A kötetet egy kolléganőmtől kaptam, akinek ezúton is köszönöm.
Az anyaság egy olyan dolog, amit mindenki máshogy csinál. Ki jobban, ki rosszabbul... De vajon ki dönti el, hogy ki az anyább anya? Egy nő mi alapján érdemli ki az anyább anya címet?
Két anya mesél őszintén arról, hogy bizony néha ők is elfáradhatnak... Néha hagyhatják a gyerekeiket kibontakozni, játszani, gyereknek lenni. Néha fordíthatnak ők is időt a saját hobbijaikra a gyerekeik mellett. Néha lehet elegük a világból, néha pedig lehetnek tanácstalanok, hogy mit kellene tenniük egy adott szituációban?
Szeretem azokat a megmondó embereket, akik nincsenek bent egy adott szituációban, de azonnal ítélkeznek, illetve kéretlen tanácsokkal látják el az embert (ha érintettek az ügyben, ha nem). A gyereknevelés pontosan ugyanilyen.
Amíg az embernek nincs gyereke, könnyen ítélkezik és mondja azt: "én ezt nem így csinálnám..."
Az igazság az, hogy mindenki máshogy csinálja és mindenki azt hiszi, az övé a jó módszer. De mitől lesz egy módszer jó? Ki ítéli ezt meg és ki ítélheti ezt meg?
A könyv remekül bemutatja az anyák mindennapi gondjait és hogy milyen ítéletekkel szembesülnek sorstársaiktól is... Ugyanakkor a szerzőpáros meglehetősen független elvű, ha gyermekük meghívja őket a világukba, akkor ott vannak, amúgy pedig hagyják kibontakozni a gyermeki fantáziát. Ugyanakkor a saját életüket is élik, űzik a hobbijukat miközben ugrásra kész anyák, hogy belépjenek a gyermekük mellé, ha annak szüksége van rájuk.
Összességében nézve nem lehet mit mondani a kötetről. Anyák mesélnek a "sorsukról", a nehézségeikről néhány rövid szösszenetben. Biztosra veszem, hogy minden anya talál benne legalább egy olyan történetet, amivel tud azonosulni... Legyünk a gyerekeink leganyább anyja!
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése