 3. részéről: LFG.hu)
Roppantul tetszett ez a fajta megoldás, mert nem az kerül erőltetve a középpontba, hogy Geralt és Ciri utazgatnak, hanem sokkal tágabb teret imerhetünk meg. Részt veszünk egy tanácskozáson, ahol kimondják, mi legyen Ciri sorsa, láthatjuk Geraltot, aki le akar vadászni egy Rience nevű fickót (aki keresi Cirit, és aki végezni akarna Geralttal). De láthatjuk, ahogy Kökörcsint, a regélőt fenyegetik és információkat akarnak belőle kihúzni Geralt hollétével kapcsolatosan.

Megismerhetjük Yennefer, a varázslónő történetét is, milyen szálak fűzik Geralthoz, hogyan kapcsolódik be Ciri életébe. Megismerhetjük Triss Merigoldot, aki szintén Geralt múltjából keveredik elő, de szintén bekapcsolódik Ciri életébe. Mivel Geralt mindenáron meg akarja védeni a lányt, hiába ő a főszereplő, mégis Ciri körül forog mind az ő világa, mind mindenki másé.

Maga a regény bizonyos témákat meglehetősen humorosan kezel, ezzel oldva fel az egész történetet átszövő feszültséget. Az író ért hozzá, hogyan tartsa fent a figyelmet. Néha tényleges, néha pedig verbális csatákat láthatunk (utóbbinál inkább a politikai indíttatások, míg előbbinél a leszámolások a mérvadóak).

Lények tekintetében egyértelműen a tündék, a vajákok és a varázslók vitték a prímet, ugyanakkor néha találkozhatunk törpökkel is (egy fejezetben nekik is akad azért kiemelkedőbb szerep). Tetszett ez a faji diverzitás. Van itt tündék által vívott háború (a Mókus csapat lázadozásai), és annak bemutatása, hogy az emberek és más lények hogy tudnak, vagy hogy nem tudnak egymás mellett békében élni. Érdekes annak felvázolása, milyen lényeknek milyen szokásaik vannak, és ezzel hogyan egyeznek ki más fajok (vagy hogyan nem). Mennyire képesek összeegyeztetni a különböző lények a kulturális szokásaikat. A vajákkal, mint fajjal most találkoztam először. Meglehetősen érdekes, hogy valakik úgy jutnak előnyökhöz, hogy saját testüket eltorzítják, mutációs szereket vetnek be, hogy új képességekre tegyenek szert. Ezek az emberek már olyan félszerzetekké válnak, akiket felbérelhetnek különböző feladatokra, és akiknek a harc az életük.

A szereplőgárda meglehetősen széles skálán mozog. Rengeteg karaktert mozgat meg, és teszi ezt úgy, hogy teljesen mindegy, hány új arc bukkan fel, könnyedén beleillenek a képbe, és hamar megszokjuk a jelenlétüket. Gyorsan duzzad fel a szereplők száma, ez mégsem zavaró, és mindenki a helyére kerül. Nincs katyvasz, hogy ki kicsodának a kicsodájának a mije.
Akinek a további sorsalakulását várom, az nem más, mint Merigold és Yennefer. A két varázslónő egykor jó barát volt, ebben a kötetben viszont inkább elvannak egymás mellett annak tudatában, hogy a másik él (múltbeli események hatása). Most viszont kaptak egy újabb közös pontot (Ciri), aki által újra találkozhatnak majd, esetleg egy következő kötetben.

Összességében nézve ez egy olyan regény, amit minden igazi fantasy rajongónak tudok ajánlani, illetve a játék rajongói is bátran kézbe vehetik - illetve azok, akik még nem rajongói a játéknak, de azzá válhatnak. Mindenki részére van benne legalább egy olyan történet, amit megszerethet, és mindenki talál benne olyan figurát, aki közel áll hozzá.


GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *