A Jók és Rosszak iskolájának utolsó, sorozatzáró kötete. Nem gondoltam volna, hogy egy hónapon belül meglesz a három kötet, de így lett.
Mivel ez egy búcsú poszt a sorozattól, szerettem volna csupa szépet és jót írni a kötetről is. Azt vártam, hogy méltó búcsút kapunk és méltó lezárást, de azt kell mondjam, csalódtam. Nagyot.
Az előző kötetre nézve nagyon SPOILER-es!!!
Lássuk a történetet dióhéjban. Arthur király nagyon kis ravasz, látta a jövőt, így kieszelt egy próbát: aki kiáll három feladatot, az lesz a király.
Rhian helyét átvette Japeth, aki átalakítja a külsejét, hogy teljesen a testvére legyen. Senki nem teszi fel a kérdést neki, hogy a legfőbb tanácsadója, az ikertestvére hol van, mindenki helyből elhiszi, hogy ő Rhian.
Sophietól elveszi az emlékeit, és kontroll alatt tartja a lányt, elzárva lakat alatt. Sophie azonban megtalálja a módját, hogy kitörjön nyomorult helyzetéből, és beleavatkozik bosszúból a próbába: megpróbálja Tedrost a győzelemhez juttatni.
Közben az egész Erdő Agathát és csapatát keresi, hogy elkapva Rhian király elé vigyék. Mindenki Tedrost próbálja gátolni abban, hogy teljesítse a próbákat, így Tedrosnak ésszel, kitartással és óvatossággal kell eljárnia minden királyságban, ahol megfordul. Még ígyis előfordul, hogy Agathával együtt csapdába esnek.
Az első próba balszerencsés fordulata miatt változik a második próbatétel: meg kell halnia valakinek, akit Tedros nem akar megölni, mert közel áll a szívéhez.
Miután ez megoldódik, jön a harmadik próba, ahol nem fukarkodnak a csavarokkal. A próbák között a csapat vándorol, és próbálnak minél többet megtudni Japethről. Hiszen Arthur nem véletlen adta azokat a próbákat, amiket. Azt akarta, hogy a fia ne kövesse el az ő múltbéli hibáit, és Tedros megismerje az igazi múltat.
Természetesen itt is hullanak a karakterek, mint a legyek - eleinte. Később már csak harcok vannak, amit mindenki túlél. Agatha és Sophie meséje a végéhez közeledik, és Sophie kezdi magát emiatt némileg flusztráltan érezni, hisz nem tudja, mit kezdjen magával. Mégis segíti Agathát, hogy elfoglalhassák Tedrosszal Camelot trónját. Kérdés, hogy vajon hogy vihetnék keresztül a hadműveletet, hogy nyerhetnék meg a harmadik próbatételt, ha mindenki Tedros és csapata ellen van?
Nagyon jól indul a történet, Sophiet egyszerűen olyan vagánynak és lazának tünteti fel, igazi vérszomjas boszorkány, akivel nem lehet packázni. Annyira jól megkomponált karakter lett belőle, amennyire csak lehet, erre jön egy momentum és mindent beborít, összetép, lerombol, amit szépen felépített. Sophie egy nyafogó, érzelgős, szentimentális liba lesz, aki hirtelen megvilágosodik. Emellett kiveszik belőle a humor is. Mindezt miért? Egy mókolt szerelmi háromszög miatt, ami teljesen bugyuta a történetben. Egyszerűen hiteltelen Nicola és Hort kapcsolata, se szikra, se kémia, semmi nincs köztük, és úgy is kezelik egymást, mint két fadarab.
A próbák zseniálisan megkomponáltak, a fő szállal ilyen téren nem is akadt probléma. Felvonul minden lényeges szereplő, és ott kapcsolódik be, ahol kell. Végre a Tó asszonya is összeszedi magát. Továbbá kiderül, ki valójában a trónörökös, ami szintén egy szép történet. Tedros végre felnő a királyi feladathoz, és látszik, ahogy gyönyörű ívben fejlődik, ravasz lesz, és tényleg királyi.
Agatha viszont teljesen lélekromboló jelenséggé avanzsál. Borzasztó, hogy a laza, boszorkányos lányból egy habcsók lelki Barbie lesz a sorozat végére. Annyira rossz irányba fejlődik a karaktere, hogy az már fáj. Nem érzem igazi királynő típusnak, ő nem nő fel a feladathoz. Inkább átvált egy álmodozó kamaszlánnyá, még visszább, mint ahonnan indult!
Ami még nem tetszett a sorozat vége felé közeledve: mindenkinek kell egy pár, az se baj, ha saját nemű. Se heterók, se nem heteró párok esetében ennyire beleerőltetett kapcsolatokat nem szeretem... Akik barátok voltak hirtelen rámondjuk, hogy jah, ők egyébként szerelmesek egymásba. Pontosan úgy, mint ahogy Nicola és Hort esetében... Vagy Willam és Bogden. Miért kell mindenkinek muszájból párt találni? Miért kell mindenkinek happy end? Az élet sem így működik. Sophie happy endje lehetett volna más is, nem csak egy út. Annyira erőltetett az egész szerelmi szálas dolog, hogy mindent széttúr. Emellett elkezd átmenni valami csöpögős, érzelgős szappanoperába. Agatha lenyom egy teljesen felesleges arcbanyomós monológot arról, hogy az egész széria tulajdonképpen a szeretet és a szerelem fontosságát hivatott kihangsúlyozni. Könyörgöm, akinek 6 kötet nem elég arra, hogy ezt magától észrevegye, annak komoly problémái vannak. Miért kell ennyire direktbe az olvasó képébe tolni, hogy amúgy ez a tanulság??? Olyan, mintha hülyének néznének, akinek nem esik le a 20 filléres.
Ezek nagyon csalódást keltő momentumok még azzal együtt is, hogy tudom, ez egy mese... egy ifjúsági könyv, nem az én korosztályomnak íródott. Mégis az volt az érzésem a könyv végére érve, hogy bele kellett a mozgalmas, akciós jelenetek közé nyomni némi szentimentalizmust, némi érzelgősséget. A halott szereplők nem kaptak akkora reflektort, mint ez a szeretet/szerelem fontos üzenet! Pedig azért valljuk be, volt kit gyászolni. Tedros bárkit elveszített, két sor, és már tovább is lépett rajta... Teljesen hiányzik az arányosság.
Egy másik dolog az, hogy Agatha úgy viselkedik, mint aki félredobja Sophiet, mert már nincs rá szüksége. Persze, segít a lányon, nem tudjuk, hogy tudta kivitelezni, amit csinált, nem is ez a lényeg... de olyan, mintha ezzel is azt erősítené, hogy valahogy le kell szerelnie magáról Sophiet, nem lesz már ideje rá, meg már vége a meséjüknek, úgyhogy mehet, amerre lát. Agatha már mindent megkapott, amit akart, úgyhogy minden frankó, a többiek meg intézzék el a maguk dolgát, ahogy akarják. Az se számít, hogy Sophie konkrétan mindent beáldozott Agatháért...
A kötetben megint jön több helyen ez a "jegeces" kifejezés... Úgy érzem össze-vissza van használva. Jegeces hanghordozás mellett már új jelentést is kap:
" - Nem találhattatok volna hasznosabb idősítő varázsitalt? Valamit, ami nem ilyen jegecesen lassú hatású?" Most akkor mit jelent a "jegeces" szó? A jeges szinonímájaként használják itt vagy nem teljesen értem, hogy lehet egy hatás kristály alakú/formájú.
Amit nem tudtam hova tenni: Merlin. Visszafiatalodott csecsemőre, és onnan láthatjuk, ahogy napról napra felnő. Mégis, amikor 6-7 éves még mindig úgy kommunikál, hogy Tee-tee, meg Csucsu... Egy 6-7 éves forma gyerek már rendesen beszél! Értelmes mondatokat alkot... Borzasztóan idegesítő volt...
Összességében nézve többet vártam. Kevesebb habos-babos körítést, több gyászolást és megtörést a halottak irányába. A nevek között továbbra is előfordulnak felcserélések, ami elég nagy baklövés. Hiába jó a történet fő szála, a mellékszálak egy része annyira borzasztó, hogy megtöri a lendületet. Ami pozitív pont, hogy megismerhetjük a Ténetész szemszögét is párszor a főbb karakterek mellett. Érdekes volt a Toll gondolataiba benézni.
Ezúton búcsúzom a sorozattól. Remélem nem jön egy újabb bőrt lehúzunk még róla eseménysor, és békén hagyják ezt a sorozatot. Nem terhelik spin-off -okkal vagy ilyesmivel, mert ez így van egyben.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése