Jouvain - Az elveszett közlegény

"P. Howard? Charles Lorre? Ki rejtőzik a titokzatos Jouvain név alatt? Tuskó (aki itt nem Hopkins), Fedor Pozdorjevics Alekszej Makár egészhülye cárgárdatiszt, vagy éppen a főhős, a Márki, aki elegáns szmokingjához mezítlábat és kerékpár-fékhuzalon függő monoklit visel. És az erőd, a dzsungel, a verekedések… Akár P. Howard, akár Charles Lorre írta ezt a regényt, mely 1942-ben jelent meg először és mindmáig utoljára, egy biztos: az olvasó nagyon jól fog szórakozni. „ Eközben a csapos kihúzta a két matrózt az asztal alól, és lefektette a sarokba a hajóács mellé, a három cetvadásznak elmúlt az epeömlése, a két kokaincsempész lenyelte a torkán akadt falatot, és Pamacs, a zsebtolvaj kihúzta a kezét a saját zsebéből, és áttette a szomszédjáéba. Ezzel helyreálltak a normális állapotok a Hat pár rendőrcsizmában.""

Ismeritek azt a szituációt, mikor annak érdekében, hogy ne tudjatok túlköltekezni, fogtok egy marék aprót, lementek a boltba, hogy minden szükségest megvegyetek, ami kell, és a végén pont arra nem telik? Lementem a boltba 400 forinttal, hogy vegyek tejet , meg egy kis zsemlét, és a végén csak ez az egy könyv jött velem haza...

Szeretem Rejtő Jenő könyveit, mindegy, hogy milyen álnéven is íródtak. Ezt a könyvet úgy hirdették, hogy nem tudni, az ő alkotása e, de nagyon hasonlít rá a stílus.

Ugyanakkor visszaköszönnek rejtői karakterek (pl. Márki, Sörte, Tuskó). Történetünk három hőse Márki, Sörte és Tuskó a seregben szolgálnak, ahonnan aztán elszöknek. Egy különös férfi különös halála... egy táborba való befogadás után egyre különösebb kalandokba keverednek. Az őrmester, akit szeretnek, megjelenik, és mindent felborít, amit addig felépítettek maguk körül. De aztán jön a következő csavar, mikor kiderül, kicsoda is a Márki valójában, és hogy miatta történt minden katyvasz.

A történet rövidsége megengedi, hogy az események peregjenek, és egymás után, egyre gyorsabban történjenek a dolgok. A végére már annyira besűrűsödik minden, mint a tejbe öntött pudingpor, és ahogy kihül, bennem például hiányt hagyott... Volt csattanó, de annyira gyorsan, össze-vissza kapkodva magyarázkodik a vége a könyvnek, hogy egyszerűen nem tudtam úgy értékelni, ahogy például egy vérbeli Rejtő könyvnél értékeli az ember. Egyszerűen nekiáll magyarázkodni, hogy jah, hát ez ezért volt, az meg azért, az meg amazért, és így meg ezért történt ez meg az meg amaz... Egyszerűen kapunk a végére több tíz oldalnyi magyarázatot, ami úgy hat, mintha a viccnél magyarázni kellene, hogy miért kell nevetni, mi a poén.

Összességében nézve a történet jól indul, a stílus gördülékeny, tényleg hajaz Rejtőre. A fordulatok sem rosszak, pont akkor jönnek, mikor az ember már unná a nyugis helyzetet. De a vége sajnos annyira lenyomja az egészet, hogy egy kicsit rossz szájíz marad a remek kezdés után... Azért, aki Rejtő Jenő könyveit szereti, annak ajánlom kipróbálásra (nem hosszú darab, úgyhogy annyira nem fekszi meg a gyomrot, ha nem tetszik...)

GR-ezők szerint: