Néha annyira elbűvölnek a borítók, hogy egy-egy darabnak nem tudok ellenállni. Nyilván a jó marketing egy remek borítóval kezdődik.
A Könyv Guru kiadó szárnyaikat bontogató íróknak ad lehetőséget arra, hogy megjelenjenek. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet.
A bejegyzés helyenként spoilert tartalmaz, ennek tudatában folytasd kérlek a bejegyzés olvasását!
Erik gimnazista srác, aki öttusázik, az osztálya legmenőbb fiúja, jól néz ki és úgy érzi, övé a világ, bármit megtehet. Egy nap azonban egy lánnyal csúnyán kibabrál, és az megátkozza. A Németországban élő fiú egyszer csak azon kapja magát, hogy az élete fenekestül felfordul.
A barátairól megtudja, hogy nem is igazán barátok, az anyukája meghal, a balhéi miatt kicsapják az iskolából és ha ez mind nem lenne elég, az apja (akivel amúgy nem jön ki túl jól) úgy dönt, elvállal egy előléptetéssel járó munkát Magyarországon, így költözniük kell...
Magyarországon az iskolában megismerkedik Lucával, akibe azonnal szerelmes lesz első látásra. Nem tudja, de egy titokzatos kapocs köti össze kettejüket, ami már több korszakon átívelő történettel rendelkezik és mindig ugyanúgy ért véget: szomorúan.
Luca kap figyelmeztetést, hogy tud tenni azért, hogy megváltoztassa a sorsot, amely meg van nekik írva, a kérdés az, hogy a lány végre megtöri az ördögi kört, vagy valaki másra vár ez a feladat egy következő életben...
Nem tudom miért, de a borító tetszett, és eléggé kifejező is. Ahogy elkezdtem olvasni már éreztem, hogy a stílussal nem fogok tudni kibékülni. Olyan az egész, mintha egy általános iskolai fogalmazás lenne. A szóhasználatot illetően megvan az a 100-200 szavas készlet, amiből összeállnak a mondatok. Erik mindig ugyanazokat a jelzőket használja Lucára és mindig szakasztott ugyanazokat a dolgokat jegyzi meg (hogy milyen a mosolya stb.) Ha csak maximum kétszer jegyezné meg, akkor talán még beleférne, de hogy minden találkozásukkor mindig ugyanazokat emeli ki és mindig ugyanúgy...? A vége felé még szembetűnőbb ez a jelenség, mert arrafelé már egymás hegyén-hátán vannak a szóismétlések, akár egy mondaton belül is! (pl.: "Az arca elvörösödött és könnyek kezdtek patakzani az arcán") Valahogy nem tudtam kibékülni ezzel a szegényes szóhasználattal, még annak tudatában sem, hogy ifjúsági regény, amit kamaszok mesélnek el.
Bizonyos kifejezések pedig kifejezetten irritáltak. Erik edzésében volt "két kili". Vagy négy kili. Ne találjunk már ki új szavakat. A kili, az a Kilián/Kiliána, illetve a Kilény név becézett változata. Ha kilométert fut és komoly sportember, akkor NINCS kili! (Még akkor se, ha ő egy vagány kamaszfiú.) Semmi más egyedi szót nem használ, úgyhogy a kilométerre se aggasson más kifejezést!
A stílus azért is problémás, mert három ember szemszögéből is látjuk az eseményeket E/1-ben: Erik (a legtöbb szövegrész), Gábor (Erik apja) és Luca. A narratívákkal az a probléma, hogy mindegyik ugyanabban a stílusban és ugyanazzal a szóhasználattal/szófordulatokkal adja elő a mondanivalóját... Ha három teljesen különböző embert akarunk megszólaltatni, biztos, hogy lesznek eltérések abban, hogy ki mit hogyan ad elő... Mindenkinek más a szava járása, más élethelyzetből jöttek, más életkorúak, miért használnak mégis mind a hárman ugyanolyan stílust? Ez a három karakter viszont teljesen ugyanúgy osztja meg az olvasókkal a gondolatait, ami nem túl hiteles. Nem hiszem el, hogy Luca csak a "ciki" szót ismeri, ha már ő az osztály éltanulója, és legjobb kislánya. Miért ne használhatná például a kínos, kellemetlen stb szavakat?
Ugyanakkor, az olvasó nem ostoba. Erik kap egy medált az anyukájától, amiről az elején sok szó esik, és minden fejezetben meghallgathatjuk a történetét. Hogy az anyjától kapta a halála napján, és hogy miért éppen nyílvessző... Köszönjük a sokszori emlékeztetőt, elsőre is megvolt, hogy miért jelentős az a medál Eriknek. Itt is pontosan ugyanazokkal a szavakkal van kifejezve, mintha ctrl+c, ctrl+v lett volna...
A történet maga lehetne izgalmas, de nem az. Nagyon sablonos és a karakterek sem fejlődnek sehova. A jó karakterek csak jók, a rossz karakterek meg csak rosszak... Most ki lehet jelenteni, hogy dehát Máté a rosszak bandájából átállt a jóba és segített nekik. Minden könyvbe kell egy "áruló", miért ne lehetne ez Máté? Ettől még ő sem lesz jó fiú. Illetve hogy Erik a regény elején rossz fiú, aztán meg hirtelen megjavul. Ez nem karakterfejlődés, hogy egyik pillanatban még nagymenőt játszik, a következőben meg az élete lejtmenetbe kapcsol, ezért fülét-farkát behúzva önsajnálatba merítkezik, mert a pozitívból a negatív életélményekbe esett át. Később láthatjuk, hogy amint újra pozitív lesz az élete, már megint játsza a nagymenőt, úgyhogy ez nem karakterfejlődés.
Mind a két főhősünk "Mary-Sue" karakter. Erik is, hiába játszotta a
vagányt az elején... Miután meghal az anyukája, csak jó dolgokat tesz, ő
lesz az igazság bajnoka... Luca meg egyszerűen nem tud rosszat
csinálni, mindenki szereti és odáig vannak érte a suliba is a srácok.
Luca egyébként Alexszel jár. Spoiler, de szakítanak. Alex hogy reagál?
Semmi gond, régen is barátok voltunk, maradjunk ezek után is azok... Kis
kiakadás se, hogy mennyi időt és energiát áldozott Lucára, aki meg
simán lecseréli egy "újabb modellre".
A párbeszédek eléggé gyengék, és nemigazán viszik előbbre a történetet, csak laptöltés. A karakterek meglehetősen karót nyeltnek tűnnek a szövegeik alapján, mintha mindenki mindenkivel udvariaskodna csak.
Időkezelés az nem létezik. Egyrészt az elején a múlt és a jelen idő keveredik, ami szintén következetlenség. Másrészt mindenki mindenhova ugrál térben és időben. Egyik pillanatban még megy egy párbeszéd valahol valamikor, a következőben már a karakter valami másik színen van, mindennemű átvezetés nélkül és lehet, hogy akár három órával is később. Nagyon sok ponton következetlen. Az egyik karakter elmeséli a saját szemszögéből a történetet, majd a másik karakter is a saját szemszögéből, de a kettő nem teljesen passzol.
Gábor monológjai marha feleslegesek. Az első monológjai mind arról szólnak, hogy ő nem akar foglalkozni a gyerekkel, jaj, Julia, sajnálom, hogy nem tartottam meg az ígéreteimet. Miért kell ennyit ragozni ezt? Később meg azt látjuk, hogy mennyire sajnálja Eriket, jaj, csak öngyilkos ne legyen a gyerek! Ráadásul minden alkalommal ugyanazzal a néhány szóval? Gábor szemszöge nem sokat tesz hozzá a történethez, így ez fölösleges helyfoglalás.
Az elején Németországban játszódik a történet, ahol Gábor magyarul beszél a fiúhoz, Julia (az anya) nem tudjuk, hogy milyen nyelven (német? magyar?). Ezek nem különülnek el sehogy, ahogy a későbbiekben sem derül ki! Ha már annyira bele kellett tenni ezt a vonalat és Eriknek ilyen marha fontos a nyelvtudatosság, akkor a legkifejezőbb az lett volna, ha németül kerülnek bele Erik mondatai, illetőleg, amikor a németórás jelenetek vannak a magyar iskolában, azt a pár mondatot lehetett volna németül írni. Csillaggal a lap alján lehetett volna fordítás magyarra, vagy a könyv végén és akkor meg van oldva. Ráadásul a pszichológus nő is németül beszél hozzá, de nem derül ki, hogy később is, minden alkalommal? Persze a végén kapunk két (egyszerű) német mondatot, de ez amolyan eső után köpönyeg, tök fölösleges oda már németül berakni, ha a regény elején ez nem ment... Erik németül történő beszélgetései tehát így sikkadnak el, nem annyira hangsúlyos, hogy ő jobban szeret németül beszélni, mint magyarul. Így a könyv eleji "hisztijének", mi szerint utálja a magyar nyelvet, nem marad foganatja.
Viszont beszélnünk kell a történet elejéről, ami nagyon kiverte a biztosítékot. Julia meghal autóbalesetben. Ez kap egy teljesen érthetetlen magyarázatot: nagyon lassan ment, mégis megcsúszott az úton és bumm. Annyira mégse mehetett lassan, ha megcsúszott. Miért csúszott meg? Esős volt? Jeges volt? Nincsenek kidolgozva a körülmények. Majd jön Gábor, és elmondja Eriknek, azért utálja a fiút, mert Juliát megerőszakolta valami pszichopata muksó, és így fogant Erik. Egyszerűen bedob egy ilyen témát, és ahogy ír róla a végén már annyira bagatel érzetet hagy maga után Erik folyamatos vergődése... hogy az anyja miatta halt meg, meg neki nem szabadott volna megszületnie sem stb. A megerőszakolás témája mindig nehéz. Méhkas, ha nem jól nyúl hozzá az ember és igen nehéz úgy belerakni egy történetbe, hogy az ember érezze a súlyát, a komolyságát. Erre kapunk egy ilyen megközelítést, mint a könyvben... itt sajnos nem tudtam komolyan venni, mert a regény első negyedében Erik önsajnáltatását látjuk, mert ez a végén már nem más... Megszakítja a barátaival a kapcsolatot, mert azok nem kérdeztek rá, hogy mi a helyzet vele és kívül került a körön. De ott a másik oldal: biztos, hogy ők nem voltak a barátai? Erik nem akart beszélni a történtekről. Mi van, ha a barátok meg úgy gondolták, hogy kínos a téma, nem akarnak rákérdezni, mert nem akarnak tapintatlanok lenni? Erik lelkizése az elején borzasztó idegesítővé és túlragozottá vált egy idő után, pontosan úgy, mint később a Luca iránti rajongása...
Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy Erik, miután kiheverte, hogy egy pszichopata a biológiai apja mit csinál? Amint megtudja Lucától a régi történetet a viking harcosról és a tündérről, ismét magát kezdi hibáztatni az anyja haláláért, hogy júj, az átok miatt volt... Mindegy, hogy mi történik, éppen valamiért lehessen önsajnálatba menekülni, majd elvárni mindenkitől, hogy körbeugrálják vigasztalással... Ez nagyon nagyon nagyon sok a könyvben. És mivel sokat akar markolni, nagyon keveset fog...
A következő pont az iskolai zaklatás témaköre, amit szintén magára vállal a könyv, hogy bemutatja. Egy Bálint nevű srác és a bandája terrorizálja az egész osztályt. Aztán később már úgy tűnik, hogy az egész iskolát, mert mindenki örül neki, amikor Bálintot végre kirúgják. A közösség mégis fel tud lépni ellenük, mikor Erik kiáll az egyik srác mellett. Kérdem én: addig miért nem tudtak közösségként fellépni Bálinték ellen? Bármikor megtehették volna... Ah, persze, így kellett hangsúlyt helyezni rá, hogy Erik a viking, aki békét teremt mindenhol, és hogy van benne egy őserő, meg ő igazi vezér... Bálinték egyre durvább szivatásai, majd a végén Erik halálközelbe juttatása annyira sablonos... Az a jelenet meg szintén hiteltelen, hogy Bálint beleüt a falba és eltörik a keze. Persze, Erik maga Jackie Chan... kimagyarázza azzal, hogy a vívásban is kell a reflex. Hát hogyne... Egyébként az utcán meg simán elverte volna Bálint egész bandáját. Harcművészetet hol és mikor tanult?
Erik egyfajta nemzeti hős lesz, főleg, miután Bálint bátyja jól ellátja a baját. Ez annyira átlátszó, annyira giccs, mintha egy gagyi amerikai filmet néznénk... Erik pár hete jár a suliba, és miután helyben hagyják, életveszélyes állapotban, majd visszatér a suliba, ahol az osztályán kívül senkit nem ismer és senkivel nem beszélget (!!!!!), hirtelen boldog boldogtalan meghívja a bulijába, megkérdezi, hogy van, és mindenki sztárolja. Na ez ismét kicsapja a biztosítékot, mert nagyon nem életszerű, és tényleg egy hollywoodi marhaság, ami nem illik ide!
Az már csak hab a tortán, mikor az epilógusban kapunk egy egy hónappal későbbi jelenetet, ahol Erik versenyen van. Nem hiszem el, hogy több hónap kihagyás után egy-két hónap alatt annyira visszaszerzi valaki a formáját, hogy megnyer egy európai szintű versenyt csak úgy.... főleg úgy, hogy törött volt a karja, ami több hét, majd utána rehabilitációs torna szükséges. Akinek volt már eltörve a keze az tudja, hogy utána a mozdulatokat, minden mozgást újra kell tanulni, és rengeteg izmot veszít a kar minden része, míg gipszben van! Ráadásul Erik kórházban is volt több hetet, meg összevagdosták, szóval a hasizma is sérült. Annyi sebből vérzik ez az egy hónappal később meg mindenkit leverünk egy versenyen, hogy... hagyjuk is. Teljesen hiteltelen és megint egy "kötelező-happy-ending" elem.
Összességében nézve, a túlerőltetések, túlragozások okozzák azt, hogy nem lehet semmit komolyan venni az egészből. Ráadásul mindig ugyanazzal a szókészlettel van minden kifejezve (a fájdalom, a szerelem, a rajongás stb.). Egyszerűen nem lehet átérezni a szereplők helyzeteit, nem tud az ember egyik karakterrel sem azonosulni. A párbeszédek, a jelenetek mind annyira gyermetegek... Maga a történet kidolgozatlan, a karakterfejlődés mint olyan nem létezik, és mindenkinek megvan, hogy melyik oldalon áll (vagy jó, vagy rossz, köztes állapot nemigazán van, még ha megpróbálja is elhitetni, akkor se...) A történet sablonos, a stílus darabos, nem lendületes, gördülékeny, hanem finomkodó. A szereplőkhöz nem mer hozzányúlni. Az átoktörés magyarázata is meglehetősen gyenge lábakon áll. Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy kalapba bedobta volna valaki az összes ötletét, és kihúzott volna belőle néhány random jelenetet, hogy "akkor ilyen kell a történetbe". Gyenge lábakon álló, kidolgozatlan amerikai tinifilm elemeket felsorakoztató iromány, rengeteg fölöslegesen lapot töltő elemmel. Sajnálom, mert az alap tündér-viking mesére izgalmas sztorit lehetett volna építeni...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése