Így az év vége felé megszaporodott kicsit a humoros könyveim száma, így ezekből szemezgettem nektek párat. Az 1001. bejegyzést egy olyan könyv kapja, melynek szerzőjétől akkoriban olvastam először (Családom és egyéb állatfajták), mikor még csak szakközépiskolába jártam.
Igen megtetszett akkoriban az író elbeszélése, ahogy belekombinálta az állatokkal kapcsolatos megfigyeléseivel és kalandjaival. Kicsit olyan, mintha a Natgeo műsorán néznénk az állatok életét, majd néha átkapcsolnánk egy olyan csatornára, ahol realityk mennek.
Sajnos az első kötetet annyira régen olvastam, hogy a blog még kósza gondolatként sem volt jelen az életemben, és a kötetet is csak kölcsönbe kaptam. Viszont a második kötet, melyet az el nem mondott családi sztorik ösztökéltek a birtokomba került, elolvastam, és íme...
Ezúttal is humoros családi sztorik egy csokrát kapjuk a szerzőtől, aki Korfun lakik, és mindenféle állatokat gyűjt, tanulmányoz és közben abszurd helyzetekbe keveredik. Így lehet, hogy látogatója lesz egy medve. Illetve ő látogat meg egy több órán keresztül enni képes grófnőt, aki aztán megajándékozza egy házi szellemmel... akarom mondani bagollyal. De van itt különös bírósági per, és néhány különc vendég/baráti figura, akik énekelnek, vitorláznak, és persze nem hagynak nyugtot se a családnak, se a rekeszizomnak.
Gerald Durrell ismét az állatok iránti szeretetre és tiszteletre próbál megtanítani minket. Hogy képes bezsúfolni egy fél állatkertet egy olyan házba, ahol már amúgy is olyan sok faj él? Ezúttal gyűjt süncsaládot, tengeri csikókat, csigákat, moszatokat és még számtalan mindenféle mást... Figyel meg csiga párosodást, kígyókat, egy táncoló medvét, egy levágott Fejet, egy flúgos tengerimedvét és oldalakon keresztül kalandozhatunk tengeren és szárazföldön, állatokkal körbevéve.
Nemigazán lehet mit hozzáfűzni a könyvhöz. A szokásos durrelli stílust hozza, a lazaságot, a humort, ami mellett mégis az árad minden sorából, hogy az állatvilág egy olyan varázslat, amit az embernek meg kell élnie, figyelnie, és beleolvadnia.
Összességében nézve tehát Durrell hozza a szokásos formáját, és az emberre egyenesen ráragad olvasás közben az a mély áhitat, ahogy ő látja az állatvilág legfurább jelenségeit, és egyedeit, legyen szó egy gyönyörű bagolyról vagy egy egyszerű csigáról...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése