Fülszöveg:
Anyámat 1967-ben vesztettem el, azt hittem, sose lesz belőlem ép ember a temetése után. Hogy valahogy talpra álltam, férjemnek köszönöm, aki szokott csöndes estéink egyikén nagyon is felfogott hallgatásomból azzal a szelíd mondattal idézett vissza reális életünkbe: "Rajtad mindig a munka segített, miért nem élsz a magad gyógyszerével? Lenke - mindketten így hívtuk anyámat - mióta élsz, mindig begyógyította minden reális-irreális sebedet. Tündér gyermekének születni nagy áldás, miért nem akarod rögzíteni az emlékét, hogy mások is megismerhessék? Te vagy az egyetlen, aki megteheti és képes erre." Kétségbeesetten hárítottam a csendes biztatást, képtelenségnek éreztem, hogy megbolygassam összemetélt tudatomat azzal, hogy megpróbáljam visszaidézni a holtat, részint úgy gondoltam, képtelen ötlet, részint olyan beteg és nyomorult voltam a jelenléte nélkül, hogy eleve kudarcnak éreztem a kísérletezést is. A férjem sose kényszerített semmire, ezen az estén és sok rákövetkező, szintén hallgatag estén se tette, csak annyit mondott: "Majd meglátjuk. Lenke megérdemelné, hogy megmutasd az anyádat a világnak, és neki kevés a rózsaszín márvány sírkő a pár soros verssel. Ha valakinek, neked, és egyedül csak neked fog Jablonczay Lenke válaszolni, ha megkérdezed, és elmondatod vele, ami megértéséhez nem voltál a haláláig elég ép vagy teherbíró, magad is asszony, felnőtt." Az én férjem sose tévedett, ha utat mutatott valahová, behunyt szemmel elindulhattam, jobban ismert önmagánál. A könyvet, amelynek Jablonczay Lenkét életre kellene keltenie, megvalósíthatatlan feladatnak éreztem, ha olykor eszembe jutott, iparkodtam elűzni a gondolatát is. Anyám úgy parancsolt nekem mivoltával, szellemiségével egész életemen át, hogy tudtam, ha ő akarná azt, amit a férjem ajánlott, valami rejtelmes módon elmondaná nekem. Múltak a hónapok, eltelt három év, amikor férjemmel együtt meghívtak Amerikába, a State Department vendégei voltunk. Lenke Amerikában szólt hozzám és utasított: ha vágyol utánam, támassz fel és keress meg. Szavadra visszatérek az örökkévalóságból és elmondom neked mindazt, ami megértésére még túl fiatalnak ítéltelek. De most szabad a pálya, keress meg, egymagad kevés leszel hozzá, de segít neked, ha megkéred, egyház, állam, minden hajdani rokonunk, barátunk, életünk szereplői és szemlélői. Ne félj, kicsim, én is segítek. Ha hazakerülsz Amerikából, állj neki a munkának, keresd meg életem történelmi hátterét, egykori helyszíneit, famíliánkat, egy valamikori régimódi történet drámájának főszereplőit. Papok fognak segíteni, apácák, bankárok, tudósok, most megcsinálhatod a saját magyar Elektrádat, és én melletted leszek addig a percig írás közben, míg oda nem kell, hogy testemből adjalak a valóságos életnek, és boldogan és rémülten először látom meg az arcodat azon a bizonyos langyos október ötödikén.
Azért kezdtem el olvasni a könyvet, mert a színházban játszották színdarabként, és sikerült rá jegyet szerezni. Mielőtt színpadon látnám, az előtt szerettem volna olvasni, ez részben teljesült is.
Szabó Magda nem egy könnyen emészthető. A témái olyan távol állnak tőlem, mint a macskák attól, hogy teknőssé váljanak. Egyszerűen annyi szomorúság gyűlt benne össze, hogy a könyveiből csöpög. A Régimódi történet sem kivétel. Jablonczay Lenkével körülbelül semmi jó nem történik az élete során... Magda állítása szerint az anyjáról szól a történet, viszont inkább egy családfakutatás eredményének felvázolása a kötet, mintsem regény... Ádámtól és Évától (értsd: Árpádok kora) kezdi felvázolni, honnan is jöttek az ősei. Aztán eljut a dédnagymamájához a magyar táj küllemének bemutatását követően. Onnan vezeti le, hogy születik meg az anyja, milyen körülmények/viszonyok utalkodnak a családokban, kik között és milyen ellentétek feszülnek.
Aztán megszületik Jablonczay Lenke (az anyuka), akinek hányavetett élete van, senki sem becsüli meg, mindenki csak bántja, vagy sanyarú sorsban tartja. Végül akkor kezd pozitív irányba menni az élete, mikor másodszor férjhez megy. Boldog a férfival, születik tőle lánya is. Viszont továbbra is szegénységben, nyomorban élnek...
A történet tanulsága az, hogy egyszer fent, egyszer lent, illetve a végén már az a tanulság, hogy akit nagyon szeretünk, hülyeségekbe is képesek vagyunk belemenni, hogy neki jó legyen (még akkor is, ha semmi logika vagy józan ész sincs abban, amit csinálunk). Ez is egy olyan regény, ami sanyarú emberi sorsokat mutat be, ahol állandó a kilátástalanság, a borzalmak sora. Amikor jönne a nyugalom, akkor beüt a világháború, a sorkatonaság, a kötelező besorozás elleni "kummantás", meg a nincstelenség. Ráismerhetünk kicsit jelen korunkra is, ahol ismét következik a Kondratyev-ciklus lefelé ívelése (értsd: következik a világválság). Jablonczay Lenkéék is pontosan ebbe futnak bele a regény végén, és úgy próbálnak meg fennmaradni a felszínen, ahogy tudnak. A szeretet segít nekik átívelni a gondokon, és végül a humor oldja fel a keserűséget.
Ami a színdarabban igen tetszett, hogy próbálta elvenni a regényben fellelhető állandóan borús hangulatot. Néha becsempésztek egy-egy helyzetkomikumot, vagy csak simán kihasználták a magyar nyelv szépségeit egy kis humor kedvéért. Ha ez nem lett volna, valószínűleg életuntan jöttem volna ki a színházból. Úgyhogy mindenkinek ajánlom a színdarabot. Igaz, a regény kb. 1/2 -ed vagy 2/3-ad részét dolgozza fel... Viszont a vége rész már annyira nem tartogat úgyse sok eseményt, úgyhogy Lenke első válásáig tart a színdarab. Azért kíváncsi lettem volna, hogy mutatják be Magda apját a színpadon, de így sem volt rossz a darab, szóval színházkedvelőknek kihagyhatatlan.
Összességében nézve ettől a kötettől sem vártam többet, mint anno amit Az ajtó nyújtott... Ugyanúgy egy keserű történet, ahol persze megjelenik egy erős női karakter (ezúttal Jablonczay nagymama, alias Mari), meg csomó olyan szereplő, akik elvesznek körülötte. Mindig a kemény női karakter a regényei főhőse, aki körül a többiek keringenek, mint a bolygók a nap körül. Aztán a végén következik valami pozitív előrelépés, egy pozitív kép, ami nem az az igazi "happy ending" végződés, úgyhogy annyira nem lesz édes a szánk íze... Egyelőre most szükségem van valami lazább limonádéra, hogy kicsit pozitívabb képeket is lássak, ne csak ezt a rideg valót....
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése