Vivien Holloway a elindult a csúcs felé. Mindig érdekes az, hogy egy író honnan tart hová, és út közben mi az, amit úgy hagy maga után, mint Jancsi és Juliska a morzsákat az erdőben. Ebben az esetben az olvasó maga a madár, aki felcsipegeti ezeket a "morzsákat".
Vivien Holloway útja azért kalandos, mert sokszínű. Fiatalsága ellenére látványos fejlődésen megy át. Regénnyel vágott neki a könyves világnak, majd kisregénysorozata, novellái is kikerültek az asztalfiókból. A Pokoli szolgálat egy olyan nyitókötet volt, amelyben sokan bírálták, hogy túl nagy hangsúlyt fektet az érzelmekre, a főhőse szenvedéseinek ecsetelésére. Viszont pont azoktól a momentumoktól volt érdekes: képes megfogni az olvasókat? Winie Langton rövid történetei jócskán könnyedebb hangvételűek, főhőse pedig egy szeretelen, fiatal lány, aki tolvaj (ezúttal a fantasy helyett egy steampunk világban). Néha eszembe juttatja Goldenlane Thani karakterét, aki furmányos, és mindig abszurd helyzetekbe keveredik. Winie Langton és a meséi már úgy jutottak el hozzánk, hogy V.H.-re felfigyelt a Főnix Könyvműhely, akiknek a gondozásában kijött a Morrighan sorozat első kötete, a Moira. Így jutottunk el tehát napjainkig.
Érdekesség, hogy a könyvhéten a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek steampunk antológiában többek között olvasható egy Vivien Holloway novella is.
Moira története hasonlóan borongós és sötét, mint a Pokoli szolgálat, viszont itt már sor kerül a feszültség oldására néhány csipkelődős párbeszéddel. Moira teljesen hétköznapi lány, egyébként zsaru (járőr), akinek egyik napról a másikra fenekestül felfordul az élete. A gyilkosságiak vezetője felkarolja (beveszi a gyilkosságiakhoz), miközben egy fura fickó beleköltöztet a testébe valamit. Ha a hétköznapi élet súlya nem lenne elég (apja beteg, az ex-pasija féltékenykedik), kap a nyakába egy egész legendát, ami életre kel.
Nem hittem volna, hogy ilyen nyuszi kerül elő a kalapból, de zseniális. Brit és ír mitológiai alkok elevenednek meg a könyvben, akik jelen korunkban burkoltan vívják tovább több ezer éves háborújukat. A szabályok ugyanazok, a világ rendje viszont más, és ehhez kell mind a druidáknak, mint a vatiknak alkalmazkodni. A gyilkosságot, amit a háború nevében tesznek, nem úgy kezelik, mint régen. A legenda szövésénél látszik az aprólékos, kidolgozott munka, amelyet vélhetően egy sor kutatás előzött meg. A legenda felvezetése, és Moira életébe történő beépítése igazán érdekes kanyarokat ad a történetnek.
A történetben néha kapunk betekintést Morrighan életébe, néha Moiráéba (ebből többet), és ez a kettő pontos harmóniába kerül egymással. A történet nagyon aprólékosan van összerakva, és a legapróbb részletekre is odafigyelt az író. Egy-két helyen csúszik csak el a részletekben, viszont a végéig megmarad a nyugodt történetvezetés, mindennemű kapkodás nélkül. Mindennek megvan a maga helye és ideje (például elengedhetetlen kellék a kávé), és ez jól is van így. Néhol ugyan előfordul, hogy jelenetek igen hasonlóan ismétlődnek meg, viszont az ezeket követő sorok általában annyira sodróak, hogy mintegy déja vu élményként maradnak meg.
A szereplőgárda meglehetősen átlagos, minden karaktertípus képviselteti magát. Moira a kemény, független női hős, aki néha gyámoltalan kislánnyá válik. Logan a hős megmentő (néha hős, néha kemény) aki nekem a végén kicsit sok volt. Drake, a tudós, akinek minden válasz a birtokában van, és Lainn, aki a vezető.
Néhol olyan érzésem volt, mintha a Szépség és a szörnyeteg karaktereinek egy új történetét olvasnám, ami bevallom, egy kissé elfogulttá is tett a könyvvel kapcsolatban, mert szerettem a sorozatot.
Összességében nézve ez a könyv most kihúzott egy kisebb olvasási kátyúból, és már csak ezért is megérte elolvasni. Az utolsó sorok után azt kívántam, bárcsak már nyúlhatnék a folytatásért, de ez még sajnos várat magára...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése