Responsive Advertisement

2023. március 31.

Forrest Wilson - Szupernagyi

 Sose hallottam még Szupernagyiról, míg a párom egy délután el nem kezdett traktálni a sorozattal... Nem egy olyan tv sorozat, amit ilyen idős fejjel élvezettel néznék, de gyerekeknek nagyon kis bájos.

A könyv is teljesen ugyanilyen. Egy novelláskötetet kapunk Szupernagyi 5 kalandjával. Nem mesélik el, de Szupernagyi véletlenül kapja a szupererejét. A kedves skót nagymama ezután mindenféle szuperképességeket bevetve próbálja megakadályozni Pernahajderéket, hogy bűnt kövessenek el.
A kötetben meggátolnak gyémántrablást, bankrablást, egy sztár elrablását és a végén Szupernagyi még meg is menti Pernahajdert és Dagit.

Persze kapunk hasznos kütyüket (pl. időmegállítót, repülő biciklit stb.), amik sokat segítenek Szupernagyinak a szuperereje mellett. Edison és Willard mindig mennek Nagyival és segítenek, ahol tudnak. Persze Szupernagyinak minden lazán és egyszerűen megy, és mindig szerencsésen jön ki a helyzetekből.

A tv sorozatban persze részletezve van, hogy Szupernagyi milyen laza, görkorizik, meg minden. Itt például focimeccset dönt el az egyik történetben, egy másikban maratont fut, vagy éppen elver egy teniszcsillagot a saját sportágában. 

Nagyon gyermekies történetek, amik tényleg kisgyerekeknek szórakoztató, és mindenki ilyen nagymamáról álmodik. Rendes neve sincs Szupernagyinak, csak az hogy Szupernagyi. Mindenki tudja, hogy szuperereje van, mégis hagyják nevezni a maratoni futóversenyen is. Senkit nem zavar, hogy utolsó helyről is be tud futni az élen.

A rövid történetek között szerepelnek rajzolt képek is, amik tovább csökkentik az olvasnivaló mennyiségét, ugyanakkor mindig egy-egy lényeges momentumot rögzítenek.

Összességében nézve nem az én világom, a stílusa gyermeteg, a történetek szintén. Kisgyerekeket biztosan elszórakoztat, nagyon bájos történetek, úgyhogy estimesének egy-egy történet lement a gyerkőcnek (ha már amúgy is ő rámolta elő valahonnan)...

 
GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *