Rebecca Yarros - Ónixvihar (Negyedik szárny 3.)

Fülszöveg: 

„Nem a mai lesz a halálom napja.

Meg fogom menteni őt.”

– Violet Sorrengail Brennan könyvéhez fűzött megjegyzése

Miután majdnem másfél évet töltött a Basgiath Hadi Iskola falai között, Violet Sorrengail tisztában van vele, hogy már nincs idő elméleteket gyártani. És nincs már több idő a bizonytalankodásra sem.

A háború ugyanis elkezdődött, és az ellenség az iskola falain kívül és belül is egyre veszedelmesebb – lehetetlen megmondani, hogy kiben lehet megbízni.

Violetnek útra kell kelnie a roskadozó aretiai varázsvédelmen túlra, hogy ismeretlen vidékeken keressen szövetségeseket Navarre számára. Az út alaposan próbára teszi a rátermettségét, a szerencséjét és az erejét, de bármit megtenne, hogy megmentse az övéit – a sárkányait, a családját, az otthonát és persze a férfit, akit szeret.

Még akkor is, ha ehhez akkora titkot kell őriznie, amely talán mindent elpusztít körülötte.

 

Na most azért leülök kicsit, és próbálom összeszedni, mit is láttunk oly sok oldalon keresztül. Találkozunk Violettel, aki egy öntelt barom, magától eltelt barom lett, aki úgy érzi, hogy a hatalom fölött áll, csak mert az a sárkánya, aki.

Találkozunk egy szenvedő kamaszfiúval (Xaden), aki megszabja Violetnek, hogy mit lehet és mit nem, állandóan dirigál a kapcsolatban. A lány úgy fut utána, mint kiskutya a labda után, és mintha magának is bizonygatná állandóan, hogy "Xaden engem sosem bántana". Olyan, mintha egy agymosott zombi lenne, holott ő a legokosabb a csapatban, akinek mindenre mindig van egy terve, aki mindig mindenre rájön, de ebben az ügyben valahogy az agya teljesen elszáll.

Értem, szereti a fiút. Értem, mindent is feláldozna érte. De amit művel, az már több mint túlzás.

Sok helyen teljesen érthetetlen dolgok szerepelnek a szövegbe, mintha a jobb kéz nem tudná mit akar a bal. Például amikor a Bölcs megszabja, hogy kit kell magával vinnie Violetnek, de ott megy a maszatolás, hogy talán a bátyját, talán Bodhit... Az a rész teljesen átgondolatlan zagyvaság, és értelmetlen is. 

No de ne rohanjunk előre. Violet útra kel, hogy megkeresse a 7. sárkányfajt, és megkérje őket, hogy segítsenek beindítani a védkövet, és gyógyírt keres Xaden bajára. No de hogy ez az idő és tér bemutatás hogy jött ki, az egyszerűen röhejes... Úgy érezni, össze-vissza röpködnek. Violet falakba ütközik, és valahogy nem képes feldolgozni, hogy a világon nem mindenki fog a lábai elé borulni csak azért, mert az anyja az volt, aki volt... Meg azért, mert ő egy okos lány, és a szabályok ismeretével az agyára megy az új vezetőségnek. 

Az a baj, hogy az eddigi mindenért megküzdő csajsziból kapunk egy nagyon ellenszenves karaktert. Mondhatnánk, hogy karakterfejlődés, de attól, hogy ilyen nagyképű, és öntelt lesz, valahogy nekem nem fölfejlődés látszik. És amikor megtalálja a 7. fajt, és azok beintenek neki, akkor meg teljesen összetörik.

Ha ez nem lenne elég egy, az életének elég fontos része "kilép" az életéből, ami teljesen maga alá temeti, és amint neki van gondja, mindenki másról teljesen megfeledkezik. 

Ha az volt a cél, hogy megmutassák, nem tökéletes karakter (nem csak jóságos, segítőkész, csupa rózsaszín tulajdonsággal), akkor most pont azt a hatást sikerült elérni, hogy kicsit átment főgonoszba. Eddigi kötetekben láthattuk, hogy jó és rossz tulajdonságai is vannak, de most annyira a rossz tulajdonságok kerülnek előtérbe, hogy az első két kötebeli önmagát arcon köpi vele.

Xaden pedig egy diktátor. Mindenről tudnia kell, ami Violettel történik, de cserébe ő semmibe nem avatja be a lányt. Meglehetősen egyoldalú a kapcsolatuk, és ezért tűnik úgy, mintha a lánynak ez fontosabb lenne. Csúnyán szólva, mintha csak egy kukihiányos kamaszlány lenne, és igazándiból mindegy, hogy ezt Xaden vagy más adja meg neki. Csak most az aktuális kan Xaden, aki féltékenykedhet, de a lánynak ugyanezt megtiltja, pedig Violetnek sokkal több oka lenne rá. Elvégre Cat állandóan ott van a csapatban, annak a része, míg Violet exei csak jönnek és mennek a történetben. De ha egy is felbukkan, Xaden olyan, mint egy vadászkopó, aki vérszemet kapott... Az ilyen "szerelmi háromszögek"-től a szőr is feláll a hátamon. Xaden büszkén játsza az alfahímet, de amikor kiderül, hogy pótolható, akkor átvált törékeny lelkű palotapincsibe. 

A szerelmi szál ugyanolyan kapufa tehát, mint maga a történet fő vonala. A harcok jók is lehetnének, de annyi magyarázat nélküli mellékzönge kerül bele, hogy az ember kapkodja a fejét, hogy ez vajon miért van itt, vagy az miért van ott. Válaszok nem jönnek, kérdések annál inkább. 

Összességében úgy érzem, túl sokat akart markolni, de minden kezd kicsúszni az ujjak között.  A szerepők kibújnak a bőrükből, sokakra nem lehet ráismerni. A történet kusza, összevisszaság, teljesen átgondolatlan zagyvaság. Nagyon nehéz lesz a folytatásban mindenre magyarázatot adni. Ami meg a lezárást illeti: nagyon kétes, cliffhanger befejezést kapunk, ami azért nem fair, mert a szerző a nagy hype miatt félrerakta ezt a sorozatot, és a jó ég se tudja, hogy további kötetek mikor érkeznek. A hírek szerint még két kötet várható, aztán kifut a sorozat, de ahogy mondják: "nyugtával a napot".

 

GR-ezők szerint: