Jonas Jonasson az az író volt nekem, akin rengeteget nevettem A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt című könyvénél. Aztán jött Az analfabéta, aki tudott számolni. Egy újabb zseniális húzás volt Jonasson tollából, ami színvonalban nem maradt el az első regénytől. Végül a sort a 2015-ben megjelent Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok) folytatta. Ebben is voltak humoros megmozdulások, de valahogy már nem adta azt az élményt, mint az előző két kötet. Végül 3 évre el is hallgatott a magyar közönség előtt az író. Idén (2018) újra jelentkezett az Athenaeum kiadó egy újabb Jonas Jonassonnal... (Ezúton is köszönöm a könyvet a kiadónak.)
Történetünk visszakanyarodik Allan Karlssonhoz, a 100 éves emberhez, aki éppen a 101. szülinapjára készül. Nagy csinnadrattát terveztek az öreg férfi tiszteletére némi hőlégballonozással. Ez annyira jól sikerül, hogy Allan és spárgatermesztő barátja, Julius véletlenül elstartolnak a magasba, és elkezdődik földkörüli kalandjuk...
Először Észak-Koreába vetődnek, miután "hőlégballon-törést" szenvednek és felszedi őket egy phenjani hajó. Miután kiélvezték Kim Dzsongun vendégszeretetét, átutaznak Donald Trumphoz is kicsit. Végül a sort Angela Merkel fejezi be... Legalábbis Afrikából kap hírt a 101 éves svéd férfiról...
Hova is tenném J.J. ezen kötetét? Valahova a 3. helyre. Igen, valóban jobban tetszett, mint Gyilkos Anders története, mégsem mondanám, hogy túlontúl kiemelkedne. Hőseink ezúttal is sok esetben Allan folyton járó szája, sok esetben a szerencséjüknek köszönhetően kerülnek egyik zűrös helyzetből a másikba, egész abszurd szituációkba, amikből aztán kitáncolnak így vagy úgy... Amit hiányoltam (és a 100 éves embernél megvolt), hogy több ilyen abszurd sztori legyen. Ehelyett elnyomta az egész könyvet (és rányomta az egész sztorira a bélyegét) az aktuálpolitikai helyzet. Ezúttal a középpontban nem atombomba, hanem urán áll, ami miatt üldözik hőseinket, hiszen senki sem tudja hova tenni, hogy kerülnek ők a képbe. Túl sokat kapunk Trumpból, Kim Dzsongunból, Merkelből, meg a svéd külügyminiszternőből ahhoz, hogy élvezhető legyen az egész. Kicsit olyan érzetem volt, mintha bekapcsoltam volna a tévében a híradót...
Amit a továbbiakban szintén nem sikerült megértenem és elfogadnom, hogy az előző könyvekben puszta balszerencsék sorának köszönhetően haltak meg emberek. Itt azonban két embert is kvázi meggyilkolnak... Ezzel nem lenne bajom, de egy gyilkosságot humorosan eladni azért valljuk be, hogy elég abszurd...
Hőseink egyébként mindenféle vállalkozással próbálkoznak. Julius ugyebár spárgatermesztő, majd miután szerencsétlen módon akarnak kirabolni egy élelmiszer boltot, átnyargalnak a koporsó készítésre. Ebben a foglalkozási ágnak egy náci temetés és egy bosszúszomjas náci öcsike vet véget.
Árukapcsolás gyanánt halottidézéssel próbálnak meg pénzt szerezni, amiről kiderül, hogy korántsem egyszerű. A csapat kibővül Sabine Johnsonnal (igen, ugyanaz a vezetékneve, mint Juliusnak), akivel Afrikába mennek, hogy a nő érzékei jobban működjenek halottidézéskor...
A trió nagyjából az egész világot körbejárja, Észak-Koreától kezdve Svédország-Dánián át Németországon keresztül USA-ig. Mindenki akar tőlük valamit: egy náci öcsike bosszút, a svéd külügyminiszter nem ismerni Allant, Angela Merkell először megtudni, hogy Allan Észak-Koreának dolgozik e, majd csak simán a koreai uránt... Trump csak őrjöngeni. Putyin meg megtudni, hova tűnt az urán, illetve befolyásolni minden választás kimenetelét, hogy olyan legyen, ahogy neki tetszik...
Összességében nézve az rontja el a kötetet, hogy annyi aktuálpolitikai helyzetet rak bele, hogy elnyomja az Allanék vonalában rejlő összes vonalat. Kiszorítják a politikai történések az abszurd helyzeteket, amikben Allan és csapata még belekerülhetne. Ráadásul a lopás és gyilkosság része valahogy nem illik a 100+1 éves ember történeteibe... Csorbítja a báját, a humorát, amit eddig szerettem benne...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése